Nagybánya, 1914 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1914-01-01 / 1. szám
2 litásokkal nem fog egyelőre a pénzviszonyokon javítani. Ettől pedig sokat, nagyon sokat, mindent várunk, mert ezektől az újabb kamatleszállításoktól függenek a többi bankok viszonyai is. Az amerikai gazdasági viszonyok tapasztalható pangása ezt kevéssé befolyásolja, mert az csak a tömeges bevándorlásoktól függ — s csak a bevándorlottak helyzetét nehezítette meg. Ezért igen helyes a kivándorlás-törvények legszigorúbb betartása, mert a magyarság amerikai pusztulását a legnagyobb erővel kell megakadályozni. És ezzel: az erélyes visszatartásával a magyarságnak, már döntő lépést tettünk a rubikonon át, ahol a nagy lehetőségek, a magyar viszonyok százféle javulása, a magyar társadalom kulturá- lódása virul — csak el kell érkeznünk oda, hogy ez a virulás ne nélkülünk, ne a mi „előkelőén“ tartózkodó, de tulajdonképen kisvárosian prűd távolmaradásunk mellett viruljon el s mi csak egy tapasztalattal legyünk gazdagabbak: a kultúra tulajdonképen az a rubikon. amelyen átlépni még ma is sokan nem merünk s amelyen túl az általános jólét és boldogulás vagyon. Talán — talán a jövő év egy lépéssel közelebb visz minket ehez a rubikonhoz. . .. A jövő év pénzügyi programmja. Deczember 31. A Magyar Pénzügy szerkesztősége azzal a kéréssel fordult Teleszky János pénzügyminiszterhez, hogy a jövő évi programmjáról némi felvilágosítást adjon az országnak. A miniszter kérésükre a következő kijelentéseket volt szives megtenni. Nemrég tartott expozémban kifejtettem nézetemet és álláspontomat úgy a gazdasági, mint a pénzügyi helyzetről, szóltam a jövő teendőit illetőleg is, ha bár csak nagy vonásokban. Annak ellenére, hogy az expozé elmondása óta csak nagyon rövid idő telt el és voltaképen az olt elmondottakhoz hozzátenni vagy elvenni valóm nincs, mégis kijelenteni kívánom azt a remétulságos messzire kószált, vagy ismerkedni próbált valami falusi kölyökkel, az apja haragos hangja visszahívta! — Nem gyössz ide mindjárt, te piszkos! — Ez volt az egyetlen gyöngéd szó, amit hallott. Mikor nagyobb lett, elküldték lyukas székfenekeket összeszedni. Ekkor már kezdett itt-ott megismerkedni a kis fiukkal; de most viszont uj barátainak a szülei hívták vissza durván gyermekeiket : — Nem jössz ide mindjárt, te akasz- tofáravaló I Csak még egyszer lássam, hogy szóba állsz azzal a mezítlábassal 1 Gyakran kővel dobálták meg a fiuk. Uriasszonyok adtak neki néha egy két sout; azokat gondosan megőrizte. Egy napon — tizenegy éves volt akkor — ezen a vidéken jártában találkozott a temető mögött a kis Chouquet-val, aki keservesen sirt, mert egy pajtása ellopott tőle két centime-ot. A senki-leányának szegény kis fejét egészen megzavarta, hogy sírni látott egy úri gyereket — mikor ő azt hitte, hogy azok mindig elégedettek és vidámak. Odament hozzá s ahogy megtudta, mi baja, markába öntötte egész összegyűjtött vagyonát, hét sou-t — amit a fiú nyugodtan elfogadott és letörülte a könnyeit. Ekkor őrült örömében, meg merte csókolni. A fiú engedte, mert a pénzt nézegette nagy figyelemmel. Látván, hogy el sem taszítják, meg sem verik, a kis leány újra kezdte a csókot; átölelte, szivéhez szorította. Azzal elszaladt. Mi történhetett ebben a szánalmas kis koponyában? Azért kötötte a leány egész lelkét ehhez a kölyökhöz, mert neki áldozta koldusnyemet, hogy a jövő év a pénzügyi és gazdasági konszolidáczió jegyében fog lefolyni. A magam és a minisztérium részéről minden esetre mindent el fogunk követni, hogy ez a konszolidáció gyorsittassék és minél teljesebbé tétessék. A pénzpiacon némi javulásnak a jelei máris