Nagybánya, 1912 (10. évfolyam, 27-52. szám)

1912-12-05 / 49. szám

4 NAGYBÁNYA 1912. decemher 5 szüntette meg. Ennélfogva a megjelölt napokat az igazságügyi hatóságok ügyvitele szempontjá­ból továbbra is ünnepnapoknak kell tekinteni s a kir. bíróságok és a kir. ügyészségek részére kiadott hivatalos naptárban vörös betűkkel kell feltüntetni. A hetvenegyedik Kossuth szobor. A kolozs­vári Kossuth-szobor bizottság a következő kére­lemmel fordul a nagy közönséghez: A történeti nagy alakjainkat megillető kegyelet és a nem­zeti ideálok iránt való hazafias lelkesedés Kos­suth Lajos emlékére az országban már 70 szobrot emelt. Ez a pártpolitikán felülemelkedő Kossuth-kultusz a múltak dicsőségét a jelennel összekapcsolva igazolja, hogy a Kossuth-eszme éppen azért izmosodik, mivel általa és benne nyer legtökéletesebb kifejezést a magyar nemzet állami önállóságának magasztos gondolata. Min­den egyes Kossuth-szobor országszerte nagy történeti missziót teljesít, de különösen az erdélyi magyarság gócpontján, Kolozsvárt, ezen az exponált talajon elengedhetetlen magyar nem­zeti érdek, hogy a magyar hazafiságnak a nemzet szivéhez legközelebb férkőzött apostola, Kossuth Lajos, minél monumentálisabb alakban öltsön testet az utókor számára. Tehát abból a köz­érdekű országos célból, hogy egy a Kolozsvár főterén Erdély szivében felállítandó emlékű Kossuth Lajos megdicsőiilt vtlágtörténeti sze­mélyében impozáns arányokban hirdethesse Kelet felé a magyar dicsőséget és az állameszme diadalát: hazafias tisztelettel kérjük, hogy orszá­gos gyűjtésünkben e nemes célt támogatni és mintegy 25 ezer koronát kitevő eddigi alaptő­kénket a mellékelt befizetési lapon hazafias áldozatkészségével gyarapítani szíveskedjék. A Kolozsvári Kossuth-szoborbizottság; hazafias üd­vözlettel : dr. Kosutány Ignác, egyetemi tanár, elnök. Szvaosina Géza, udv tan., polgármeter, tb. elnök. Merza Lajos, kir. tan-., bankigazgató, gyűjtő biz. elnök. Tanács József, gyógyszerész, alelnök. Merza Gyula, várm. törv. hat. biz. tag, pénztáros. K. Könizey Imre, várm törv. hat. biz. tag, titkár. Dr. káder Ottó, városi tanácsos jegyző. Zichy közoktatásügyi miniszter Szafmárott. A szatmári r. kath. főgimnázium uj épületét f. hó 8. és 9 én fogják fölavatni. Az avató ünne­pély programmja a következő: I. nap. Decz. 8-án, vasárnap reggel 8 órakor Boromisza Tibor dr. szatmári megyés püspök beszenteli a püs­pöki konviktus uj épületének alapkövét. Utána fölvonulás az uj főgimnázium épületébe. Fél 9 órakor a kir. kath. főgimnázium dísztermében a püspök fölszenteli az oltárt és szentmisét mond, amely alatt a főgimnáziumi ifjúság Halter E H-moll miséjét adja elő. Az épületet a szent­mise alatt fölszenteli Varjas Endre főgimná­ziumi hittanár. A szentmise után az ifjúsági Mária kongregáczió tagavatását végzi a püspök. Délután 5 órakor a főgimnázium dísztermében fönnállásánák 50 éves jubileumát üli az ifjúsági Mária kongregáczió. II. nap. Deczember 9-én, hétfőn délelőtt fél 10 órakor a főgimnázium dísztermében fölavatási ünnepség, melynek le­folyása a következő: 1. Szózat, énekli az ifjú­sági énekkar. 2. A diszelnökségre fölkért vallás- és közoktatásügyi miniszter az ülést megnyitja. 