Nagybánya, 1914 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1914-03-05 / 10. szám
2 NAGYBÁNYA 1914. márczius 5. mint Küryt azokban a régi, bár örökszep operettekben. Szerdán a Nemzeti Színház műsorából egy bájos fehér vígjáték került színre, azt hisszük, városunkban először, Válás után Bissontól. Ily pompás előadást még a társulat nem produkált, ügy ment mint a karikacsapás, a rendező Rogoz járt jó példával elől. S tessék elhinni, hogy a szereptudás a legelső lépcső a művészi játékhoz. Rogoz (Duval) róla táplált, de elmondani még nem mert jó véleményünkben annyira megerősített, hogy most méltán meghajtjuk előtte a zászlót: ez a játék már közel járt a művészethez. Homokay (Bonivardné) szokása szerint kissé karikirozott, de igy is jó volt, bár a rikító színezés ily finom komikummal dolgozó darabban nem épen helyén való. Zöldi Vilma egyik martirszerepét (Dianne) játszotta, jobb ügyhöz méltó igyekezettel. Rónay és Lenkey alakításai ügyesek, Róna Stefi (Gábriellé) sem maradt megettük. Igazán kár, hogy kisszámú közönség nézte végig ezt a kitűnő darabot még kitünőbb előadásban. Csodálatos ez pedig, mert a szinlap külön re klámról is gondoskodott: Az előadáson jelen lesz Kiiry Klára is. Kaczagtunk is 'eleget ezen a mucsai reklámon. Kissé bántó lehet ez a megjegyzés, de nem bántóbb, mint az a feltevés, hogy a közönség ilyen reklámmal csalogatható. Csütörtökön és pénteken volt aztán alkalmunk tényleg látni a Népszínház egykori hires díváját, Kiiry Klárát. A vig özvegy Hannáját és Lili czimszerepét játszotta. Két hires kreácziója, melyhez annyi dicsőség tapad s mi itt a vidéken, amit már a barbár keletnek tartanak, kénytelenek voltunk kifakadni: miért kellett ezt nekünk megélvezni?Az egykori hires énekesnőnek csak bájos játéka és ezreket érő csillogó butonjai a régiek Ily hamisan még Szabadhegyi Aladár süket primadonnája sem énekelt, kitől mikor megkérdeztük, miért énekel olyan hamisan, azt felelte: 70 korona havi gázsiért ez is elég. Vagy j talán ez az újabb iskola az éneklésben, Strauss Rikárd nyomán: mentői több disszonanczia, hogy annál jobban megörüljünk, ha néha néha felcsendül a tiszta összhang Valóban a művésznő önnön kezével tépdesi borostyán leveleit, melyet kedves pesti közönsége s mi vidékiek is oly szívesen és méltán fűztünk homloka köré. Viszont játéka ma is utolérhetetlen. Ennyi sikk, báj, gráczia nem téveszthette el a hatást s nem csalódunk, hogy a mi nagyon is tapsos közönségünknél felzúduló taps ennek szólt. A Vig Özvegyben megemlítjük Fekete Lászlót (Danilló) pompás játékáért és Gyöngyi Jolánt (Valen- czienne) precziz énekéért A Liliben újra Fekete jeleskedett (Plinchard) ellenben Stoll maga is érezte, hogy Hypothese szerepével nem tud megbirkózni, ez nem naturburschnak való. Közönség mindkét este szinültig megtöltötte a nézőteret. Szombaton Gárdonyi Bor ez. falusi története volt soron. Zöldi ismét martirszerepet játszott, bár amit tehetett, a legtökéletesebben csinálta. Nagyon jó alakítást nyújtott Rogoz I (Matyi) Rónay Mihály bácsija igazi művészi magaslaton állott, Stoll Göréje is megállotta helyét, Ladányi Mariska Eszter és Bónyi József a kovács szerepében igen jók voltak. Csak az előadás volt kissé vontatott Közönség kevés. Vasárnap délután zónában a Méltóságos csizmadia ez. bohózatot adták, este pedig Radó Nelli az újonnan szerződtetett primadonna fel lépésével a Czigányprimást. Balkezesen választották meg egy kissé ezt a darabot első fellépéséül. Nagyon sokan emlékeznek a múlt szezonból Hevesné Balla Mariska alakítására s ezzel megmondottunk mindent. Az uj szubrett egyébként kellemes megjelenésű, hozzá szép kiváló ruhakészlettel rendelkezik, játéka elég temperamentumos, bár ez este eleinte szinte félénken mérsékelte magát, később pédig túlzott modorosságba czapott. Hangja nem nagy terjedelmű, erősnek sem mondható, de alapos iskoláról tanúskodik; szeret reczifativ beszélni az ének helyett (talán a hiányzó alsó regiszter pótlására), ami énekét egy kissé orfeumszerüvé teszi. Hisszük azonban, hogy néhány uj darabban, ahol az összehasonlítás nem üt ki