mutatkoznak, de ezeket nem szabad csöppet sem túlbecsülni, különösen nem azért, mert világszerte igen nagyok a hiteligények és ezért a hiteligényeknek kielégítése jövőre sem fog olyan könnyen menni, amint az kívánatos lenne. Különösen fontosnak tartom e körülmény szem előtt tartását városaink gazdálkodásában. Ennek daczára mégis remélem, hogy a helyzet lényegesen javulni fog a múlthoz képest és a kormány éppen úgy, mint a vezetésem alatti pénzügyminisztérium, a városok hiteligényeinek kielégítésére és előmozdítására, amint azt a viszonyok megengedik, a megfelelő intézkedéseket meg fogja tenni. Ezekről az intézkedésekről ma még beszélni nem lehet, mert azokat mindenkor az adott helyzet teremti meg és azoknak részletei minden esetben a viszonyok mikénti alakulásától függnek. Az adóztatás terén éppen azért, mert a jövő évet a konszolidáczió esztendejének tekintem, egyelőre semmi újabb intézkedés nincs kilátásban. Nem akarunk uj intézkedésekkel nehézségeket okozni semmilyen téren és azt akarjuk, hogy az annyira óhajtott és várt nyugalom és • fejlődés minden nehézség nélkül következzék be. A betétekkel foglalkozó pénzintézetek reformjának előkészítését tartom a jövő egyik legfontosabb feladatának. Ennek a feladatnak megvalósításával a gazdasági és pénzügyi konszolidáczió bekövetkezéséig szintén várni kell, de a kérdés alapos előkészítése a jövő esztendőnek legnagyobb feladatát fogja képezni. Az expozémban elmondottakon kívül ennyit mondhatok most arra a kérdésre: hogy mely kérdések azok, amelyek a pénzügyminisztériumot a legközelebbi jövőben foglalkoztatni fogják. Nem vagyok barátja a ny ilatkozásnak, inkább cselekedni és tenni szeretek, azt azonban mégis szükségesnek tartottam kijelenteni, hogy a jövő évben semmiféle uj adóreform nem lesz, a I helyzet lényeges megjavulása sok minden más kérdést felszínre vethet, ezekről azonban csak akkor lehet beszélni, ha már a várt konszoli- I dáczió tényleg be is következett. _______^NAGYBÁNYA vagyo nát, vagy mert neki adta első gyöngéd csókját ? A rejtély ugyanaz, akár kicsinyekről, akár nagyokról van szó. Hónapokon át álmodozott erről a temető - zugról és erről a ficzkóról. A viszontlátás reményében meglopta a szüleit, hol itt, hol ott csípett le egy sout a székfoltozások árából, vagy a vásárlásra kapott pénzből. Mikor visszatért, két frank volt a zsebében, de éppen csakhogy megpillanthatta a kis pati- káriusfiuf, aki tisztán felöltözve állt az apja patikájának ablakában egy piros vizes és egy pánt- lika-gilisztás-üveg közt. Csak annál jobban szerette; meghódította, felizgatta, elragadta a festett viz dicsfénye, a csillogó kristályüvegek apotheózisa. Eltörlődhetetlenül őrizte lelkében az emlékét — és mikor következő évben megtalálta, pajtásaival golyózva az iskola mögött, olyan hevesen csókolta meg, hogy az üvölteni kezdett félelmében. Hogy lecsillapítsa, odaadta neki a pénzét : három frank húszat, valóságos kincset, amit a fiú tágranyilt szemmel nézett. Elfogadta és megengedte, hogy csókolgassa, amennyit tetszik. Négy éven keresztül neki adta minden megtakarított pénzét, s az nyugodtan vágta zsebre az eltűrt csókok fejében. Egyszer máslél frank volt, másszor kettő, egyszer meg csak tizenkét sou (a leány sirt bánatában és szégyenében, de olyan rossz volt az esztendő) — utoljára pedig öt frank, egy nagy kerek pénzdarab, amire elégedetten kacagott fel a fiú. Nem gondolt senki és semmi másra, csak I \ : " Kártyás kaland a vonaton. Nagybányai kereskedők kalandja. — Ki mint vesz — úgy bakkarat. — — Saját tudósítónktól. — Deczember 31. Személyvonattal utazni nagyon, de nagyon í unalmas dolog. A mai kereskedői