Nagybánya, 1913 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1913-06-12 / 24. szám
1913. junius 12. NAGYBaNYA 3 volt Éhez hozzájárult az is, hogy a hónap eleje lévén, még tele (?) pénztárczák nehezedtek nagy súllyal a társadalom hálulsó zsebére, ezen tehát feltétlenül könnyíteni kellett. De mindez elenyésző kicsi ahhoz a fáradhatatlan, buzgó munkához képest amit a rendezők az estély sikere érdekében kifejtettek. Alighogy átlépték az érettségi küszöbét, rögtön hozzáfogtak a rendezés nagy munkájához. Az érettségin mindegyikük részéről elért fényes eredmény öröme csak javára szolgált ennek a munkának. Erre szükség is volt, mert alig maradt három nap a készülődésre, de e pár nap alatt nyélbeütötték a mulatságot, úgy, hogy nem lett volna könnyű dolog a nyelet kihúzni belőle. Az érett ifjúság nem halaszlhatta későbbre az estélyt, akkorra már szétszéledtek volna a szélrózsa minden irányában s amint nem lehet keresztelni gyerek nélkül, úgy nem lehet mulatságot rendezni rendezők nélkül Aztán meg melyiküknek lett volna kedve az érettségi bizonyítványon érzett örömét csak egy hónappal később leadni? A rendelkezésre álló idő tehát rövid volt; de jobb így. A sok vajúdás nem mindig szokott haszonnal járni s ha igaz az, hogy »jobb későn, mint soha«, igaz az is (a jelen esetben) hogy jobb most, mint későn! A rendezés simán és gyorsan ment. A fa, amibe az ifjak a fejszéjüket vágták, nem volt nagy: nem i^tört bele a bicskájuk, sőt egy kis »anyagi siker« is tapadt hozzá A mulatság előtti napokon zsakettes fiatal emberek — a rendezők — mutatkoztak az ut- czákon, akik kánikulát megvető elszántsággal vették nyakukba a város egy-egy darabját, hogy személyesen hívják meg az estélyre a családokat, mivel az idő rövidsége miatt meghívót nem bocsáthatták ki, bár a kiragasztott nagy plakátokkal igyekeztek minél nagyobb reklámot csinálni. Csak két akadállyal kellett megküzdeni: a polgári leányiskola és a főgimnázium féltette növendékeit az iskolai fegyelem alól (de nem az önfegyelem alól) felszabadult ifjúságtól, mintha bizony legalább a ház oldalát akarták volna kirúgni a szabadságon való örömükben. Bár túl zott volt kissé ez az óvatosság (úti figura docet), mégis méltánylandó, mert nyugtával — azaz a jelen esetben felkeltével — dicsérd a napot! Szóval a kislányok (bocsánat a kifejezésért) meg a nagy diákok nagyobb része — bár a rendezők minden követ megmozgattak érdekükben — kénytelenek voltak keserű lemondással otthon maradni. Mindazáltal mégis sikerült néhányuk- nak engedélyt nyerni az estélyen való megjelenésre. A mulatság estéjén már 8 óra előtt forgolódtak a rendezők a színházi foajéban felál ütött pénztár körül, bámulva a Rákóczi-téren sétáló publikumtól, kikel egyrészt a kávéház fényesen : kivilágított nyári kertje csalogatott az István Király Szálló elé, de az estély közönsége, — bár j a kezdet nyolc órára volt kitűzve — csak 9 óra felé kezdett gyülekezni. A rendezők (köztük egy a gyöngébb nemből) szolgálatkészen vezették be az érkező bájos hölgyeket. A zöld szallagot, a remény színét, amit az érettségi előtt viseltek, felcserélték nefelejcskék rendezői jelvénnyel. Dula Jancsi kitűnő zenekara rázendített az »«/?