Nagybánya, 1912 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1912-07-18 / 29. szám
1912. julius 18. NAGYBÁNYA 3 gazdaságot, mit nemcsak a közönség fogadna szívesen, hanem a város pénzügyi helyzetének is javára válnék. A végső eredmény pedig az, hogy Nagybánya fogyasztó közönségét nem szabad hagyni ebben a mostani Ínségben, mely már veszedelmes elfajulás felé hajlik. Dr. Kosutány Ignácz. Színház. Megkezdette Neményi színtársulata a nyári szezont e hó 14 én, vasárnap s úgy látszik kedvező anspiciumok között. Új darab került előadásra s a közönség szép táblás házat csinált. Természetesen e körülmény magyarázatát Stella Gyula, a Vígszínház művészének vendégszereplése adja, kinek kedvéért a Dézők nem mutatták a szokásos irtózatot a drámától, pedig ez városunkban általános. A társulat maga egyébként majdnem ugyanaz, amelyet az őszi idény alatt láttunk. Ott találtuk ismerős színészeinket erényeikkel, gyengéikkel egyaránt. Annyit azonban már e néhány előadásból is konstatálhatunk, hogy sokat haladtak úgy egyénileg, mint az ösz- jálékot tekintve. S ha állandó igyekezet mellett megmaradnak ezen a nívón, úgy bizonyára az erkölcsi sikert anyagi is fogja követni, amiben pedig a hir szerint eddig a társulatnak, illetőleg a direktornak igen-igen mostoha része volt. A zenekar nem ugyanaz, mint az őszi. Sok közöttük a fiatal ember, de igy is minden kifogáson felül, szabatosan kiséri az énekes darabokat. Egy baj még mindig van. Rettenetes hosszú szüneteket kell a közönségnek végigásitania, mig nagynehezen ünnepélyes lassúsággal megindul a vassfüggöny kopott hirdetéseivel felfelé. Bizonyára a szcenirozás nehézsége, a társulaton kivül fekvő okok hosszabbítják meg oly kivárhatatlanra a felvonásközöket. Nem borzasztó-e, ha fél kilenctől negyed hiján tizenkettőig ül az ember a színházban, mint a Kis gróf előadásán, s szinte már ráfanyalodott a közönség, hogy haragszomrádot játszék a végnélküli szünetek alatt. Csak nem akarnak úgy tenni, mint a vicinális vasutak. Ezek tudvalevőleg rémdrágák, (de csak voltak, mert most már az államiak se különbek,) s hogy ha már elveszik a közönségtől a kis utért a sok pénzt, legalább megvonatoztatják: tolatják a pasast minden állomáson ide-oda annyit, hogy végtére többet utazik, mint a fővonalon egy régi jó tizenhat zonás jeggyel. Vasárnap megnyitó előadásul közönségünk előtt is jól ismert szerző, Földes Imre Kincs tovább c. színművét mutatták be Stella Gyula vendégszereplésével. Az igazán magas nívón álló előadás feledtette magának a darabnak gyengéit. Földes vérbeli drámairó s ha darabjával nem is alkotott oly súlyos művet, mint egyéb dolgaival, a nemes alapgondolat, az erkölcsi tendencia a megfelelő társadalmi rajzba elég harmonikusan illeszkedik bele. E darabjában a kártyaszenvedély Ránézett a falon függő díjtáblázatra, de azon nem volt kitüntetve, mi annak a dija, ha a jegyző passzióból czitálja be az embereket, ezért elhatározta, hogy nagylelkű lesz. — Semmi, József, semmi. Az esketésért, meg az elválasztásért én nem szedek pénzt. — Alássan megköszönöm. Ezzel el akartak bucsuzkodui, de a jegyző még nem látott bele a tréfába s rájuk szólt : — Hallják-e, most már utána vagyunk. Mondja csak, barátom, min tudtak úgy összeharagudni, hogy nem sajnálta rákölteni a házát az elválásra ? A férfi elmosolyodott, kissé lehajtotta a fejét s zavartan csosszantott a nyalka csizmájával. — Egy kis turuccz vót az egész, tekintetes uram. Az asszony egyre-másra szememre vetette, hogy nem vagyunk összevalók, vagy mi . . . — Eégen! — nyelvelt rá az asszony. — Hogyisne! Egyik nap, mint másik, furtonfurt borosán jött nekem haza. Hon vótál, te ember, nincs istened f mit csinálsz ? . . . Kocsmába 1 ... 