Nagybánya, 1915 (13. évfolyam, 26-52. szám)
1915-10-21 / 42. szám
1915. október 21. NAGYBÁNYA 2 hagy ezreknek és ezreknek szenvedése, nyomora, nélkülözése, akik a haza, a nemzet védelmében véreznek vagy lesznek nyomorékokká! Békés időkben, amikor csak puszta jótékonyságról van szó, talán zsarolásnak tűnhetnének föl soraink. De a mostani nagy megpróbáltatásban, amidőn a nemzet létéről vagy nemlétéről van szó, minden eszköz szent, mellyel a nagy czélt előmozdíthatjuk. Mi ismételten szeretettel és bizalommal kérünk föl mindenkit, hogy tegye meg mindenki azt, amit hazafias kötelessége előír; a nagy küzdelemből ne vonja ki magát senki, mert aki most meg nem állja helyét, aki most kötelességét nem teljesiti, az önmaga bélyegzi meg önmagát. A leszámolásakor pedig a társadalom ítélete kérelhetetlenül lesújtó lesz. Égly Mihály. Czimer és zászló. Október 20. Egy megoldásra régóta váró közjogi probléma korrekt elintézéséről adnak számot az alább közölt legfelsőbb királyi kéziratok. A közös intézményeknél használatban levő címer és zászló kérdése régóta foglalkoztatja úgy a közjogi irodalom művelőit, mint a nagy közvéleményt. Az eddig elavult tényleges állapotot, mely szerint a kétfejű sas és a feketesárga zászló szolgáltak szimbólumokul, a tételes közjog eleivel összhangzásban levőnek mondani valóban nem lehetett. Már az 1867-iki kiegyezés során felmerült tehát az az óhajtás, hogy az osztrák öszbirodalmi törekvés jelvényeinek tekintett címer és zászló ebből a jellegükből vet kőztessenek ki. Az 1903 ban Széli Kálmán kormánya alatt megindult mozgalom a nemzeti élet legszélesebb rétegeiben hullámoztatta ezt a törekvést s elérte azt, hogy a képviselőház akkori többsége a sokat emlegetett kilenczes- bizottság munkálatai során programmba vette a címer és jelvénykérdés rendezésének követelését. Tizenkét éve múlt, hogy ez megtörtént és tizenkét év múltán a közvélemény akkor kifejezett óhaja megvalósulást nyert A megvalósulás igen szerencsés. Szerencsés nem csak azért, mert a királyi elhatározásban kontemplált forma rülmény, hogy a háborút az ö országukban folytatják, azt az előnyt biztosítja a franciáknak, hogy a polgári lakosságtól értékes felvilágosításokat kaphatnak. Közöttük természetesen nagyon könnyen el lehet rejteni egyeseket, akik bizonyos éjjeli lámpásjelzésekkel elárulják a németek mozdulatait. Ha a vezérkar vagy a főparancsnokság letelepedik valami helységben, erről a francia megfigyelők a megbeszélt jelek szerint rögtön hirt kapnak s hogy jól megértették, az rögtön kiderül az ágyu'üzből. Napközben is lehet jeleket adni, például azzal, hogy valamelyik pásztor bizonyos helyre tereli a nyájat, az ilyen hírszerzésnek az erkölcsösségéről lehetnek talán különbözőek a vélemények, de annyi bizonyos, hogy minden nép, amelynek a maga orsságában kell eltűrnie valamely betörő sereget, megkísérli, hogy kárt okozzon ezen az utón az ellenségnek. A mozdulatoknak folytonos változtatása a legjobb eszköz a kémkedés és az állások közvetlen felkutatása ellen. Ezeket a mozdulatokat éjszaka hajtják végre. Nappal szép csendesen a fák közt elrejtőzködve kell meghúzódni. És a németek mesterek a csapatok áthelyezésében. A német seregek nagy mozgékonysága, a gyorsaság, amivel különböző egységeit ide-oda vetik s a gyalogság erősen felfokozott menetelőképessége, ime néhány az okok közül, amelyek ezt a hadsereget a világ első hadseregévé tették. Behr kapitánnyal később az X mellett levő repülőtérre utaztam, ahol hat Mercedes-motoros Gotha-Taube állott nagy sárga sátrakban. Az egyik Taubenak a szárnyait srapnelgolyók fúrták át, s farka kis rongydarabokkal volt megfoltozva; az ilyen «flastromokat» vitózségi érszellemében és külső megnyilatkozásában egy- kép megfelel a paritás követelményeinek, de szerencsés azért is, mert kiemeli a kérdést a politikai pártok küzdelmének köréből és úgy állítja oda a dolgot, mint természetes korollá- riumát a helyzetnek, amelyet a magyar nemzet egy világháború vérzivatarai között kipróbált áldozat készsége és vitézsége tett olyanná, hogy a dualizmusnak Deák Ferancz kiegyezése alapjává emelt gondolata nemcsak a Habsburgok monarchiájának, de Európa jövő normális kialakulásának is »conditio sine qua non»-já vá vált. A királyi elhatározás ennek elismerését jelenti s mig egyfelől erős kapoccsal övezi körül a Habsburgok jogara alatt egyesülő két állam szövetségét, másfelöl azt is dokumentálja, hogy ha volt a múltban s talán még van a jelenben olyan nemzeti óhajtás, melynek meg valósulása a közfelismerés szerint nem ütközik a közjog rendjében: úgy a megvalósulás nem az uralkodó »sic volo jubeo» cezári tételén akad fenn, hanem kizárólag és tisztán olyan czélszerü- ségi tekinteteken, amelyekben csak az élettapasztalat jelölhet az eligazodásra alkalmas irányt, örvendetes, hogy a jelvény és czimer kérdésében a legközelebbi nagy idő megbecsülhetetlen tapasztalatai igazolják egy magyar nemzeti követelés reális igazságát szinte azt lehet monda ni — gyakoriati szempontból is helytálló voltát. Még örvendetesebb, hogy az uralkodó nem késeit ennek elismerésével. A nemzetre minden esetre meg van e jelentős elhatározásnak az a nagy tanúsága, hogy közéletének harmóniája, felfogásának egysége, gondolatvilágának emelkedettsége, amely lulajdoságok a háhoru megpróbáltatása váltott ki a nemzeti lélekből, biztosabban és sikeresebben hozza meg béke idején is az óhajtott eredményt, mint a széthúzó pár toskodás, a kicsinyesen szőrszálhasogató jelszó politika és az alacsony naciolista demagógia. Az uralkodó agg napjait pedig egy újabb diadal fényével sugározza be az elhatározása nyomán hő magyar nemzete leikéből kiáradó melegség, mely a harczok terén és a béke munkájában egyként áldásos gyümölcsöket érlel. A címer és jelvény kérdés megoldásáról szóló királyi kéziratokat a »Budapesti líözlöuy» a következőkben közli: A közös cimer. Kedves Búi ián báró! Attól a szándéktól vezettetve, hogy az osztrák és magyar monarchia közös intézményeinek használatára a közjogi viszonyoknak megfelelő címerről gondoskodjam, az Ausztriának és Magyarországnak Házam címere által egybekötött címereiből álló közös címert a mellékelt leíráshoz és rajzhoz képest megállapítom és meknek tekintik a harczmezőn. Minél több a sebe az aeroplánnak, annál több veszélynek vol' kitéve az aviatikus, annál többet kockáztatott az ellenség tüzelése között. Nem tudom, melyik érzés kellemetlenebb ; ha valami idegen aviatikus van éppen a fejünk felelt, vagy ha azt tudjuk, hogy egy léghajótá madó ágyú áll alattunk és céloz? Két Taube szállt fel, mialatt ott voltunk a repü'őtéren. Végtelenül szép látni az ő lágy, könnyed mozdulataikat., Azt S8m tudni hogyan, már oda is hagyták a kerekek a fö det, a Taube csakhamar a térség fölé száll és lassan tovasik- lik a fák koronái felett. Aztán csigavonalban egyre magasabbra emelkedik és szárnyai alatt, a két hatalmas kereszt egyre-egyre kisebb lesz. ügy lesz, mint a postagalamb, amely először bizonyos magasságba emelkedik, hogy tájékoztató pillantást vessen a vidék fölé, aztán egyenes irányban vág neki a céljának. Mert amikor az első Gotba-Taubénk elég magasra jutott, legutolsó csigavonalából kilépve egyenesen délnek tartott a francia állások felé, majd jóval túl is rajtuk. Ott a megfigyelőnek, aki térképpel, jegyzőkönyvvel és messzelátóval föifegyverkezve ül a gép elején, meg kell tennie a maga észleleteit, aztán híreivel vissza is kell érkeznie, ha ugyan lenem lőttél- az útjában. Kétezer-kétezerötszáz méternyi magasságban mennek föl az ellenséges állások fölé, hogy