Nagybánya, 1913 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1913-02-06 / 6. szám
2 NAGYBÁNYA 1913. február 6 bérlőnk nem csak egy, hanem tiz is. De 60—70 szobával arra várni, hogy azt csupán az utazók töltsék meg, merő képtelenség. Most pedig a helyzet ez! Ismételve kérjük az intéző köröket, hogy ne térjenek napirendre a már évtized óta vájudó gyógyfürdő kérdése felett. Akár részvénytársasági alapon, akár városi vállalkozásban valósítsák azt meg, mert a gyógyfürdőhöz a városi szálló tekintetében is a legvitálisabb érdekeink fűződnek. Az uj jövedelmi források második kategóriájába azon jövedelmek tartoznának, melyek a lakosság újabb megterhelésével járnának ugyan, de ennek az volna a czélja, hogy a városi terhek méltányosabban osztassanak el az összes lakosság között. Mert most minden terhet a lakosságnak csak egy osztálya visel, az az osztály, mely pótadóval megróható. E kategóriába tartoztak például az ásványvizek megadóztatásából befolyó s más hasontermészetü jövedelmek. Érthetetlen előttünk, hogy midőn az ásvánv- vizek megadóztatásáról szabályrendeletet alkottunk, még olyanok is akadtak, a kik ez ellen állást foglaltak. Akik e szabályrendelet megalkotását ellenezték, figyelmen kívül hagyták, hogy az ásványvíz-adó olyan társadalmi osztályokhoz is elér, akik egy fillér állami vagy községi adót sem fizetnek. Vagyis olyan osztályokat is bevon a közterhek viselésébe, akik eddig mentesek voltak a közterhektől, de élvezték a város által nyújtott előnyöket. E társadalmi osztályoknak közvetett megadóztatása nem a pótadó csökkenését jelenti-e? Ilyen bevételi forrás volna az is, ha szabályrendeletileg gondoskodnánk a terek, utczák tisztántartásának és öntözésének fedezeti költségeiről is, amint gondoskodott Szatmár s gondoskodott arról több más város is. A város jelenleg 5-8 ezer koronát költ el évente az utczák és terek tisztántartására. Szabályrendeletileg gondoskodni kellene e költségek fedezéséről úgy, hogy e terhek viselésében igen csekély, alig számbavehető összeggel részt vennének az összes háztulajdonosok, s a háztulajdonosok révén a lakók s ez által ez az összeg is, mely most a pótadót szaporítja, egyenletesen, alig érezhetőleg el volna osztható a semmi terhet sem viselő osztályok között. Ez irányban is fokozni kell a város jövedelmét. Mert az nem helyes város gazdasági politika, hogy a város egyes társadalmi osztályai, akik különben elegánsul járnak s irigylésre méltóan jól élnek, s élvezik a város által nyújtott minden közegészségügyi, kulturális s kényelmi előnyt, teljesen kibújhatnak a közteher viselés alól, csupán azon a czimen, hogy nevük nincs a telekkönyvben, s igy minden teher a birtokos és kisbirtokos osztály nyakába zúdul. A közvetett adózással s a közterhek egy részének áthárításával, minő az utczák és terek tisztántartása is, a társadalom egy jórészét bevonhatjuk a közterhek viselői sorába s ezzel apasztjuk a pótadót s könnyitünk azon osztály terhein, mely eddig úgyszólván egymaga vonszolta az igát. e. in. Magyar mübarátok. Február 5. Ön elmegy egy kiállításra, ha képet vagy szobrot akar vásárolni, megtörni a tárczáját ötven, száz, vagy ha telik ezer koronával, megnézi a képeket, keresgél a memóriájában egy festő neve után: Olvastam — én erről Kézdi- Iiovács krónikájában és jót vájjon ? Számot vet a lelkiösmerelével és családi viszonyaival, nem lök-e ki engem a feleségem ezzel az arczkép- pel? És végre, ha az az ösmeretlen belső kényszer, amiről ön nem tudja micsoda, azt súgja: ezt vedd meg! Ha kifizetve a vételárat a képpel hazaballag, ön eleget telt kulturmivollának ezzel a vásárral. De ön szeszélyes, ideges, finnyás ember. Változóak ízlésének a hullámai és évek múlva észre veszi: hogy nini! ez a kép nekem már nem tetszik! És ha megtetszik egy másik kép, amelyik beleillik a i'ámába, kiveszi a régit az gastyánt, felemeli lelkünket az a tudat, hogy a mi diszelnökünk tulajdonképen maga a jó Isten, mert hiszen ő, egyedül ő serkenti munkára a piciny méheket, hogy nekünk mézet gyűjtsenek. Az elnök beszéde után felkelt Egres Péter és minden pátosz és gesztus nélkül a következőket mondotta: — iSulyos tévedésre kell rámutatnom, tisztelt közgyűlés, a főtisztelendő elnök ur az imént elhangzott bölcs és jámbor beszédében. Bármily büszkén is vallom magamat a méhészeti egyesület tagjának, egy pillanatra sem felejhetem el, hogy Isten eredeti rendeltetése szerint a méh a mézet, nemkülönben a viaszkot magának és gyermekeinek gyűjti. Ekkor jön az ember és a legközönségesebb rabló módjára — akárcsak egy nagyhatalom a gyarmatot — kifosztja, eiszedvén tőle