Nagybánya, 1914 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1914-03-12 / 11. szám
I2TII. évfolyam. 101-3:. máicziiis ixó 12. 11-ilr ,szá. 4 Üf m ^ V*H iTULJL Ham *SK±Ü ‘IBLOöJLr.MI Filíilizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-ut 14 szám, ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. Befektetési hitelszükséglet. Márczius 11. A pénzpiacz huzamosabb idő óta lényeges megkönnyebbülés jeleit mutatja és a kamatláb állandóan olcsóbbodik A nemzetközi tőkepiacokon egyenesen pénzbőség van, ami lehetővé teszi az állam- kölcsönök és kommuális hitelműveletek keresztülvitelét. A nyílt piacokon is sok pénz mutatkozik és jó kvalitású váltók ellenében már nálunk is olcsón kap ható pénz. A javulás e tüneteinek ellenére hitelszervezetünk a normális funkciótól még távol áll. A helyzet ma az, hogy az elsőrendű és rövid lejáratú hitel kielégülést nyer, de ezenkívül a szükséglet nem találja meg a megfelelő fedezetet. Hosz- szabb lejáratú, főleg befektetési hitel még mindig nem kapható, ami főleg a zálog- levélpiacz stagnálásában nyilvánul, úgy hogy az építési tevékenység épitőkölcsö- nök hiányában még most is igen vontatott, dacára annak, hogy az építkezési kedv félreismerhetetlen ül megvan. De nemcsak a jelzáloghitel terén észlelhető a tőke e nagy tartózkodása, hanem az ipari és üzleti hitel ama kategóriájában is, amely a hiteltőkét hosszabb időre köti le és álló tőke gvanánt befektető- sek czéljaira szolgál. Pénzintézeteink, még pedig főleg nagybankjaink, amelyek a befektetési hitel kiszolgálására nemcsak hivatva vannak, hanem a társadalom tőkeszegénysége mellett minálunk úgyszólván egyedüli szervei e hitelnek, igen tartózkodó Ami nem is csoda, mert a lefolyt hí krízis egész pénzgazdálkodásunknak leg főbb hibájaként azt az abuzust mutatta ki, hogy rövid lejáratú tőkék hosszú lejáratú befektetésekbe helyeztettek el. Ez i volt az országszerte oly károsan jelent- I kezelt immobilizálás főoka. Pénzintézeteink e részben sokat tanultak az utóbbi két esztendőben és ugv látszik, hogy a lecke mély nyomokat fog hagyni hitelpolitikájukban. Bármily előnyös és örvendetes is a pénzintézetek politikájában a szoliditás és bölcs előrelátás elveinek ez a hódítása: az ország közgazdaságára nézve nem lehet előny, ha az ipar és vállalkozás terjeszkedésére, az üzemek kibővítésére szükséges tőkét előteremteni nem lehet. A befektetési hitel körül kialakult az a helyes belátás, hogy a pénzintézetek a reájuk bizolt és főként takarékbetétekből álló idegen tőkéket erre a czélra teljesen nem használhatják fel, hanem csakis a saját tőkéjükkel alimentálhatják a hosszú lejáratú Sefektetési hitelszükségletet. A mi nagybankjainknál szerencsére az idegen tőkék oly nagy mérvű immobilizálása, amint az Németországban néhány évvel ezelőtt, mostan pedig főleg a bécsi nagybankoknál volt észlcl- lelhető, csak kivételszámba megy. A publikált mérlegek elég kedvező mobilitást mutatnak; bár a konzorcziális részesedés és az érték-papirállomány nagy számösszegei egyik-másik nagy pénzintézetünk ha nem aggasztó, de mindenesetre igen nagy angazsmánjairól tesznek tanúságot. A bécsi nagybankok e tanulságból a gyakorlati konzekvenciát es ... kamatláb csökkenése egész bizonyossá teszi a múlt esztendei nagy kamatnyereségek lényeges apadását, a bankok vezetői ismét egyéb téren keresik a nyereséget nyújtó üzleleket, főleg pedig az iparvállalatokban való részesedésekben. A szerzell tapasztalatok után az idegen tőkéket e czélra felhasználni már nem akarják és ezért szaporítják oly nagy mértékben és egyszerre az alaptőkéket. A bécsi nagybankok alaptőkeemelései és felpénzekkel együtt mintegy 200 millió koronát fognak igénybe venni, amitől sokan a pénzpiacz megjavult helyzetét féltik. Nálunk tőkeemelésről egyelőre nem esik szó, de el lehetünk reá készülve hogy a pénzpiaczi helyzet állandó javulása esetén a mi nagybankjaink is követni fogják a bécsi példát. Először is azért, mert a presztízs szempontjából bankvezéreink nehezen fogják elviselni, hogy a