Nagybánya, 1914 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1914-06-11 / 24. szám
1914 junius 11. NAGYBÁNYA 3 A kereskedők hitele. Junius 10. Folyton és újból erről a témáról kell beszélni. Nincs enné! égetőbb kérdése közgazdaságunknak. A kereskedővilág a maga mindennapi elfoglaltságában, bajaiban, küzdelmeiben, melyeknek legnagyobb része éppen a kereskedelmi hitel hiányából származik, nem igen ér rá elmélkedni és panaszkodni a kereskedelmi hitel rendezetlensége és hiánya miatt. Pedig azzal minden kereskedő tisztában van, hogy az üzleti életben az olcsó és hozzáférhető hitel olyan szükséges, mint a levegő. Sajátságos tünete a gazdasági közvéleménynek, hogy erről az életbe vágó problémáról senld sem beszél, hogy a kereskedelmi hitel nagy kérdésének megoldásával senki sem fog lalkozik és különösen hogy maguk a kereskedők érdekképviseletei és egyéb társadalmi egye sületei ezt a kérdést egyáltalán nyugodni hagyják. Az egész vonalon teljes közöny uralkodik a kereskedelmi hitel megoldásra váró ügye iránt. A képviselőházban most lezajlott költségvetési vita során a kereskedelmi és a pénzügyi tárcza tárgyalása meglehetősen beható volt és mindenféle kérdést fe'ölelt. De sem a kereskedelmi költségvetés kapcsán, sem pedig a pénzügyi budget során nem jutott eszébe egyetlen szónoknak sem, hogy felvesse a kereskedelmi hitelnek oly égetően sürgős kérdését. Beszéltek nagy közgazdasági problémákról, tengerhajózásról, kiviteli politikáról, de teljesen megfeledkeztek arról, hogy legelőször is az anyagi eszközök megieremtésével és rendelkezésre bocsátásával kell feladataira képesíteni kereskedelmünket. A törvényhozás közömbösségét a kereskedők ez eminens érdekével szemben végre is nem csodáljuk, mert hiszen azt már rég megszokhattuk. De annál súlyosabb megítélés alá esik az, hogy azok a különböző szervezetek, amelyeknek egyenesen hivatása és kötelessége a kereskedelmi érdekek védelme és kiszolgálása, a hitelkérdéssel szemben ugyanilyen közönyt tanúsítanak Most zajlott le a kereskedelmi kongresszus, amelynek napirendjén igen gazdag és sokoldalú tárgysorozat szerepeit. Volt ebben magas politika, közlekedésügy, jogi reform, közigazgatási teória és sok minden egyéb, de egyetlenegy szóval sem érintették a hitelnek mindennél fontosabb és sürgősebb kérdését A kereskedők érdekképviseletei tehát nem állanak feladatuk magaslatán, mert nem a gyakorlati élet követelményeivel törődnek és nem állanak oda a megbízóik mellé, hogy ezeknek küzdelmeiben és bajaiban segítséget nyújtsanak. A magyar kereskedő világnak a közéletben szereplő szóvivői és apostolai beleestek az egész magyar közélet legnagyobb hibájába, abba, hogy nem a praktikus követelményeket iparkodnak érvényre juttatni, hanem nagy, általános jelszavak után szaladgálnak. És ezzel érdemetlenek* nek bizonyulnak arra a mandátumra, amelylyel a magyar kereskedők nagy tábora, a munkájában görnyedő, az anyagi gondoktól meggyötöri kereskedők tiz- és tízezrei őket felruházták. A kereskedelmi érdekképviseleteknek e mulasztása mellett nem marad egyéb hátra, minthogy a kereskedők maguk, az egyesületeken és szervezeteken kívül, ezektől függetlenül indítsanak országszerte mozgalmat a kereskedelmi hitel halaszthatatlanul sürgős megoldása érdekében. Nem kell ehhez a szervezkedéshez nagy apparátus. Álljanak össze egy-egy város kereskedői, gyűljenek egybe szabad vasárnapjukon és beszéljék meg ezt a fontos ügyet, nem törődvén azzal, hogy a korifeusok és