Nagybánya, 1914 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1914-04-09 / 15. szám
NAGYBÁNYA legfölebb csak a szomszédnőnk fru-fruáig szoktunk, mert hiszen a föld több gyönyörűséget nyújt, mint száz templomi karének. Ugv van ma is már minden, mint ama nagy napon. A modern kultúra ma már több lelenczházat épit mint imaházat. A büszke gőgös ember szánó mosollyal, gúnyos ajkbiggyesztéssel hallgatja a jámbor nyájnak énekét: Feltámadott Krisztus e napon! Úgy van ma is minden, mint ama nagy napon! Vérzik a szabad eszme, vérzik a szív, vérzik a lélek. A hitben nincsen gyógyír. Korcsmába került régen az urasztal, a közöttünk bolyongó sötétségből erőszakosan kizárjuk a hit szelíd sugarait, talán azért, hogy egy-egy világos perczben egymás arczán ne lássuk a szégyenpirt, bűneink, istentagadásunk bizonyítékát. Oh támadj fel újra, az emberiséget csodatevő szent Eszme! Az orfeumi nóták helyett csendüljön meg minden szívben: Halleluja! A Kárpát-Egyesület. — Lépjünk be a Kárpát-Egyesületbe. — Április 8. Valljuk be őszintén, hogy mi, itt a Kárpátok tövében, ez ideig csak hallomásból vettünk tudomást a Kárpát-Egyesület létezéséről s működéséről. A Kárpát-Egyesület érdekében amit a mi vidékünk tett, azt maga Felsőbánya, vagy jobban mondva Felsőbánya agilis polgármestere: Farkas Jenő tette. Pedig a Kárpát-Egyesület keleti osztályának istápolása, fejlesztése, megizmositása Nagybányának épen olyan nagy érdeke, mint Felsőbányáé. Mert Nagybánya, melynek ez utóbbi években sok jövedelmi forrása csappant meg, csak épen úgy rá van szorulva az idegen forgalomból eredő újabb jövedelmi forrásokra, mint maga a testvérváros. És mégis mit tapasztalunk? Azt, hogy városunk, mely nagy befektetéseit épen az idegen forgalom emelése czéljából hozta meg, épenséggel semmit sem lesz az idegen forgalom megteremtésére, pedig erre egy igen hatalmas eszköze volna: a Kárpát-Egyesület bányavidéki osztályának életrehivása. Nagybánya és Felsőbánya a közeli bányavidékekkel volna bányavidéki osztálya a Kárpátegyesületnek s a Kárpátegyesület nagy kozik nekünk. De abban a formájában, a hogy mi összegyűjtjük, meg van fosztva mindama külsőségektől, a miket a világi életben magára ölt. Azok a vallomások, a miket két teljesen őszinte világi ember tesz egymásnak, nem hasonlítanak azokhoz, a miket e világiak egyike egy papnak tesz . .. Mikor ilyen vallomásokat kapok, mindig úgy tetszik nekem, mintha egy magára maradt, a testtől elszakadt lelket hallanék beszélni, mely azt a testet idegennek, ellenségnek tekinti, vádolja, elitéli és néha gyűlöli is. * * * * Ezek a gondolatok foglalkoztatnak ma — husvét szombatjának estéjén. Egyedül ülök a szobámban és várok egy látogatót, a ki három év óta minden esztendőben fölkeres, de az idén nagyon késik, mert a papi ház órája már elütötte a kilenczet. Ennek az évenkint visszatérő vendégnek első látogatása árrá az időre esik, mikor még nem ennek a város középpontján levő, előkelő parókiának, hanem egy szegény emberek számára épült templomnak a plébánosa voltam, messze kint Vaugirard-ban, a Pasteur-intézet környékén. Oh, az akkori asszonyhallgatóim nem arról tanácskoztak velem, hogy helyes-e vagy sem, ha ezt vagy azt a színdarabot megnézik! A nyomor mindennapi drámája volt az, a mit láttam : azokban a küzdelmekben, a miket az én itéíőszékem elé hoztak, majdnem mindig a kenyér megszerzéséről vagy megvédéséről volt szó. Az, a mit szerelemnek szokás nevezni, kikerülhetetlenül kedvezményeinek igénybevételével szolgálná az anyaegyesületnek is általános czélját: a Keleti Kárpátok szépségeinek föltárását a turisták előtt s ezzel a turista mozgalomnak nagy fellendítését. Természetesen a bányavidéki osztály az általános czélok keretében, főleg a bányavidékek