Nagybánya, 1915 (13. évfolyam, 1-25. szám)
1915-05-06 / 18. szám
NAGYBÁNYA 1915 május 6. szag gazdasági fejlődését és pénzügyi függetlenségét, mert ha a gazdagok és pénzügyileg függetlenek vagyunk, akkor érhetjük el csak igazán minden nemzeti ideálunkat. A pénzügyminiszteriül a következő értesítést teszi közzé: A pénzügyminisztériumban a mai délután folyamán megbeszélés tartatott az uj hadiköl- csön tárgyában, amelyen a pénzügyminiszter elnöklete alatt részt vettek amaz összes budapesti pénzintézetek képviselői, amelyek az első hadikölcsőn hivatalos aláiróhelyei voltak. Az összes jelenlevők alkalmasnak találták az időpontot és a pénzpiac helyzetét a második hadikölcsön kibocsátására s igy előreláthatólag az erre vonatkozó aláírási felhívás a legközelebbi napokban közzé fog tétetni. A második hadikölcsön úgy a kibocsátásra kerülő címletek típusa és kamatlába, mint árfolyam tekintetében mindenben azonos lesz az első hadikölcsönnel. A pénzügyminiszter azonban, engedve a szakkörökben ez iránt megnyilvánult óhajnak, ez alkalommal 5ya°/0-os járadékkötvényeket is fog aláírásra bocsátani, amelyek árfolyama előreláthatólag 91 korona körül fog mozogni. A VI moratóriumi rendelet értelmében az egyébként moratórium alá eső betétek a kibocsátásra kerülő uj hadikölcsön-kötvényekre eső befizetésekre is igénybe lesznek vehetők, a pénzügyminiszter azonban a VI. moratóriumi rendeletben e tekintetben reáruházott jog alapján úgy fog intézkedni, hogy ezek a betétek csak a jegyzés idejében fennálló összegük 25% a, de legfölebb a betét tulajdonosa által jegyzett összeg 20%-a erejéig lesznek igénybe vehetők. Az Osztrák Magyar Bank és a M. Kir. Hadi- kölcsönpénztár a második hadikölcsön kötvényei tekintetében ugyanazokat, sőt továbbmenő kedvezményeket fog adni, mint amelyeket az első hadikölcsön kötvényei tekintetében adod Ismételjük, nem lehet kétséges, hogy a hazafias magyar közönség ismét be fogja bizonyítani, hogy a haza szent és nagy ügyéért minden áldozatra kész és nemcsak vérével, áldoz a csatamezőkön, hanem minden anyagi erejével kész előteremteni azokat az eszközöket, amelyek a háború folytatásához és a győzelem megszerzéséhez szükségesek. A hadikölcsön azonban nemcsak támogatása a haza szent ügyének, hanem jó üzlet is és aki pénzét fölajánlja az államnak, nemcsak a siker kivívását segíti elő, hanem nagyon jól megszolgálja a saját érdekeit is. A nemzet az első alkalommal az egész világot ámulatba ejtő próbáját adta hazafiasságának és meg vagyunk róla győződve, hogy az eredmény ezúttal sem fog a múltkori mögött maradni. A tisztviselők és a drágaság. Május 5. Régi problémája a szocziálpolilikának és egyben rugója a középosztály gazdasági szervezkedésének, hogy az ipari és mezőgazdasági termények árfejlődését a legnagvohb mértékben a tisztviselők érzik, a kiktől a hitelezők, a viszont elárusítók, a közvetítők s a kiskereskedők külön- kü'ön vámot szednek, Tisztviselő-körökben élénk mozgalom indult meg a baj állandó megszüntetése és orvoslása érdekében. Mindenki érzi, hogy a segítség elmaradhatatlan, mivel a tisztviselők fogyasztási bajait most már gyökeresen és országosan kell orvosolni, még pedig az ügy fontosságához méltóan és a valódi szükségletek arányában. Ismeri í dolog, hogy kisfizetésű tisztviselők életviszonyaiban országosa i az az egészségtelen irány kapott lábra, hogy mindenféle szükségletüket hitelbe vásárolják, ez sodorta őket abba a veszedelmes helyzetve, hogy hitelezőiknél: a fűszeresnél tej árusnál, mészárosnál, szabónál, czip észnél és mindazoknál, a kiknél szükségletüket fedezniük kell, nagy lett a hitel kínálat és a közvetítő tényezők egyike-másika az áru minőségénél, vagy az átszámításnál olyannyira megterheli, hogy mégegyszer olyan drágán kénytelenek