Nagybánya, 1912 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1912-08-15 / 33. szám
2 NAGYBÁNYA 1912 augusztus 15. rekvésben, hogy Nagybányát művészi tekintetekből is a legnagyobbá tegyük, hogy méltó legyen mindenkoron uj nevéhez. Magyar Barbizon! Midőn hozsannával köszöntünk, hozsannás üdvözletünk köszöntse Mestereidet is, kik évek zseniális, verejtékes és ingyen munkájával készítették elő az ünnepi passzitát, hogy azzá lehettél, ami vagy: magyar Barbizon! Égly Mihály. A Pester Lloyd czikke. Egy magyar Barbizon. — Irta : Ruttkay Rothauser Miksa. — II A koloristák megfelelően őrködnek is Nagybánya természeti szépségeinek épségben maradása fölött. Mindenek fölött Thorma János, ő, az ő 42 évével és hófehér hajával az elismert szenior, a nagybányaiak társadalmi főnöke. A városatyákkal mindent elintéz, részt vesz tanácskozásaikon, hozzászól Nagybánya kiépítéséhez, alkalomadtán ellenszegül bizonyos tervezgetéseknek, melyek egyesek érdekeiért a város szépségét veszélyeztetnék. Thorma a nagybányai kolónia benszülölt jó szelleme. Egy igazi férfi, ki mindent jókedvvel fogad. így többek között azt is, hogy néhány, különösen jónak elismert fő művét Budapestről és Kölnből a kiállításra nem adták ki. így hiányzik a kiállításról Október elseje, a hires rekruta-kép. Pótlásul szolgál a Szenvedők ez. képe, mely emlék Thorma tanulóéveiből, bizonyos dolgokban a művésztől már rég túlszárnyalva, de bensőségénél fogva mégis egy művészi okmány. Az eszme is eihervadhalatlan. Egy szülőpár, mely a temetőből a gyermeke sírjától jön. Koldusok állanak a temető előtt, egy asszony, gyermekével a karján. És a gyermekétől megfosztott anya elfelejti, hogy alamizsnát kérnek tőle, ő csak a koldusnak a kincsét lálja, lehajol s az idegen gyermeket megcsókolja. Húsz év maradt el immár e kép mögött, de ezen időköz sem felejttette el Thormával a kalandját, mely e képével érte. A magyar művészház zsűrije visszautasította ezen képet. Párisból azonban kitüntetéssel érkezett haza, mire a magyar állam megszerezte s a művészház zsűrije úgy tett, mintha örömmel szégyelné magát. Ezen képkiállitás képeihez nagyon sok emlék fűződik, egyesekhez egész tragédiák. A falak egyikét egy művésznek tartották fent, kinek nevét annak előtte még alig hallották : Maticska Jenő. A képek és rajzok az 1902—1905, évekből valók. Sugárzó tehetség bizonyságai. És ez a zseniális fiatal ember egy nagybányai asztalos fia, húsz éves korában elköltözött. Czobel Béla egy portréja megismerteti velünk Maticska arcz- vonásait. Nem szép arcz, kancsal szemekkel. És mégis mily mély tekintetű a művészet iránt. A fiatal lélek tele nagyszerű motívumokkal, egy remény, mely első virágzásában eihervadt. Egy téli éjszakán felemelkedett a szegény mellbeteg fiú ágyáról és ruháit kérte. Az anyja kérdezi: Hová akarsz menni gyermekem? Es a halálra vált azt feleli: Ki! A nap süt és kint vár reám valami szép 1 Ami reá várt, nem volt valami szép, de talán mégis a legszebb: a halál És most esik egy késői napsugár korai sírjára. De oly sok élet és törekvés, fiatalság és életerő van ezen a kiállításon, hogy az ember az érzékenykedést hamar lerázza. Oly taríalom- dusan és gazdagon, mint itt. Réti István még sohasem volt képviselve Gyűjteményéből ismét megtanuljuk az illusztráczióí becsülni Kifejezésteljes képek egész sora a legjobb oldaláról mutatja be nekünk az arczképfesíő Rétit. Különösen a nagybányai kolónia előmozdítóit: dr. Makray polgármestert és Moldován László úr tipikus fejét különös szerettei dolgozta ki a művész. Legújabb tanulmánya, egy érdekes műterem darab, meglep különösen erélyes kifejezése állal Iványi Grüwaid Bélától újabb művek nem érkeztek. A művész ma már korántsem áll ott, ahol 15 évvel ezelőtt. Talán Kernsíockot kivéve, egyetlen egy magyar mester sem tagadta meg oly alaposan múltját, mint épen Grünwald A legkevesebb változáson talán csak Glatz ment egyedül keresztül. Pontos rajzaival, egészséges sziuérzékével majdnem a mérsékeltekhez tartozik. Egészen