Nagybánya, 1913 (11. évfolyam, 27-52. szám)

1913-10-30 / 44. szám

1913. október 30.

pen gyarapodik. így pl 1912 aug. végén 163702 fizető tagja volt, egy év múlva e szám 3401 tag szaporulattal 167103 ra emelkedik. A törzsvagyon 1912, év aug. végén 8,799.540 K egy év múlva 1,676.927 K gyarapodással 10,476 467 K-ra emelkedik s a tartalék, alapítvány- és külön segélyezési alapok hozzáadásával 11220824 K törzsvagyon felett rendelkezik a páratlanul álló népjóléti intézmény 1913. aug. 31-én Igaz, hogy ezzel szemben kiadásai is rohamosan emelkednek, 1912. aug végéig 1636 rokkantnak 1 951,439 K-t, 1913. aug. végéig már 2266 rokkantnak 2 898 899 K-t, tehát 947,460 K-val többet fizetett, ki; árvák és özvegyek segélyezésére, illetve végkielégítésére 1912. aug. végéig 101755K-t. 1913. aug. végéig pedig 143686 K-t, tehát 41932 K- val többet fordított. Tehát mig a törzsvagyon egy év alatt 1.676 927 K-val gyarapodik, a kiadások is emelkednek 989,392 K-val.

Mivel pedig az idők teltével rohamosan szaporodik azoknak száma, kik a 10 évi tagság után rokkanttá válva, igénybe veszik a rokkantsegélyek által az egylet pénztárát, a központi vezetőség attól tart, hogy a jelenlegi alapszabályok nem fogják tudni az egylet törzsvagyonát megvédeni a rohamosan emelkedő kiadásokkal szemben s nehány év múlva az egylet a törzsvagyonhoz kényszerül nyúlni, hogy a tagok alap- szabályszerü nyugdíj-, illetve segélyigényeit kielégíthesse. A központ aggodalmát igazolja a Goldziher Károly egyetemi tanár által készített mathematikai mérleg s ez az oka, hogy oly radikális alapszabálymódositó tervezettel lép a rendkívüli küldöttgyűlés elé, mely a sok újabb intézkedés felvétele miatt inkább uj alapszabálynak volna nevezhető.

Szeretném a központ tervezetét pontról- pontra kisérve, összehasonlítani a mostani alapszabály megfelelő poníjaival, mivel azonban a rendelkezésemre álló hely ezt lehetetlenné teszi, a circa 400 tagot számláló nagybányai flókpénz- tár tagjainak tájékoztatása végett csak nehány igen fontos újítással foglalkozom itt, hozzáfűzvén a magam és a helyi választmány nézetét

A központi tervezet a most érvényben levő heti 20, 24 és 30 filléres tagdijakat egyszerre 10 fillérrel akarja emelni, vagyis ezentúl minden tagnak 30, 34 illetve 40 fillért kellene fizetnie. Kívánja ezenkívül a korhatár megállapítását. Eddig minden önálló keresettel rendelkező egyén 14 éves korától kezdve tagja lehetett az egyletnek, ezentúl azonban csak abban az esetben tarthat valaki igényt a 10 évi befizetés után beálló rokkantság esetén a teljes nyugdíj 70 százalékára, ha 40 éves korának betöltése előtt lett tagnak felvéve, a többiek a teljes nyugdíj 40 százalékát kapnák, a közalkalmazottak pedig a 35 éves korhatáron túl egyáltalában nem volnának felvehetők a tagok sorába.

Ha tekintetbe vesszük, hogy eddig az emberi önzésből folyólag a legtöbb tag abban a korban lépett be az egylet tagjai közé, mikor már biztosra vette, hogy 10 évi befizetés után rokkanttá válva, élvezetébe léphet a 70% os rokkant segélynek, vagyis pl. a III. osztályban 10 év alatt befizetett 156 koronája után évenként 618 K 80 f rokkant segélyben részesülhet, kézenfekvő dolog, mennyire megtámadja ez az állapot az egyletnek az évi tagdijakból befolyó jövedelmét, midőn hovatovább rohamosabban emelkedik azoknak száma, kik a 10 év letelte után rokkant- állományba kerülnek Ennek dacára választmányunk arra az álláspontra helyezkedett, hogy a tagdijak felemelését nem hajlandó támogatni, elegendőnek véli a vázolt állapot orvoslására, ha egyelőre a korhatár meg lesz állapítva, minek folytán a rokkantsági igény a jövőben későbben érvényesülhet s nem vétetik oly rohamosan igénybe az egylet évi bevétele. Tekintve, hogy az egylet tagjainak nagyobb része a társadalom legszegényebb osztályához tartozik, ez a felfogás ma, a legnehezebb gazdasági helyzet nyomása alatt teljesen indokolt.

