Nagybánya, 1914 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1914-02-05 / 6. szám
4 NAGYBÁNYA napok alatt szép lassan visszavándorol régi helyére a bútor, a szőnyeg, a falióra, a paplan, a gyűrű sőt, az ezüst gyertyatartó is. És, ha ebből a zálogházból — esetleg állami tőke alapján — a város húz jövedelmet, nincs kénysze- . ritve horribilis pótadókkal megterhelni a polgárságot, akik már ennél a momentumnál is több lélegzethez juthatnak. Nagybányán néhány év előtt volt egy pénzintézeti zálogüzlet, de csak ékszerekre és értékpapírokra. Meg is bukott. Természetes! Akinek pénze, értékpapírja van, ékszere a családi ládikákban, az nincsen rászorulva zálogházak kölcsöneire. De az, akinek senkije, semmije, akinek nincs letiltható fizetése, lefoglalható ingatlana, hitele: csak a zálogháztól várhat, remélhet nyomasztó helyzeteiben szabadulást. Lehet, sőt valószínű, hogy a városi köz munkák szünetelésével, nem tudnak a sürgős feladatokhoz megfelelő tőkét szerezni. És erről van szó: az állam anyagi erejével kell megvalósítani Nagybánya városi zálogházát, — mert városi zálogház, vagy állami, egyremegy: csak segítsenek most, minél előbb Nagybánya nyomasztó zálogházinségén! h. ö. Mezítláb a hóban. — Riport két éjszaka csavargó gyermekről. — — Saját tudósítónktól. — Február 4. Kemény, hideg, fagyos éjszaka volt, a hőmérő tizenkét fokot mutatott fagypont alatt és egyre szállt. Mégsem tudtam a jó meleg szobában maradni és éjfél táján — mintha Amundsen kapitány követője lettem volna — nyugtalan vérrel indultam czéltalan útnak az éjszakába. Itt-ott még világos ablakok melegedtek a ködbe s mig elnéztem egyet-egyet, eltűnődve, hogy beteg asszony ágya mellett ég-e az éjszakai mécs, vagy a közeli elite bálokra készülő édes, fehér, habos ruhákon bíbelődnek siető kézzel és reszkető szívvel talán először bálozó leányok ? Vagy sokat koptatott tánczczipők fáradt tulajdonosa készül egy nagy, kétes »hátha« elé? Hátha lehet még Nagybányán mulatni? Hátha akad távoli és titkos és gonosz városokból tévedő férfi, akivel összevillanhat a lelke és összedobbanhat a szive ? Hátha érdemes még remélni egy kis asszonyos boldogságot ? Hátha érdemes még élni? Hátha? Ez a néma kérdés valahogy kilopódzolt a gondos és diszkrét függönyök mögül és megütötte a szivemet. Mert igen: néha a riporter nek is van szive. Annak a riporternek, aki állandóan mások viselt dolgait kutatja, feszegeti, irja, annak a riporternek, akinek a lelke megedződött a tűzvészek, gyilkosságok, brutalitások és erkölcstelenségek egyre magasan hullámzó szennyes tömegében — s ki tudja, talán a saját Mennyi nagylelkű fogadás történt e napokban s mennyi özvegyi fátyol lebegett a levegőben I Mennyi elesett hősnek a sírja domborult már lelkes hölgyek képzeletében, virágokkal ko- szoruzva s könnyekkel öntözve. Véres viadalok hire keringett a városban. Párbajpisztolyok érkeztek a postán utánvétellel. Komoly arczu férfiak lőport vásároltak a kereskedésekben. Harczias kedv szállta meg az egész várost. Kifeszitett mellel jártak az utczákon a férfiak. revolverrel a zsebeikben s vakmerő elszántsággal sziveikben. Nem lehetett tudni, mi történik. Azt beszélték, hogy még az öreg pénzügyigazgató is, aki a hetven év körül járt, kihivatta a tanfelügyelőt és Stern, a női divatkereskedő elküldte a segédeit Schwarczhoz, a férfi divat- üzlet tulajdonosához lovagias elégtétel végett. Senki sem volt többé biztos az életéről. És mindez csak azért, mert a Fröbel-gyer- mekkert dadája eldugott két darab almát meg egy fél kiflit. — Hát nem lehetne segitni valahogy a dolgon ? — tanakodott az öreg Bartos a feleségével. — Semmikép sem lehet, — jelentette ki kétségbeesetten az asszony. — Hátha azt a semmirevaló dadát elcsapnátok ? — Mit érne? Újra kezdődne a vita, hogy vagy tizennégy vagy tizenhat forint legyen-e a havi dij. maga élete