Nagybánya, 1915 (13. évfolyam, 1-25. szám)

1915-04-15 / 15. szám

1915 április 15 NAGYBÁNYA 3 érezzük, hogy mosl egy magasabb halalom bir- tokában vagyunk, mely előtt megáll a véges emberi elme Mely előtt érzi nagyságát és érzi kicsinységét, iálja tudását és látja tudatlanságát. Mely csodákat mivel a maga nagyságában, mint parányiságában. Hiszen az oczeán végtelen bul- lámvilága, a Dolomit alpok fenséges Rózsakerlje, a Hortobágy nak csodás délibábja előtte ugyanaz, mint a forrás fakadása, ibolya feslése, a szellő fuvása. Rettenetes nagy városban köt ki a hajó. A fi jel elszédilik az egekbe nyúló felhőkarezolók. az idegeket elzsibbasztja a világváros soha meg nem szűnő örvénylő forgataga Mintáz álomjáró bukdácsol az ftsmeretlcnség e nagy világában, mig körülötte zúg, zakatol az élet. A vagyon­szerzés ösztöne kergeti a népek millióit. És a dollárkeresés rideg birodalmában kihalt a szív­nek minden érzése. Nincs testvér, nincs rokon, nincs barát. Annak minden állomásán megismét­lődik a lelkek harcza. az erős letiporja a gyen­gét, a hitetlen a hívőt és egy örökké nyüzsgő vad goinolyaggá válva kapaszkodnak fel egy­máson keresztül gázolva a pénz vonatára, hogy a következő állomáson újra kezdődjék a nagy színjáték. Ételre, halálra megy a tusa a pénz birhatásáért. Beledobtam magam én is a vagyon­szerzés nagy zakalo ó malmába Magával sodort a népek millióinak zugó áradata Dollárokat rak­tam dollárokra, de lelkem egyensúlyát nem tudta visszaadni sem a pénz csengése, sem a világ városi élet kábító zaja Csak eltompitotta a zsi­bongó idegeket, de a szív ürességét ha nem töltötte. Megindultam tovább az élet utján. Utaztam Keresni kezdtem a természet szépségei!. Fölkerestem a Niagara fenséges zu hatagát, Colorado égbe nyúló sziklás bérceit, a Siera Nevada hóföd e ormait, Wyoma indián reservatióját, hol a hajdani büszke faj utódai él- n k, kik u-ai voltak az ujvi ágnak egyik tenger­től a másikig Alaska hóval borított mezeit, mely felelt véres tűzgolyóként ragyog a hideg nap korongja, a Yukonnak jégpánczéilal borított med­rét, melynek környékén ott, hol helorkollik az Északi tengerbe, apró eszkimó halásztelepek vannak bevájva a csonttá fagyott föld havas takarója alá És láttam megelégedett embereket, kik halon kívül mást nem ettek, kik városban soha nem jártak, kékelő egei, illatos virágot soha nem is láttak. És eljutottam messze, messze nyugatra, ahova még nem ért e! a kultúra világitó fák- j 1 vaja. Ahol a természet még a maga ősi vadon i ságában vau, amelyhez még nem férkőzött hozzá az emberi tudás. Megtelepedtem az őserdők ren- \ gélében, melyből ingyen ad az állam területet annak, aki ott termő földet akar teremteni. Szó azt el nem mondhatja, loll azt le nem írhatja, mily csodásán gazdag a természet egy ilyen ősi vadonban, melynek évszázados fái árnyéka al itt egyre fakadnak az élet szirmai. Néha templomi rattan európai alakulat kapott meg a legjobban a kiráiy szavaiból. De aztán elborult&n, fejedelmi lelkének leg­mélyebb rejiekébe engedett bepillantást, amikor hirtelen, feldúlt idegzetének úgyszólván szemmel- látható koncentrálásával, a következő grandiózus dolgokat mondotta, az emberi fájdalom spontán kitörésével: — Hát igen s ha azt akartuk volna mind­annyian, hogy mi rohanjunk át a flandriai hatá­rokon s mi gázoljuk le az ellenséget, mielőtt ez minket gázolna le! Hát csakugyan ki tilthatta volna meg nekünk, hogy létérdekünknek minden erejével, egyesülten és feltartózhatatlanul ott sújt­sunk le, ahol bennünket akarnak lesújtani, és micsoda egyen'őtlen küzdelemben ? Hát nem az lelt volna a logikus s a történelmi fejlődés igazi folyamata, bogy a parvenü fajokat a lalin géuiusz igázza le végre, a múlt századbeli harezok sajgó emlékei után!? Hát nem az lett volna e földi dolgok mehanikájában, az erőknek s a rendnek ama bizonyos egyensn'ya és kiegyenlítése, ama bizonyos retout des chöses egész logikája, amelyre a történelem épül! Hát nem-e képtelenség rneg- békülni azzal a gondolánál és nem-e történelmi abszurdum az, hogy a németek ott jussanak merőben jogtalan előnyökhöz, ahol a mi szá­munkra minden a tiszta jog