Nagybánya, 1912 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1912-07-25 / 30. szám
6 N AjG Y B ANYA 1912. julius .25 Szerkesztői üzenet. Névtelen tudósitó. Névtelenül beküldött tudósításokat soha sem közlünk. Ez alkalommal beküldött tudósítását annál kevésbbé közölhetjük, mert tudjuk, hogy az nem felel meg a valóságnak. Ugyan minő kicsinyes meggyanusitása az az istván-szálló igazgatóságának, hogy a rendkívüli hosszú színházi szüneteket mintegy a színház igazgatóval összejátszva maga eszközli ki, csupán azért, hogy a hosszú szünetek alatt a vendéglő több sört eladhasson ; holott épen elenkezőleg áll a dolog. A szálló igazgatósága maga tiltakozott a leg- energikusabban a színházi előadásoknak a szünetekkel történő hosszú kitolása ellen és pedig azon okból, mert a személyzetet sem lehet állandóan permanencziában tartani. Láthatja ebből is, hogy az igazgatóságot még e tettében is az emberies érzés s nem a spekuláczió vezeti. Kiadó laptulajdouos ÉGLY MIHÁLY. BETÉTEK UTÁN 5 és II kamatot fizet és viseli a tőkekamat- adót az „AURORA“ takarék- és hitelintézet r.-t. Nagybánya. A közkívánatnak engedtem, midőn Nagybányán iin- és Mííielnila szító liléin nyitottam. Műhelyemben a leggyorsabban készülnek a legdivatosabb fiú- és leánykaruhák s igy a közönség meg van kiméivé attól, hogy enemü szükségletét a fővárosban szerezze be. Méltányos, szolid árak. Figyelmes kiszolgálás. Gyermekruhák nagyban és kicsiben való eladása. A nagyközönség szives támogatását kéri Ábrahám Zoltán Felsőbányai-utoza 9. 869—1912. vh. szám. Árverési hirdetmény. A szatmárnémeti kir. törvényszéknek 1910. évi 20215 sz. végrehajtást rendelő végzése következében Stieglitz és Unger wieni cég érdekében alulírottnál névszerint is megtudható adós ellen 1910. évi deczember hó 22. napján foganatosított végrehajtás jogerőre emelkedvén: az 1056 K 96 f tőke, ennnek 1899. évi május hó 16 napjától számítandó 6% kamata, 1/3°/0 váltódij, 83 K eddig megállapított s az ezután fölmerülendő költségekből álló követelésnek behajtása végett a biróilag lefoglalt 1192 0456—0460. és 0724. sz. 7 drb. 700 K névértékű nagybányai kereskedelmi bank részvényt Nagybányán a kir. járásbíróság árverelő helyiségében 1912. évi augusztus hó 5. napján délelőtt 11 órakor készpénzfizetés mellett szükség esetén becsáron alul is nyilvánosan elárverezem. A kir. járásbíróság kiküldő végzésének száma 1910. V. 871/16. Nagybánya, 1912. évi julius hó 20. napján. Bernhardt Adolf kir. bir. végrehajtó. Szalongarnitura, nagy tükör szép állvány- nyál és egy ebédlő dívány özv. Gyöngyössy Gyulánénál Deák-tér 2. szám., I. emelet. Árlejtési hirdetmény. A láposhidegkuti lelkészlak ujonan leendő felépítésére ezennel nyilvános pályázat hirdet- telik. A pályázatok f. évi junius hó 28-ának délelőtti 10 órájáig a láposhidegkuti lelkészi hivatalhoz adandók be s ugyanakkor fogja az egyházgondnokság a pályázatokat felbontani. Áz egyházgondnokság föntartja magának a jogot, hogy a beérkezett pályázatok közül szabadon választhasson. Az épitési munkálatok terve a lelkészi hivatalnál megtekinthetők. Láposbánya, 1912. julius 20. Az egyházgondnokság. 55715] [Ef«5715; [3Jv715] [3Ks715 esia tnissra ki/Kis sisir Iäl5j715] Isiasjsi ÍB15051I5150S1 ül Kiüli! ■SEM ill m m ÉÉ H i ff P ki m Öl Vajda Márton divatáruháza, Nagybányán. ICgf3 Egyedül itt kapható el Í3Q414_ szám alatt törvényesen -védett LILIKE-VÁSZON. Minősége felülmúlhatatlan. Mosás után kitűnő. Háztartásban nélkülözhetetlen. Pontos mértékért és tartósságért felelek. Gyári ára végenként (23 méter, 30 régi rőf) 18 korona 20 fillér A Férfi fűzős sevró czipö 16 K — f > gombos > > 16 > 50 > > angol fűzős * 16 > 50 > » ideál » > 1*7 > — » Valódi amerikai formában 1 K-val drágább. A Kiváló RflRFNIRFRP FlRlé czipészüzlete Alaófernezelyen tisztelettel IV U O D ll D D11 U LLLIY Fióküzlet Na^vhánván. :: :: Fióküzlet Nagybányán. ■BiliigA 1« a ti Urajezar, mini a rla saras! Van szerencsém a nagyérdemű közönség szives tudomására hozni, hogy az 1900. év óta fennálló s jó hírnévnek örvendő alsofernezelyi cipészüzletemet megnagyobbítottam s azt teljesen modernül berendeztem. — ügy a kész lábbelik megrendelése, mint a lábbeli-javitások felvétetnek a nagybányai Kossuth JLajos-u. 4. szám alatti házban levő fióküzletemben, hol kész czipők is nagy választékban kaphatók. — Megrendelőimnek s vevőimnek szives figyelmébe ajánlom a következő árjegyzékemet: Női fűzős sevró czipö . 14 IC — t » gombos » » . 14 » SO » Fél-czipök 1 koronával olcsóbbak. Talpalások női sarokkal 3 IC — f > fór 11 > 3 > 6 O »