- cili smuncili*-ra a pazarul kivilágított étteremben, hova ateritett asztalok, a kifényesített padló is, de leginkább a szebbnél-szebb leányok csalogattak. Az érkező vendégek a »Hácácáré«, >A huszár« s a többi uj zenedarab hangjai mellett vacsorázlak, majd nem sokkal 10 óra előtt kezdetét vette a tánc, melyben minden jelenlevő lány résztvett. A rendezők kiteltek magukért, bár néhányan egy darabig el voltak foglalva a pénztárnál az elszámolással. Ezért nem lehet őket hibáztatni: pontos számadást készítettek, hogy a főgimnázium Segélyző Egyesiileté-nek minél többet juttathassanak. Ezzel elkészülve ők is a táncolok közé vegyültek Nemsokára mindenki belemelegedett (a szó legszorosabb értelmében) a táncba. Nem csoda: A teremben jó meleg volt. A nyári mulatságok többnyire melegek szoktak lenni; azt pedig nem kívánhattuk az István király szállóbérlő részvénytársaságtól, hogy a nagy előzékenységgel ingyen átengedett termet még jégbe is hütse! Az a fő, hogy az italok és ételek kifogástalanok voltak De a tánc is kifogástalan volt; ezt különösen el lehet mondani a négyesről, amit 30 pár táncolt. Az ügyes rendezőt, aki először szerepelt ebben a minőségben, többször megtapsolták. Szünet alatt lassan elsötétült a terem villam- féaye s a rendezők cigánykiséret mellett elénekelték a »Ballag már a vén diák to\ább . . .« és a »Már minékünk el kell menni.. .« kezdetű dalokat, mit a jelenlevők tapssal honoráltak. Majd a fehér asztalnál sorba jártak a képes levelezőlapok, legyezők; alig győzte az ember a nevét aláírni. Az érettségit tett ifjak ekkor írták alá a 10 éves találkozó ivét is: 1923 július 1-én délelőtl 11 órakor jönnek majd össze a főgimnáziumban (A nap és óra ellen senkinek sem volt kifogása ) Szünet után az általános jókedv még fokozódott; a mamák is táncra perdültek, a női rendező pedig — kinek szintén nefelejcskék jelvény ékesitetette a keblét — hölgyválasztáskor sorba tánczoltatta kollégáit. A tánc még pedig csárdás, boszton, tuszlep a legvidámabb hangulatban tartott a kora reggeli órákig. Nagy volt a rendezők öröme, hogy ily kitünően sikerült a mulatság, mely 50 koronát juttatott a főgimnáziumi Segélyző Egyesületnek (Ennyi volt a tiszta jövedelem.) Ez összeggel az idén érettségit telt ifjúság alapitó tagnak lép be az egyesületbe. Az ifjak okos fővel gondolkoztak, mikor megelégedtek egy családias jellegű estéllyel, Petőfi Társaság nagygyűlésén pedig Jókai Mór tartott róla emlékbeszédet Kiadatlan költeményeit Hattyúdalok czimen unokaöccse, Baróthy Lajos iró, a Petőfi-Ház volt őre adta ki Endrődi Sándor előszavával. Ezek között van Requiem czimü költeménye, mely költemény a legszebb október hatodikénak költészetében A hazájának élt Bartók Lajos. A nagy, hatalmas, a gazdag Magyarország, ez volt az ő szent eszményképe Faját, nemzetét győzelmesen szerette. Boldogtalan volt, ha a nemzet hagyományainak fáján elsárgult egyetlen levél. Kínszenvedéssel nézte, miként sárgulnak, hullanak porba azok a levelek . . . Halála után mintha a feledés fátyola borult volna arra a jeltelen sirdombra ott a ke- repesi temetőben, a Deák-mauzóleum mellett. Poétasors. Megtelte a kötelességét. Helyét betöltötte más. Ulóvégre a magyar Íróknak ez a végzetük. Dolgoznak azért, hogy a feledés minden arányában kihűlt tetemeikre boruljon . . . Végre megmozdulnak azok, akik szerették, becsülték, értékelték őt. 1910 december 31 én leplezték le a kerepesi temetőben síremlékét, melyet Somló Sárika, Somló Sándornak, a Nemzeti Színház igazgatójának leánya mintázott. A leleplező beszédet Pékár Gyula mondolta. Most szülőhelye, Erdődnek társadalma mozdult meg, hogy megjelölje szülőházát. Az emléktáblát szintén Somló Sárika mintázta s junius 8-án leplezték le szép ünnepség keretében. Az érett ifjak estélye. Junius 10. A múlt hét utolsó napjaiban a felsőbányai- utcza torkolata fölött nemzetiszinü zászlót lengetett a szellő s vert a vihar kegyetlenül az éj leple alatt, de a legnagyobb erőlködéssel se tudta lemosni róla a rövid feliratot: »Érettségi estély jun. 7-én*, melyet — bár legjobban nézegették az »érdekeltek« — nem mulasztott el egy kiváncsi szem sem megnézni, úgy nappal, mint este, az ivlámpák tündéries ho'dfényénél, Dula Jancsi zenekarának hangjai melleit (aki esténként a kávéház »kirakatában« szokott