Nagybánya, 1915 (13. évfolyam, 1-25. szám)
1915-03-04 / 9. szám
2 NAGYBANYA 1915 márczius 4. nevezve és minden más vállalattól megkülönböztetve. Ez nem szabad, hogy üzérkedjen, ez a pénzt mint egy bizományul kapja, mit feltétlenül meg kell hogy őrizzen és a szabályos felmondási korlátok szerint a tőke tulajdonosának kifizesse s addig mérsékelt kamatot juttatva a tőke után. Az adja ide a pénzét, ki feltétlen biztonságot akar, de ép ezen biztonságért a kamat is csak mérsékelt lehet, mert a takarékpénztár is csak feltétlen biztosítékra adhatván ki, csak mérsékeltebb kamatra szá- mithat. Most a hiba ép abban van, hogy a közönség, mint a kereskedelmi törvény nem tesz a bank és takarékpénztár között különbséget : holott ezen vállalatokat meg kell különböztetni, hogy mindenik bírja és adja a maga előnyeit. Ha ezt teljesítjük, a pénzintézetek szabályozása két uj kört fog teremteni s még egyik a spekulativ irányba a vállalkozási kedvet fogja megteremteni és ezzel az ész és iparnak a kereskedelemmel karöltve vállalati tőkéket bocsátani rendelkezésére — addig a másik — securitás elve szerint a tőkék sérthetlenségével a nyugodt törlesztéssel főként az annyira elhagyott s majdnem kizsarolt közép- és kisgazda közönségünk közt fog a gazdasági élet kedvezőbb fejlődésére kijegeczesedni s végeredményében két külön irányban a magán- és közérdek javára vezetni. Vízből áll a tenger, folyam, folyó és patak s mégis mindenik csak másként hajózható és hasznosítható. A pénz, tegyünk bármit, vízként a mélyebb helyre fut. A tenger a maga dagály- és apályjával kormányozza önmagát, ne akarjuk mi korlátozni a tenger uralmát s ha a mi országos nagy intézeteink tengerként teljesitik hivatásukat, nagyobb hivatásuknak megfelelő bölcs kormányzatuk mellett, teljesen elég reájuk a kereskedelmi törvény s ne avatkozzunk az ő országos finánciákkal behálózott viszonyaikba, hanem igenis építsünk partot és szabályozzuk hitelhálózatunkban a folyam, folyó és patakként működő vidéki pénzerőinket s lássuk el zsilip- s egyöntetű működésűket biztositó tápmedencékkel, hogy se ki ne önthessenek, se el ne sekélyesedjenek s a kellő mellékcsatornarendszerrel képesittessenek áldásosán szolgálni közönségünk minden rétegét a maga viszonya szerint. A mai fejlettebb viszonyok nagyobb tőkét igényelnek minden vállalatban — de viszont tény, hogy ha ezen vállalatban helyesen működnek, nagyon szép hasznot eredményeznek — de miután vállalkozásuk eshetőségnek is ki van téve, tehát mint vállalati pénzerők, meg kell hogy különböztessenek a takarékpénztáraktól. Bank: azon vállalatot, mely saját s különféle módokon s ezek közt betét- és folyószámla s váltóleszámítolással is kölcsön vett tőkével üzletéket köt, vesz és elad, ügyleteket közvetít s a kiadott és bevett összegek különbözeié alkotja a jövedelmét. Takarékpénztár: azon pénzvállalat, mely saját tőkéjét adva biztosítékul, kamatozásra pénzt betétként elfogad, azaz kölcsönt vesz és kölcsönt ad a törvényes módozatok bármelyike szerint, de csak a kamat- különbözet képezi jövedelmét. Ez két külön foglalkozás, külön hivatás és nem egynemű s ezidő szerint együtt csak usurpáltatik, mint vegyeskereskedés; holott ez az egyik hivatásnak sem válik előnyére. Meg kell tehát a pénzintézeteket különböztetni a vállalat minősége szerint. A bank minden korlátozás nélkül kell hogy maradjon, úgy mint volt a kereskedelmi törvény keretében. A cége igazolván, hogy az egy üzleti vállalat, melynél az