Nagybánya, 1915 (13. évfolyam, 1-25. szám)
1915-01-06 / 1. szám
A mi közönségünkhöz. Január 5. Ezen S'ámmal a „Nagybánya“ immár a tizenharmadik évfolyamába lép. Tizenhárom év nagy idő egy ember éleiében is, még nagyobb idő egv lap éleiében, melynek életideje, épen úgy, mint a harczos katonáké, kétszeresen számit. Ütközetben állunk mi is folytonosan. Küzdünk, viaskodunk az elvek, az előretörtetés nagy ütközeteiben s zászlónkon ma is ugyanazok a jelszavak ragyognak, melyek ezelőtt tizenhárom évvel lapunkat életre hívták. Fiúi hűséggel, megalkuvást nem ismerő elszántsággal és törhetlen szeretettel szolgáltuk a magyar hazát s az édes szülőföldet. Itt, e végvidéken éber szemekkel állottunk őrt s mig hazafias szivünk egész melegével istápoltuk a testvérnépek lest éries békéjét, együttérzését s a közös haza javára irányú áldásos együttműködését. kérlelhetetlen ellenfelei voltunk azoknak, akik nem bizonyultak méltóknak arra, hogy e könvnyel és vérrel egy évezreden át annyiszor megszentelt földet hazájuknak vallják. Igazság és pártatlanság volt minden szavunknak, minden teltünknek vezérlője, irányitója. Az igazság védelmében nem tántoríthatott, nem fölemlíthetett meg bennünket senki és semmi s az igazságért volt bátorságunk síkra szállani még akkor is, ha annak védelmében sajgó, vérező sebet kaptunk is. Mert a mi lapunk nem egy klikk, nem egy felekezet, nem is a város orgánuma, hanem lapja a köznek, a város lakossága egyetemének, melynek kell, hogy éltető napja az igazság, a pártatlanság legyen Legjobb tehetségünkkel dolgoztunk édes szülőföldünk s ősi lakossága szellemi s anyagi érdekeinek föllenditésén, fölvirágoztalásán s nem minden önérzet nélkül jegyezzük föl, hogy immár nem egy alkotásunk van, melynek létrehozatalában lapunk derekasan kivette a maga részét. Az utóbbi évek gazdasági tönkje, a reánk erőszakolt világháború rettenetes pusztításai városunkat is megakasztották a fejlődés útjában, sőt olyan súlyossá, szinte elviselhetetlenekké növelték terheit, melyek nemcsak polgárságunk teherviselési képességét teszik nagy erőpróbára, de a legtépdesőbb gondok elé állítja a vezető köröket, kiknek kötelességük a normális idők beálltával a rekonstruálás munkáját azonnal n^gkezdeni. A rekonstruálás nagy művéhez, melyből egy szebb, csillogóbb perspektíva ragyog felénk, ajánljuk fel mi is becsületes munkánkat, erőnket, tehetségünket. S ha erőink, tehetségeink fogyatékosak is, mindjárt teljessé válnak, ha — mint eddig is, a jövőben is velünk lesz városunk társadalma, polgársága. Reméljük is, hogy az a megtisztelő, benső kapocs, mely közönségünket a lezajlott tizenhárom év alatt lapunkhoz fűzte, a jövőben sem fog meglazulni, sőt bensőbbé, erősebbé kovácsolódik az együttes küzdelmek kohójában. Hiszen a mi közönségünk: a mi sziklaerősségünk ! Ez a sziklaerősség teszi lehetővé nekünk azt, hogy a jelenlegi válságos idők nagy mostohaságaiva! is meg bírunk küzdeni, mert bizony a vidéki lapok helyzete sohasem volt rózsás, de különösen küzdelemteljes a mai háborús időkben, amidőn mindenkinek megcsökkentek a bevételei, de meghalványozód- tak a kiadásai. És bántó megdöbbenéssel kell tapasztalnunk azt is, hogy a hivatalos és más erkölcsi testületek, melyeknek legelső sorban volna hivatása és kötelessége s legkönnyebben tehetik is, hogy a sajtót támogassák, hova tovább nagyobb közönynyel és érzéketlenséggel mennek el a sajtó mellett, de alkalomadtán annál nagyobb hangsúlyozással hivatkoznak a sajtó nemes, magasztos cs hazafias missióira, kötelességeire s veszik igénybe annak szolgálatait. Mert a Sajtót nem támogatni, az !eg- kevésbbé sem megrovásra méltó ; de ha a sajtó csak egyetlen egyszer is elmulasztaná, hogy a hivatalból vagy nem hivatalból hozzá küldött sokszor a legselejtesebb dolgoknak is, melyek a haza- fiság vagy jótékonyság olcsó patinájával vannak bevonva, megfelelő propagandát ne csináljon, természetesen a legdijmen- tesebben, akkor már az a sajtó hazaáruló, az az egoizmus s nem a közélet szolgálatában áll. A „Nagybánya“ tárczája. H Mit és «lel első liláimmá. — Harry Russel Dorsan hareztéri leveleiből. — Ez üt, a Vogéz hegység aljáD, Atikirch, Seenheim