Nagybánya, 1915 (13. évfolyam, 1-25. szám)
1915-02-18 / 7. szám
2TIII. évfolyam. 1915. felorviá-r lió IS. <3// T-Ik: ős:é..na. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szán» ára 20 fillér.-Meljelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vcresvizi-ut 14 szám, ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében Is. A féléves háború. Február 17. A becsület és kuliura nevében fogadtuk el félév előtt azt a háborút, melyet Kelet a fölbujtó, kezet fogva nyugati cinkostársaival reánk kényszeritett. Azóta hü szövetségesünkkel két kézre verekedünk osztva a csapást jobbra és balra. Mi nem jósolgatunk meddig tart a háború. Mi nem határidőre dolgozunk, de határt akarunk szabni a további fegyverkezés őrületének, a népek féltékenykedésének, a szomszédok terjeszkedési vágyának, hogy a fejlődött ipar és kereskedelem áldásait szórhassa a halandókra. Ezért történt a sok előre és visszavonulás, ezért a sok pénz és véráldozat s ha visszatekintünk a lefolyt félévre, meg kell állapitanunk, hogy feladatunkat edd igeié derekasan oldottuk meg és hatalmas lépésekkel jutottunk odáig, hogy ma már az utolsó előtti lépést kell megtennünk a biztos győzelem felé. Ez nem szónoki nagyítás, ez eredményes tényeken alapszik. Mikor az orosz invásio megkezdődött, oly hatalmas tulcrővel állottunk szemben, hogy Bukovinát és Galiczia nagy részét át kellett engednünk. A pessi- mislák ezt a taktikát akkor megmosolyogták s borzadállyal hallották az orosz I fenyegetést, hogy Budapesten át Bécsbe, majd Berlinbe vonulnak. S azóta ott s egy helyben állanak. Nem bírnak Krakkóval, nem bírnak Przemyslvel, nem a Kárpátokkal. Ebben a csikorgó hidegben : emberfölötti fáradalmaktól és szenvedésektől kimerülve háromszor jöttek át a Kárpátokon, hogy az innenső félen pihent I csapataink a hegyek tövében ássák meg sírjukat. Háromszoros, négyszeres erővel i jöttek, de ugyanaonyiszorta kevesebben I is mentek vissza. Ma már számarányban is egyenlő erővel mérkőzhetünk, annyi volt a mieinkhez képest az ellenségnek vesztesége sebesültekben, foglyokban és halottban. S igy kiséri a hadiszerencse hü szövetségesünk fegyvereit is az angol, a francziával, az orosszal szemben. Belgium leigázva, Franciaország egy hatoda Orosz- lengvelország fele német kézben. Nem az elbizakodottság, de a gondviselésbe vetett bizalomteljes hit az, mely a végleges győzelemmel kecsegteti a középponti hatalmakat. Ami a szövetségi hűséget illeti, ez páratlanul áll a világtörténelemben. Anv- nvira összevegyitve működik a kettős sző- vetkezett nagyhatalom katonasága, hogy egvetlem győzelemről sem mondhatni hogy tisztán a németek, vagy mi nyertük volna. A mi katonáink küzdenek a fran- cziák, belgák ellen, a német katonák a Kárpátokban és a déli harcztéren. Egyformán osztjuk meg a szenvedést, a terepviszonyokat, az ellenséget, de a dicsőséget is Egyik sem vetheti a másik szemére, hogy előnye volt az ellenséggel szemben, mert hiszen egyformán küzdünk valamennvien valamennvi ellen. Az a nemes versen}7, melyet az egymás mellett való küzdelem a német és a magyar katonában ébreszt, mikor egymásra tekintenek, annyira fokozza a szövetségesek haderejét, hogy bátran szembeszállhat a lulerővel is, nem csupán mint védő, hanem mint támadó is. Az entente hatalmak és közöttünk az a viszony van, mint a vonat és az autó között. Ők vonaton mennek, az útról nem térhetnek le. Arra kell menniük, amerre mi vezetjük a síneket s meg kell államok, ha felszedjük azokat. Mi azonban függetlenül az ő akaratuktól autón haladunk, amelynek mi válogatjuk az útját, mely a közeli idők nagy