Mivel azonban az érvényben levő alapszabály 18 § a alapján a segélyezés leszállításával is jogosult a küldöttgyűlés a jelentkező bajt orvosolni, az én egyéni indítványom az volna: »mondja ki a küldöttgyűlés, hogy a korhatár tervbe vett megállapítása mellett azon esetben, ha az évi tagdijakból a segélyek és nyugdijak többé nem folyósíthatok, a központi választmány jogosítva van a tiz évi rokkant- segélyt a régi tagokra nézve 40% ban megállapítani, mely összeg a 10 évnél tovább fizetett tagdijak arányában évi 2% kai emelkedik. Min

NAGYBÁNYA

den tag annyi évig kapja az igy leszállított rokkantsegélyt, ahány évvel haladta meg a 40 éves korhatárt belépése alkalmával.« Ez által az egylet pénzügyi egyensúlyának megbillenése meg volna előzve, amire azonban 4—5 éven belül semmi esetre sem lenne szükség, azalatt pedig kedvezőbb gazdasági alakulások esetén lehet beszélni a tagdijak felemeléséről, ami a mai helyzetben nagyobb csapás lenne az egyleti tagok legnagyobb részére a segélyezés leszállításánál.

A rokkanttá nyilvánítás körüli eljárásnál tervezett újításokat, melyek szerint a tag 10 K vizsgálati dijat, vagy pedig szakorvosi vizsgálat óhajtása esetén 20 K vizsgálati dijat tartozik befizetni, melyek csak rokkantá nyilvánítás esetén fizettetnek vissza, ha pedig a tag még ezentúl választott bíróság előtt kívánja maga igazát keresni, az összes eljárási dijak megtérítésére köte- Ieztetik elutasítása esetén, minek nem teljesítése a tagok sorából való kizárást vonja maga után, egyáltalában mellőzni óhajtjuk, mivel ezáltal csak a vagyonosabb elem fogja merészelni a maga igényének érvényesítését megkisérleni, a valóban segélyre szorultak pedig — bár betegen és munkaképtelenül — tovább fizetnek, ha tudnak.

Általában véve, a többi újításokat teljesen mellőzni kívánjuk. Jó a régi alapszabály, annak védelme alatt növekedett fel egyletünk terebélyes fává, ne féltsük azt a hirtelen kidőléstől. Ha orvoslásra van szükség, tegyük azt részletekben, a nyilvánuló hibák jelentkezése sorrendjében, nem pedig egyszerre, mikor arra legkevesebb pénze van a különben is súlyos terhek alatt nyögő szegény néposztálynak.

Imre Károly.

Munkás szervezetek.

Irta: Nagy Zoltán szegedi kir. íörv. biró.

Október 28.

A magyarországi szakszervezetek tanácsa e napokban bocsátotta ki jelentését a magyarországi szakszervezetek mozgalmáról és a munkásmozgalom múlt évi állásáról. Érdekes és figyelemre méltó ez a jelentés, nemcsak az abban felsorolt adatok folytán, hanem az adatokból vont következtetés folytán, amely a jövő prognosticonjának meghatározását képezi.

Felsorolja ez a jelentés az egyes szakszervezet tagjainak számát, költségvetését, bevételének és kiadásának összegét, a munkanélküli segélyezetteknek, özvegyek és árvák ellátására megszavazott százezres összegeket és megemlíti, hogy az összes szakszervezetek 43 ezer koronát adtak ki jogvédelemre .és 55 ezer koronát fordítottak a munkások oktatásara.

Ez az utóbbi adat, a minden komolyan gondolkozó szocziologus előtt számot tesz. Csodálatos és leküzdhetetlen általában az az elfogultság és egyoldalúság, amivel általában a munkás szakszervezetek keletkezését és fennállását megítélik. Csodálatos és leküzdhetetlen előítélet számba megy, amit a nagyközönség nem csupán a szaksajtó »a tőkések« osztályával szemben ezekkel a munkásszervezetekkel elbánik. Gőgös elbizakodottság, semmibe sem vevő önhittség és kicsinyes lenézés egyedül a megítélésben, amely egyben a bírálat jegyében is lép fel. Nemcsak nem tudnak, hanem nem is akarnak tudni az egyesülés azon propagativ, hatalmas erőtényezőiröl, mely ezreket és százezreket a közös törekvés zászlója alatt lélekben, érzésben és mindezeknek kifejtésében anyagiakban is összehoz. Mumus számba megy már maga a fogalom is, hogy szakszervezetet is mumussá, torzzá, riasztóvá teszi a fogalommal párosult közelebbi megjelölés, hogy «munkás szakszervezet-«

Már pedig szó ide, szó oda, a magyarországi szakszervezeti tanácsnak múlt évi jelentése, különösen azon részében, amely az ezrekre, tízezrekre menő oktatási kiadásokról számol be, tiszteletet érdemel és eredménye előtt — az összeget értjük csak ezúttal — le kell venni a kalapot. Józan, elfogulatlan, igaz szociológus készséggel meg is teszi ezt és letagadhatatlan örömének ad kifejezést, mikor azt a tényt csak egyszerűen konstatálja is. Rögtön, azonnal az ötlik szemébé, vajon akad-e testület, szervezet és egyesülés, amely kimutatottan ennyit áldoz és fordít kulturális czélokra? És nem téveszti meg az egyes közművelődési egyesületek frázisos felhívása, lobogó disz külső megnyilvánulása mellett megtartott parádés közgyűléseken elhangzott beszámolója, amely szédületességgel dobálódzik a

