Nagybánya, 1915 (13. évfolyam, 26-52. szám)
1915-11-04 / 44. szám
2 NAGYBÁNYA lásra, mely a tenyegető veszedelemmel szemben a háború tartama alatt megvédeni a társulókat. Amint a vasárnap tartott értekezleten kivettük az elhangzott beszédekből, az alkalmi társulás nyílt üzletet nem tartana, hanem a körülményekhez, illetve a megrendeléshez képest tenne meg rendelést, illetve szerezné be a szükségleteket. De mindent közvetlen a minden néven nevezendő közvetítés kizárásával. Az értekezleten, hiszen az ezirányu vállalkozást nem tekintik sokan közügynek, de meg a vagyonos osztály az efele társulást nélkülözheti, tehát csak azok — igaz, hogy csekély számban voltak azok is — jelentek meg, kiket talán a megélhetés gondja is sújt, de főképen előrelátóan akarnak cselekedni. E hó 7-én ez ügyben a felsőbányai- utczai elemi iskolában újabb értekezletet fognak tartani, midőn az érdeklődőknek e társulási ügyre figyelmét ez utón felhívjuk, egyben felkérjük, hogy kiki szükségleteit egyelőre egy hónapra feljegyezni s azt az értekezletre magával hozni szíveskedjék. Jelenjünk meg az értekezleten minél többen, impozáns számban és ottan ne csak határozzunk, de cselekedjünk is gyorsan mig nem késő. oláh László. Kik nem jegyeztek hadikölcsönt? November 3. Az újságok napok óla hosszú hasábokon közük a kölcsönjegyzők névsorát. Békés időben finom érzésű lelkek fennakadnának ezen a nyilvános vallomástételen. Most azonban hamis szégyenérzet volna titkolni azokat az összegeket, amelyekkel kiki költségszerüleg járul hozzá ellenségektől megtámadott hazája anyagi gondjainak enyhítéséhez. A nyilvánosság nemcsak helyes, de szükséges is, azért, hogy számontarthassuk és ellenőrizhessük azokat, akik az államnak első hívására segítségére siettek. A szükséges tanulságok levonására soha ennél megfelelőbb alkalom nem volt. A lapokban megjelent lajstromok kereszt- metszetéből megállapíthatjuk, hogy a hadiköl- csön sikerének anyagi biztosítását legnagyobb buzgalommal és legtöbb eredménnyel a bankok, takarékpénztárak, biztositó intézetek, a nagykereskedői és nagyiparos körök mozdították elő. A miveit középosztály, különösen ennek szerényebb jövedelmű rétege sem maradt az előb biek mögött. Bármily hosszúak is azonban ezek a laj stromok, bárhogy tagozódik is szét a felajánlott összeg az egyes jegyzők között, a közzétett lajstromokra is illik az egyszeri iskolamester mondása: „Sokakat látok, akik nincseuek itt." Különösen feltűnő és már számos alkalommal képezte komoly megjegyzések tárgyát, hogy a szerzett vagyonok áldozatkészségével szemben az öröklött vagyonok érhetetlcn tartózkodása áll. A nagybirtok és a holtkéz sem az első, sem a második kölcsön alkalmából nem jegyzett abban a mértékben, amilyen mértékben azt tőle elvárni lehetett. Némely nagy történelmi név dúsgazdag hordozója olyan csekély összeget jegyzett, hogy az majdnem tüntetésszámba megy a hadikölcsön ellen. Főld- mivelő népünk sem jegyzett abban az arányban, amelyben azt tőle joggal elvárhatni lehetett. ügy látszik, nincs olyan bonyolult szerkezetű páncélszekrény, amelyhez hozzáférni nem volna könnyebb, mint földmivelő népünk ládafiához. Az elrejtett tőkék százezreit haszon nélkül heverted, mert bizalmát az állampapírok iránt nem sikerült kellő mértékben megnyerni. Nem változtat ezen a megállapításon a földmivelő nép lelkes barátjának, báró Korányi Frigyesnek az 0. K. H. vezérigazgatójának egy korábban közzétett kimutatása sem Mert ha feltesszük is, hogy az a 80 millió, amelyet az 0. K H. tagjai sorából gyűjtött, kivétel nélkül i mind a földmivelő néposztályból került ki és ha még három vagy négyszer akkora összeget írunk is a földmivelő közönség javára, akkor is a jegyzett összeg és ezen gazdasági érdekeltség háborús jövedelmei közt az aránytalanság rendkívül nagy. A második hadikölcsön kibocsátása