alaptőke mellett a bank vezetőségének nagyobb üzleti képessége, kereskedelmi szelleme, ügyessége és szolidsága adja az élet- képességet és jövedelmezőséget s igy ez a vállalati igények s az időközi üzletek minősége szerint kedvezőbb kamatozás vagy nagyobb jövedelemben részeltetheti a hozzá bizalommal levő tőketulajdonosokat, azaz a bank a rendes kamatnál nagyobb jövedelemben részesítheti a nála elhelyezett tőkét, mert mint vállalkozó önmaga a saját üzleti tevékenységével azt jobban gyümölA „Nagybánya“ tárczája. A lengyelországi mocsarak közt. — A Berliner Lokalanzeiger után. — A B. divízió, amelyhez beosztottak, Z-ben állott, körülbelül száz kilométernyire északra Censtochautól. Az ut első felét K-ig, ami körülbelül 45 kilométer, másfél óra alatt tettem meg, mig a másik feléhez másfél napra volt szükségem. Ebben a nagy időbeli különbségben már magában kifejezésre jut a lengyel mocsarak végnélküli nyomorúsága és a hihetetlenül rossz utak jár- hatatlansága. K-ig automobilon mentem, innen aztán parasztszekéren, amelybe két szőrős lovacska volt befogva, amelyeket félig beringnék, félig pedig macskának nézett az ember, de amellett olyan szívósak, hogy semmiféle fáradságtól ki nem dőlnek. Még örülnöm kellett, hogy ezt a két lovat megkaphattam, mert egész K-ban nem lehetett mást felhajszolni. A ló úgy déli, mint északi Lengyelországban nagyon drága állat. Kétszer viharzott el a háború az ország fölött, kétszer oda, kétszer vissza és ami a nyomában maradt, az maga a legteljesebb nyomorúság. Délen még jobb a helyzet mint északon, ahol az éhtifusz és a kolera leselkedik a rommálőtt városokban és falvacskák- ban és az emberek a szalmát és az agyonlőtt lovak húsát ették. Most bizonyára másképp van, mert a németek, miután bevonullak Lodzba, alaposan hozzáfogtak a helyzet javításához. Az éhező és fázó lodziak számára 350 ezer tonna élelmiszert és szenet rendeltek, ami időközben meg is érkezett. Észak-Lengyelországban ahol az oroszok a Varsó felé vezető utat védelmezik, minden lépésnyi földért, minden házért külön küzdelem folyik. Itt Dél-Lengyelországban a harcz kevósbbé szívós természetű. Ilyenformán Dél-Lengyelországot kevésbbé viselte meg a háború, mint Lengyelország északi részeit. Az a föld, ahol még szarvasmarha, disznó és szárnyasállat található, nem szenved éhínséget, Az egyes községek is kevesebbet szenvedlek és csak egynéhány van teljesen feldúlva, mint Za- gorec, ahol csodálatosképpen csak a kápolna maradt épen a Szűz Mária képével és Malogoc amelyet az oroszok, mikor a németek megostromolták, felgyújtottak. Az ellenség csak úgy, mint az odavaló katonaság, igyekszik kímélni az országot és az egyetlen, amit nem tudnak kímélni a — ló. Ez a háború, amelyet árkokban, földalatti aknákban vívnak, nemcsak embereket emészt, hanem egyenesen falja a lovakat is. Abban a mértékben, amint az előző háborúkhoz képest a moslani seregek megnövekedtek, épp úgy nagyobbodott a frén is. Emellett számos olyan technikai hadiszert használnak most, amelyek azelőtt ismeretlenek voltak s amelyek nehezen továbbíthatók. Ezért aztán sokkal gyorsabban is kell ma megkapni. Ezért ölik meg az utak ezeket a szegény állatokat. Mert elképzelhetetlenek ezek az utak a szent orosz birodalomban! Láttam ugyan néhány országutat, mint pl. Ostroho és Lodz között, vagy Herbytől Censtochauig, amelyek semmiben csöztetheti, de viszont a nagyobb jövedelem ellenében a tőketulajdonosnak tisztában kell lennie azzal