muzsikálni). Szóval a kifeszitelt kötél, meg a nyomda- festék legyőzte a viharos éjszakákat, mint ahogy a kitünően sikerült mulatság legyőzte az egyesek részéről tanúsított közönyt (tisztelet a kivételeknek) s diadalt aratott a súlyos pénzügyi helyzeten. Tehát — amivel kezdeni kellett volna — az érett ifjak estélye nagyszerűen sikerült úgy anyagi, mint erkölcsi tekintetben. Ez a nagy siker többé-kevésbbé előre biztosítva volt. Már két éve nem rendeztek érettségi bált, mostanában pedig nem volt más mulatság, ami az ifjak — hogy úgy mondjuk — üzletét ronthatta volna, így tehát az érdeklődés szükségképpen nagy aranyvirág ezen a szigeten is nő, és én megmondom neked azt a helyet., mert te olyan illedelmes vagy. A te kicsiny kezedből kapja meg a gazdag ember az üdítő vizet az ő száraz lelkének és te általad legyen a sziget megáldva. Menj békével gyermekem! Eljutsz egy mogyoró erdőbe, ott jobbra találsz egy ezüst hársfát, az alatt sütkérezik egy bronz-szinű sikló, amely azonban nem mérges, ö majd megmutatatja neked az utat az aranyvirághoz. Mielőtt azonban elmennél, adj nekem öreg embernek egy csókot, de csak úgy, ha magad is akarod. Kékike felágaskodott, odanyujfotta kicsiny száját az öregnek és megcsókolta. Erre megváltozott az öreg arcza és ötven évvel megfiatalodott. — Egy gyermeket csókoltam és ifjúságot kaptam ! szólt a kertész; igy hát semmivel sem tartozol nekem. Isten veled! Kékike pedig elment az erdőbe. Ott ragyogott az ezüst hárs és a méhek dongtak a hársfa virágai körül. A bronz sikló is ott hevert. — íme itt van Kékike, aki az aranyvirágot keresi, mondta a kígyó. Meg is fogod kapni három föltétellel: nem fecsegsz, nem hazudsz és nem leszel kiváncsi. Menj tehát egyenesen és ráakadsz az arany virágra. — Jó napot! szólt az asszony. A Napsugár kertésznél voltál ? — Jó napot asszonyság, mondta Kékike és tovább ment. Azután egy czigánynyal találkozott. — Hová mégy ? kérdezte a czigány. — Megyek előre ! válaszolta Kékike. — Legalább nem hazudsz 1 jegyezte meg a czigány. Ekkor egy tejes kocsival találkozott. Azonban nem tudta megérteni, hogy miért ül a ló a kocsiban, a kocsis pedig a rudba fogva huzza a kocsit. — Most megugróm, szóit a kocsis. Avval egyet ugrott és a ló az árokba esett. . . Most megöntözöm a rozst, szólt a kocsis, és kinyitva a tejes üvegeket, meglocsolta a szántóföldeket. Kékike ugyan különösnek találta ezt, de alig nézett arra és tovább ment. — Te nem is vagy kiváncsi, szólt a tejeskocsis. Ekkor elért Kékike egy hegy lábához; a nap rásütött a mogyoró-bokrok között egy dus- levelü növényre, amely úgy ragyogott, mint a szinarany. Ez volt az aranyvirág : és Kékike meglátta a forrást, a mint fakad a hegyből a gazdag ember földjére. Térdre hullott és letépett három aranyvirá- gof, kötényébe rejtette és igy ment haza az apjához. A katona fölvette sisakját, kardját és díszruháját és elmentek a paphoz. Azután hárman együtt siettek a gazdag emberhez. — Kékike megtalálta az aranyvirágot! — szólt a lelkész, a midőn a leremajtóhóz értek. És most mindnyájan gazdagok vagyunk, az egész falu, mert fürdőhelyet csinálunk ! És igy lett a faluból fürdő, jöttek a gőzhajók, a kereskedők : építettek állomást, postát: jött orvos és gyógyszerész. Arany özönlött nyaranta a faluba: és ez volt a mese az aranyvirágról, mely aranyat hoz. Strindberg. B1KSZAD GYÓGYFÜRDŐ Meleg ásványvíz-fürdők, szénsavas fürdő, hidegvíz-gyógyintézet, dr. Balíing-féle inhalatio, 160 kényelmesen berendezett szoba, vízvezeték, acetilen-világitás. Vasúti állomás, posta, távirda, telefon, gyógytár helyben. — Elő- és utóévadban, az állandó tartózkodóknál, a szobaárakból 30% engedmény. Prospektust, vízről árjegyzéket kívánatra küld a fiirdőigazgalóság.
