Nagybánya, 1913 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1913-12-04 / 49. szám
ZHTI. é^rfol^am.. 1S13. decemToer Ixó 4t. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: É G L Y MI H Á L Y. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-ut 14 szám, ahov lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében Is. Hora ruit! Deczember 3. Az Osztrák-Magyar Bank főtanácsa ma egv hete félszázalékkal leszállította a kamatlábat. Szinte mámoros örömmel fogadtuk, pedig a kamatleszállítás nem jött egészen váratlanul, mert pénzügyi körökben már előbb is remélték, hogy bekövetkezik s ha mégis ma a szenzáció eréjével hat, rz annak tulajdoniiható, hogy a jegybank kamatlábpolitikájának iránya eddig sem volt megbízható, eddig sem igazodott mindig a pénzpiac helyzete után s igy nem igen merte senki- sem hinni, hogy épen most fogja a helyzet konzekvenciáit levonni. A helyzet komorságára pedig ez mutat a legjobban, ez az öröm, amelylyel ezt a kamatleszállítást fogadjuk. Valamikor voltunk tejjel-mézzel folyó ország; valamikor voltunk kis és nagybirtokos nábobok; valamikor voltunk a tőke és a kereskedelem koronázatlan királvai... most? Most koldusok vagyunk valamennyien, akik a félszázalékos kamatleszállításnak gyerekes örömmel tapsolunk és férfias latolgatással örülünk, mert ez a lépés is elhatározó erejű a mai viszonyok között, még akkor is, ha a pénzintézetek szinte tüntetnek a jegybank ellen és kicsinylőleg nyilatkoznak a félszázalék jelentőségéről. A főtanács ülésén Pranger vezértitkár, mikor a kamatláb leszállítását ajánlotta, indokolásul a pénzpiacz enyhülését, a leszámítolt váltók rövidebb lejárati idejét, a kölcsönöknek a bankba való gyorsabb visszaözönlését és a kedvező deviza-árfolyamokat hozta föl; -- de ezek a körülmények már háromhéttel ezelőtt is fennállottak s ha akkor azokat Pranger vezértitkár mégsem tartotta elegendőknek arra, hogy ezek alapján az Osztrák-Magyar Bank leszállítsa a kamatlábat, úgy most sem annyira ezek voltak a döntők, mi^t inkább az, hogy a magas ráta tovább, nem volt fenntartható anélkül, hogy a! monarchia gazdasági közvéleménye a felháborodás hangján ne tiltakozzék ellene! Három héttel ezelőtt. Az idő elsietett a magyar közgazdasági élet fölött s e három hét alatt a csődök, a bukások egész tömegét temette el az idő, bebizonyítva, hogy a legjobban menő lap — a hivatalos lap csődrovata, amely nap- ról-napra hozza Magyarország pusztulásának a statisztikáját a tönkrement gyárosok, kereskedők, iparosok névsorában. De ez már nem fog sokáig igy tartani, mert a franczia tőke, amely egy-két év óta aggodalmaskodva' elbújt, most egyszerre előkerül a suba alól és egyszerre újra belekerül a nemzetközi pénzforgalomba. Ennek hatása már is érezhető Pá- risban, mert az ottani pénzpiaczon hetek óta rengeteg a pénz, amit annak lehet tulajdonítani, hogy a bankok a kibocsátandó kölcsön reményében máris nehány százmillió frankot adtak előlegül a kormánynak. A londoni pénzpiacz is ennek következtében enyhült meg az utolsó napokban s az angol gazdasági körök nem átalják nyíltan megmondani, hogy a franczia tőke az, amely most ismét az egész világ számára áldássá vált s a franczia tőkés az, amelynek bőségszaruja megnyílt s a gazdasági válságtól sújtott Európa számára ismét a termékenység korszakát hozza. S csak mi, a mi koldusbüszkeségünkkel akarjuk elhitetni, hogy nem vagyunk rászorulva a franczia tőke barátságára! Mi, akik ujjongó mámorral köszöntöttük a jegybank határozatát; mi, akik Pranger vezértitkár hosszú expozéját nem is hallgatjuk meg, mert boldogok vagyunk, hiszen a mi koldusországunkban ez az esemény tényleg óriási jelentőséggel bir, mert a hosszú krízis ulán végre a javulás jeleit észlelhetjük. De kérdés, nem tartott-e túl sokáig ez a krízis? Nem vesztette el ez a beteg ország kereskedelem és iparereinek számottevő, legegészségesebbnek vélt csöpp- jeit? Nem sietett el az óra mi fölöttünk irgalmatlan keg)retlenséggel s mig oda- kinn az egész világon a bőség, a pénz- tuitengésének jelei mutatkoznak, mi ránk nem vár e még több katasztrofális ösz- szeroppanás? Hiszen most is és mindig