Nagybánya, 1913 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1913-08-21 / 34. szám
2 NAGYBANYA Az Ipartestület közgyűlése. 1913. augusztus 20. terek részéről is a poklok gyötrelmeit helyezi kilátásba munkásaik számára osztályrészül. Ezek után térjünk át a közgyűlésen történtekre. A közgyűlést Kupás Mihály elnök nyitotta meg, ki megnyitó beszédjében rámutatott arra, hogy az ipari és gazdasági válság nem lokális dolog, sőt nem is országos, hanem az egész világrészre kiterjedő s annak magszüntetése az ipartestület hatalmi körén kivül esik, mindazonáltal, ha a közgyűlést összehívók olyan javas lattal fognak előállani, melynek kivitele az Ipartestület erejét felül nem múlja, az Ipartestület vezetősége minden lehetőt meg fog tenni saját tagjainak érdekében. A gyűlést összehívók nevében Szabad Károly nem annyira mint iparos, hanem Népotthon elnöki minőségben okolta meg a gyűlés összehívását s miután elégedetlenségét úgy az ipar* testület eddigi működése, mint a városi tanács, valamint a kormány és minden elképzelhető zsarnok ellen kifejezte, indítványozta, hogy az ipartestület menesszen küldöttséget a kormányhoz és tárja fel ezokat a szomorú ipari és gazdasági viszonyokat a kormány előtt. Több hozzászólás után a gyűlés határozat- hozatal nélkül, de a komoly megfigyelőkre nézve sok tanulsággal oszlot fel. Arany igazság az, a mit az elnöke megnyitójában kifejtett, hogy ez az ipari és gazdasági válság nem helyi vonatkozású. Egyik ipari szaklapban olvasom, hogy a világ egyik leggazdagabb s legnagyobb ipari állam székvárosában Berlinben ezidő szerint 80 ezer munkanélküli ember van, aminek oka kétségen kivül a háborús viszonyok és különben is rósz gazdasági esztendő szülte vállalat bukások és gyárüzemi beszüntetések. A budapesti muukásközvetitő intézet legújabb, épen ma reggel érkezett kimutatása szerint a fővárosban körülbelül ötezer munka- nélküli iparos van, ami alig haladja meg a normális gazdasági években is a fővárosban levő munkanélküliek számát. És tudnunk kell azt is, hogy nem mindig munkahiány okozza a munka- nélküliséget. Ebben a szomorú időben — a múlt héten történt az a mi városunkban — hogy egy ácsmestert a segédjei otthagytak, — ezek is a gyűlés összehívói — mert nem akarlak 8 korona napi bérért dolgozni. Az a mun| kás, aki a mai viszonyok között 8 koronáért i nem dolgozik, az nem érdemli azt meg, hogy aunak munka után nézzünk, az kiéhezletésnél egyebet nem érdemel És vájjon képes lehet-é az Ipartestület a maga szerény anyagi erejénél és erkölcsi számba- vehetőségének helyi vonatkozásánál fogva arra, hogy ezen országokra terjedő gazdasági nyomorúságot megváltoztassa. Vagy mit érünk el azzal, ha népgvülést összehiva — minden reménybeli eredmény nélkül — szándékosan növeljük az elégedetlenek számát. Egy komoly testületnek a vezetősége nem állhat be sohasem a szereplési viszketegségben levő egyének szekértolójává; ha az égő sebekre nincsen olajunk, nem tölthetünk azokra olyan szert, amely a sebek fájdalmát még jobban fokozza. Anyagi ereje az Ipartestületnek nincs ahhoz, hogy czél és eredménynélküli kiküldetések költségeit fedezze, nincsen azért, mert a közgyűlést összehívó tagok is majdnem kivétel nélkül olyanok, akik az Ipartestületlől minden ellenszolgáltatás nélkül csak munkát és jótéteményt várnak ; de ha meg is birná az anyagi ereje, még akkor sem tehetné azt, hogy a maga erkölcsi tőkéjét használatra kikölcsönözze olyanoknak, akikből