érdekében működnék s Nagybányát és Felsőbányát, mely városoknak természeti szépségei alig szorulnak bárkinek is a dicséretére, tenné a turista mozgalom központjává. Ha tehetségéhez képest mindenki fölfogja karolni ez eszmét, nyert csatánk van, az idegen forgalmat egyszerre megteremtjük. Mert ez ideig bizony — pironkodva vall hatjuk be — semmit sem tettünk, sem az idegenek idecsalogatására, sem pedig arra, hogy a véletlenül ide vetődő idegenek jól érezzék magukat körünkben. A legnagyobb apathiával hagytunk mindent a maga utján. Keleti bölcsességtől ékeskedő jelszavunk volt: lesz ahogy lesz, mert eddig sohase volt úgy, hogy valahogyan ne lett volna. Az utóbbi éveknek nagy gazdasági válságai azonban meglanilottak minket is arra, hogy segíts magadon s az Isten is megsegít. A sült galambok repülésének patriárcbalis korszaka lejárt. Cselekednünk, küzdenünk kell, ha élni akarunk! Ne felejtsük el egy pillanatra sem, hogy a mi agyonsanyargatott iparunknak és kereskedelmünknek további sorsa attól függ, hogy minő idegen forgalmat tudunk városunkban teremteni! Ne antisambrirozzunk mi a nagyok, hatalmasok előszobáiban morzsákért, midőn kincsekkel rendelkezünk a mi párját ritkító természeti szépségeinkben, csak hozzáférhetővé kell tenni az idegeneknek. Olaszországban nem egy város van, hol az élelmes lakosság olyan idegen forgalmat teremtett, hogy az egész város abból él és pedig boldogan. Csak mi volnánk oly élhetetlenek, hogy előttünk a kenyér és a kés s mégis éhen pusztulunk ? Halljuk meg mindnyájan Farkas Jenő polgármester hivó szózatát s minél tömegesebben belépve a Kárpát-Egyesületbe, mielőbb alapítsuk meg a bányavidéki osztályt, mely kizárólag a mi érdekeinket, Nagybánya és Felsőbánya városok idegen forgalmát fogja szolgálni. A vezéikar lelkesedve készen áll s várja a közönség sorakozását a kiboutott zászló alá, mely a bányavidék jövőjének egy szebb, csillogóbb perspektíváját csillogtatja. A magyarországi Kárpálegyesület keleti osztályának ügyrendjét kivonatban itt közöljük: I Az osztály czélja. Az osztály feladata: a Keleti Kárpátok tudományos átvizsgálása, leírása és ismertetése, — ezen hegyvidéknek a erre irányult, vagy legalább is átengedte a teret a mindennapi kenyér uralmának — a szerelem, a miről mostani vezeklő hölgyeim fuvolahangon és bűnbánó arczczal beszélnek ! Három évvel ezelőtt, nagyszombat estéjén, éppen elszundikáltam a vacsora után a Semaine religieuse utolsó számán (egész nap gyóntattam és nagyon fáradt voltam) mikor egyszerre csak kopogtatnak az ajtómon. A kis szolgám egy férfit vezetett be, a kinek rosszul láttam az arczát, mert sötét volt már, de úgy ötven esztendősnek gondoltam. Elég jól volt öltözve, de minden fényűzés nélkül, ügy látszott, kényelmetlenül érzi magát, zavarban van; még akkor is csak dadogni tudott, mikor a kis szolga magunkra hagyott. — Uram .. . abbé ur . . . plébános ur . . . Zavarom önt? ... Ha zavarom, tüstént elmegyek. Biztosítottam, hogy egy csöppet sem alkalmatlan. — Vak sötétség van itt — tettem hozzá nevetve. — Bocsásson meg. Lámpát gyújtok. Fölvettem a gyufáskatulyát, de a kezemhez kapott. — Nem — mondta — kérem, ne gyújtson világot. Jobban szeretem igy . . . Sötétben. S azzal, mellém ülve, tüstént beszélni kezdett, feltűnő gyorsasággal. — Nos hát.. . nem vagyok hivő, ezt szükségesnek tartöm, hogy ezt előre megmondjam önnek. Nemcsak, hogy hivő nem vagyok, de ellensége vagyok a hitnek, szabadgondolkodó, atheisía — minden, a mit csak el tud képzelni mint akármiféle vallásos hit legélesebb ellentétét. Hozzáturisták előtt való feltárása és az iránta való érdeklődés élénkítése; ezen osztály további feladata az itteni népgazdasági viszonyok emelése különös tekintettel a lakosok háziiparára, a gyógyfürdőkre, ásványvizekre és az idegen forgalomra. II. A tagok kötelességei. 