Nagybánya, 1912 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1912-03-21 / 12. szám
22T. évfolyam.. 1©12. márczivis lió 21. 12-d.ilä: szám. NAQYBANYA ü ' * TJX f' * Előfizetési Arak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Mejglelenijl minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. jyszer a városi pártról. — Reflexiók dr. Földes beszámolójára. — Márczius 20. Lápui ik legutóbbi számában megjelent s V városi pártról írott czikkünk nagy hullámokat vert föl városszerte. Dr. Földes Béla, nagynevű országgyűlési képviselőnk is szives volt figyelmére méltatni e sorokat s beszámoló beszédében hosszasabban foglalkozott azon kérdéssel, melyet mi fölvetettünk, hogy szükség van e a városi párt megalakítására vagy annak megalakítása fölösleges dolog-e ? Dr. Földes Béla beszámoló beszédében azon álláspontra helyezkedett, hogy a városi pártra szükség nincs. A városi önkormányzat érdeke nem teszi szükségessé a városi párt megalakítását, mert hiszen az még nem önkormányzati politika, ha a kormánytól bizonyos dolgokat vagy eszközöket ki lehet kunvorálni. ő, mint ellenzéki politikus, e Tekintetben védelmébe veszi a kormányt s állíthatja, hogy aligha volt még olyan kormányunk, melynél a városi érdekek kielégítését a pártpolitika irányozta volna. A mindenkori kormányzat a magyarságnak, a magyar kultúrának védelmét a városoktól várja s e nemzeti érdekek pedig oly nagyok, oly nagyfontosságuak, hogy azokat tartósan pártpolitikai szempontokból kezelni szinte képtelenség. Illusztris képviselőnk ez érveléssel tért napirendre a városi párt s annak hivatása fölött. Nem veszi talán rósz néven tőlünk, kik e kérdést napirendre hoztuk, ha illő tisztelettel s a legnagyobb tárgyilagossággal némi reflexiókat füzünk ez állásfoglaláshoz. Mi a városi párt megalakítása mellett indokainkat a következőkben csoportosítottuk : Nagyon helyénvaló dolog volna, ha városunkban megalakítanák a városi pártot, mely a város érdekében vetné latba minden befolyását s egymással a legszorosabb kontaktusba hozva a városi polgárságot, az egymás meggyőződéséből fakadó egyetértés révén e párt nemcsak hatalmas istápolójává válnék a városi ügyeknek, de szükség esetén a városon kívül álló tényezőkkel szemben is a tömörülés adna kellő súlyt szavának, állásfoglalásának. Városunkban talán sohasem volt égetőbb szükség egy városi pártra, mint jelenleg, midőn a modern fejlődés, haladás ezer nehézségeivel küzdünk, midőn nem nélkülözhetjük a legkisebb tényező munkásságát sem, midőn az egyetértő munkásság szinte életföitétele boldogulásunknak s amidőn válságot idézhetne fői, ha frakcziókra töredezetten nem a köz érdekében küzdenénk, hanem egymás ellen akadékoskodnánk. A városok azóta, hogy szervezkedtek, hogy kongresszusokon vitatták meg bajaikat, sérelmeiket, nem egy fényes eredményre tudnak rámutatni. Hogy egyebet ne említsünk, e városi kongresz- szusoknak köszönhetjük a városi tisztviselők fizetésének legalább ideiglenes Szerkesztősig és kiadóhivatal: Hid-utcza 13. szám, JSoóé a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő Üzletében Is. rendezését, melyek bizony azelőtt némely városban nagyon is szégyenletesek voltak. E kongresszusoknak fogjuk köszönhetni a rendőrség küszöbön levő államosítását is, amit a városok némi rekom- penzáczió képen fognak kapni azon funkeziók végzéséért, amik egyébként állami feladatot képeznek. E városi kongresszusokon, melyeknek sikerei el nem vitathatók, nem egy Ízben hangzott el a városi párt megalakításának szükségessége; sőt igen előkelő és igen tekintélyes, országos nevű férfiak oly nyilatkozatokat tettek, hogy a városokat sohase vezesse a választásoknál a pártpolitikai szempont, hanem csakis az, hogy kiben bizhatnak meg a városok abban a tekintetben, hogy a város érdekeit minden körülmények között sikeresen fogják szolgálni, védelmezni. Vagyis ez más szóval azt jelentené, hogy a városok a pártpolitikai szempontokat teljesen eliminálják programújukból s csupán városi programm alapján állanak Mi azt is megjegyeztük, hogy mi ennyire nem megyünk. Hiszen mi-volna az ország sorsa, ha a városok az országos politikára ügyet sem vetnének, hanem átengednék azt teljesen