hivatásszerű vezérek mit szólnak ehhez a szervezkedéshez. Végre is a magyar kereskedőben van annyi intelligen- I czia, hogy egy kis önállóságra emelkedjék és í ne várja, hogy mindig nyáj módjára mások ve- I zessék a boldogulás és megélhetés legelőjére. Kereskedelmi érdekképviseleteinkhez pe- i dig azt a komoly intelmet intézzük, hogy éb- ■ redjenek végre a kötelességük tudatára és minden egyéb kérdés félretételével lássanak hozzá az országos akczió megindításához, amelynek programmja a kereskedelmi hitel megoldása. A I kereskedelmi hitel kérdésének gazdasági jel- ! szóvá kell vállnia, mert nálunk, sajnos, csak a jelszavak számíthatnak sikerre. A kereskedők ne felejtsék egy pillanatra sem a magyar közmondást: »Segíts magadon s I az Isten is megsegít 1« HÍREK. Junius 10. Személyi hírek. Fábó Zoltán dr. kir. ügyész, a járásbíróság bűnügyi adminisztráczióinak megvizsgálása végett városunkban időzött. — Harácsék László minisz- ! téri tanácsos városunkban időzött. Űrnap A szertartásos év egyetlen ünnepét sem üli meg a r. kath. egyház oly nagy fény- nyél, mint az Oiláriszentség szerzésének emlékét. Tulajdonképen nagycsütörtököa kellene ez ünnepet megülnie, de a nagyhét komor csendjébe, gyászos bánatába nem illenének be az örömteljes, hálaadó énekek. De meg másrészt kora tavasszal honnan vennék a virágokat ? Most, miután a természet teljes pompájában diszlik, most tartja a kath. egyház diadalmenetét isteni vőlegényével. A harangok ünnepélyes zúgása, lobogó zászlók, égő gyertyák s a tömjén illatos füstje mellett virágokkal behintett utakon vonul a kőrmenet oltártól oltárhoz, melynek tetőzetét a nyári nap verőfényes, ragyogó kék ege képezi. E bájos egyházi ünnep a XIII. században jött szokásba. Egy Juliánná nevű apácza Lüttich városában mennyei jelenést látott, minek következtében arra kérte az ottani püspököt, hogy külön ünnepet rendeljen az Oltáriszentség tiszteletére. VI. Orbán pápa az ünneplést azután az egész kath egyházra kiterjeszté s azóta Űrnapja a katholikus világnak egyik legfényesebb ünnepe. Az idén különös díszt fog adni az ünnepnek az, hogy a körmenelben részt fog venni a városunkban időző katonaság is tábori öltözetben, sapkáján cserfaággal. A katonaság az oltároknál disztüzet ad. Schulla kapitány, mint állomás parancsnok tisztjeivel együtt szintén jelen lesz az istentiszteleten, mely délelőtt 9 órakor kezdődik. Áthelyezés. A pénzügyminiszter Mészáros Gyula selmeczbányai számtisztet Nagybányára, a bányaigazgatóság mellé rendelt számvevőséghez helyezte át. Nyugdíjazás. A pénzügyminiszter Farkas Ferencz számtanácsost saját kérelmére végleges ! nyugalomba helyezte. Helyettesítés. Csaba Adorján főispán a Ké- pessy László főszolgabíró elhalálozásával megüresedett csengeri főszolgabírói állásra Bzahányi László hivalálvezeíő szolgabirót, az igy meg- j üresedett szolgabirói állásra Bari István közigazgatási gyakornokot; a megüresedett díjas közigazgatási gyakornoki állásra Jakó Endre és Bónis Gábor díjtalan gyakornokokat helyettesítette. Áthelyezések a vármegyén. A főispán Kállay Szabolcs tb. főszolgabírót Avasujvárosba, Tóth Tibor szolgabirót Fehérgyarmatra, Bart István helyettes szolgabirót Mátészalkára, Tóth József helyettes aljegyzőt a vm. árvaszéktől az alispáni hivatalhoz szoígálattételre áthelyezte. Az erdészet köréből. A m. kir. földmive- I lésügyi miniszter Dercsényi Kálmán kir. erdőtanácsost, Schvartzer Gusztáv és Györy Jenő segéderdőmérnököket Nagybányára helyezte