3

nágy számokkal, hanem a magába szállás és szelíd kérődzés nyugodt perczeiben mint eredménnyel azzal számol, hogy a befolyt ezrekről pár fillér jut kulturális czélokra, a többit felemészti a személyi, irodai kiadás és a represantatióná- lis költség, ügy gondoljuk, nem kell ezen megállapításunk igazolásaként más példa, mint a D. M. K. E. országos botránya, melyet leplezetlen valóságában nem mert még a székhelyi sajtó sem őszintén feltárni.

Eötvös József báró, a nagy szocziologus mondta egyik munkájában, hogy Magyarország jövője kulturképességétől, ennek fokától és eredményes kiépítésétől függ. Igaza is van. Nem a szuronyok százezrei, nem a diplomaczia fondor- kodása, nem az uralkodóházak hatalmi hírvágya alapozza meg ezt, hanem a művelődésre való képesség és a művelődés eszközeinek czélirányos felhasználása.

És ott el kell hallgatni minden előítéletnek, le kell küzdeni minden elfogultságot, mikor tényekkel és eredményekkel számolunk. Ezek a tények pedig minden beszédnél fényesebben beszélnek a magyarországi szakszervezeti tanács múlt évi jelentésében, amely jelentés ország-világ előtt számol be arról, hogy 103,807 t3g ügyének ellátása 40 ezer korona irodai kiadást emésztett csak fel és kerek összegben 55 ezer koronát fordított a tanács a magyarországi munkások oktatására.

Beszélgetés a tőzsde elnökével.

A vidéki kereskedelem és a pénzválság.

Október 28.

(Saját tudósítónktól). A Nagybánya munkatársát összehozta a véletlen Horváth Elemérrel, a tőzsde elnökével, akivel rendkívül érdé - kés és nagyfontosságu beszélgetést volt alkalma folytatni. Á gyorsvonat egyik fülkéjében folyt le a vidéki kereskedelmi életet és az egész országot izgalomban tartó pénzválságról ez a beszélgetés, amelyet sietünk a Nagybánya olvasóinak megnyugtatására közölni, hiszen a legbeavatot- tab helyről jön, s a pénzválság minden ideg és energiaölő, társadalmi életet lankasztó erejének fázisait Nagybánya is érezte, szenvedte.

Megkérdeztük Horváth Elemért az uj állami kincstári jegyek kölcsöne kérdésében, amelyet fölötte előnyösnek tart Horváth Elemér, a tőzsde elnöke, aki fölötte megnyerő modorú, szimpatikus ember, ma az ország első pénzügyi kapacitásainak egyike, akinek nyilatkozata a legszélesebb körű érdeklődést megérdemli A vidéki pénzpiac igen beavatott ösmerője, aki Ervin Kálmánnal, a Hitelbank igazgatójával utazott. A Hitelbank egyik vidéki fiókjának megvizsgálásáról tértek vissza a fővárosba s épen- valami hitelügyi vitába lehettek elmerülve, amikor munkatársunk — fülkéjük előtt elhaladva — fölösmerte őket s engedelmet kérve vitájuk megszakításáért, meginterjuolta a Nagybánya olvasói részére.

Horváth Elemér lekötelező szívélyességgel válaszolt kérdéseinkre.

— Méltóságos elnök urnák véleményét bátorkodom kérni a 150 millió márka összegű uj kincstári jegyek kibocsátására vonatkozóan. Némely oldalról erősen megtámadták — ezekkel a támadásokkal szemben méltóságod előnyösnek tartja-e az uj kincstári kölcsönt ?

— Hogyne. Nemcsak az állam hitelére

nézve, hanem a közönségére nézve is. Nagyon is előnyősnek tartom! A kamatok hat százalékot tesznek ki, — az uj állami utalványok bejegyzői tehát a jövedelemmel meglehetnek elégedve. •

— Abból, hogy Nagybányán több százezer korona összegű jegyzés történt, méltóságod Nagybánya pénzügyi helyzetére milyen következtetéseket von le?

— Több százezer korona értékű jegyzés történt? Nem. erről nincsen tudomásom bár jól vagyok tájékozódva a jegyzésekről. Különben azt hiszem, ez sok is volna. A vidéki pénzügyi helyzetről egyébként a legkedvezőbb a véleményem. ügy látom, hogy a vidéki pénzpiac betegségei már elmúltak és a javulás is tartósnak mutatkozik.

— Az általános pénzpiacon mikor várható a javulás?

— Erről jobb nem is beszélni! — legyintett a kezével Horváth Elemér és egy pillanatra fanyar mosoly jelent meg az ajkán, mint az