Nagybánya, 1914 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1914-02-19 / 8. szám
1913. február 19 NAGYBÁNYA 5 Halálozás. Súlyos csapás érte Ember Eleket, a Gyógyszerészeti Közlöny társszerkesztőjét. Nővére: Theodorovitsné Ember Anna f hó 14-én hosszas szenvedés után elhunyt Budapesten. A család a halálesetről a következő gyászjelentést adta ki: Ember Elek úgy a maga, mint egész családja és rokonsága nevében is fájdalomtól megtörtén jelenti, hogy szeretett nővére, a legjobb testvér, Teodorovitsné Ember Anna 1914. évi február hó 14 én reggel 7 órakor, hosszas szenvedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele után elhunyt. Szeretett kedves halottunk hült tetemeit folyó hó 16 án délután 1/24 órakor fogjuk a kerepesi úti temető halotíasházából a róm kalh, egyház szertartása szerint az ugyanott levő családi sírboltba örök nyugalomra elhelyezni Az engesztelő szentmiseáldozat pedig ugyanaznap reggel 8 órakor a krisztinavárosi plébániatemplomban az egek Urának bemutat- tatni. Budapest 1914. február hó 14 én. Pihe nésed legyen csendes ! Jóságos emlékedet szeretettel őrizzük! Lőrincz Bálin Iné szül Ember Rebeka és özv. Hoffmann Jenőné szül. Ember Teréz mint nővérei, özv. Ember Ferenczné szül. Dondon Katalin mint édesanyja, dr. Lőrincz Ferencz, Lőrincz Dezső, Sz Ember Pörike mint unokaöcscsei és húga, Ember Elekné szül. Kosutány Ilona és Lőrincz Bálint mint sógornője és sógora. Egy bányászmórnök tragédiája. Egy nagyváradi temető árkában megfagyva 'aláltak egy teljesen elzüllött, lerongyolódott, intelligensebb munkáskülsejü embert. A rendőri nyomozások megállapították róla, hogy nehány hét előtt még a nagyváradi elmekórházban ápoló volt, s egv ajánlólevéllel bocsátották el a lipótmezei kórházházhoz, ápolónak. Az ápoló azonban a pénzt eliüa. Egy italos éjszaka derült ki az elzüllött emberről, hogy Révész Gusztávnak hívják és 1880 ban nyert diplomát a Selmecbányái akadémián. Később 1911-ben egy Berlin melletti bányavállalatnak volt mérnöke, ahol egyik mérnöktársa — Ernesto Blaschkovits — őrültségi rohamában félholtra folytogatta. Azóta nem folytathatta prakszisát, mert egyre ennek az éjszakának az emlékei üldözték. Üzért lelt alkoholista, ebbe züllött bele s fagyott meg a temető árkában Egy nagykonczepczióju tragédia ez, amit egy szűk napihir keretében megírni nehezebb, mint tízkötetes regénynek s amit csak az élet lúd produkálni kaleidoskopszerü, egyre változó fényű erejével A hushagyókeddi kabaré. Említettük már, hogy a nagybányai jótékony asztaltársaság árvagyermekek fölsegélése czéljábó! f. hó 24 én, húshagyókedd esíéjén a színtársulat tagjainak közreműködésével nagyszabású kabarét rendeznek, mely zártkörű lánczvigalommal lesz összekötve. A kabaré műsora a következő: 1. dr. Márjfi Károlyné énekszáma. 2 Antal Erzsi: cabaret dalok. 3. Gyöngyi Jolán: chausonok. 4 Sloll Béla: Kupiék és aktuális viccek. 5 Bónyi József: szavalat, magánjelenet. 6. Fekete László: népdalok cigányzene kísérettel. 7. Némethy Miklós festőművész : tárogalószóló. 8. Sipos Lajos : kupiék, zongorán kiséri Gurszky Lujza. A kabaré Sorakor kezdődik s helyárai a következők: Középpáholy 20 korona, — oldal páholy 16 korona, — kis páholy 12 korona, földszinti ülőhely I—IV. sor 3 korona, V—VIII. sor 2 40 korona, földszinti állóhely 2 korona, karzati ülőhely 120 korona, karzati állóhely 80 fillér Jegyek előre váltható]? és előjegyezhetők Sipos Lajos üzletében Páholy és földszint-jegyek csakis a meghívó előmutatásával válthatók. — Karzat jegyek a tánczterembe való lépésre nem jogosítanak. Szünóra előtt három értékes tárgy lesz ingyenes nyerőszámokkal kisorsolva, a megváltott belépőjegyek tehát mint sorsjegyek szerepelnek. Páholy-jegyek 2—2 