idején a monarchia hadvezetősége kerek 9 milliárd koronát kölöít a háború czél- jaira, Ennek az összegnek legalább a fele Magyarországnak jutót, és a Magyarországra eső 4Va milüárdnak csaknem kétharmada a mező gazdaságnak jutott. Ezekkel a milliárdokkai szemben az az összeg, amely a gazdaközönség részéről az állampénztárba folyt be, mögötte marad a jogos várakozásoknak. Általánosságban szólva, és éppen azért a kölcsönjegyzők összeségére vonatkoztatva, téves az a beállítás, mely az eddigi két kölcsönnel elért jegyzés eredményeket imponálóknak mondja. Ez csak abszolúte véve igaz, ha a tízjegyes számokat, amelyeket az első és a máegy másik municiős oszlop végét érjük utol; a szekerein három-háróm ember, mindegyik szekeret négy ló vonja, melyek közül csak a baloldalon levő első lovat üli egy katona. Az ut kétoldalán temérdek nagy és mély gödör tűnik szembe. Itt ugyancsak erős munkát végzett az ágyutüz. Nagyon is jól látjuk ezt, mihelyt ismét alá jutottunk a Maas partjaira, oda, ahol oly keserves sors érte Vilosnes falvát. De ennek a pusztulásnak kellő közepén elevenen virul a katonaélet; itt állnak meg az élelmezési oszlopok temérdek szekerükkel, itt tartanak pihenőt a pótcsapatok nagy egységei s az emberek fesztelenül heveredtek le és nyújtózkodtak végig a nyirkos földön fegyverguláik körül, zöldruhás tábori csendőrök lovagolnak s itt pótolják az elhullott hámos lovakat, mert Vilosnesben a németek tartalék-lóállomást rendeztek be. Az ágyuk most már hatalmasan dörögnek, s már nem vagyunk messze a német ütegektől. Még nincs veszély. A körülöttünk levő sók grá- nátszakitotta földmélyedés nem a legutóbbi napokból való. Azóta, hogy itt gránátok hullottak, a németek már jó messzire előrehaladtak. De közvetlenül a tüzvönal mögött vagyunk; azért torlódik meg itt minden készlet, mely az emberek eltartásához szükséges, valamint a sok ló, ágyú és fegyver. A földek, mezők és rőtek iszapjában ütnek tanyát az élelmezési oszlopok és tábori kótházak. Sehol egy tenyérnyi folt, ahol az ember száraz fekvőhelyet találna éjszakára! Az emberek gyanithatólag a szekeren alszanak, már amennyire jut rajta számukra hely. Edzettségükben és frisseségükben nem panaszkodnak, csak énekelnek. Srapneltüzben. Dánnovoux falunál, mely tele van pótcsapatokkal, még közelebb jutunk a tűzhöz. Hat kilométerrel ezen a falun túl Spetsar- ges következik. Az odavivő ut már a francia ütegek lőtávolába esik s időről időre gránátok csapnak le mellette. De mi meg egy gyönge föld- hullám védelme alatt haladunk délnek s jó szerencse, hogy az autóval valami baj esik s ez megállásra késztet bennünket; mert kissé odébb az embert már észreveszik a francia megfigyelő őrszemek s akkor minden valószínűség szerint megkeresi az ágyulüz is: a francia tüzérség oly buzgó, hogy egyetlen egy emberre is pazarul ontja a lövedéket. Az autó megint rendben van. »Gyorsan át a magaslatont! vezényli Matthias őrnagy. Köny- nyebb azt mondani, mint megtenni, mert a dülő- ut keskeny, azonkívül pedig még valóságos iszapfürdő is, amelyben feneketlenül mély keréknyomokat hagytak hátra a nehéz szekerek. Balra déli irányban két francia kötött ballon válik láthatóvá; semmi esetre sem kellemes érzés, mert az alattuk levő ütegekkel telefonösszeköttetésben állnak. Az sem hat valami nagyon kedvderitően, hogy az ut szélén fakereszteket látunk frissen ásott sírokon. Amott az árokban egy kimúlt ló — gránátvájta gödör már annyi van, hogy az ember ügyet sem vet többé reájok — az ut mellett egy élelmezési oszlop, mely zabot hozott a mozsárüteg lovainak. Már közvetlen közelében vagyunk az első ütegeknek, melyeknek mindegyike négy ilyen hatalmas dörmögőből áll. Két ily állás közt hajtunk át a tüzelés közben. »Tölts!