a mézet viaszkostól. Ezt mi egyszerűen méhészetnek nevezzük. Nagyon helyes. De szabad-e feltételeznünk, hogy a jó Isten, speciálisan a méhészetnél, mely intencióival oly homlokegyenest ellenkezik, diszelnökséget vállaljon ? Miután ezt feltételezni magasabb erkö’csi tekintetek tiltják, ajánlom helyette Gzinezár Ignácz urat, akinek amúgy is bokros érdemei vannak . . . stb. A beszéd hangja és tartama fölött számosán megbotránkoztak, de Czinczár Ignáczot egyhangúlag választották meg diszelnöknek. Általában a takarékpénktár urai sápadt dühvei panaszolták egymás közt, hogy az emberek közönbösen veszik azokat a híreket, a melyek Egres Péter istentagadó volláról kerülnek forgalomba. Sőt mintha népszerűbb volna, mint valaha. — No, majd az ulczánkba kerül, biztatta elvtársait Tummer Teofil. Eközben történt, hogy Egres Péter egyetlen leányát, a szépséges Flórát, a megye egyik legjobb partiját eljegyezte és feleségül vette dr. Taub Mihály, egy szegény zsidó körorvos. Ezt, a helyi szenzácziót élénken tárgyalták a takarékpénztári urak a vendéglőben déli sörözéskor. Maga az igazgató felháborodva igy nyilatkozott felőle : — Ha nem is menthető, de érthető, hogy ha egy szegény keresztényieány férjhez megy egy gazdag zsidóhoz, de hogy egy gazdag keresztény uj miatt. És a régit, ha nem tudja borsos áron eladni, ha nem tudja rásózni a sógora unoka- öcscsének a nyakára, ön azt a képet eldughatja a padlásra, megetetheti a penésszel, sőt, ha temperamentumának expressionizmusa ráviszi, ollót ragadhat, gyufát kotorhat ki a zsebéből és elégetheti a képet, mert hisz ölven, száz vagy ezer koronákat szúrt le érte, az öné. A festőnek, társadalomnak s másnak semmi köze hozzá, hogy ön megtartja, óvja, félti, gondozza a képeit vagy sem és elégeti, ha kiábrándult a generálszószos piklurából és a pleuair-szószos pikturába bolondult. Megteheti, mert semmi törvény nem védi a művészeti munkát, dpség- bentnaradásáf és megteheti, amint ezt megtette- egy műgyűjtő hallatlan művészeti — barbarizmussal. A nevét nem akarom kipellengérezni, mert nagyon is ösmert Annyi elég, hogy fővárosi háztulajdonos. Szép, nagy gyűjteménye van. És ezzel a cselekedetével nem áll egyedül az országban. Mert ebben az országban minden tehetősebb poigárcsemete művész, vagy iró, akinek a müvét a városban élő pikiorlanár korrigálja; akinek a kéziratait a szerkesztő ur szépen kifésülve közreadja a befolyásos apa neve miatt, mert ebben az országban mindenki közjogász, politikus és művészeti szakértő, aki a fotográfia hűséges és nem a művészi értékét keresi; mert ebben az országban mindenki intellektuell, aki mindenhez ért, leginkább irodalmi és művészeti barbarizmushoz. Mert ebben az országban mindenki azt keresi, ami az élvezetét szolgálja, ön is beszél művészi barbarizmusról, anélkül, hogy fogalma volna Grünwald Béla müvének a súlyáról; de ön nem a lateiner törvénytelenség barbarizmusáról. hanem ideális művészi lendületekről beszél. És összetöri a márványaktot, ha észreveszi, hogy nem tetszik önnek az akt orra. Hát lehet ebben az országban kultúráról, müvészetérzésrőí beszélni? H. ö. A szegényügy rendezése. Február 5. Községi törvényünk értelmében minden község maga tartozik szegényeiről gondoskodni, noha ez az államnak volna a feladata, mert, ha életerejével, munkásságával valaki az állami élet tényezője, úgy ennek megszűntével az állami leány szegény zsidóhoz menjen, az már igazán perverz, vagy annál is rosszabb. Erre a nem éppen liberális nyilatkozatra Gsepcsányi Muki, az atléiatermetü részeges városi írnok reagált az asztalsarkában az ő reszelős basszusán : — ügy van, kiáltotta nagyot ütv8 az asztalra, ami sok, az sok! Czenzust kell felállítani, hogy amelyik zsidó nem fizet legalább ötszáz korona egyenes adót, az ne vehessen el keresztény leányt, hanem éljen vele vadházasságban 1 Adia makabeusai! Még ráfizessünk keresztény véreinkre! Az igazgató urnák igaza van. Ez nem járja. Hehehe! És kihívó csúfolódással egyenesen a szeme közé nevetett a kegyes férfiúnak. Ez időtájt történt, hogy az istentagadó hírben álló ember, Egres Péter, n3gy téglagyárat épített és minthogy a termést nem sikerült eladnia, hirtelen szüksége lett ötvenezer koronára. Kölcsönért folyamodott tehát a helybeli takarék- pénztárhoz, mely potom hét percentre osztogatja a pénzt az arra szorultaknak. Kapható mindenhol! Al B] 0 icszAi D] r természetes gyógyásvány- viz vegyi alkatrészeinél fogva a legjelesebb gyógy- L hatása felülmúlja a hasonló Kapható mindenhol! r Árjegyzéket kívánatra küld a Bikszádi gyógyfürdő igazgatóság, összetételű külföldi ásvány- vizeket.