0 te, te, — mondom rá neki — hun a lelked? Mit akarsz? . . . Semmi dógod vele, — aszongya, mer aszongya, nem a tiédet iszom . . . Mer úgy vót, tekéntetes uram, hogy neki háza vót, mikor elvett, nekem meg csak a rajtamvaló. Hát aszongya, semmi közöm tülle, ü mit csinál. — Hát igenis, tekintetes jegyző uram, — folytatta az ember, — igy vót, csak egy kicsit cifrábban, mert az asszonynak igenis fel van rabjainak teljes sülyedését tárja elénk, milieuül szolgál hozzá a fővárosban gombamódra felszaporodó s legtöbbnyire a kártyabank pinkapénzéből exszisztáló kaszinók beléletének leírása. Alakjai szinte tipikusok, de csak a mellékalakok, mig a három főszereplő megalkotásához sok szót lehetne szólni. Cserőy például olyan mintha Jókai valamelyik regényhősét látnok a színpadon megjelenni, mig vele ellentétben Merétei mintha Zola Paschal orvosának florilégiumából került volna ki. Ezzel világért sem az utánzást akarjuk reásütni, hisz ezt nem is lehetne, hanem csak azt, hogy e két alak jelleme az ideális és reális megrajzolásban oly ellentétben áll egymással, hogy szinte üti egymást. Lehet, hogy valami körmönfont színpadi hatást akart elérni vele Földes, de véleményünk szerint, kevés sikerrel. A darab egyetlen női szerepében is akadhatunk elrajzolási hibára. S végül maga a mese igen sivár; ebből ugyan erős, súlyos drámát felépíteni még Földesnek sem sikerült. Maguk azonban a részletek zseniálisak, hol a szerző bámulatos megfigyelő képessége, szellemes párbeszédei feledtetik a mélység hiányát. Végül az erkölcsi irány nemes volta teszi szimpatikussá az egész müvet. Azt mérnök mondani a darab maga gyenge, de részleteiben kiváló. De igy is egy estén leköti a néző figyelmét s a Brieux féle darabok után érezhető komoly tanulsággal távozik a nézőtérről. A szereplőkről csak keveset emlékezünk meg. Stella Gyula, bármily dicséretet mondanánk róla, nagyobb már nem lenne; csak köszönhetjük, hogy ily kedves estét szerzett nekünk, s előreláthatólag még szerez. Oáspdr (Berget) óvakodott a túlzásoktól. így már igazán elismerjük róla, hogy a társulat egyik legderekabb tagja. Ha ez az ízlésbeli haladás tovább tart, (már a komoly darabokat értjük természetesen) meghajtjuk előtte a zászlót. Spóner erejét felülmúló igyekezettel játszotta szerepét (Alice.) Kivülök Ernyei, Stella Gida, Felsőczi szolgáltak rá a feltétlen elismerésre. Az előadás gyorsan perdült s ez a legfőbb érdeme a társulatnak. Hétfőn Fényi— Martos operettje, a Kis gróf volt soron. Bár újabban a közönség a sikamlós- ságtól nem igen irtózik, mégsem láttunk lelt házat. Hiába, közönségünk ismert darabot oly kiváló kvalitásai dacára sem néz meg, mint amilyenekkel ez a daljáték dicsekszik. Az előadás talán valamivel gyengéhb volt, mint az ősziek, de e megjegyzésünk csak az énekesek hangjára vonatkozik, kik — úgy látszik — a felsőbányái nyaralás alatt szerzett indiszpoziciót még eddig nem tudták kiheverni. (A direktor se ) Egyébként pompásan ment a bájos bolondság, folyton derült jókedvben tartotta a közönséget s a gyengélkedés daczára is megismételtettek a színészekkel néhány sláger dalszámot. Ez este természetesen Komáromi és Szelényi Ilonka osztoznak a fősikerben, de pompás alakítását nem lehet szó nélkül hagyni Keményinék, valósággal fővárosi nivón ál ott Kocsonyája, Szeléngi Emilia Czibrakvágva a nyelvelője . . . Hát én arra kikiátottam, hogy elválok tőle, ha csupa a házamba kerül is. A szeme megvillant, a hangja megcsikkant. Látszik, hogy ma is megtenné. Az asszony szelídítve szólt: — így a, igy vót a. Ezt mondta. Osztán a mit kaptam, kaptam, az is az enyém vót. — No jó, jó, — szólt a jegyző, — de most már nem sajnálják egymást ? Hisz a hogy látom, már nem is neheztelnek egymásra. A férfi megbillentette a fejét s lemosolygott félszemmel az asszonyra. Ez kétfelé hajtogatta fejét s szólt: — Nem nagy baj . . . Minek haragudnánk. Megesik az olyasmi a házasságban. — Püff neki I De most már nem házasok. Nem férj és feleség. — A’ való. — Hát hogy tudnak külön élni ? — Instállom, — szólt a férfi — nem élünk külön. — Hát? — Egy fedél alatt. — Ejha. Egy asztallal, egy ágygyal? — Igenis. A jegyzőnek kifordult a pipa a szájából s úgy