3. Dr. Boromisza Tibor megyés püspök üdvözli a minisztert. 4. Verdi: Imakar a Nabuco ope­rából, énekli az ifjúsági énekkar. 5. Esetleges üdvözlések. 6 Mázy Engelbert dr. tankerületi főigazgató avató beszéde. 7. Bakkay Béla tanár előadja ünnepi ódáját. 8. A főgimnázium épü­letének átadása. 9. A diszelnök az ülést bezárja. 10. Himnusz, énekli az ifjúsági énekkar. Dél­után fél 1 órakor a Polgári Társaskör termei­ben ünnepi áldomás. Délután 5 órakor a fő gimnázium dísztermében a kir. kath. tőgimná­zium ifjúságának ünnepélye. — Nagyon helyén­való dolog volna, ha a kultuszminisztert Szatmáron időzése alkalmából városunkból fölkeresné egy népesebb küldöttség, hogy végre valahára tető alá lehessen hozni a főgimnázium uj épületé­nek régóta vajúdó ügyét Városi képviselők választása. A nagybányai városi képviselők egy részének mandátuma* e hó végével jár le. Az uj képviselőválasztást f. hó 17-én fogják megtartani. Választási elnökül a törvényhatóság dr. Vass Gyula törvényható­sági bizottsági tagot küldte ki. A szavazás két kerületben, a keleti és nyugati kerületekben lesz. Végleges elszámolás. Az ev. egyház hang­versenyének 1321 K bevétele volt, kiadása 472 K 30 f. Tiszta jövedelme 848 K 70 fillér. Karácsonyi vásár Rezsőnél. Ka­rácsony közeledik, sokan óhajtanak ked­ves hozzátartozóiknak szép és értékes ajándékkal kedveskedni. Ajánljuk az ajándék vásárló közönségnek, hogy ke­ressék fel Rezső Gyula ékszerüzletét, hol a karácsonyi vásár már megkezdődött és a legolcsóbb árakon kaphatók a leg­szebb aranv ékszerek, ezüst és china- ezüst dísztárgyak, arany és ezüst zseb­órák, valamint a legkülönlegesebb érték­tárgyak. Mindenki megtekintheti a szép nagy ékszer- és óraraktárt vételi köte­lezettség nélkül, mely valóban látványos­ságszámba megy. Részletfizetésre is ol­csó áraid A takarékpénztári betétek és a háború A háború nemcsak a csatatéren pusziit, de a köz­gazdaság élet forgatagában is. Már a háborútól való félelem okozta azt, hogy a betevők meg­rohantak néhány takarékpénztárt s nagymennyi­ségű betétek visszafizetését követelték. A meg­rohant takarékpénztárak kibírták az ostromot, ámde a példa könnyen utánzásra találhat s a betevők indokolatlan nyugtalansága bajba sodor­hatja a legjobban megalapozott pénzintézetet is, mert hiszen egyetlen pénzintézet sem őrzi pénz­tárában a betevők vagyonát. A takarékpénztárak ellen intézett megrohanásoak az a balhiedelem az alapja, hogy háború esetén a kormány sza­badon rendelkezhetik a takarékpénztárakban elhelyezett betétekkel. Hogy ez nem felel meg a valóságnak, az természetes, de hogy ez a téves hit ne terjedjen el az eddiginél is szélesebb rétegekben, Teleszky pénzügyminiszter jónak látta egy nyilatkozatában megnyugtatni az aggo­dalmaskodókat. Teleszky pénzügyminiszter egy hírlapíró előtt kijelentette, hogy a beteuőknek egyáltalán nincsen okuk aggodalomra. Igaz, hogy nehéz időket élünk, de meg vau arról is győződve, hogy a diplomácziának sikerülni fog megoldani a függőben levő kérdéseket s nem lesz szükség arra, hogy fegyveres erővel védjük érdekeinket. De ha még jobban kiélesednék a helyzet — mondja a pénzügymiuiszter — akkor sincs ok