1. Minden tag köteles az egyesület és az osztály érdekeit erejéhez mérten elősegíteni. 2. Rendes tagok a 4 korona tagsági diján kívül még 60 fillér osztálypótlékot fizetnek, tehát 4 korona 60 fillért évenkint. 3. Az alapitótagok egyszersminden- korra 72 koronát fizetnek. 4. X tiszteletbeli tagok minden dij fizetésétől fel vannak mentve. 5. Minden rendes tag köteles tagsági diját julius végéig befizetni, ellenkező esetben az összeg postai megbízás utján fog behajtatni. 6. Ki a folyó évi deczember végéig kilépését be nem jelenti, kötelezi magát, hogy a következő évben is az osztály tagja marad V. A tagok jogai. A I tagok a Magyarországi Kárpátegyesület részéről nyújtott jogokon kívül ezen osztály minden gyűlésén és kirándulásán részt vehetnek, a közgyűléseken szavazati joggal bírnak és az osztály kiadványait megkapják. Mi élénk érdeklődéssel fogjuk kisérni a megindított mozgalmat s annak minden fázis - sáról beszámolunk olvasóinknak! é. m. 1914. április 9. Nagybányaiak a tavaszi tárlaton. — Kiküldött munkatársunktól. — Budapest, április 6. A Műcsarnok nagy és négy kis apró termeiben soha sem volt még együtt annyi unalom és generálszószos egyhangúság, mint most, amikor pedig a nagybányaiak közül is sokan nőttek, fejlődtek a külföld elösmert mesterei közé. Az ember teremről teremre jár, meg- megállitja egy kép, s elcsodálkozik, hogy a nagybányai motívumok sehol sincsenek, a nagy • bányai neveket alig képviseli valaki. Ranek Árpád csodálatosan szép és finoman konstruált csendéletképei állítanak meg a legtovább, ezeket az élő, nagy erővel és átérzéssel festett rózsaszirmokat, kedves, szép nippeket nézzük a legtovább, pedig nem is nagybányai s mi pedig ezeket a festőket kerestük. A negyedik teremben van Ferenczy Károly nak egy szép női aktja, biborpiros, búja melegségü drapériával körülvéve. A reflexfények, a rajz és a megfestés akadémiája mellett azonban ott van a képen a műterem-munka látszata s hogy emlékezünk egyik szép, lila tónusu női aktjára, ebben nem érezzük ott az ő lelkének megértő klasszicitását. Bőrtsök Samunak három szép, világos, derűs téli képe van, a megmunkálásban ezek is mutatnak ugyan némi erőben való haladást, csak az a bajuk, hogy a hó a napfényben csak teszem, hogy nem vagyok fanatikus, elismerem másoknál a vallásos hit jelenségét, ez nem izgat engem. Vallásosság — vallástalanság, ez az én szememben tulajdonképpen csak temperamentum kérdése. A mi engem illet, én vallástalan állat vagyok. Tiltakozni akartam, de szavamba vágott. — Ha közbeszól, nem jutok a végére . . . Hallgasson meg. Negyvenötéves vagyok. Tanár. A biológiai chemia tanára egy főiskolán. A nevem nem ismeretlen. Az vagyok, a mit tudósnak szoktak mondani. Sohasem törődtem sokat mellékes dolgokkal. Harminczhét éves koromban feleségül vettem egy kiváló leányt, egy orvostanhallgatónőt, apátlan-anyátlan árvát, Huszonhároméves volt, igen derék, nem túlságosan szép teremtés. Szegényesen élt, leczkeadásból, és tudta nevelni a kis húgát is, a ki nyolcz éves volt akkor. Én természetesen magamhoz vettem a kicsikét is. A feleségem nagyon boldoggá tesz: igazi munkatársam. Tökéletes asszony. Nyolcz év alatt nem volt köztünk egyetlen komoly összetűzés sem. Elhallgatott. A szobámban tökéletes volt a homály. Néhány pillanatig csend volt. Megértettem, hogy nem beszél tovább, ha nem segítek neki. — Szegény gyermekem! — mormogtam . .. Tudom . . . Kitalálom . . . Nyolcz év telt el .. . A gyermek, a kit magához fogadott, felnőtt. Felállt, hátrahőkölt; — Hogyan — kiáltott fel — kitalálta f Én hosszú hónapokon át nem tudtam megérteni . . . És gondolhatja, hogy senkisem gyanítja a dolgot...