haute finance kebelében kivivőit rangjukat és pozicziójukat a bécsi nagy intézetek lényeges tőkeszaporitásai révén ismét elveszítsék és a sorrendben hátrább kerüljenek. De ettől eltekintve, objectiv okok is a saját tőke szaporítása mellett szólnak. Még pedig éppen az az imént i jelzett körülmény, hogy a befektetési hitel kultiválása nagy saját tőkéket igényel. Az ipari konjuktura ellanvhulása nagybankjaink e tőke szaporítását ideig-óráig ! kitolhatja ugyan, de végképpen felesleA „Nagybánya“ tárczája, 9 Ébredés után. Annyi kedves emlék, annyi múló bánat, Annyi keserű köny, mely nyomában árad; Annyi ábránd- élet, annyi röpke álom . . . Szertefoszló köd mind s mégis, mégis várom . . . Annyi édes óra, annyi csókás este, Annyi titkolt remény rózsásszinre festve ; Annyi boldog idő, árnyas, lenge képek . . . Sohsem jö az vissza és mégis remélek . . . Annyi vad szenvedély, annyi féltékenység; Rajongó őrület, síró keserűség: Annyi életerő, sötét küzdő árnyak : Szétpattant buborék s mégis, mégis várlak . . . Annyi szép gondolat, annyi eszme támad, Annyi halk zokogás miattad, utánad. Annyi mély sóhajtás, forró, kínzó vágyak, Annyi bús epedés s mégse, mégse látlak . . . Elmúlott már minden, itt a rideg élet. Csók, szerelem, ábránd, mind csak ide téved, S miket egykor lelkünk rózsás színben látott. Ki tartja igaznak az elmesélt álmot ? . . . Ttácz Pál. Fiat justitia. Meghalt a latin nyelv öreg tanára a vámosi gimnáziumban s uj ember, fiatal ember jött a helyére. Ez magában véve nem lett volna nagy baj, sőt a leányos családokra nézve még szerencse, mert vajmi gyéren akadtak a városban házasulandó fiatal emberek. De annak a fiatal embernek az elvei, a miket magával hozott, no azok rémségesek, hajmeresztők voltak. Neki mindegy, akárki fia, szekundába teszi ő, ha nem tanul. S mikor az év végére értek, általános lett a fölháborodás az egész városban minden jobbmódu családnál A takarékpénztári igazgató dúlt-íúlt mérgében. No csak jöjjenek a tanárok még egyszer ő hozzá váltóval. A törvény- széki elnök, a polgármester szörnyüködtek. No de ilyet! Megbuktatni még az ő fiaikat! A főispán elámult s csaknem kővé meredt, mikor legkisebb fia az iskolai bizonyítványt haza hozta. Csupa »elégtelen,« akik mind jelesek voltak eddig. Az öreg igazgató kétségbe volt esve: — De kérem, mi lesz ebből? A fiatal tanár nem bánta. A fiatalság oly oktalan, mint valami ó korbeli római hős mondta ki a sententiát: — Fiat justitia, pereat mundus. — Jó, jó, — dörmögött az öreg igazgató, — de kérem, legalább a polgármester, meg a takarékpénztár igazgató fiai. Hisz semmi szabály sincs kivétel nélkül s tetszik tudni, hogy nem élünk vad emberek módjára. Aztán pláne a főispán ő méltóságának a fial Az Isten szerelméért, mit tetszik gondolni? Hová jutunk ily elvekkel! De az ifjú tanár hajthatatlan maradt. A szekundák csak úgy repültek a legjobb családból való tanulók fejére. Az öreg professzor, aki minden úri gyereknek jelest osztogatott, ha látta volna ezt a pusztítást, amit utódja müvei, bizonyára megfordult volna a sírjában. Nincs irgalom, nincs kegyelem az úri gyerekeknek, nem használ sem tekintély, sem ajándék. A kollégák összeröffentek. Czudarság igy kompromittálni őket. Már csak az elhunyt kartárs iránti kegyelet sem engedné, hogy igy viselkedjék ez a rakonczátlan ember. — Hová jutunk, kérem ? — sopánkodott az öreg igazgató. S a föld alá szeretne bújni szégyenében, mert a főispán legutóbbi diszebédjére sem kapott meghívót. Szörnyűség. Ő méltósága még eddig soha sem felejtkezett meg róla. De már most mindennek vége. Ö méltósága elvitte a fiát más iskolába, ahol okosabb tanárok vannak, kik nem osztogatnak ilyen vakon szekundát. — Ugyan kérem, kinek, minek árt az, ha egy kis jóakarattal áteresztik az ő méltósága fiát, — magyarázta az öreg igazgató. — Hiszen akármilyen kalkulust adnak neki, azért mégis csak méltóságos ur lesz belőle, főispán, zászlós ur, talán miniszter is lesz belőle. Hát mire való az a kötekedés? Persze hogy mirevaló ? Csak a gymnázium