viszonyok j azonban nem engedik meg mindenkinek, hogy I a keleti expressen utazzék (amely sajnos, nem is Nagybányán fut keresztül), vagy a gyors kényelmes elsőosztályu pullmannkocsiján tegye meg a Nagybánya—Budapesti utat. Nem engedte meg annak a három nagybányai keres- ! kedőnek sem, akik a karácsonyi üunepek után egy napra Budapestre rándultak üzleti ügyeik j lebonyolítása végett és tegnap érkeztek meg fővárosi útjukból. Ha az ember a személyvonat hosszú útjára, unalmára van kárhoztatva, a legrosszabb esetben újságot olvas — de ez esetben nem érzi magát otthon, az otthonossághoz pedig nem j sök kell, csak egy két beszélgető utitárs — és a kártya. Hiszen nagybányai emberekről volt I szó, akik a kártyáért felmásztak volna a vasúti ; kocsik tetejére is ! Igen ám! De a kártyához — I ha már asztal nincs, legalább egy jó pokrócz : kell, amin felverhessék — no, nem az utiport, csak a tétek összegét. Az pedig egyik kereskedőnél sem volt. Sokáig utaztak igy, amikor Püspökladánynál egy uj arc, uj alak telepedett a közös fülkébe. Egészen szimpla ember volt, sem az arczán, sem a megjelenésén nem volt semmi szimpatikus sem, a mi utasaink mégis kitörő örömmel adtak neki helyet Hogyisne! Hiszen az elszakadozott sarkú bőröndje, esernyője melleit — óh Fortuna, óh Egek! — egy szép, zöld, rojtos sjjélü, nagy, sárga mintás pokrócza is volt. Az uj utas csak nehezen állt szóba Hallgatva nézte az alföldi, unalmas rónaságot, a vonat már elhagyta Debreczent, amikor végre a kereskedők nekibátorodtak és — elkérték az utipokróczot A diplomác/.iai tárgyalások sikerre is vezettek. — A takarómat kívánják az urak ? csodálkozott az idegen, Hja, úgy, alsózni akarnak ? Akkor átengedem . . . És a szép puha lódentakaró ki is térítődött a hat izgalomtól reszkető térdeken és megkezdték az alsóst huszas alapokon Nagykárolyt is elhagyta már a vonat, amikor összevillantak a szemek s elunván a csöndes várakozást — bakkozni kezdtek volna Ezt azonban ott a kupéban nem lehetett, áttértek hát — behúzva i az ajtófüggönyöket —• izgalmas' és pénzes hu- ; szonegyesre. Megindult a játék. Azaz . . . csak megindult volna. Mert az 1914. január 1. reá; a fiú pedig bizonyos türelmetlenséggel várta a visszatérését, elébe futott, mikor látta, s a leánynak ettől ugrált a szive örömében. Aztán a fiú eltűnt. Kollégiumba adták. A leány megtudta ügyes kérdezősködéseivel. És ekkor végtelen ravaszkodásokat talált ki, hogy megváltoztassa szülei útirányát és a vakáczió idején járassa errefelé őket. Sikerült, de egy esztendei csalafintaság kellett hozzá. Két évig nem látta tehát; alig ismerte meg, annyira meg' változott, megnőtt, megszépült, olyan tekintélyes volt aranygombos diákruhájában. Úgy tett, mintha nem látta volna a leányt és gőgösen haladt el mellette. Két napig sirt a lány ezen és azóta végnélküli volt a szenvedése. Minden esztendőben visszajött; elment előtte, a nélkül, hogy üdvözölni merte volna, a nélkül, hogy az egy tekintetre is móltat'a volna. Azt mondta nekem a halálos ágyán: — Doktor ur, ő volt az egyetlen férfi, akit láttam ezen a földön; azt sem tudom, világon volt-e a többi. Szülei meghaltak. Folytatta a mesterségüket, de két kutyát tartott egy helyett, két rémitő kutyát, amelyeket senki fia meg nem mert volna támadni. Egy napon visszatérve ebbe a faluba, ahol a szivét hagyta, meglátott egy fiatal asszonyt, aki az ő szerelme karján lépett ki a Chouquet-pati- kából. A Chouquet felesége volt. Megházasodott. Még aznap este beledobta magát a községháza téren a pocsolyába. Egy elkésett részeg ember halászta ki és vitte el a patikába. Ifjabb Chouquet hálóköntösben jött le, hogy feléleszsze.