meredt az égnek az ujjai közt, mint egy felkiáltójel. — Hiszen maguk nem házasok! ... Akkor mire való vólt a válás ? Törvényesen elváltak, igy meg vadul nem szégyelnek együtt élni? néja utólérhetetlen, mig Ernyei Guidója, Csáki kis grófja szintén a javából való alakítások. Gáspár (Zápolya) sok megérdemelt tapshoz jutott, ilyen daraboknál mi helyénvalónak tartjuk a szerep groteszk kidolgozását. Az ensemblek is jól sikerültek, talán a zenekar nem volt olyan, mint az ősszel, de hát el vagyunk már kényeztetve. Kedden Outhi Soma bohózatát, a Kegyelmes urat mutatták be. Csákinak haláleset miatt történt távozása következtében szerepét (Pista gróf) Stella Gyula vette át. Az előadás pompásan ment, kivéve az utolsó felvonást, melynél nagyon is elkelő lett volna egy kis gyorsabb tempó. A darab maga a tucat-bohózat közül való személy- cserével, komikus helyzetekkel és tipikus figurákkal, tarkítva bőségesen a francia hasonnemü termékekből ismeretes malaeságokkal, Ki ne látott volna színdarabban már törtető és állását féltő államhivatalnokot; elzülött, de azért szimpatikus testvért; harpia anyóst; feleséget, kinek báránytürelménél csak szerelméből fakadó rövidlátása nagyobb; őrjöngő tenoristát? Beállításuk talán újszerű, bár ezekben is sok a reminiszcencia. Egy kis erkölcsi hibában is leledzik a darab. A francia darabokban a czapodár férj vagy feleség a végén megérdemlett büntetést kap, már olyant, mint a vígjátékban szokás, s rendesen ép a rajta- csipés téríti jobb útra. Itt a lehető legciniku- sabban a kicsapongó férj megszabadul a csávából, sőt jutalmat is kap: ott hagyja az anyósa. Igaz, hogy jobb útra tér; de hihetünk-e neki, hisz valami nagy botrány nem készteti arra, hogy a javulás ösvényére lépjen. A szereplők közöl természetesen Stella Gyula kritikán felül áll. A többiek közül ez este újra Szelényi Emil'áé (anyós) a pálma, Gáspár és Ernyei pompásan átdolgozott alakítást mutattak. Sálgó Ilonka is elég jó volt, a végén azonban már nem tudta szerepét. Heti műsor: Szerdán Erdészleány operett, Stella Gy. és S. Aradi Aranka vendégfelléptével. Csütörtökön Czigányszerelem operett. Pénteken Boszorkányvár operett újdonság, S Aradi Aranka vendégfelléptével. Szombaton és Vasárnap Lengyel menyecske operett újdonság. HÍREK. Julius 17. Személyi hírek. Geduly Henrik ev. püspök rövid ideig városunkban időzött. — Almer Béla mátészalkai gyógyszerész nyaralásra városunkba érkezett. — Pálya Mihály Csáktornyái polgári iskolai igazgató veje, Bánis István látogatására városunkba érkezett. — Dr. Wagner József kincstári orvos és Muzsnay Ferencz veresvizi bányafőnök két heti szabadságidőre Horvátországba utaztak. Uj ügyvéd. Dr. Harausz Gyula ügyvédjelölt az ügyvédi vizsgálatot a marosvásárhelyi ügyvédi bizottság élőt sikeresen letette. Ügyvédi irodáját Szilágycsehben fogja megnyitni. — Instállom, csak a jegyző ur választott el. Pap előtt is voltunk mink . . . — De igy, — szólt a jegyző, mikor megjött a lélekzete, — igy a gyerekük nem kapja meg a maga nevét. — Hát az avval csak jól jár. De inkább mind a kettőt megkapja. Máris úgy hijják, hogy Kányatokány Marczi. — Hát gyerekük is van? — Kettő. — Na, hallja kend. Sok bolondot hallottam életembe, de ilyet még nem... Hát nem sajnálja a házát ? — Hogy sajnálnám. Itt az asszony, ha már rákötöttem a házam, dógozza le ... S szerelmesen összevillant a pár ember szeme. Azután elparoláztak s nagy elégedetten el- távozának. A bíró újat pörczentett a csuka bajsza alól, azt mondta figymáló kézlegyintéssel: — Duhányosok. A jegyző meg felczihelősködött, az ablakhoz állott; erősen megfogózott a tulajdon pipaszárába s utána bámult az emberpárnak. A szép ifjú párnak, a mely vidáman, ruganyos léptekkel ment ki az utczára, annak is a közepére s a teljes, égető, leözönlö napsütésben szépségesen, boldogan, az élet gazdag pompájával virítva haladt el végig a falun, ügy tűntek az ember szemébe, mint a mezőnek virágai. Móricz Zsigraond.