harczai közt bizonyára a győzelemhez fog bennünket vezetni. S akkor újra boldog lesz a magyar! N. H. A „Nagybánya“ tárczája. Kerekes Kató. . . Nagykésőre Kató torta meq a csendet: »Édesanyámasszony el kell hagynom kendet, Nem kell cifra párta, gyöngy, suhogó selyem, Csatában két bátyám, ott van a* én helyem; Szép a fehér mirtus, boldogságról regél, Szebb a csákó mellett zöldellő tölgylevél, Szép, ha a pitvarban duruzsol a kályha, De szebb a harctéren ágyuk villanása, ügy hívjanak engem: Kerekes Katónak, Ahogy anyámasszony, elindulok holnap ...» És Kerekes Kató másnapon déltájba Marosvásárhelyen egy nagy kaszárnyába, Beolvadt a lelkes, nagy sokadalomba S már öltözködik is a nagy garnizonba; Rajta már a mundér, puska az oldalán, By gyönyörű legény mesékben sincs talán, Büszkéink szép fején rozmarintos csákó, Majd kicsattan arca a nagy boldogságtól. De a bakancsosai, hajh, csúful fennakadott, Egy se volt jó, pedig próbált egy tucatot. Sunyin egy őrmester gúnyosan rátámadt: lAjnye, szép eosém, be pogácsa a lábad, E pirinkó lábbal nem bírod a marsot, Hiába lángallik rózsás, kis tejarcod Babszemnyi a lábad, rengő az alakod, Leány vagy te rúzsám, hiába tagadod . . « Nem tagadta Kató, csak sirt egyre jobban, Hogy az ő nagy titka nem maradt titokban, Hogy hiába virul dicsőség virága, Nem mehet utána nagy Muszkaországba; Zokogott szivéből, roppant keservesen, Miglen jött egy nagytiszt s azt mondta: [ Kedvesem•, Rabonbánok lelke gyűl tebenned lángra, Dobó Katicának vagy az unokája! ...» És ahogy Kató a várudvarból kiment, Haptákba állott föl a vitéz regiment, S mig a hős leánynak a könyei folynah, Tisztelgett a század Kerekes Katónak . . . Kiss Menyhért. Levél. . . . febr. 17. A kenyér mindig napirenden volt, de oly mértékben, mint jelenben soha. Azt mondják, ha egy bolond a kútba dob egy követ, száz okos sem képes azt kihúzni onnan. Valahol valami ostoba koponya gondolt merészet és nagyot és útnak indiíotta gondolatának ama szörnyszülöttjét, hogy nincs elegendő búzánk s ha a háború sokáig tart, nem katonaságunk, hanem rni fogunk éhen pusztulni. Hát ez kérem valóságos rémlálása volt az illetőnek, mert arra nem volt e3et még Párisban sem, hol 1870 ben az ostrom a!kaloná- val az undorító patkányt is megették, hogy éhen halt volna ott valaki. Páris és Magyar- ország között pedig van egy kis külömbség. Páris csupsn fogyasztó és nem termelő, mig Magyar- ország elsősorban termelő és csak azután fogyasztó. Magyarországon éhség a mai viszonylatok között is teljesen lehetetlenség. Hiszen van nekünk még búzánk is bőven, aztán rozs, tengeri nagy feleslegben. Nem újságírói fantáziám termeli a búzát bőven s a rozsot, tengerit sokszoros felesleges mennyiségben, hanem a közelebbi utazásaim alkalmával szerzett tapasztalatok. A tengerit nem lehet ám úgy eldugdosni, sikkasztani, mint a búzát, rozsot A tengerit göréban kell tartani, szárítani, mivel máskülönben megpené- szedik. Az ország minden részében tele vannak a górék tengerivel s ha már éppen kizárólag a tengeri kenyérre lennőnk is utalva, akkor is megélnénk. Meg ám a tengeri kenyeren is, mert hát amitől a disznó, liba, kacsa, tyuk stb. állatféle hízik és javul, kövéredik, bizonyára az ember sem pusztulna bele az aranyszínű tengeri kenyér evésébe, hanem meghízna és lenne sok sok gömbölyű ember. Az aranykenyeret a Nagymagyarországon (értve alatta az alföldet) nem ösmerik, de a dunántu! sem. A komáromi, győri, székesfehérvári szép fehér czipók tudom, hogy ellütPek a piaczok- ról, de eltűnt a fehér kenyér Dsbreczenhen és Kolozsvárott is és mégis megél a magyar.