lelt volna!? Oh nem, nem, ez nem a vége, ez nem a vége s amig lesz egy szál ember egy utolsó lövészár­kunkban, hát harczolni fog és ha én maradnék utolsónak 1 . . . Ezt írja meg Angliának . . , csönd honol a rengetegben, oly kriptái csönd, hogy szinte bántóiag hat a légy zümmögése, máskor hangos a vadon s mint egy nagy, szim­fonikus hangversenyben olvadnak egybe a kü­lönböző hangok, a madarak dalától kezdve a kígyók sziszegésén át a fenevadak ordításáig. Csodálatos változatosságai vannak a vadonnak. Az érzelmek egész skáláját váltja ki az emberi lélekből: gyermekké teszi, dulrafakasztja, kénye­ket csal ki, imádságra hívja, indulatra bírja. Ki­tárja gazdag pompáját, hogy gyönyörködjék benne a lélek és megmutatja vészes hatalmát, hogy rettegjen tőle a szív. És gondolkodóvá teszi az embert végtelen magánya, hogy tuda­tára jöjjön olyan dolgoknak, amiket bár mindig j mindig iáloit, de sohasem vett észre. Ép ugv, I miként kinő a fü, de növését nem figyeljük meg, kinyílik a rózsa, de nyilasát nem vesszük észre. És ott a vadon közepében megkezdődött I ismét a lét harcza. É küzdelem is életre halálra megy, melyhez nincs köze a szív érzésének, akár csak a pénzszerzésnél a világváros forgatagalá- ban. Csakhogy amig ott a szereplők emberek és és csak telkükben hordozzák a minden érzést nélkülöző kegyellenséget, addig ezek vadállatok és tudatlanságuk ösztönével védik utolsó lehelte­iig a megszokott otíhont a támadóval szemben. És ebben a védelemben mennyi ügyesség, mennyi i okosság és a családi fészek mily megható sze- 1 relete nyilvánul meg mindnyájunknál. A félelem elűzi, de a vonzódás később visszahozza régi megszokott helyéhez, amelyet inkább életével i vált meg Megelégeltem az öldöklést. Nem talál­tain több örömet sem a vadon irtásában, sem a népei felett való uralkodásban. Ott hagytam ; irtásomat, hadd lepje be helyét ismét a bozót, lakóinak nyugodalmát ne háborgassák a fejsze csapások. Visszatértem az Írás mesterségéhez. Nagy : városba kerültem, a nyugat metropolisába, hol örökös a kikelet és a karcsú pálmaiakra örökké mosolyog a kék ég Kincses California szépséges fővárosában nemrég nyílt meg a világkiállítás ; és annak lettem egyik Íródeákja Páratlanul áll e kiállítás a világhistóriában. Összehalmoztak mindent, ami szépségei a természet csak nyújthat, az emberi elme kigondolhat, a tudomány alakba önthet. Elővették a multat, hogy annak szem­lélete annál nagyszerűbbnek tüntesse fel a jelent és az előrehaladás eszméinek megtestesítésével bepillantást engednek a csodás jövőbe, össze- hordták a világ népei kultúráikat, hogy meg­mutassák nagyságukat, erejüket, hatalmukat, hogy vetélkedjenek egymással az előhaladás pálmá­jáért. És csodálkozva állunk meg ama amerikai államok palotáiban, melyeknek alig egy arasznyi múlt áll a hátuk mögött. Hiszen száz évvel ezelőtt még fel sem volt fedezve e földterület, még a térképeken fehér foltok jelezték, hogy kullur ember még ott nem járt, hiszen csak ö ven év előtte is a messze, vad nyugatnak ne­vezték. hol a fehér ember még mindig csatázott a hazáját védő indián törzsekkel és az őserdők fenevadjaival. És ma hatalmas, gazdag országok hirdetik a nyugat előhaladását. Mert ahol utat tört magának az őserdők rengetegében a tudo­mány v.isp iripája, nyomon követte azt a kuliura mely a modern tudás csodálalos eszközeivel egyszerre arra a magaslatra emelte e területe­ket, mit az óvilágbau évszázadok múlva sem j élhetnének el. Egyik érdekessége a kiállításnak a felkelő : nap országának kertje. Egészen elütő fák, nö- J vényzet, Japánnak bűbájos flórája A bokroknak, virágoknak tarka szinpompája, alakzataiknak | ezernyi változatossága, a kiszökelő kecses ive- j lésü hidak, az alattuk kanyargó kristály patakok a felcsillámló aranyhalakkal, az apró tavak kékes tükrén remegő vizirózsák, az ezüstös bozótokból reánk néző istenek apró szobrai, a lombok közé agyagolt üvegharaugok zenéje, amit a suhanó szellő csal ki belőlük, olyan érzéseket váltanak ki, mintha ott járnánk Hakone varázskerljében. És a cseresznyefák virágzó lombjai alatt ott vannak elrejtve a kis teaházak, ott tipegnek