tragédiájában is? Szeretek igy éjszaka elcsavarogni a kihalt, kongó és sötét ut- czák során. Ilyenkor nem jár az utczán senki, ki a gondolataim harmóniáját durván megzavarja. Ilyenkor kiesik a kezemből a riporter mindig kész grafitja, amellyel eseményeket és pillanatokat kell az első perczben gyors, erős, reális vázlattal följegyeznie. Ilyenkor távol járok és gondolok dolgokra és lehetőségekre, amikre talán más nem gondol soha. Lehet, hogy ez a hangulat adott súlyt annak a négy mezitlábnak is, ami a portörő-utczai havon hirtelen elém toppant. Mit kerestem arra? Semmit Az éjszakát és a csendet. Talán önmagamat. Két pöttön, fekete árnyék koczogott csöndesen előttem. Egy kisfiú és egy kisleány. Rongyos, foltos férfizakkó volt mind a kettőn, szorosan beleburkolództak. a kisfiún nehéz, zsíros lódenkalap, a leánykán fényes, színtelen kendő. Talán hét-nyolczévesek lehettek. — Gyerekek ! — szóltam rájuk, ahogy csak tudtam, szelíd modulacziójával a hangomnak Mit kerestek ti az utczán éjfélkor ? És mezítláb 1 Mert egyiken sem volt czipő. A leányon nagy, széles folytonossági hiányokban bővelkedő harisnya volt. Más semmi sem védte a fagyos hó, hideg, kegyetlen föld zord csókjától. Megálltak. Nagy, éhségtől és fáradtságtól kiabáló szemük rámeredt a melegkabátos éjszakai zsandárra. Bizonyosan annak láttak ezek a hontalan páriák, akiket az élet, az emberek, a jótékonyság és a pénz szaga, melege csak ütni, kergetni, hajszolni tudott, melengető, kenyeres öleléssel szeretni nem A kisfiú elsírta magát és húzta a nővérét: — Gyere! Ez a bácsi is meg akar verni! Nem engedtem el őket. — Gyertek velem. Én adok nektek meleget, ételt és holnap reggel elviszlek valahová, ahol nem hagynak megfagyni az éjszakában! Most már a kisleány is sírva fakadt. Végigreszkettek a sírástól, a hidegtől, attól a végtelen fájdalomtól, ami korai lelkűk gyorsan nyílt mélységében élhetett. Csak intettek, hogy nem jön nek velem. A rőt, halvány villanyfény rávetődött az arczukra és mintha Hugó Viktor nyomorultjainak két apró, eleven alakja fázott volna előttem, sápadt, sovány, fáradt kis arczuk őszinte kifejezését belopták a lelkembe, hogy nem fogom elfeledni soha. Hirtelen eszembe jutott : itt nem hagyhatom őket. Elviszem a rendőrség éjszakai ins- pekcziójára, vagy az első csendőrőrszemmel helyezem el melegbe a kél árva kis jószágot. A kezük után nyúltam. Oly apró, munkátlan, irdatlan, iskolapad nélküli, mocskos kis gyerekkezek. Ti szomorú, néma vádlói ennek a társadalomnak Jertek velem. Riadtan tépték ki magukat a kezeimből. S hiába szóltam hozzájuk a szivem minden melegével, nem jöttek velem. Futni se tudtak, Az öreg Bartos, aki furfangos vén ügyvéd volt, nevetve szólt : — Nézd, lelkem, leszállíthatnátok tizenhárom forintra. — Leszállíthatnánk ? — kiáltott föl álmél- kodva Bartosné. — No persze, leszállíthatnátok. Ez uj indítvány lenne s kielégitné a takarékosokat. Aztán levonhatnátok két forintot havonként a kisasszony fizetéséből s ezt rendkívüli pótlék gyanánt kapná a dada. Ez még nagyobb népszerűséget szerezne neked s ezzel ki volna elégítve a másik párt is. Végre a kisasszonynak megszavaznátok huszonöt forint évi jutalomdijat s az is hálás lenne, a dadának pedig kötelességévé tennétek, hogy a rendkívüli pótlékból maga szerezze be a seprőt, szappant és petróleumot. A következő választmányi ülés egyhangúlag s nagy lelkesedéssel elfogadta az elnöklő Bartosné ez indítványát s jegyzőkönyvi köszönetét szavazott neki Mindkét párt diadalmasan távozott az ülésteremből s helyreállt a közcsend és béke Vámoson, mielőtt még egyetlenegy is elesett volna a lovagias férjek közül, kik feleségeikért sikra szálltak. Minden ügy befejezíetett a lovagiasság szabályai szerini, amint arról a helyi lapban közzétett jegyzőkönyvek tanúskodnak, a pisztolyokat elrakták s nyugodtan lehetett tovább tarokkozni és kalabriásozni a kaszinóban. Vértesy Arnold. 