hiányzik a társadalmi rend és béke iránt való szeretet és törvényes intézményeink iránt való köteles tisztelet. Azok, akik az Ipartestület vezetőségében helyet foglaltak a múltban, mint pl. Csepey Ferencz ur s azok, akik helyet foglalnak a je lenben is, jól tudják azt, hogy az Ipartestület mindig igyekezett tagjai érdekében mindent megtenni, ők a tanúi annak, hogy a meglevő törvényeink értelmében a városnak a múltban volt és jelenlegi vezetősége sohasem zárkózott el kívánságaink teljesítése elől, azt pedig reményiem én, hogy a komoly és munkálkodni szerető iparosok sohasem fogják megengedni azt, hogy az Iparteslület mint törvényes intézmény kisded játékává dobassák oda azoknak, akiknek az az Ipartestület csak akkor és addig kell, amig annak tisztes köpenyét a maguk önző és felforgató czéljaiknak takarására felhasználhatják. A vasárnapi gyűlésből a komoly és dolgozni szerető iparosság tanulságot meríthet arra nézve, hogy igenis tömörülni kell az iparosoknak az Ipartestület kebelében, meg kell akadályozni Augusztus 19. Az Ipartestület f. hó 17-én rendkívüli közgyűlést tartott, melyet abból a czélból hivattak össze, hogy a mai nyomasztó ipari és gazdasági helyzet miképen volna elviselhetőbbé lehelő közelebbről városunk iparosaira nézve. A gyűlés érdekében pár hét óta nem csekély agitácziót fejtett ki városunknak legifjabb s a dolgozó osztálynak elégedetlenségét fenntartó, sőt azt folyton szító egyesülete a »Nagybányai Népotthon s annak elnöke, Szabad Károly asztalos iparos, ő az, aki városunk lakosságát kifejezetten két csoportra osztja, t. i dolgozó osztály — az, aki a Népotthonnak tagja s a másik csoport, akik a Népotthonnak nem tagjai. Az 1912. november 26-án tartott nép- otthoni közgyűlés meghívójában olvasható: »most cselekedjünk, mert beláthatatlan válságok elé nézünk és az agyongyötört dolgos embernek egyetlen menedéke városunkban a Népotthon, ahol tömegesen és törvényesen ellenállhat minden gazságnak. A Népotthonnak nem szabad gyengülni, amig egy igaz barátja is lesz a szenvedő, leigázott népnek ebben a városban.« ö az, aki az ipartestület ellen állandóan agitál, aki 1913. április havábán kibocsátott iratában »gonosz élősdinek« nevezi azokat, akik a Népotthonnak — természetesen nem tagjai Azok előtt, kik csak néha-néha újságot olvasnak is, világos volt, hogy az egész közgyűlés tartása csak arra való, hogy a Népotthonnak messiási tulajdonságokkal nem rendelkező elnöke magát kiszónokolhassa s a helybeli iparosok közötti az eddigi egyetértést megbontsa s a dolgozó osztály egyletének propagandát csináljon először és remélem, testületünkben utoljára is, mert hiszem azt, hogy a helybeli iparosok komoly és törekvő része, akik nem másokon élősködnek, hanem a maguk tisztes és becsületes munkájuk után igyekeznek megélni és a családjukat fölnevelni, nem fogja azt megtűrni, hogy járszalagon vezesse az, akinek eleme a rombolás, akinek célja városunk társadalmi rendjének felforgalása, aki szerint a bányakincstár alkalmazottjai — mint a tegnapi gyűlésen is kifejezte, — zsarnok uralom alatt nyögnek, aki a becsületes munkával és verejtékkel megszer- zatt kis vagyonkával biró helybeli önálló mesrészünkről is többen voltak abban a véleményben, hogy ez a helyes okoskodás. Ügyvéd, ki a dolgot elintézte volna, nem lévén a hajón, elég szabadon tárgyaltunk. Végül, Adent elhagyva, úgy látszik, hogy ő is beadta a derekát és titokban felkeresvén az