a takarékpénztárak elleni rün-re. A nép széles rétegeiben az a téves és gazdaságilag primitiv felfogás vált úrrá, hogy háború esetén a betétek az ellenség prédájává válhatnak. Ez nem felel meg a valóságnak, s ezt a téves fel­fogást kell ellensúlyozni. Ez a nyilatkozat bizo­nyára alkalmas lesz lecsilapitaui betevők nyug­talanságát, s meg fogja óvhatni a pénzintézete­ket attól, hogy a betevők megronhanják őket. A pénzintézetek országos egyesülése a nagykö­zönség megnyugtatása végett körlevélben fordult a vidéki hírlapok szerkesztőségeihez, kérve őket, hogy a közönséget felvilágosítsák afelől, hogy a takarékbetétek háború esetén sincsennek veszé­lyeztetve; sőt o hazai konvenczió értelmében még a győztes ellenfélnek sem áll jogában kezét a nép takarékbetéteire rátenni. — Mint értesü­lünk Nagybányán a pénzintézetek ilynemű indo kolatlan ostromnak nincsenek kitéve, s ha a rendes átlagnál talán némivel több betéti könyv váltatik is be, a pénzintézeteink a legkönnyebben tudnak eleget tenni a közönség igényeinek s felmondásokhoz nem kell ragaszkodtok. Ismeretterjesztő előadások. A Katholikus Legényegylet, mint minden évben, úgy az idei téli szezonban is ismeretterjesztő előadásokat rendez. Az első előadás folyó hó 8-án, vasárnap délután 5 órakor lesz az egylet helyiségében s azt Szőke Béla plébános fogja megtartani. Az ismeretterjesztő előadásokat szavalatokkal, ének­kel s zenei számokkal is vonzóvá teszik. Ven­dégeket is szívesen látnak. Ápoló s ápolónői tanfolyam. A Vörös Ke­reszt-Egyesület nagybányai osztálya legutóbb tartott közgyűlésében elhatározta, hogy a nagy­bányai orvosok vezetése alatt ápoló s ápolónői taufoiyamot rendez. Az egyesület lelkes fölhí­vással fordul városunk közönségéhez, hogy a tanfolyamra minél számosabban jelentkezni szí­veskedjenek. Jelentkezni lehet dr. Herczinger Ferencz v. főorvosnál. Kamarai közgyűlés A debreczeni kereske­delmi s iparkamara holnap, csütörtökön rendes közgyűlést tart. A napirenden van Nagybánya város hirdetési szabályrendelete is, melyet vé­leményezés végett küldtek a kamarához A köz­gyűlésre városunkból Kupás Mihály és Glavitzky Károly kereskedelmi tanácsosok utaznak el Debreczenbe. Villamos szinház. Szenzációs detektív dráma első része kerül a csütörtöki előadáson szép kisérő műsor keretében bemutatóra. Zigomár, a hírhedt franczia rablóvezér tetteiből van néhány mozzanat megörökítve, u. m. a Z, banda által elkövetett betörések színhelyei, izgató üldözések, betörő és detektív harcza stb. melynek magya­rázatát a plakátok bővebben adják. Műsor: 1. Automobil kaland, humoros kép. 2 Zigomár, de­tektív dráma, I. része 3 felvonásban. 3 Az üt­közet, katonai felvétel. 4. Aki másnak vermet ás, komikus kép. Hivatalvesztésre Ítélt jegyző. A vármegye közigazgatási bizottsága múlt évi december havában tartott ülésén helybenhagya Simon Ignác volt szakállasfalui körjegyző ellen hivatal- vesztést kimondó alispáni határozatot. Ez elllen nevezett körjegyző felülvizsgálati kérelemmel élt, melyet a belügyminiszter a bizottsághoz intézett leiratában elutasított, igy a hivatalvesztés büntetése jogerős. Egyidejűleg elrendelte a belügyminiszter, hogy ezen fegyelmi ügyben