titkolóznak a közgazdasági és bankbürók mélyén számító vezetőemberek, akiknek nagyon sokszor és legtöbbször érdekük ez a titkolózás, hogy a közönséget, a népet, az országot kihasználják, kiforgassák, kiuzsorázzák saját javukra! Mert nem igaz, amit Pranger vezértitkár mond, hogy a nemzetközi pénzA „Nagybánya“ tárczája. Ásta Nielsen. Csak jöjjön, álljon, nézen és ne szóljon. Szikrázzon tompán, mint a ezifra ódon, Gyöngyöktől vemhes, drága, csodaékszer. Ölelje át hervadó két kezével Az álmokat, a végtelent, a véget — És nézzen úgy, mint aki sohsem égett. Csipke fátyolos, tiszta, szűzi szende Vágyakat lopjon elhúnyó szemembe — S legyen ígérő, soh'sem, adó jóság. ... És bűnös, édes, asszonyos adósság, Vad lángban égő, hogy sírjak miatta. S a könyeimet csókolja le Ásta . . . _____ Huzella Ödön. Ba logh Ádám cilindere. Balogh Ádám igen sok tejet ivott. Hirdette, másokba is beledikfálta az igazságait: a tej jobb mint a hus( táplálóbb mint a leves és az emberi szervezetben korn ányozza a vér hullámzását, tehát a tejivó mindig objektív, érzése szelid, indulatokra nem ragadtatja magát . . .,legközelebb áll az emberi igazságokhoz. Balogh Ádám mindezekért és másért, szorgalmasan itta a tejet. A másért, az a körülmény volt, hogy az öreg dijnok háztartást vezetett és havi huszonnégy forintjával úgy gazdálkodott, hogy abból teljék lakbérre, fűtésre és világításra, da főképen a gyermek nevelésre; akit egy földije — kövér cselédleány volt — egyszer csak elhozott hozzá és a különös téli napon igy szólt Balogh Ádámhoz: — Elhoztam magának a gyereket, most már igazán legyen az apja . . . azzal megfordult, elment, mindörökre eltűnt. Balogh Ádám megsimogalta nagyon magas homlokát, a keze úgy reszketett, minlha nagyon nehezére esnék eligazítani gondolatait, de aztán maga mellé ültette a porongyot, ceruzát vett a kezébe és megformulázta a háztartási rendet. Innentől ivott Balogh Ádám mindig csak tejet, igen sok tejet. Á vén dijnok, különben is, minden más dologban is, a rend, a pontosság embere volt. Amint mondani szokás, úgy nézett ki mindig, mintha skatulyából húzták volna ki. Fakó kabátján sohase voít pöhöly, vele öregedett gallérjai mindig hófehérek voltak és hosszú, csontos ujjait gondosan ápolta. A leglerjedelmesebbek azonban a cipői voltak, amelyek már évek óta szolgálták gazdájukat, de a sarkuk, az mindig egyenletes, hibanélküli volt. Igaz, hogy Balogh Ádám keveset járt, de ha lépegetni kezdett, tette ezt könnyedén, mintha a sok tej kiöntötte volna lábaiból az energiát. Balogh Ádam volt e haragos világ legmeg- elégedetíebb embere. A hivatalban jól érezte magát és derű volt mindig az arczán, ha másolta az aktákat. Leült az asztalához, megigazította tiszta, rojtnélküli itatópapirosát, megkoccintotta nagy fecsketollával az öblös kalamárist és gördítette maga előtt a betülavinát. A szelídség, alázatosság embere lassanként belénőtt hivatalába és miután elsuhantak fölötte a fiatalság évei, öregedő korában már annyira tökéletesedett, hogy az Íróasztal mellett elszállott belőle a gondolkozás, a titkos ötletek nem rabolták idejét és ha megindította kezét a papiroson, az egyre mozgott, szántogatott rajta — amig a főnökök beszélgetni kezdtek. Ekkor Balogh illedelmesen letette a tollat . . . A vén dijnok hivatalában ugyanis mindenki, aki dijnok nem volt, ur volt. A kezelőtisztek erősen érezték, hogy már nem őrmesterek és miután a harci mezőn annyi dicsőséggel szolgáltak, becsöppentek az uraságba, hát megpróbáltak igy élni. A múlt és a jelen azonban állandóan viaskodott bennük, Sokszor a dijnokszoba kitágult köröttük és recsegő hangon komandiroztak, mint a kaszárnyában. A megrettent dijnokok szepegíek ekkor, mint a kétnapos regruták. Máskor azonban nagyon udvariaskodták velük és arcukon kiragyogott a széles mosoly, a sző pedig finoman, gondosan válogatva folydogi.it esucso- ritott ajkukról. Balogh Ádám ilyenkor letette a tollat . . . A legnyalkább őrmester azt mondta: — Nekem érettségim van és a hadnagyi vizsgát letettem. A szelid Balogh mindjárt magyarázta : — Inkább vagyok állami tiszt, mint katonatiszt. A másik főnök az őseit idézte elő:
