Nagybánya, 1912 (10. évfolyam, 1-26. szám)

1912-02-08 / 6. szám

4 NAGYBÁNYA 1912. február 8. közgyűlését, a részvényesek élénk érdeklődése mellett. A közgyűlésen dr. Simon Miksa vezér- igazgató elnökölt, aki miután a közgyűlésnek szabályszerű összehívását és határozatképességét megállapította, üdvözölte a szép számban meg­jelent részvényeseket és a jegyzőkönyv hitele­sítésére Pályi Béla kir. járásbirót és dr. Hirsch Gyula ügyvédet kérte fel Ezután a közgyűlés megállapította, illetőleg jóváhagyta az 1911. évi mérleget, határozott a 45.686 korona 42 fillér nyereségnek felosztása és a felmentvéuy meg­adása tárgyában. Majd egy évi időtartamra egy­hangúlag beválasztotta a felügyelő-bizottságba a régi tagokon: Frankovits Mór, Haranghy György, dr. Havas Miklós, dr. Péchy István és Rácz Dezsőn kívül Mózes Sándor fürészgyári igaz­gatót. Végül a felemelt alaptőkéhez, illetve an­nak teljes befizetéséhez és némely ezzel kap­csolatosan változott körülményekhez képest, a közgyűlés az alapszabályoknak több szakaszát módosította. A közgyűlés bezárta előtt Olsavszky Viktor dr. főorvos a legmelegebb szavakban üdvözölte dr. Simon Miksa vezérigazgatót, ki a kereskedelmi bankot szaktudásával, nagy buz­galmával s összeköttetéseinél fogva a vidék egyik legelső pénzintézetévé fejlesztette s aki az intézetnek 1196 részvénynyel egyik legnagyobb részvényese is. Dr. Simon Miksa meghitt be­szédben köszönte meg az ünnepelteíést s to­vábbra is kérte ttszttársainak s a részvényesek­nek odaadó támogatását. A közgyűlés e lelkes óváczióval ért véget. Elvesztett boglár melltü. F. hó'4-én az Islván- szállótól a Felsőbánvai-utczáig terjedő útvonalon elveszett egy boglár-melltü. A becsületes meg­találó, vagy aki a boglár-melltüről tud, forduljon Balezer György főgimnáziumi tanárhoz, ahol illő jutalomban részesül. Kellemetlen félreértés A Szamos irja: Megszökött uriasszony Ezen czim alatt egyik fővárosi lap hasábjain egy cikk jelent meg, amelyben azt Írják, hogy: »a szatmári társa­dalom egyik Iegösmertebb tagja, Márkus Sa- muné, a Royal-szálló tulajdonosa felesége meg­szökött az u.ától.« Ez a hir Szatmáron nagy konsternációt keltett, annál is inkább, mert tudták, hogy a Márkus-család a legnagyobb egyetértésben és boldogságban;él. Utánajártunk j a dolognak és sikerült megtudnunk, hogy ez a hir nem felel meg a valóságnak. Márkus Samuné ezelőtt néhány nappal vásárlás végett Buda­pestre utazott. Közben az ura megbetegedett s minthogy nem tudta, hogy a felesége melyik szállóba szállott, sürgönyzötl a budapesti rendőr- kapitányságnak, kérve, hogy kutassák ki a fe­lesége hollétét s ha feltalálják, küldjék haza. Márkusáé a legközelebbi vonattal hazajött és most ápolja a beteg urát. A tejfogyasztó szövetkezet közgyűlése. A nagybányai tejfogyasztó szövetkezet f. hó 2-án tartotta meg rendes évi közgyűlését Virág Lajos elnöklete alatt. A közgyűlés az igazgatóság és felügyelő-bizottság jelentései alapján a mérleget elfogadta s a szokásos fölmentvényt megadta. A vagyonállapot a kővetkező: Tartalékalap ta- karéki betétben 566 korona 84 fillér. Üzletrész mint takaréki betét 1047 korona, fel nem vett 6% kamat és betétkamat 542 korona 93 fillér, berendezések értéke 168 korona 92 fillér, 1911. évi nyereség 566 korona 12 fillér, nyeremény­maradvány múlt évekről 445 korona 70 fillér, összesen 3309 korona 52 fillér. Fábián Lajos indítványára a tisztikarnak az egylet érdekében teljesített odaadó buzgó működésért köszönet hyilvánilatolí. Megbizalott az igazgatóság, hogy a mennyiben a tejszállitás iránt az uradalom­mal kötött szerződés 1913. év március elsejére lejár, annak megujjitása iránt a iépésekel jóeleve tegye meg — ezt meg előzőleg