biztosságban legyenek valamennyire az alulról jövő tüzelés ellenében. De már hatszáz méter magasságban jut hozzá az aviatikus és bajtársa a nyugalom érzéséhez, amely aztán minden második száz méterrel növekedik. Kis idő múlva Önt az uj cimernek a köző< kormányhatóságoknál és a külügyi szolgálatban való alkalmazása iránt szükséges további intézkedések megtételére utasítom. Kelt Bécsben, 1915, évi október 11-én. F< rencz József s. k. Burián Isván báró s k. Kedves Tisza gróf! Házam és a külügyek miniszteréhez a másolatban idezárt kéziratot intézem. Kelt Bécsben, 1915. évi október 11 én Ferancz József s k. Tisza Itsván s k. Következik a közös cimer részletes leírása A magyar cimer. A király a miniszterelnökhöz a következő legfelsőbb kéziratokat intézte: Kedves Tisza grófi Elő'erjesztésére a magyar szent korona országai egyesitett címerének mellékelt uj leírását és cimerrajzait jóváhagyom. Elrendelem egyszersmind, hogy az 1874 évi február hónap 9 napján kéziratommal jóváhagyott magyar állampecséteten is a pajzstarló angyalokkal a magyar szent korona országainak eképpen megállap tott uj címere használtassák, még pedig úgy, mint eddig, használtassák, a középpajzson Házam genealógiai cimerpajzsá- val mint szivpajzszsal és az egészet körülvevő ezzel a körirattal: Első Ferencz József, Isten Kegyelméből Ausztria Császár, Csehország Királya stb. és Magyarország Apostoli Királya. Kelt Bécsben, 1915 évi október 10-én. Ferencz József s. k. Tisza István s. k. Következik a cimer részletes leírása : Hadi- és hajóparancs. A király ez alkalomból a közelkező hadi- és hajóparancsot adta ki; Akarom, hogy Hadseregem zászlaja és Haditengerészetem lobogója közjogilag megfelelő jelképe legyen annak a kapcsolatnak, amely a Pragmatica Santio alapján az osztrák és magyar monarkia két állama között fönnáll. Jóváhagytam tehát, hogy a hagsereg zászlaja és vezérzászlaja egyik oldalán Auszriának és Magyarországnak egymás mellé helyezett címereit viselje. Ezeket egymással Házam címere köti össze és az: Indivisilbiliter ac inseparabiliter jeligés szalag övezi. A másik oldalt közepére Névjelvényem, sarkaiba váltakozva a császári korona és a magyar szent korona állítassák. felszállt a második Taube is és követte az elsőnek a nyomait. Egy német aviatikus későbh Bapaumeban elmondott egyetmást a tapasztalatairól. Rendszerint háromnegyed órára van szüksége, hogy kétezer méternyi magasságba jusson és csak mikor ilyen magasságot ért el, repül a francia állások fölé. A kilátás ragyogó. A vidék, amelyen a küzdelmet megvívják, most közvetlenül alatta van. Tiszta szép idő van, mindent lát, a menetelő csapatokat, a municiós oszlopokat és a trénko- csikat, ha lombbal vannak is elfödve. Látja a tüzérségi állásokat, ha még annyira el is van rejtve cserjékkel és bokrokkal. Sőt egyes lovasokat és vándorlókat is lát az országúton. De lát ő még mást is légi utján: a német és a francia ágyuk tüzét és füstfelhőit, a lecsapódásokat és a robbanásokat. Dörög és villámlik minden irányból és ez mind nem elég: a franciák feléje irányítják léghajóágyuikat, hogy gépét elpusztítsák, jómagát megöljék. Egyik srapnell a másik után robban szét a közelében. Rendkívüli idegfeszültség fogja el, ezt szívesen elismeri. Ó maga még nem sebesült meg, de aerop'ánjának a szárnyain sok a srapnellyuk, amelyeket apró fhstromocskákkal javítottak ki. Hallja ja gépfegyverek és a puskák kattogását és tudja, hogy reá vannak irányítva és hogy messzelátóval figyelik mindenfelől. Ha hallja ezt az örökös ropogást és dörgést, s tudja, hogy minden pillanatban eltalálhatják és hogy eleshetik, jól össze kell szednie magát, hogy hidegvérét el ne veszítse, mert az ilyen helyzetben a legerősebb idegek is meglazulnak. Teljesíti kötelességét, nem tágíthat. Ideg-