« — vezényli egy százados. — »Ké1915. november 4 sodik hadikölcsön produkált, a maguk elszigeteltségében vesszük szemügyre. Mihelyt azonban szembeállítjuk az elköltött milliárdokat a jegyzett milliárdokkai, elismerésünk és csodálkozásunk nagy mértékben fog lelohadni. Eddig a monarchia két államában 16 mi liárd koronái költöttek el hadviselési célokra, amely összeg nem párolgóit el, itthon maradt és amelynek elsősorban volna feladata, hogy a kölcsönjegy- zésekben keressen elhelyezést. Ezzel szemben azt látjuk, hogy a kiadott összegnek alig több mint egybarmada került vissza a két állam pénztárába, pedig a hadikölcsön kibocsátásoknak legfőbb célja, hogy a kiadott bankjegyeket visszatereljék a bankhoz, ezzel csökkentsék a bankjegyforgalmat és fentartsák a pénz vásárló erejét. A kölcsönjegyzésekkel felhajtott összeg nagyságánál is fontosabb azonban, hogy a jegyző felek száma minél nagyobb legyen. A hadikölcsön a legszélesebb néprétegek ügye, valóságos népkölcsön kell, hogy legyen. Szükséges ez a jövő szociális békéje szempontjából is, nehogy utóbb a hadikölcsöuökre való kamatfizetés a nagy néptömegek megsarcolásának tekintsék a tőkések kis csoportja javára. Nemcsak a jegyzés kötelesség, hanem a jegyzésre való buzdítás is, még pedig úgy az állam, mint a jegyző fél saját jól felfogott érdekében. Ezt mindenkinek meg kell szívlelnie és eszerint kell mindenkinek cselekedni. Mert aki még most sem tudja, hogy mivel tartozik az államnak, a becsületnek, a lelkiismeretnek, az nem fog mentséget találni maga számára. És a kölcsönjegyzők hosszú listája mellett készülni fog egy még hosszabb fekete listája azoknak, akik nem jegyeztek. Dr. Hantos Elemér. A rokkantak Mikulása. November 3. Idestova másfél esztendeje küzdünk a harctéren és itthon a Titánok erejével, spártai ön- feláldozással nemzeti nagyságunkért, boldogulásunkért, az elkövetkezendő korok nyugalmáért, békéjéért. A harc és a munka fegyverei diadalt arattak sokszoros túlerőn és a magyar erény, a magyar erkölcs, a magyar dicsőség még sohasem ragyogott oly fényesen mint most a világháború borzalmai között. A siker, a győzelem az egész nemzeté. A katonáké, akik fegyverrel, bátorsággal és hősiességgel a harctéren, derék polgárainké, akik áldozatkészséggel és munkával itthon szolgálták a haza szent ügyét. A háború csodálatos változásokat mulat a szén !» és mindjárt reá : »Tüzelj!» — mind a négy lövés szinte egyszerre sül el. Villámgyorsan löveti ki egy tűzköve az ágyú torkából. Megdördül egy lövés, de úgy, hogy az ember befogja a fülét és köröskörül megrázkódik a föld, azután az ember hallja azt a különös, visszásán ható sípolást, mikor a lövedékek búgva vágnak át a franczia állásokba. Minden egyes mozsárnak meg van a maga védő- paizsa; az ágyuknál a tüzérek a föld alatti odvakban lelnek fedezékeket abban az esetben, ha a franciák nagyon is tűz alatt tartanák az üteget. Septsargesban készenlétben álltak a tábori konyhák is füstölgő kéményeikkel. Napközben fő az étel s mihelyt besötétedik, a tábori tűzhelyek a lövészftrkok közelébe mennek, miközben, ameny- nyire lehetséges, fedezetet keresnek a terepen. A lövészárkokban levő legénység tudja, hol találhatja a konyhákat, s a sötétség leple alatt oda is megy hozzájuk, hogy forró húslevessel töltse meg bádocskáját. A faluban néhány tiszttől tudakoltuk a helyzet mibenlétét, azután egy védett helyre mentünk s ott leszáltunk az autónkról. Akkor aztán tovább mentük délnek, úgy, hogy a legközelebbi mozsárüteg balra és egy tábori tüzérségi állás jobbra volt tőlünk. A tábori tüzérség legénysége Í3 barlangokat ásott magának a földbe az ágyuk mellett s rejtekhelyét ággakkal, gályákká!, szalmával ős fallombbal fedte be, hogy rejtve maradhasson a franciák elöl.. Automobilunktól mintegy nyolczszáz méternyire közeledtünk gyalog3zerrel a francia tüzállás- hoz. A lövészárkok két meglehetősen párhuzamban vonuló, egymástól néhány száz méternyi