át. Tiszti orvosi vizsga. Dr. Selegián János nagybányai orvos a tiszti orvosi vizsgát Budapesten sikeresen letelte, A debreczeni tábla uj elnöke, őfelsége a király Porubszky Jenő elhunytéval a debreczeni tábla elnökévé Igyárló Sándor debreczeni kir. főügyészt nevezte ki; debreczeni kir. főügyésznek pedig Atányi József budapesti főügyészhelyettest. Esküvő. Magos Dezső állomásfelvigyázó a napokban tartotta esküvőjét Pityik György bányakapitánysági főtiszt leányával: Gizellával. és szakállu, nagytermetű munkás nézett rá jó- akaratu tekintettel. A fiú könnyes szemmel, kony- nyektől fojtott hangon felelte : — Megverlek . . . mert nekem ni .. . ni ... nihincs ... apám .., apám .. . — Ugyan, — mondta mosolyogva az ember, — hisz az van mindenkinek. A gyerek nagy nehezen folytatta, görcsös zokogás közben: — Nekem . . . nekem . . . nincs. Erre elkomolyodott a munkás; megismerte a Blanchotte fiát és — noha jövevény volt e vidéken — ismerte valamennyire a leány történetét. — No — mondotta — vigasztalódjál, fiacskám és gyere velem a mamádhoz. Majd szerzünk neked — apát. Elindultak. A nagy kézen fogta a kicsit s az ember megint elmosolyodott, mert örült, hogy megláthatja B!anchotte-ot, akiről azt beszélték, hogy a legszebb lányok közé tartozik a vidéken; falán azt is gondolta magában, lelke mélyén, hogy aki egyszer botlott itju korában, az — bo- tolhatik még egyszer is. Megérkeztek egy nagyon tiszta fehér ház elé, — Ez az,— mondta a gyerek és bekiáltott: Mama! Megjelent egy asszony s a munkás hirtelen abbahagyta a mosolygást, mert tüstént megértette, hogy többé nem lehet tréfálni ezzel a nagy, sápadt leánynyal, aki szigorúan megállt a kapuban, mintha el akarná tiltani a férfit annak a háznak a küszöbéről, ahol egy másik férfi őt megcsalta már. A munkás bátortalanul, sapkáját kezében tartva dadogta; — Asszonyom, visszahoztam a kisfiát. Eltévedt a folyó partján. Hanem Simon nyakába ugrott az anyjának és azt mondta, ismét sirni kezdve: — Nem, mama, vízbe akartam ölni magam, mert a többiek megvertek . .. megvertek .., mert nincs apám. Égő pirosság borította el a fiatal nő arczát; teste-lelke mélyéig meggyötörtén, hevesen karolta át a gyermekét és a könnyek sebesen peregtek le az arczán. A férfi meghatottan állt ott, nem tudva, hogyan távozzék. De Simon hirtelen odafutott hozzá és igy szólt: — Akar az apám lenni? Nagy csend támadt. Blanchotte némán, szégyenkezéstől gyötörve, szivére tett kézzel támaszkodott a falnak. A gyermek látván, hogy senki sem felel neki, folytatta: — Ha nem akar, megint a folyónak megyek. A munkás tréfára vette a dolgot és nevetve felelte : — Hát persze hogy akarok! — Hogy hívnak — kérdezte a gyerek — hogy megfelelhessek a többieknek, mikor a nevedet kérdezik? — Philippe — válaszolta az ember. Simon elhallgatott egy pillanatra, hogy jól megjegyezze ezt a nevet, aztán, tökéletesen megvigasztalódva, e szavakkal tárta ki a karjait: — No jó, Philippe, te az apám vagy! A munkás fölemelte a földről, erősen megDTI/' C ry A Pv PYnrVCi TDnn szatmármegyében. X3lJXOZ^/\LJ Ájf 1 ÁJLj I rUJtViJW Megnyitás május hó 15-én Meleg ásványviz-fürdők, szénsavas fürdő, hidegviz-gyógyintézet, dr. Balling-féle Inhalatio, 160 kényelmesen berendezett szoba, vízvezeték, acetilen-világitás. Vasúti állomás, posta, távírda, telefon, gyógytár helyben. :::: Elő- és utóévadban az állandó tartózkodóknál a szobaárakból 307o engedmény. Prospek üst, vízről árjegyzéket kívánatra küld a fürdőigazgatóság