kimonojukban a kicsi gésák, parányi ajkukat mosolyra csucsoritva, selymes pilláik elzárják az idegen elöl mandula szemüknek álmodozó világát És mind. mind, akik eljönnek a világ kü­lönböző részéből, csodálkozva bámulják meg a kiállítás nagyszerűségét és gazdagságát. Különö­sen amikor a nap nyugvóra tér és leszáll az est. elbűvölve állunk meg az elechtrikus technika csodái előtt Millió és millió izzó villanylámpák segélyezik az épületek körvonalait, mintha csil­logó jégpiramisok szállnának fel a földből. A nap vakító fényáradata száll le a kiállítás egész területére, majd tündöklő fénysávok törnek elő a szivárvány színeinek változataival. És a külön­böző színben épült palotákra rávetődő szivár- ványos sugarak a szinpompának egy olyan vál­tozatát adják, melyek az álmok birodalmát va­rázsolják elő. És ebből a szinpompából csodás ragyogással emelkedik ki a gyémánttorony, melynek égbe nyúló oszlopait, erkélyeit, kupoláit és a tetején forgó földgömbjét százötvenezer californiai csiszolt drágakő fedi, melyek a rajok vetődő fénysugarakban sziporkázva tündökölnek. És e fényes ragyogásban együtt mulat a világ valamenuyj népe. Egyik helyen mandulaszemü gésák szórakoztatják, másutt az orient villogó szemű szépségei, vagy a hamai szigetek tropikus leányai szédítik ei a férfi fejeket érzéki tán­caikkal A népek, fajok és nemzetek találkozója ez, mert ott szórakozik a fehér ember mellett a hindu, az indián, a japán, a chinai, a török, a néger, az arab, a mexieói, a cubai és hamai. És mindezek enyütt és összekeverődve a népek és fajok, a változatok és színek oly gazdag va- riátióját mutatják, melyet nem egyhamar lehet egyetlen tömegben látni. És e káprázatosán színes világ közepette mégis egyre érzem lelkem ürességét Érem, hogy utam tovább fog vezetni nemsokára, messze, tovább az idegen világba. És amint az előttem fekvő újságot elnézem, önmagámtól mintegy kétkedve azt kérdem, vajon elvezet-e az élet útja még egyszer oda, melyuek neve karcsú, 1 fekete belükkel itten áll előttem: Nagybánya! Bakcäy Kornél. HÍREK. Április 14 Személyi hir. Stoll Béla, a Részvénytakarékpénz­tár igazgatója Budapesten időzött, hol résztvett a pénz­intézetek tervbe vett reformja tárgyában a pénzügy- I miniszter által összehivott értekezleten. Stőll Béla e nagyfontosságu mozgalomról lapunk legközelebbi szá­mában fog beszámolni. Uj tábiabiró. Őfelsége a király Szcnl- miklóssy József járásidról, a nagybányai kir. járásbíróság vezetőjét, jelenlegi állásában való meghagyása mellett kir. itélötáblabirónak ne­vezte ki Kinevezés. A pénzügyminiszter Malahovs:ky Imre adólisztet főlisztté nevezte ki A bányászat köréből. A pénzügyminiszter B. Kovács Géza főmérnököt és Urbán Mihály kapnikbányai főnököt bányatanácsosokká, To- perczer Elek és Grelzmacher Gyula segédmér­nököket mérnökökké s Fehl Géza gyakornokot segédmérnökké nevezte ki, Áthelyezett iárásbiró. Az igazságügyminisz­ter Boitner Károly halmii kir: járásidról, váro­sunk szülöttét, a nagybányai kir. járásbíróság­hoz helyezte át. Hadnagyi kinevezés. Őfelsége a király dr. Iíalz Izsó ügyvédet, tart. zászlósi hadnagygyá nevezte ki. Kitüntetés. Gsüdör Gyulát, a 7. honvédezred zászlósat az ellenség elölt tanúsított bátor és vitéz magatartásáért az eiső osztályú ezüst vitéz­ség i éremmel lünteUék ki Kitüntetett festőművészek. A nagybányai festőművészek: Giünwald Iványi Béla és Fe- renczy Károly (már mi Grüimald Iványi Bélát clszármazása daczára is csak a magunkénak tekintjük) ismét szép kitüntetéseket aratlak, Grünwald Iványi Béla az országos magyar képzőművészeti társaság nagy aranyérmét vitte ei Fürdés illán ez. nagy képével; mig Ferenczy Károly a társulat 4000 koronás nagy diját kapta Piéta ez. gyönyörű vásznáért. A két festőművészt kitüntetésük alkalmából városunkból is elhal­mozták gratulációkkal. Kritika a háborús est kritikájáról. Laptár­saink ama meglepetésben részesítenek bennün­ket, h gy kritikát írnak ami »kritikánkról«, amit a vöröskereszt-egyesület által rendezett háborús estélyről irtunk. Korrigáljuk csak a dolgot. Először mi kritikát nem irtunk, mert mi is az a TT

Next

/
Oldalképek
Tartalom