nyerőszámmal vannak ellátva. Karzat-jegyek a sorsolásnál nem érvényesek. Felülfizetések a jótékony célra köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak Az ülés. (A hét legrosszabbb viccze.) Racskó István, a festőiskola tehetséges növendéke pró- j bálkozott mostanában a portrait-festéssel is. Lefestette Thorma Ferencz gyógvszerész-festőt s ennek a képnek a sikere úgy fölíelkesitette, hogy I egy uj kép pingálásába kezdett. Modell a képhez egyik bohémbarátja volt. A föstés mindössze két óráig tartott. — No, álló mars 1 kommandéroz Racskó. Mehetsz a fe . . . azaz a fenéken el. Nem kell többet ülni. Kész! — Hm, szól a volt modell mélabúsan. Mégis kell ülni! — De ha mondom, hogy készen van a kép! Én nem festek rajta többet! — No csak ne echofirozd magad Mégis csak kellene ülni . . . Neked . . . ezért a képért . . . három évi nehéz börtönt . . . Gyöngyi Jolán — Nagybányán. A Nagybányai Jótékony Asztaltársaság húshagyókeddi kabaréjának páratlanul gazdag a műsora. A rendezőknek sikerült megnyerni közreműködésre Gyöngyi Jolánt is, az országos nevű fiatal sub- reltet, aki kabaré schansonokat fog előadni. Gyöngyi Jolánnak a neve, nem lehet ösmerellen a színház iránt érdeklődők előtt, mert a fővárosi lapok krónikái igen sokat foglalkoztak vele, mi mégis, szükségesnek tarjuk bemutatni őt nehány sorban Leánya Gyöngyi Izsónak, a nyu- ! galombavonult veteráu-müvésznek, akitől raü I vészlemperamenlumát is örökölte Nehány évig vidéken működött — ott kezdte pályafutását ; azután nehány év előtt Berlinbe szerződött a Szép Heléna eljátszására ő miatta újította föl azután a budapesti Népopera is a Szép Helénát és ezután már csak mint vendég lépett fel olt is Tavaly ősszel a Fővárosi Orfeum szerződtette fényes feltételekkel kizárólag schansonok interpretálására s állandó, nagy sikerei voltak ott is így a legnagyobb várakozással tekinthetünk nagybányai debütje elé. Kinyomozták a ródlipálya botrányhősét Megírtuk, hogy egy o'áh kocsis több ródlis nagybányai sportolót a tőkési dombon ostorával végigvert, Többek feljelentésére a m. kir. csendőrség nyomozást indított ösmeretleu tettes ellen, akit ki is nyomozott Pap Juon személyében Anyakönyvi közlemények. A nagybányai anyakönyvi hivatalnál legutóbb a következő bejegyzései? tétettek: Születtek; Febr. 6. Fluczár Flórián malommunkásnak »János«; febr. 1 Dézsi Sándor kádármesternek »Ilona« ; febr. 5. Biró István asztalosmesternek »Ilona Róza«; febr. 5. Verdes György kocsisnak »Dömötör«; febr. 7. Csuntye László napszámosnak »György«; febr. 3. Popovics Illés erdőmunkásnak »Flórián«; febr. 10. Tivadar Mária téglavető napszámosnak ! »Gusztáv« ; febr. 6 Geniqucza Smon bányamunkásnak »Sándor« ; febr. 10 Szamarán Anna ■ cselédnek »Mária«; febr. 5. Fülöp Sámuel pék- I segédnek »Nándor«; febr. 9. Mészáros Ignác czipészsegédnek »József«; febr 11. László Ferenc asztalosmesternek »József«; febr. 12. Szabó Pál j zuzdamuukásnak »Erzsébet« ; febr. 11 Dús j Tivadar levélhordónak »Mária«; febr. 7 Heyszl ! Gusztáv vasúti pályafelvigyázónak »Olga« nevű gyermeke. — Elhaltak: Febr. 9 Kosztjuk Dö- í mötör g kath. 3 hónapos, hörghurut; febr. 9. Csuntye György gkafh. 2 napos, veleszületett gyengeség; febr. 12. ifj. Székely Nagy Sándor I bányamunliás ref. 49 éves, szivgörcs. Kiadó laptulajdonos ÉGLY MIHÁLY. NAGYBÁNYA SZ. KIR. R. T. VÁROS HIVATALOS KÖZLEMÉNYEI. I I Adófizetés iránti hirdetmény. Alulírott városi adóhivatal — ezennel felszólítja mindazon adózókat, akik az adófőkönyvben előirt és az 1909. évi XI. t.