Nagybánya, 1912 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1912-12-12 / 50. szám
Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik windeaJ<é8—12 oldalo ______ Felel ős szerkesztő: 'GLV MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-utcza 13. szám, ahová lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében 1$. A háború s < — Vesztett hé Tek. Királyi (j^yészségnek igr ■le? éh1’ epén. cietéüen a háNagy doxonban, b ború az. o, jgyének életében az önsegély. Ha minden szál elszakad s érdekeink védelmében már minden eszközt és módot végigpróbáltunk sikertelenül, akkor valóban az utolsó védelmi eszköz csak a háború lehet. Amiből önként következik, hogy a háború minden borzalmaival és tenger nyomorúságaival szükséges rósz, melynek épen úgy megvannak egy nemzet életében az üdvös eredményei, mint a kultúra bármely nagy alkotásának. A háború végczélja az egymással érdekellentétbe kerülő hadviselő felek egyikének vagy másikának teljes letörése vagy megsemmisitése; csak természetes dolog tehát, hogy a kivételes, rendkívüli helyzet kivételes, rendkívüli intézkedéseket követel s az államhatalomnak az állampolgárok érdekének, javainak védelmében mindent el kell követnie, még ha ez intézkedések a polgárok normális jogainak felfüggesztésével vagy megszorításával is járnának. A helyzet rendki- vüliségéből következik ez s e kivételes, sőt erőszakos intézkedésekkel — csupán azért, mert kivételesek és erőszakosak — a nemzet sorsának biztosítását elmulasztani, balgaság volna. Vájjon mit érne egy nemzet alkotmánya, szabadsága, ha a nemzetet a vérébe fojtaná egy om s legbecsesebb javai fö- .álna, az rendelkeznék? ‘ 7ételes, rendkívüli he’ cS, rendkívüli kötek nui u. nemcsak az államhat hanem a nemzet minden egyes ra is. E kivételes helyzetben el kell m nul- nia a gyűlölet hangjának, el kell Simulnia az érdekellentéteknek, egy dobbanásban kell egyesülnie a nemzet szivének s az egész nemzetnek, mint egy embernek kell talpra állania, hogy teljesítse kötelességét a közös czél elérésében, a közös érdek megvédésében. Mindenki azon a helyen, melyre sorsa állította. Mert hiszen nemcsak fegyverrel lehet harczolni a haza védelmében, de belátással, ésszel, bölcseséggel is, főleg pedig az üzleti spekulácziók józan mérséklésével. Egy-két hónapja tart, hogy kitört a balkáni evoluczió s ha a közgazdasági piacz számadatait, mérlegét viseljük, az értékek erőszakos, oktalan letörésével szenvedett károk rr^is fölérnek egy végigharczoít háború horribilis költségeivel. Csak a vak nem látja, hogy az értékek ez erőszakos letörésével az üzleti spekuláczió mohó falánksága érvényesült, mely máról holnapra koldussá teszi a milliomost s milliomossá a szerencsés üzérkedőt. De hát a nagy közönség, mely távol áll a börzétől s amelynek tulajdonában nem csekély számban vannak a börzén is jegyzett értékpapírok, miért hagyja magát az orránál fogva vezettetni? Miért dobja az első alarmy azokon Hiszen a tja, ’ értékeit a piaczra, 1 ahogy lehet, tuladha? i árak nagy hullán azok az értékek é. <mdig s ha a börze na^> miatt ma értékükben csökk be, holnap, holnapután ismét csa a normálisra száll fel az áruk. Mi az állam által vagy más milliós alap és tartaléktőkékkel rendelkező pénzintézetek által garantált értékpapiros s mondjuk a házak, a földek értékei között különbséget tenni nem tudunk. Azt már hallottuk, hogy az értékpapírok értékei mélységesen leszálloltak s azoktól mindenki rohamosan szabadulni igyekezett, de ugyanezt nem mondhatjuk a házakról, a földekről. Pedig ha ultima analisi mérlegeljük a dolgot, háború esetén ezek sokkal nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint az értékpapírok. Valamely város ostroma alkalmával a házakat romba lőhetik, a földek kultúráját megsemmisíthetik ezeket semmi sem védi, mig az értékpapírokat nemzetközi megállapodások védik. És ezen a gazdasági ponton áll elő mindn3Tájunkra nézve a kötelesség, hogy a saját értékeinkét józansággal, higgadtsággal s idegességtől, félelemtől ment nyugalommal mi magunk védjük meg első sorban. Az értékpapírok devalválásánál nem kevesebb az a közgazdasági