őrt, mind az öt struczra ajánlatot tett neki, hogy megveszi. Másnap reggel a reggelinél kedélyes zenebona támadt. Az őrnek nem volt meghatalmazása arra, hogy a madarakat áruba bocsássa és semmiért a világon nem akart az eladásba belemenni ; de ugylátszik, Padisahnak megmondta, hogy valami Potter nevű eurázsiai* már tett neki ajánlatot, mire Padisah valamenyiünk előtt nekitámadt Potternek. De azt hiszem, hogy a legtöbben közülünk a ^dolgot sikerült tréfának tartották Potter részéről és azt is tudom, hogy mikor Potter elmondta, hogy Adenből a madarak megvétele dolgában táviratot küldött Londonba é3 hogy Suezbe várja a választ, magam is czifrán * Európai és hindu vegyes házasságból származott. A fordító. káromkodtam, hogy ez nem jutott nekem is az eszembe. Suezben megjött a távirati válasz és Padisah könnyeket ontott — valóságos, nedves könnyeket — mikor Potter a madarak tulajdonosává lett és rögtön megajánlott neki kétszázötven fontot az öt darabért; kétszáz perczenttel többet, mint amennyibe Potternek kerültak. Potter azt mondta, hogy kössék fel, ha egy tollat is elad belőlük — hogy egyenként le fogja ölni őket és meg fogja találni a gyémántot; de aztán meggondolván a dolgot, kissé engedékenyebb lett. Nagy kutya volt ez a Potter, szenvedélyes hazardjátékos és úgy látszik, hogy ez az elsőrendű üzleti vállalat, kitünően megfelelt természetes hajlamainak. Akárhogy van is, azt a mulatságot találta ki, hogy a madarakat elliczitálja, egyenként nyolczvan font kikiáltási ár mellett. De az egyiket—azt mondta — próba-szerencse kedvéért megtartja magának. Tudnivaló, hogy a gyémánt értékes darab volt — egy kis zsidó gyémántkereskedő, ki velünk volt, három-négyezerre becsülte, mikor Padisah neki megmutatta — igy hát a strucz-sors- játék erősen hatott, már most úgy történt a dolog, hogy én egyszer a volt struczőrrel elbeszélgettem egyről-másról s ő véletlenül megjegyezte, hogy az egyik madár gyengélkedik s véleménye szerint az emésztésében van a hiba. Az állatnak egy majdnem tisztán fehér tolla volt a farkában, miről megismertem; és mikor az árverés másnap evvel a madárral indult meg, én kilenczvennel nyomtam le Padisah nyolcvanötjét. Azt hiszem, hogy ajánlatom nagyon határozott és heves volt s egyik-másik gyanakodni kezdett, hogy be vagyok avatva a titokba. Padisah úgy hezitált erre a madárra, mint a beszámíthatatlan holdkóros. Végül a zsidó gyémántkereskedő száz- hetvenöt fontért megkapta, pedig Padisah száznyolcvanat kínált érte — csakhogy későn, éppen mikor a kalapács leü'ött — legalább Potter azt állította. Bármint volt is, a struez a zsidó kereskedőé lett, aki rögtön puskát kerített és olt helyben lelőtte. Potter pokoli lármát csapott, azt mondta, hogy ezzel a másik háromnak az árát Szentmihályi József Tisztelettel hozom a nagyérdemű közönség szives tudomásra, hogy az idei legújabb stilusu VBT szobafestő mintagytijteményekiet, “iwí címer-, cim- és szobafestő, mázoló, aranyozó melyek a legmesszebbmenő igényeket is teljesen kielégítik, beszereztem. Ezúton kérem tehát a n. Telefon 37. NAGYBÁNYÁN. Telefon 37. é. közönség szives megrendeléseit, biztosítva úgy a szolid, kifogástalan munkáról, mint a legolcsóbb arszamitasrol. — Elvállalok mindenfele e szakmaba vago egyszerű es díszes munkákat, ízléses kivitelben. Költségvetéssel készséggel szolgálok.— Magamat a n. é. közönség szives jóindulatába ajánlva, vagyok kiváló tisztelettel: SZENTMIHÁLYI JÓZSEF.