-c 26. § a értelmében esedékes adótartozásukat e hó 15-éig be nem fizették, hogy azt, járulékaival együtt, a jelen hirdetmény közhírré tételétől számított 8 napon belül, vagyis e hó 24 ig az alulírott városi adóhivatalnál annál is inkább fizessék be, mert ellenkező esetben ellenük a zálogolási eljárás azonnal meg fog indíttatni. Nagybánya, 1914. február hó 16- VÁROSI ADÓHIVATAL. Csüdör L jós s. k. aü. tanácsos. Jövedelmező állás. Egy hazai elsőrangú biztosító társulat, ki a biztosítás összes ágazatait kultiválja, Nagybánya várost és vidékét teljesen ismerő, ügyes, intelligens üzletszerzőt fiz fizetés és jutalék javadalmazással alkalmazni óhajt. Pályázók „állandó jövedelem“ jelige alatt akiadóba küldjék ajánlataikat. 5603 — 1913. tkvi szám. Árverési hirdetmény kivonat. A nagybányai kir. jbiróság mint tlkvi hatóság közhírré teszi, miszerint Nagybányai kereskedelmi bank részvénytársaság végrehajtatónak Schvarcz Sámuel ügynök, nagybányai lakos végrehajtást szenvedő elleni 5000 Ksjár. iránti végrehajtási ügyében az árverést elrendelte, minek folytán a szatmárnémeti kir. törvényszék és a nagybányai kir. járásbíróság területén fekvő és a nagybányai 783. sz. betétben A I. 1, sor 4022. 2. sor 4023/3. hrszámu jószágtest 9 korona, az ugyanazon betétbeli -}- 1 sor. 908. hrsz. jószágtest 2000 K kikiáltási árban az 1914 évi márCZÍUS hó 27. napján délelőtt 10 órakor a nagybányai kir. járásbíróság árverelő helyiségében megtartandó nyilvános árverésen a következő feltételek mellett fog eladatni. Ha a kikiáltási árnál magasabb Ígéret nem tétetnék, az elárverezendő igatlanok a kikiáltási áron alul is el fognak adatni, azonban a kikiáltási ár V3-án alól el nem adható. 2. Árverezni kívánók az ingatlan kikiáltási árának 10%-át tartoznak készpénzben vagy óvadókképesnek nyilvánított értékpapírban a kiküldött kezeihez leadni, vagy az 1881. évi LX. t.-c 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál történt előleges elhelyezéséről kiállított elismervényt átszolgáltatni. Á 1908. évi XLI. t.-c. 21. §-ában megjelölt személyek bánatpénz letét nélkül is árverezhetnek. Vevő amennyiben a kikiáltási árnál maga- ! sabb ígéretet tett, köteles nyomban a bánatpénzt I a megígért vételár 10°/»'áig kiegészíteni. Ha ennek eleget nem tesz, Ígérete figyelmen kívül marad, s a nyomban folytatandó árverésen részt nem vehet. Ha az árverés folytatásában senki sem tesz újabb Ígéretet, előbb azonban más is árverelt, közülök a legtöbbet ígérő által az ingatlan meg- vettnek fög tekintetni, kivel szemben az előbbi bekezdésben irt rendelkezés szintén alkalmazást nyer. 3. Vevő köteles a vételárat három egyenlő részletben és pedig az elsőt az árverés jogerőre emelkedése után számított 15 nap alatt, a másodikat ugyanazon naptól számított 30 nap alatt, a harmadikat ugyanazon naptól számított 45 nap alatt, minden egyes vételár részlet után az árverés napjától számított 5% kamatokkal együtt szabályszerű letéti kérvény kapcsán az 1881. évi december hó 6-án kelt 39425. számú 1. M. E. rendeletben előirt módon a nagybányai kir. adóhivatal, mint bírói pénztárnál lefizetni. A kiegészített bánatpénz az utolsó részletbe lesz beszámítandó és az értékpapírok az utolsó részlet lefizetése alkalmával lesznek készpénzzel kicserélendők. 4 Vevő köteles az épületeket a birtokbavétel napjától számított 15 nap alatt tűzkár ellen valamelyik hazai biztosító-intézetnél biztosítani s a biztosítási bárcát ugyanazon naptól számított 15 nap alatt ezen bíróságnál bemutatni. 5. Az árverés jogerőre emelkedése, illetve az árverés napjától számított 15 nap elteltével amennyiben az 1882. évi LX t,-cz. 187. §-a értelmében utóajánlatot senki sem ad, vevő a megvett ingatlan birtokába lép és vételi bizonyítványt kap. Az ingatlant terhelő s az árverés napját követőleg az esedékes adókat és közterheket vevő köteles viselni. A megvett ingatlan hasznai és terhei vevőt az árverés napjától megilletik.