vásárolni, mint a készpénzzel fizető vevők. A mesterséges árdrágítással szemben csakis a tisztviselők országos fogyasztási szervezkedése nyújthat védelmet. A drágaság ellen va'ó küzdelemnek czélravezető eszköze az lesz, ha a tisztviselők a közvetítők kiszorításával s a kormány támogatásával egységesen, szervezetten tesznek meg mindent az olcsó megélhetés biztosítására. Az országos szervezkedés kérdése már évek óta foglalkoztatta a tisztviselőket, a komoly cselekvést megakadályozta a mostani világtölfordulás. Pedig a tervbevett szervezet a háborús időben biztos védelmet nyújthatott volna. A helyzet egyre rosszabbodik és uj életre kelti a régi kérdést: állandóan és intézményesen biztosítani a tisztviselők fogyasztását. Németország a háború alatt is foglalkozik ezzel a problémával, a mely normális viszonyok megteremtésére, kedvezőbb megélhetési lehetőségekre vezetne. Ilyen törekvés nálunk is tapasztalható s a mostani nehéz időkben még fokozottabb mértékben formál jogot a teljesülésre. A tisztviselők országos fogyasztási viszonyának rendezésére az 1912 évi állami nvugdij2 A kölcsön két típusát a közönség egyénisége szerint választja meg magának. Aki a kölcsönt a szó szoros értelmében vett előnyös befektetésnek; gondtalan üzletnek tekinti, az veszi majd a 6%-os formát, aki pedig a nagyobb nyerési esélyeket értékeli, aki jobban akarja magának a pillanatnyi esélyeket biztosítani, az az 5Va'/o őst fogta jegyezni. Úgy tudjuk, hogy az Osztrák-Magyar Bank a kölcsönre 75% előleget ad és pedig nem az árfolyam, hanem a névérték után számítva. Tehát a közönség a 91, vagy 97 koronán beszerzett értékpapírokért bármikor 75 korona keszpénz- kölcsönt kaphat. Kell-e még erre rábeszélni valakit? Ha a szükség úgy kívánná, ha valamelyik vállalkozásom megkövetelné, ha az üzleti konjunktúra megindulna, ha részemre valamely jó vásárlási eshetőség mutatkoznék, — bármely pillanatban élővé tehetem e kölcsön feltételei mellett majdnem egész befektetett pénzemet. Ez az üzleti rész. A legbiztosabb és a leghasznosabb. De a dolognak van érzelmi része is és ebben a pillanatban ez talán még fontosabb. Szolgálom a hazámat, a pénzemmel csatlakozom a fegyverek erejéhez, elősegítem a győzelmet és termékenyebbé teszem a béke áldásait! — igy kell gondolkoznia helyes mérlegetés után minden igaz magyarnak. De e mellett biztonságba helyezte a pénzét, 6% on felüli kamatot kapott és lekötötte magának azt a nyerési eshetőséget, a mely nagy ügyünk végleges befejezése után minden érték papirostulajdonos előtt nyitva van. Mindezeket meggondolva és átérezve, bízunk abban, hogy az uj kölcsön az előbbihez hasonló sikert ér el. Nem engedhetjük meg. hogy akár üzleti okosság, akár hazafiság dolgában csak egy lépéssel is hátrább álljunk, mint a németek és nem engedhetjük meg, hogy az osztrákok túlszárnyaljanak. Nemcsak a háború győzelméről, végleges pénzügyi függetlenségünkről van szó. A háború nagy forgatagában egyúttal a jövendőt kell előkészíteni, meg kell alapozni Magyarorlami félelmes feloszlási folyamat oldódott szét egész testemben. S a dörgő viharhangon keresztül süvöltött a repülő gránát szava, mint valami égi kasból kiszabadult, dühöngő óriási méhnek zümmögése; egyre áthatóbban, egyre dudolóbban, mígnem halált osztó robbanás dörejében oszlott föl a hang. A németekénél is borzasztóbb a mi ágyúink hangja. Nieuport előtt mindössze néhány száz méternyire voltam egyik hadihajónktól, amely a belga tengerpart közelében működött. Minden gránátjára, amelyet kiröpitett, megvonaglott kínjában a test és léiek. Egyenesen pokol volt! A rengés, amit okozott, akkora volt, hogy fejemen pörölycsapások fájdalmát keltette, A rémes hanghullámok hatása alatt még utóbb is sokáig remegtem. De még ennél is irtózatosabb volt a francia »cent-vingt«-ütegek közelében lennem; ezeknek döreje élesebb és tagoltabb, staecato- szerü. Rettenetesen szenvedtem ennek a zajnak hatása alatt s mégis — oly könnyen neveti el az ember magát fájdalma közepeit is — amikor egy barátom, aki gépkocsin robogott el az üteg előtt, az egyik ágyúnak odaszólt: Türelem, pajtás, egy pillanatra!