és Gebwelle közt egy rettenetes körzetben, a németek és francziák első találkozása. Innen a hegyszirtek és szakadékok, hegyi dűlök és sasfészkek ünnepi kivilágítása. Hard bussiness! Hajnaltájt egy belforti fuvarostól még át tudtam venni egy törpe talyigát s egy fürge kis elzászi ponnyt, amelylyel vasárnapoként Dam- merkirebbe jár, nosztalgikus elzászi paraszt, a szü'őföldjére, A kert végében alkudoztunk olyan rémülete« ágyudörejben, hogy alig hallottuk az egymás hangját. A szakadatlan robbanásokba s tulhar- sogva egymást, egészen közelről makacs franczia kakasok kukorékoltak bele, megriadt és ijjssztő rekedtséggel. Soha ennél enerválóbb és kínosabb hnngegyvcleg nem tépázta át az idegzetem. E indulok a kis talyigán. Az emberáradat elsodor az utón. Mégis csak tudok menni, tudok persze s könnyebben mint az autón. Boldog vagyok, hogy senki sem törődik velem, senki észre sem vesz, a törpe talyiga bakján. Az ágyú szól, tompán és dörögve. A távolabbi hegyoldalak fölött, a végtelen fenyősor gótikája fölött, sárgás füst-gömbök szállnak tűzzel bélelten, mint a felhasadt óriás narancsok. Az egész erdő mellettünk, föl a szirfekig, az egész erdő zúg es zeng mint a templom nagy misében, rezonáló fatömegével mint milliónyi orgonasip, a sürii szálfák folyosóin át. És az erdőkből és a hegyekből, Sennheim felől, ahonnan még kitűnő ut vezet és Thanne felől és St. Amarinről, ami szintén könnyebben járható és Dammerkirchből, ahol időnként belezúg a harang a szakadozott ágyuközökbe, minden fa és minden lomb és minden bérc mögül, sötét árnyékok tovakigyőzősával, feketén s félelmetesen, egy emberlavina tör elő, hegyilitánok hallatlan nyüzsgése lekuszva a sikátorokon, a bevont, sisakok toronytüjével elárasztva a végtelent. Az erdők mélyéből, a hegyek derekán, mind jönnek, lihegve, eiőreszegzett fejjel, távo'i törpék hézagos sorokban s hirtelen megnőve itt elől, duzzadt csoportokban az emberi hús és formák hallatlan torlódásával sa puskák szegezve, amint rohannak előre. Súlyban megrakva és kipárnázva, a torniszterek felkészültségével, valami távoli emberi termés meg döbbeutő pazarságát nyújtják, valami hallatlan frissesség és erdőillat érzését keltik, mint a hegyormok alpesi virágai, szétkallódva, szerterepülve, elsodródva s elrohanva, könnyedén és hangtalanul. Es fölöttük, amint az ágyú szói, uj »bb törpék bukkannak ető a csúcsos sisak sziluettjeivel, mintegy a bércekből szaporodva elő, mindég újak és mindég újak, végtelen sorokban fönn Wesser- ling erdei felöl, hullámzó emberkoszoru! Es még följebb, a kéklő Seewen köhomlokát legfelül, valami lázas hangyaboly fogja át, vándorló gnórntömeg felkészülve és összetorlódva, eltűnve és felbukkanva újra, a távoli mozgás minden rejtelmével, nyüzsgésével, sürü fekete árnyékával belepve az eget. így törtek le, mint az emberi zuhatag, a német katonák a hegyekről. A többiek vájjon merről jöttek, az elzászi seregek zöme vájjon micsoda rejtélyes utakon? Bevallom, nehéz tájékozódnom. Hegyszakadékok, járatlan utak, maga a föld méhe nyílt meg itt e szürke emberáradat előtt, a szuronyletős sisakkal. Katzenthal még egyre ontja a csapatokat, Rappolt- zweiler, Schlettstadt, Dambach, mint titokzatos emberrezervoirok beláthatatlan tömegeket sodornak elő, gépiesen gyors menetelésben. Es felülről, Giromagny, Bussang, Carbonniers rejtekeiből, az elborult ég felhőiből, mint maga a mennydörgés gurul lova az ágyudöréj, a tüzpára füstbokrétáival. Megnyitó, beköszöntő, fedező tűz nyilván, amint a sürü hadosziopok felfejlődnek Colmár irányában s viharos nekilendüléssel, mint egy emberförgeteg, Gebweilert karolják át s letörnek Mülhausen felé. S ha ez volna minden! A hegyekről s a völgy mélyéből, láthatatlan kőkatlanokból újabb s újabb tömegek, szinte a föld alól pattannak elő, mint. e hegyek, e völgy, ez erdők c-odája, mint valami tüneményes emhertermés fantazmagóriája, mindent ellepve s mindent benépesítve ! Egészen a Rajnáig s a Rajnán túl, Alt-Dreisachon túl ki tudja meddig, a rohanó puska és szuronyrengeteg szinte felkavarja és megdermeszti a levegőt vas és acél vibrációkkal. Altkirch! Vájjon ? Nem tudom. A térképemre