a politikai kalandoroknak, strébereknek. Hiszen a városi párt czéljai teljesen harmóniába hozhatók a politikai pártállással s törekvésekkel, csupán az volna a különbség a jelenlegi helyzet s a jövő alakulása között, hogy a választásoknál nemcsupán a pártszempontok játszanák a döntő szerepet, hanem játszaná a váA „Nagybánya“ tárczája. Öregek. Irta: Wladimir Kirjakow. Uzelkov, műépítész é3 udvari tanácsos, meghívást kapott a szülővárosától régi templomuknak restaurálása czéljából. Ebben a városban született, itt járt iskolába, sőt meg is nősült, de, amikor leszállt a vasútról, alig ismert a régi városkára. Minden megváltozott. Tizen- nyolcz évvel ezelőtt, amikor Pétervárra költözött, még »rabló-pandúrt« játszottak a fiuk ott, ahol most a pályaudvar emelkedik és ott a főutca sarkán, ahol ma egy elegáns szálloda van, akkor még csak csúnya szürke kerítés éktelenkedett. De leginkább az emberek változtak meg. A pincértől tudta meg Uzelkov, hogy ismerőseinek nagyobb része meghalt, elköltözött, vagy feledésbe került. — Emlékszel még Uzelkovra? kérdezte az öreg pincértől. Műépítész volt, aki elvált a feleségétől. Háza volt a Svirebejevszki-utczában . . . Arra csak emlékszel? — Nem én . . . — De hát hogyan lehet ez? Hiszen akkor nagy port vert fel ez a válás! Emlékezz csak. A pert akkor Sapkin ügyvéd vitte, gazficzkó és notórius hamiskártyás, akit egyszer meg is vertek a klubban ... — Sapkin Nikolaics? — Hát persze! É!-e még, vagy meghalt már ? — Él, hála Istennek . .. most jegyző, két szép háza van a Kripitnaja-utczában. Nem rég férjhez adta a leányát.. . Uzelkov fel és alá járt és gondolkozott. Végre elhatározta, hogy felkeresi Sapkint, minthogy amúgy sem volt jobb dolga. Dél volt, amikor lassan elindult a Kripitnaja-utca felé. Az irodájában találta Sapkint, akire alig ismert rá. Az ügyes, karcsú, mozgékony és szemtelen arczu ügyvédből szerény, őszhaju, törékeny aggastyán lett. — Rám se ismer? kérdezte Uzelkov. Régi kliense vagyok, Uzelkov I — Uzelkov? Miféle Uzelkov? Ah . .. Egyszeribe rájött és őszinte örömöt tanúsított. Felkiáltások, kérdések, visszaemlékezések követték egymást. — Erre igazán nem számítottam! szepegte Sapkin. — Mivel kínálhatom meg? Parancsol pezsgőt? Osztrigát? Annak idején annyi pénzbe kerültem, engedje meg legalább, hogy pompásan megvendégeljem. — Ne fáradjon kérem! mondta Uzelkov. Sietek! Rögtön kihajtatok a temetőbe, meg kell tekintenem a templomot. Megbíztak. — Pompás! Nagyszerű! Megreggelizünk és együtt kimegyünk. Kitűnő lovaim vannak! Odaviszem és bemutatom a község szeniorjának. Elrendezek mindent ... De mondja, tisztelt barátom, miért húzódik úgy el tőlem? Mitől fél? Csak jöjjön közelebb, nyugodtan teheti! Most már nem kell félnie ... hehe .. . Azelőtt elhiszem . . . akkor még ördöngös fickó voltam,^de most az ujja köré tekerhet; megnősültem, gyermekeim lettek, már a halál gondolatával is foglalkozom . . . Az urak megreggeliztek, egy pohárka pezsgőt is felhajtottak, azután kihajtattak a temetőbe. Amikor a szánkóban ültek, Sapkin elkezdett beszélni: — Hja, azok szép idők voltak ! Az ember alig hiszi, ha rágondol! Emlékszik a válópörére? Annak már húsz éve és maga bizonyára már el is felejtett mindent, de ón még oly tisztán emlékszem, mintha csak tegnap történt VQlna . . . Istenem mennyit izzadtam belé 1 Ördöngös fickó voltam, valóságos — jogcsavaró! Mindent elkövettem akkor, hogy valami gabalyodott ügyet csípjek el, főleg ha jó honoráriumra volt kilátás, mint p. o. az ön perében . .. Mennyit is fizetett nekem ? Öt vagy hatezret? No, ezért aztán meg lehet dolgozni, ugye? ... ön elutazott Pétervárra és rám bízta az egész ügyet. De az ön megboldogult felesége, Michailovna Sophia, noha csak kereskedő családból származott, mégis rémségesen büszke volt és önérzetes. Nagyon nehéz dolog volt rábírni őt arra, hogy pénz ellenében magára vállalja a bűnösséget. Valahányszor elmentem hozzá, mindig rákiáltott a szobaleányra: »Nem megparancsoltam neked Masa, hogy ezt a gazembert be se engedd hozzám ?« Megpróbáltam minden, kép, írtam neki, harmadik helyen igyekeztem hozzá férkőzni — de mindhiába 1 Végre nem tudtam mást tenni, közvetítők által tárgyaltam 1