pikáns az a nagy ellentét, mely ezen megtisztult csönd és a nagybányaiak forradalmistái között mutatkozik. Ziffer Sándor egy tekintélyes gyűjteménnyel, robusztus egyéniséggel lép föl, nem törődve azzal, ami nem az ő czéljainak szolgál. Ő a színeknek mindenféle hatásait érvényesíti, csaknem a szépségeit. Egy félreismerhetetlen erős festői véralkat, mely folytonosan kísérletezik. Ebből azután gyakran érdekes dolgok kerülnek elő, mint például a kettős arczképnél és egy nagybányai piaczi részlet visszaadásánál. Periolt Csaba Vilmos szintén azon művészek közé tartozik, kik előtanulmányaikat félredobták, hogy egyéniségüket minden ellenzés daczára érvényesítsék. A nagybányaiak közül, kik uljokban semmiféle ellenállásra nem találtak, a jeles és a legutóbbi két évben nagy fejlődésnek indult Mikola András és a szolid kenték a bányaiakra a szeczesszió nevet és hallottuk is ezt a gúnyos jelzőt a sajtótól le egész a parlamentig. Irodalomban, művészetben azonban még sohasem sikerült hatalmi szóval agyonütni egészséges, telivér törekvéseket. A bimbó virággá nyílt, mint a jerikói rózsa a herbárium sivatagában. S nem csupán nagyértékü mesterművek születtek meg e törekvésből, hanem egészen uj, éltető levegő áradt Bányáról a budapesti piktorkávéházakba. A gondolat, hogy ime az ember a maga fantáziáját, a maga szive sugallatát szabadon is követheti: uj volt akkortájt. A bányaiaknak köszönheti az a sok fiatal művész, aki éppen e szabadság fölismerése által merte tehetségét önállóan irányítani. A szerelmes ifjú egyszerre megértette, hogy versét nem csupán az előirt hexameterben szabad papírra vetnie, hanem ahogy a tehetsége és érzése sugallja. A bányaiak nem uj szabályokat állítottak föl, hanem többet adtak ennél: fölszabadult idejét múlta szabályok, sablónok alól. Nemcsak Magyarország művészetére hatottak ily módon, hanem a sok, Nagybányán tanuló fiatal külföldi festő révén művészi törekvéseik bizonyos értelemben átsugároztak a haza határain is. Nagybánya neve igy keiül egy egész sor jeles külföldi festő életrajzába: oly világ- forgalom, amiről húsz évvel ezelőtt még a leglelkesebb bányai polgár sem mert volna álmodni. Másfél évtizedes munka után ime e jubiláns kiállítás adja meg a leltárt az örökségről, amelyet a nagybányai festők hagynak Magyar- országnak. Legalább is ennek az örökségnek első rátája ez. Mert hisz mind javakorát éli még: a szép és nagy műnek a jubiláris napok után a művészetünk érdekében is örömmel várjuk a folytatását. Lyka Károly. Nagybánya, Felsőbánya.*) A magyar fajban nagy mértékben ki van fejlődve a túlzásra való hajlandóság. Legjobban mutatkozik ez önmagunkról való Ítéleteink és kritikáinkban, ahol a Barbárország és Ázsia kifejezések bár már az unalomig, sőt azon sokszorosan tulmenőleg szerepelnek, de azért még mindig vannak — és pedig okosnak és szellemesnek ismert egyének — akik az Ázsiának való leminősitést a jó kritika quinlessenüájának tartják. Főleg áll ez akkor, ha a kritizáltak ahoz a társadalmi osztályhoz tartoznak, melynek történelmi feladata a magyarságért a töröktől, tatártól, osztráktól és kritikusoktól egyaránt tűrni és szenvedni. Szegény szatmári kautjunkerek, szolgabirák és parlagi fiskálisok! Mert e három elem képezi főleg a nemes vármegyét. Volt mit hailaniok azoknak, akik elmentek a nagybányai képkiálli- tásra azok miatt a sokkal számosabbak miatt, akik elmaradtak. Természetesen ezek a kritikusok nem az udvarias és vendégszerető bányaiakból kerültek ki, akik igazán csak vendégeik szórakoztatásával gondoltak, hanem magából a kritizáltak hozzátartozóiból, mert par excellence ma gyár tulajdonság önmagunkat szidni. Tény azonban az, hogy ez esetben az elítélő kritika a vármegye otthon maradt részével szemben egészen jogosult volt. A nélkül, hogy túlzásba mennék, a nélkül, hogy extazisba esnék, *) Az Északkeleti Újság-ból. Börlsök Samu különösen jól vannak képviselve. A fiatal Ferenczy Nagybányán magától értelő- dőleg otthoniasnak érzi magát. Néha apja színeivel