is, hogy a tőkéjét vállalatba adta s igy biztonságáról vagy előre gondoskodjék, vagy a vállalat viszonya szerint kell levonni az esetleges veszteség con- sekventiáit, mi a gyakorlati életben kipótolja magát s az egyik veszteséget fedezi a másik nyeresége. — Franciaországban ezért van oly sok vállalat, mert elterjedt a legkülönfélébb vállalatokba való apró részesedés úgy, hogy itt mindenki vásárol a leg- exotikusabb részvényeket s amit az egyiken vészit, kipótolja a többi. Ez lehetett ott az ipar fejlődésének alapja. Meg kell különböztetni azonban és névben is a pénzvállalatokat azok minősége szerint, — hogy a közönség ha nagyobb jövedelmet óhajt, fordulhasson a vállalatai által nagyobb osztalékot vagy kamatot nyújtható bankhoz, de ha feltétlen biztonságot kíván, már előre hozza meg az áldozatot, hogy kis kamat, illetve jövedelemre tart számot tőkéje biztonsága kárpótlásául. A takarékpénztár vállalati jellegűnek csak a részvényesekre vonatkozólag vehető, de a betevő nagy közönséggel szemben az nem vállalat, hanem egy oly pénzkezelő, mely a méltányos kamatot időszakonként, a tőkét pedig a szabályszerű időben feltétlenül fizeti s ezt minden eshetőség kizárásával biztosíthatja. A banknál felmerülhet esély, de a takarékpénztárnál nem. — Ebben rejlik a különbség. — A bank a spekulatív szellem eszköze, ellenben a takarékpénztár a reális biztonság s igy mint a betevők bizományosa a betét sérthetlenségét kell, hogy biztosítsa. Ezen különbség teremti meg mindenik- nek a maga külön körét, ami a nemzeti közgazdaság tekintetéből sokkal fontosabb kihatású, semmint első tekintetre sej- tenők. Ha vizsgálat tárgyává tesszük, úgy sajnálattal tapasztaljuk, hogy ma hazánkban a tőke nem teljesiti az ipar, kereskedelem, a vállkozással kapcsolatos üzlet, valamint a közgazdaság iránt hivatását, mert közönségünk el van szoktatva s a tőke ma csak sem maradnak mögötte a németországiaknak, de hát sajnos, ez csak néhány kivétel. A felsoroltakon kívül. Lengyelországban csak nyomorúságos, kordélyutak, keréknyom-jelezte düiőutak vannak, amelyek egyik faluból a másikig vezetnek. Végigmentem ezeken az utakon és bár csak a hátibőröndöm volt rajtam kívül a könnyű kocsi egész rakománya, mégis nagyon sokszor azt hittem, hogy aligha jutok tovább. Most aztán tessék elképzelni az olyan municziós oszlopot, amelynek minden kocsiján 8—900 kilogramm teher van. A legtöbb kocsi előtt csak négy fáradt, agyon- csigázott ló vánszorog, amelyek még egyenes u‘on is alig bírják elhúzni a nagy terhet és igy elképzelhető, hogy megy az előre a kerékvágásoktól felszántott, sáros utakon, az agyagos szántóföldeken és a végtelen mocsarakon. Az embernek a szive vérzik, ha látja ezeket a szegény állatokat, amint párolgó testtel, roskadozó térdekkel, megfeszített inakkal vánszorognak előre az ostorcsapások alatt, mert előre kell menni, előre, akármennyi ló életébe kerül is, a lőszernek rendeltetési helyére kell jutnia. Igaz, bogy az utászok megszakítás nélkül dolgoznak. Kitöltik az országutak gödreit, u'at építenek a mocsarakon keresztül, de ez a munka, amelynek idegesen, lázas gyorsasággal kell haladnia, olyan, hogyha kót-három trénoszlopot el is bir, a negyediknek már megint a régi bajokkal kell küzdenie. Hogy a lengyel mocsarakkal elkészüljenek, ahhoz évekig tartó tervszerű gondos munkára lenne szükség. Mindenekelőtt magát, a lakosságot kellene munkára tanítani, mert az inkább belefullad a sárba, semmint az ujját meg-