« el kellett kaczagnom magamat. Van aki megszokja a zajt, van aki soha. Valahányszor egyszerre lőttek ki egy üteget, a kisérő emberek egyike lekapta a fejét és arcza a legnagyobb fájdalom kifejezését öltötte. Három társát néhány hőt leforgása alatt rokkantán küldték haza. Egyik oly idegrohamot kapott, hogy majd belehalt. Pedig egyikük sem volt gyáva ember, hanem értelmes, bátor és elszánt, aki önként vállalkozott számos veszedelmes kalandra. Van aztán olyan, aki bombázás közben valóságos elmebajba esik. »Lelki ujjongási őrzésinek lehetne elnevezni az őrületnek ezt a fajtáját, ezt az eksztázist, mely közben ellenállhatatlan erő arra kényszeríti a szenvedőt, hogy a süvöltő lövedékek és a robbantó gránátok poklába rohanjon. Mikor Dixmuidenben legvadabban folyt a harcz, egyik barátom fesztelenül bolyongott a csatatéren, álomlátó arcczal. Meg vagyok győződve róla, hogy sejtelme sem volt, mit cselekedett S amikor Antwerpenben egy angol betegápolóosztag sebesültjeivel kivergődött a gránátok tüzéből: a sebesültek egyikét leküzdhetetlen inger fogta el, hogy visszatérjen a csatatérre. Leugrott a kocsiról s magából kikelve kiáltotta: — Vissza kell mennem 1 Kell hogy visszamenjek! A gránátok hívnak! Vissza is futott. Azóta sem látta senki. A félelemnél is hatalmasabb erejű az érdeklődés, ami a gránátok felé huzza az embert. «Borzalmasan érdekes« elnézni, hogy robbannak fel a srapneilek nagyobb csapattömegek közepeit, hogyan fröccsentik fel a földet a gránátszilánkok hol itt, hol amott, hogyan lesz egy épület fokról- fokra ablaktalanná, mígnem rommá omlik össze. Akármennyire bátortalan valaki egyéb körülmények közölt: érdeklődése, kíváncsisága lenyűgöző s nem képes ott hagyni a halál országát, noha tudja, hogy önmaga is bármely pillanatban áldozata lehet, ügy tetszik, mintha a pokolba látnánk bele; látjuk a dühöt, ameiylyel emberfeletti erők az emberre támadnak. Van azonban ebben szép is, föltéve, ha az emberben megvan Néró szépségérzéke. Szép és rémes látvány volt hét belga város, amint égett s lángjai a csillagos mennybolt felé csapkodtak. Yperni részlet. Lassan rezegnek, huiladoznak a sárga levelek az őszi napfényben. Olyan békésen és olyan szomorúan. Vagy harminczan fekszünk szinte odatapadva a földhöz az erdőcske mellett. Előttünk egy kisded magaslat. A majorság, mely ott ég, nehézkesen füstölög. A barmok bőgnek. Nem mehetünk előre. Ott, ahol a nap lemenőben van, állanak az angolok. Hogy milyen távol vagy közel a hegy mögött, azt nem tudjuk. A hegy fölött a lövedékek egész raja röpköd. A golyók fütyölnek a levegőn keresztül, mint valami vándor madarak; pattognak, ugrálnak a fák közt, vagy mellettünk fúródnak bele a fö'dbe. Emellett srapneilek ropognak s rettenetes orgonahangokkal suhognak. Nehezen és lassan röpülnek ei fejünk fölött a nagy mozsár-bombák. Rettenetes rázkódás, a föld házmagasságra röpül föl ... a bomba lecsapott. Mellettünk azonban feleletül egy sárga, gázzal telt lydit-gránát robbant föl. És ez igy megy, pontosan már nem is tudjuk, mióta. Egy másik nap . . . Esteledik s az eső szitálni kezd. Még mindig ugyanaz az állás. Egyszerre támadásra vezényelnek. Elhallgat minden tréfa, most kezdődik a küzdelem ... bealkonyodik, előre csúszunk . . . Milyen szokatlan mindez nekünk, lovasoknak; mennyire visszttetsző ez a cselfogás. Hiába, igy kell lennie, ha valamit el akarunk érni. Követnünk kell gyalogságunkat,