kárára, csakhamar beférkőzik a közönség szivébe. Mit írjunk Gyöngyi Jolánról ? Ily csodaszépen és kristálytisztán énekelni itt még sohasem hallottunk ; de talán nem túlozunk, hogy a fővárosban is nagyon kevesen vannak, akik ezt a szerepet igy megjátszani s még kevesebben akik igy elénekelni tudnák. Galgóczy mintha már kezdene kilábolni a hülésből. elfogadhatóan énekelt. Sajnáljuk, mert a folytonos megerőltetéssel csak hangjának árt s késlelteti a teljes gyógyulást. Ladányi (lrinoy) igen kedvesen játszotta szerepét, Stoll (Cadean) ismét elemében volt a neki való szerepben. A zenekaron is meglátszott az alapos gyakorlás, csak a vadászkürtöknek, meg a klarinétoknak ne volna olyan átkozott repedt hangjuk. Igaz, hogy erázis tulajdon s csak akkor adnak újat, ha már végkép felmondja a szolgálatot. Közönség elég számmal nézte végig az előadást. Hétfőn a Frankfurtiak ez. vígjáték bemutatója volt A szinlap a »világhírű Rotschild család történetének« hirdette, bár annak épen nem nevezhető. Legfölebb egy epizódot ád a család történetéből, ha ugyan ez is »történet« s nem mese. Tárgya alig van: A család egyik tagja leányát uralkodó herczeggel akarja elvétetni, azonban a leány nagybátyját szereli, akivel egybe is kel. Ezt a magot a szellemes német iró Rössler, vagy talán a szellemes for ditó Molnár Ferencz igen szórakoztató párbeszédekkel bővítik egész estét betöltő darabbá. Az előadás igen jó. A darab középpontjában Homokay Gabriella (Gedula) és Rogoz (Salamon) állottak, dicséretre méltó alakításukkal, továbbá pont, amelyben a városoknak tanácsolhatom a törlesztéses kölcsönök megkötését. Túlságos reményeket a pénz olcsó- • ságára már az okból sem mernék táplálni, mert az olcsó kamatláb a tapasztalat szerint az ipar fellendülését eredményezi. Az ipar fellendülése pedig megint nagy pénzszükséglettel jár, amely megint a pénz megdrágulását vonja maga után. Ez egy circulus vitiosus, melyet hosszú praxisomban már többször tapasztaltam. Ezzel indokolom azt a nézetemet, hogy a városok törlesztési kölcsönök kötésével még egy ideig várjanak. Ha a bankok körülbelül 5V2%-os annuitással és körülbelül 95—96°/0*os leszámolási kursussal tehetnek majd ajánlatokat, ezt az időpontot használják fel majd a városok törlesztési kölcsönök megkötésére. Mert meglehet, sőt valószínű, hogy azután a pénz megint meg fog drágulni. (Városok Lapja.) Színház. Kezdünk valahogy megbarátkozni a társulat egyes tagjaival. Egymás után olyan oldalról mutatják be magokat, hogy meglepődötten kiáltunk fel egyik másik láttára: ezt nem hithittük tőle; ez már derék dolog. Csak egygyel nem tudunk megbékélni. Az előzetes színházi jelentés annyi, de annyi uj darabot ígért s bizony nem épen sokat láttunk belőlük. Igaz, hogy 19-ig, (értesülésünk szerint ezen a napon játszik utoljára a társulat) még lehet egyet-mást pótolni. Ha az énekesek indiszpozicziója, meg a primadonna-válság meg is akadályozta operettek bemutatását, az uj szubrett megérkeztével miért kellett nagyon is elkopott darabot, a Czigányprimást adni. Aztán meg Hevesék után, kik vagy ötször játszották a múlt szezonban, kissé veszedelmes dolog is volt ez a társulat színvonala szempontjából. Friss újdonságok bemutatásáról kellett volna gondoskodni. Zöldi Vilma olyan név a közönség előtt, mely elég szép házal biztosit. Fel is ült a közönség vagy kétszer a nevének, mikor igazán kicsi szerepben lépett fel, ahol lehetetlen volt minden istenadta j tehetsége mellett is valamit produkálnia. Valóban bámuljuk önfeláldozását, hogy nevének nimbuszát ily készakarva akarja megtépdesni. Vethetné ellen valaki: hát a vendégszereplésről elfeledkezünk. Ilyen vendéget, aki a vendégjog összes védelmi biztosítékainak igénybevételére rá van utalva, minek hoznak? Szívesebben megnéztük volna Antal Erzsit bármily uj darabban, ott ülnek elzárva a nagy világ elől, mint egy kis szigeten az ő jelentéktelennek látszó kis lugasukban. Mily távolság van az ő lelkűk és az utczán egymást taszigálva siető emberek lelke közt. Az egyik csupa izgalom, csupa kétségbeesés és csupa harcz, a másik csupa egyformaság, csupa megnyugvás és csupa nyugalom. És melyik félnek van vájjon igaza? A rohanó árban futóknak-e vagy ezeknek, akik úgy élnek, mint a hogy a nyugodt viz ól, a melynek minden vizcsöppjét tisztán lehet látni a felszínétől egész legaljáig?! Idáig futva mentem és indulatok hajtottak, és most egyszerre látom ezt a szent nyugalmat Megálltam én is és azt kérdeztem önmagámtól: »Mért sietsz ? Hová rohansz ?