a vizsgálatot vezető Jeszenszky Béla szolgabiró, nevezett körjegyző, illetve annak apósa, Vám­falvi János ellen megvesztegetés miatt folya­matba telt, de időközben megszüntetett bűnügyet haladéktalanul indítsa meg, illetve folytattassa le. As eltörölt ünnepnapok. Az ünnepek redu­kálása annyira befejezett tény, hogy Boromissza Tibor dr. szatmári megyéspüspőknek ez ügyben kiadott főpásztori rendelkezését az elmúlt va­sárnap, a délelőtti istentisztelet alatt olvastak fel és hirdették ki az összes szatmári egyház- megyei templomokban. Szilveszter-est. Az idei Szilveszter-estét, mint minden évben, úgy az idén is a nagybányai dalegyesület foglalta le. Szilveszter estéjén a Polgári Kör összes termeiben nagy dalestély lesz, melyen mind uj darabok kerülnek bemu­tatóra A műsort most állítják össze, de az bi­zonyos, hogy a dalestély vendégei a legvidámabb hangulatban fogják köszönteni az uj évet. Állatorvosok orsz. közgyűlése. A magyar országos állatorvos-egyesület tiszabalparíi osz­tálya ez évi országos közgyűlését szombaton és vasárnap Szatmáron tartotta meg, melyen Hajdú, Szabolcs, Bihar, Szilágy, Szatmár, Ugocsa és Máramaros megyékből mintegy hatvan állat­orvos jeleni meg. Az állatorvosok megnézték a szatmári hullafeldolgozó telepet, majd a köz­gyűlésen az egyes előadók foglalkoztak az állat- egészségügygyel és állattenyésztéssel kapcsolatos kérdésekkel. A közgyűlésen igen sok gazda is részt vett. Felsőbánya tenyészrákokat kap. A hegy­vidéki kirendeltség a szatmárvármegyei rák­tenyésztés előmozdítására nagyszámú lenyész- rákot engedélyezett kiosztásra. 400 drb. tenyész- rákot Felsőbánya kap, hol most a ráktenyésztés erős fejlődésnek indult. Vájjon nem volna-e czélszerü, ha a ráklenyésztéssel mi is nagyobb érdeklődéssel foglalkoznánk ? Mi a háború ? Guy de Maupassant, a nagy franczia iró igy válaszol e kérdésre: Néhány százezren összeseregleni, éjjel nappal pihenés, gondolkodás nélkül masírozni, senki emberfiának a hasznára nem lennui, a piszokban elrothadni, állat módjára szakadatlanul bambán élni, váro­sokat kirabolni, falvakat fölgyujtani, népeket tönkretenni, egy másik hasonló emberi hustö- meggel való találkozásnál arra rárontani, a vért patátokban ömleszteni, a sáros, véritatott főidet rongyokra szakgatolt, össze-vissza hányt emberi testekkel borítani, hegyeket halmozni hullákból, amelyeknek keze lába le van szakgatva, agyve­leje kifröccsent, megdögleni a mező egyik sar­kában, amig szüléitek, feleségeitek és gyerme­keitek odahaza az éhségtől elpusztulnak: ez a háború! Egy országba benyomulni,azt az embert, aki a házát védelmezi, megfojtani, a szegények, nyomorultak lakóházát fölgyujtani, a bútorokat összezúzni, a nőkön, leányokon, akikkel az utcán találkoznak, erőszakot tenni, milliós értékeket megsemmisíteni, mögöttük kimondhatatlan nyo­mort, pusztaságot sivárságot, kétségbeesést, száz­féle betegséget hátrahagyva: ez a háború! A »Vasárnapi Újság« deczember 1-iki száma feltűnést keltő érdekes képeket közöl a harcz- térről, Albánia most emlegetett pontjairól, (Benda Jeuő albániai czikkével), Prohászka és Edl Ti­vadar konzulokról, a Nemzeti Szinház ujdon-

Next

/
Oldalképek
Tartalom