1914. február 5. csak gyers, tipegő lépésekkel siettek el, bele az éjszakába, a perifériákra, ahol talán egy meleg trágyadomb lesz az éjszakai szállásuk. De engem megkavartak. Minden szerelemnél, minden vajjudó kétségbeesésnél, minden gondnál, amit egy kulturnáczióból fakadt ember annak nevez, fájdalmasabb volt az ő üres, nagy szemük és piros, reszkető, mezítelen lábuk. Mikor fognak már egy alapos razziát tartani ezekért az éjszakai »csavargókért«, ezen, a jótékonyságáról annyira hires városunkban? (la.) HÍREK. Február 4. Előléptetések. A m. kir. pénzügyminiszter Málenszky Károly és Gál ffy Pál m. kir főbánya tanácsosokat a VII fizetési osztály második fokozatába léptette elő Thorma János felgyógyult. Thorma János állapota már annyira javult, hogy rövidabb időre a szabadba is kimehet, (ismerősei és jóbarátai — akik találkoztak vele, — meglepett örömmel üdvözölték az igen súlyos kóron átesett mestert, akinek első dolga volt, hogy a művésztelep nagy műtermében felálliíott kompoziczióját, a »Talpra magyar!« t fölkeresse. A közel jövőben már folytatni is fogja munkásságát s a «Talpra magyar!«-t a tavasszal nyilvánosság elé fogja bocsátani. Kisorsolt esküdtek. A szatmári kir. törvényszék esküdtszékének február 16 án kezdődő ülésszakára városunkból esküdtekül Rónai Géza órást és Gitta Jusztin kereskedőt sorsolták ki. Katonadolog. Az elmúlt év legnagyobb sikert aratott operett-slágerjével kezdi meg február hó 15-én dr. Márffy színtársulata hat hétre terjedő színi szezonját városunkban. A társulatot a legjobb hírek előzik meg s a sopronvármegyei lapok a legnagyobb elismerés hangján Írnak a kitünően szervezett és vezetett társulat működéséről. A társulat katonai zenekara is, a 68. gyalogezredé, egyike a legkitűnőbb katonai zenekaroknak. A színtársulat működése a lehető legjobb auspicziumok mellett indul meg. Soha még oly nagy bérletet egyetlen színtársulat sem csinált városunkban, mint a dr. Márffy színtársulata. A jobb helyekért valóságos csata folyik a bérlő közönség részéről Akik még bérelni szándékoznak, e szándékukat jelentsék be Kovács Gyula könyvkereskedőuek, hogy Hidassy színházi titkár fölkereshesse a bérelni szándékozókat. Tangó után — menuette? Ide is elért, Nagybányára a tangó mindenkit elragadó láza s még nálunk tangó név alatt uj táncokat konstruálnak ügyes táncosok és a kevésbbé ügyesek savanyu arccal bevallják, hogy a tangó nemcsak nagyon szép, nagyon divatba hozott, sokat vert tánc — hanem nagyon nehéz is. És mig selyemharisnyákról, hasított szoknyákról álmokat szőnek a fehérre kárpitozott lányszobákban — addig Parisban, —■ mint ottani barátaink Írják, — a tangó, a macsics divatja lelohadt — s a faschionable körök a menüettet akarják felújítani. A tangó élete tehát nem lesz hosszú. Nem is lehet. Nehéz hozzá alkalmas, szép ruhát csinálni, mert ehez a tánchoz a szép, karcsú alak a lényeges kellék. És ezt — Istenem, ezt a ruha nem ha- zudhatja meg, hiszen a tangó kosztüm mindent elárul! És csak azt ne! azt ne! A menüettéhez pedig szép, elegáns, díszes toilettek kellenek. Nem hasított szoknyák, hanem egészen uj kreációk, úgy, hogy minden estélyre lehessen azon a ruhán változtatni valamit! így, mi sem természetesebb, hogy a női hiúság veti végét va- lahára a tangó hóbortnak — mert, bocsánat érte, minden oktalan divat: csak oktalan hóbort. A menuette pedig, bár régi, krinolinos tánc, mégis szép és a teremtőfantázia uj fordulatokkal, uj zenével, uj figurákkal még varázslatosabban szebbé leheli. Ref. batyubál. Hagyományos sikerrel zajlott le vasárnap este a ref. egyház batyubálja. A Lendvay-szinházteiem tömötten megtelt előkelő közönséggel s csupán azt jegyezzük fel némi raelancholiával, hogy hogy a régi, igaz valójában polgári mulatságról a polgárság évről- évre mind nagyobb számban maradozik el. A