« Valami megszégyenülést éreztem magamban, látva a kis lugasban ülő szent arczu apáczákat. Ni milyen nyugodtak ők, milyen ünnepélyesen szent az arezuk 1 Vájjon nem az-e a boldogság, nem ők találták-e meg az igazi medret, melyet a lélek keres és soha sem talál meg a küzdő életben? És egyszerre világosan láttam ; előttem lebegett az ő tiszta lelkűk. Nincs küzdelem, nincs tipródás és hörögve tülekedés, de van egy mennyei birodalom, van egy csendes, tiszta viz, és ez a lelki béke, a bibliai értelemben vett — nagy csend ! A világ forgatagából eléjük került összeroncsolt emberanyagot ápolják ők és aztán egy parányi lugas alján húzódnak meg és ott élvezik lelkűk békés csendjét. Ismerik egymást és ismerik önmagukat. Óh mily boldogság lehet ez! Elméjülni a lélek igazi mélységébe, megismerni saját lelkünket teljes mivoltában, ismerni annak minden vágyát, ébredő szenvedélyét, titkos gondolatát és aztán uralkodni felette. Mert a legnagyobb úr mégis csak az, aki úr önmaga felett. És igy nézve a dolgot, gyönyörű lehet az élete az ilyen magánosnak látszó és a lugas alatt üldögélő néma apáczának, mert birtokában van teljesen lelkének. Szépen szabályozza gondolatait és soha sem engedi, hogy vágyak keletkezzenek benne, amelyek túllépnek a határain az ő szent fogadalmának. Mert fogadalmuk dogma-rácsozata az a nézőhatár, a melyen át ők az életet szemlélik és maguk számára beosztják. És csodálatosan ebben a szűk körben az ő számukra egy megnyugtató és kisimító boldogság alakul ki, a melyet az utczán járó nép első pillanatra megérteni nem tud, csak ha átgondolja azt a nézőpontot, a melyből ezek a magános lelkek az életet figyelik és azt a maguk számára boldoggá teszik. Mert ők boldogok és egy magasabbrendü boldogságot élveznek, mint a polgári életben élő egyének. Ennek az ő hűvös boldogságuknak márvány- szerű vonásait ölti fel arezuk és mindegyiknek ajka körül egy csodálatos, egy megfagyottnak látszó mosoly játszik, a mely az ő elvont életükből sugárzik elő. Mindig a viaszvirág jut eszembe: annak ilyen merevek a vonásai, mintha ennek a virágnak a lelke keresett volna egy alkalmas pózt, mikor virágját felnyitotta, hogy az kifejlődve, bizonyos merevséget, ünnepiességet öltsön magára. Senki sem szakítja le a viaszvirágot, mindenki csak kegyelettel tekint reá, mintha valami elköltözött, valami elszorult lélek rejtőzködne ebben a különös virágban. Az apácza lelke is elköltözött a mi világunkból, elbújt, visszahúzódott egy más világba, egy olyan világba, a melyben csak hűvös márványfalak vannak, orgona szól és üvegtáblákon szűrődik be a holdsugár. De az a hideg világ minden egyes apáczaléleknek csak olyképpen érhető el. hogy le kell neki mondani arról a másikról, a melyben indulatokkal tele nyargalnak az emberek és önző önérdekért tipornak egymáson keresztül. Az a forgatag, az a kis lugas pedig, a bent üldögélő visszavonult telkekkel, az a csendes viz. A csendes viz, a melynek le lehet látni a legaljára, amelyben ismerni lehet minden egyes vizcseppet és-a melyben gyönyörködni tud az, a ki szabaddá tudja tenni lelkét a köznapi élet hitvány szenvedélyeitől. Azért járó-kelő emberek, a kiknek ú ja elvisz a kórház mellett, bármily sietős is utatok, vessetek egy pillantást ezekre a néma csendben ü’ő elvonult apácza-lelkekre, a kik lelkűk magányát élvezve élik le éltöket — és csak aztán menjetek tovább önző czéljaitokat kergetve; de legalább igy egy pillanatra a nagy forgatagban eszetekbe jut, hogy van »csendes viz« is, amely ha nem is dús változatú, de bizonyosan eszményibb és boldogabb mint az a habzó forgatag, a melyben ti életet járó emberek éltek és egymást keserítve töititek napjaitokat. Ifj. Hegedűs Sándor.