dolgozik, de természetében elszánt szinpa- tikus fiatalság rejlik. Ez teljes mértékben megvan Csáktornyái Zoltánban is, ki ért hozzá, hogy festményeinek otthonias helyi jeiieget adjon; a festőit keresi s helyesen is alkalmazza. Nehány ismert kép Csók Istvántól, ki magát szintén nagybányainak vallja, a mester csattanós, szin- kedves uj csendéleteiben szívesen látott kiegészítés. A koloristák sorában ezúttal báró Halvány Ferencz is megjelent két női akttal. Egészen jellegzetes Horthy Bélának egy önarczképe s szerfölött festői ugyanezen művésznek egy esti homályba mártott képe: a búcsú Basch Andor, ki szintén Nagybányán dolgozott, egy értékes tanulmányt állított ki, »ozsonná«-ja jól festett alakjaival említésre méltó A kiállítók között látható a nag) hajlamú Koszía, a szinpatikus Piány; a női festők között vannak Lohwvag Ernesztin, Somló Lili, Pogány Margit, Zifferné. És aki a nagybányaiak névsorát újból átnézi, azon tapasztalatra jut, hogy a magyar Barbizon- ban csak honosak dolgoztak. Hollósy idejében említésre méltó német mesterek, Kardorf és Nuszbaum, továbbá oroszok, amerikaiak is voltak Nagybányán s közölök sokan örömmel gondolnak vissza az olt töltött napokra, aminek bizonysága az is, hogy egyik közülök bizonyos összeget küldött ezen ierjedeiem és nevezetesség tekintetében nem mindennapos kiállításra. Hogy a kiállítást három helyre kellett megosztani, az öszbenyomásra hátránynyal nem bír. A kolónia nagy műtermeiben a legerősebb művek érvényesülnek ; az állami iskola termeiben pedig lehetséges volt a tulajdonképeni nagybányai festőiskola tevékenységét bemutatni, melyet Ferenczy Károly, Thorma János és Réti István vezetnek. Reánk a kiállítás azt a benyomást teszi, hogy a tulajdonképeni czél az volt, felhívni a kormány és nyilvánosság figyelmét oly dolgokra, melyek nagyszerű naivitásukban egyedül állók. Itt van egy város, mely egész vagyonát egészségi, higiénikus, társadalmi és művészi berendezésekbe fektette. Egy város, mely nagy lelkesedéssel belement egy nagy vállalkozásba és most szívesen látná, ha az állam is megtenné a maga kötelességeit. És hogy a kiállítás vendéget hozzon Nagybányára. Á nagy közönséget meggyőzze arról, hogy a hegyek mögött is laknak emberek és hogy Magyarország legszélső határán egy kis paradicsom létezik, paradicsom- szerű állapotok nélkül, amely körülmény ez áldott ország oly sok helyét pokollá változtatta. ha egy vásznán két liia folt közt valami zöldséget látok és dühbe jönnék, ha a másik ezen nem esik extazisba — el kell ismernem, mint parlagi embernek is, hogy a nagybányai képkiállitás megnyitásán a vármegye gentry közönségének meg kellett voina jelennie, mint ahogy p. o. a lóversenyeken szokott. Ezt követelte volna az együttérzés a vármegye e tekintélyes városával szembeo, ezt követelte volna a minimális érzék a művészet iránt, melynek minden modern emberben meg kell lennie. A bányai festők kiállításáról lehetetlen nem az elismerés, sőt a bámulat hangján nyilatkozni. Nehány száz darab jobbnál-jobb képet, a melyek között alig, de aüg akad egy két kivetni való, együtt látni nemcsak a művésznek, de a csak egy kicsit érdeklődő laikusnak magasabbrendü élvezet. Hozzáértők mondják, hogy ily tökéletes kiállítást nem hogy a fővárosban, de külföldön is ritkán és ritka helyen láthatni. Méltán büszkeséggel tölti el a várost és a vármegyét, melyhez Nagybánya tartozik, hogy Magyarország egy kis vidéki helységében egy ilyen jelentékeny kulturesemény játszódhat le és szinte a csodálatig kell hogy fokozza az esemény jelentőségét azon körülmény, hogy a képkiállitás anyaga túlnyomó részt ott Nagybányán készült, V3gy olyan egyének munkája, kik kiképeztetésü- ket ott nyerték és amellett a vármegye szü'öttei. Különösen megragadja az embert Thorma hatalmas hires festménye az »Aradi Vértanuk« már tárgyánál fogva is. A művész különben csak kevés, de nagyszabású munkával szerepel. A két Ferenczy, Hollósy, Grünwald, Giafz már számos kisebb-nagyobb képet állítottak ki, amelyek