kár, melyet a háborús hírekre a takarékpénztárak megrohanása okoz. Az emberek mintha eszüket vesztenék, főleg pedig a kistőA „Nagybánya“ tárczája. A dohánypajta rejtelmei. Volt egyszer egy fiatal énekesnő az Operánál. Olyan szép volt, hogy az utczán mindenki megfordult utána és úgy énekelt, mint senki más. A karmester és a zeneszerző szivükkel együtt királyságukat is fölajánlották neki. A királyságot elfogadta, a sziveket otthagyta. így hát hatalmas lett, olyan hatalmas, mint senki más I Hintóbán kocsizott végig az utczán és integetett saját arczképeinek, melyek ott diszlettek valamennyi könyvkereskedő ablakában. Nemsokára még nagyobb lett és rákerült levelezőlapokra, szappanokra és szivarládákra. Végre kifüggesztették arczképét a foyerbe a meghalt halhatatlanok közé és ekkor — őszintén szólva — nagyon fölfuvalkodott. Egy napon olt állott a kikötőhidon, midőn a tenger épen árban volt és erősen hullámzott. A karmester természetesen a közelében volt és még néhány fiatal ur. A szépség egy rózsával játszadozott; mindegyik ur szerette volna a virágot, de csak azé lesz, aki elkapja. Azzal bedobta a rózsát messze a hullámok közé. Az ifjú urak sóvárogva néztek a rózsa után, a karmester azonban azonnal beugrott a tengerbe: mint egy sirály úszott a hullámok között és nemsokára ajkai között volt a rózsa. Taps hangzott el a hídról: és a vizen fekve, meglátta a nőnek szeméből, hogy az szereti őt. Dö midőn a szárazra akart úszni, nem tudott a helyéből elmozdulni. A hullámok mindig visszaverték : ezt persze az énekesnő a hídról nem láthatta és azt hitte, hogy csak játszik, ezért elnevette magát. 0 azonban érezte a halálos veszedelmet s félreértette a nevetést, tűszurást érzett a szivében és vége volt a szerelmének. Végre mégis kiért a partra, de a hídon véresre tépte föl mind a két kezét. — Itt a kezem, mondta a szépség. — Nem kell, felelte a karmester, s avval hátat fordított és elment. Ez felségsértés volt, ezért lakolnia kellett. Hogy miért kellett a karmesternek a helyét ott hagynia, azt a színész körökben hamarosan megértették. Azonban olyan erősen ült a helyén, hogy két évig tartott, mig az énekesnő elmozdíthatta. Végre mégis elbukott: most már igazán diadalmoskodott a ^ány, hogy jótevőjét legyőzte s mind jobbarT föifuvalkodott, úgy, hogy most már mindenki észrevette ezt. A közönség meglátta a festék alatt romlott lelkét, már nem hatotta meg többé énekével és nem hitt sem a könnyeinek, sem a nevetésének. Midőn ezt a nő látta, elkeseredett. Még mindig ő kormányozta a színházat, megfojtott mindenkit, aki csak föllélegzett és agyonsujta- tott mindenkit az újságokban. A közkedveltséget elvesztette, de a hatalom még az övé maradt és mert gazdag, hatalmas és megelégedett volt, dúsan élt; azok az emberek pedig, kik jól élnek, nemhogy soványabbak lesznek, hanem meghíznak: igy ő is kövé- redni kezdett. De ez oly lassan történt, hogy maga is csak akkor vette észre, midőn már késő voll. Hja! Lefelé gyorsan megy az ember és ez az ut szédületes sebességgel történt. Mindenféle kínzásoknak vetette magát alá, de nem használt. A legfinomabb konyhája volt az egész városban, mégis koplalnia kellett és minél többet koplalt, annál kövérebb lett. Egy év múlva nem adtak neki szerepet és fizetését is leszállították. Két év múlva egészen elfelejtették és egy fiatalabbat tettek helyébe. Három év múlva elbocsátották és most egy padlásszobát bérelt ki. — Természetellenesen kövér volt már, — mondta a rendező a súgónak. — Az már nem kövérség, hanem fölfuval- kodoítság volt — jegyezte meg a súgó. * Ott üldögélt a leány a padlásszobában és egy nagy veteményes kertre nézegetett le. Egy dohánypajta is állt rajta és az tetszett neki a legjobban, mert nem volt ablaka s igy senki sem ü dögéit ottan, hogy őt nézze. A tető alatt verebek tanyáztak, a pajtában azonban nem függött dohány, mert már senki sem ültetett. így üldögélt egész nyáron át és nézett a pajtára, találgatta, hogy mire is szolgál, mert az ajtók nagy lakattal voltak elzárva é3 senki sem ment be. Sejtette, hogy valami titkosat rejteget, de hogy mit, azt nemsokára meglátta.