a szövetkezetnek jelenlegi tagjai felhivatnak nyilatkozni az iránt, hogy 1913. március 1-től kezdve három évre kivánnak-e tagjai maradni a szövetkezetnek ? Végül a választásokat ejtették meg. Elnöknek ismét Virágh Lajos, alelnökuek Dergáts Sándor, pénztárosnak Wemne/-Richárd, titkárnak Rozsos István választattak meg Igazgatósági tagokul üoroghy Ignác, bábián Lajos és Jancsovils József választattak meg. A felügyelő-bizottság tagjai Langer Sándor, Szappanyos Géza és Alexy Kornél. A megválasztott alelnök, Dergáts Sándor azon­ban annak kijelentésével, hogy a szövetkezeti alelnöki állás főgimnáziumi tanári állásával inkompatibilis, sajnálattal jelentette be az alel­nöki állásáról való lemondását. 1 Kaszlnóestély. Kaszinóestély lesz f. hó 14-én, j szerdán, melyre a Kaszinó tagjai lapunk utján is meghivatnak A Kaszinó tagjai által beveze­tett vendégek szívesen láttatnak. Táncestély. A nagybányai Kath. Legény- egylet, mint azt már jeleztük, folyó hó 10 én, saját helyiségében műsoros táncestélyt rendez. Kezdete este 8 órakor. Belépődíj; Személy jegy 1 K 60 f; családjegy 4 kor. Táviratlevelek. A kereskedelmi miniszter folyó évi február 1-től kezdődő érvénynyel a I postaforgalomban uj intézményt léptetett életbe, mely hivatva van a kereskedelem érdekeit i szolgálni, amennyiben a felekkel való levélbeni I érintkezést egyes esetekben lényegesen meg- : gyorsítja. A miniszter idevonatkozó rendelele, ! mely a hivatalos lap mai számában jeleut meg, ! úgy intézkedik, hogy a belföldi forgalomba I ezentúl úgynevezett táviratlevelek is küldhetők, A táviralleveleket az éj folyamán távirati utón I továbbítják rendeltetési helyükre és ott másnap i reggel lehetőleg már az első indulással úgy j kézbesítik, a hogy a közönséges leveleket. I Ezeket a táviratleveleket, melyek »táviratlevél« I vagy rövidítve »TL« megjegyzéssel kell ellátni, I esti 8 órától 12 óráig lehet feladni. A távirat- ; levél dija szavanként 2 fillér, táviratlevelenként ; azonban legalább 60 fillér. Árad a Szamos. Zsibóról jelentik, hogy a Szamos a napokban kiöntött és elmosta a par­ton levő kunyhókat, amelyek lakói alig mene­külhettek. A jégtáblák több méternyi nagyság­ban borítják a Szamost, különösen Sülelmed közelében. A jég robbantása lehetetlen. Ember­életben nem tett kárt. Az elmúlt éjszaka ret­tenetes vihar pusztitoíta a környéket s renge­teg kárt okozott. Lopás az István-szállóban. Az István-szálló- ban már hosszabb ideje észrevették, hogy a fölteritéshez szolgáló tárgyakat állandóan dézs­málja valaki. Az ismeretlen tettes ellen meg- I tették a följelentést. Egy végeladási ügy szövevényül. Az utóbbi időben igen élénken foglalkoztatta Szombathely üzletembereit egy végeladási ügy, mely az ösz- szes fórumokat megjárta. A szombathelyi Radó és Goldberger ezég ugyanis végeladást szándé­kozott rendezni, ami ellen a ezég versenyfelei felszólaltak, mert nyilvánvaló volt, hogy a vég­eladás rendezése nem az üzlet teljes feloszla­tása, hanem a hasonszakmabeli üzletek vevő­közönségének elvonása czéljából rendeztetik. Ebben a nézetben volt a soproni keresk. és iparkamara is, melyet az érdekelt ezégek inter- venczióra kértek fel s melynek közbelépése folytán Szombathely város tanácsa, mint I. l'oku iparhatóság a végeladási engedélyt megtagadta. Áz ügy aztán Vasmegye alispánja, mint másod­fokú iparhatóság elé került, mely a végeladási engedélyt megadta s ez alapon a Radó és Goldberger ezég, be sem várva az alispáni vég­zés jogerőre emelkedését, a végeladást azonnal megkezdte. A soproni kamara azonban nem hagyta annyiban a dolgot s a másodfokú hatá­rozatot a kereskedelmi miniszterhez felebbezte, aki az elsőfokú iparhatóság határozatának jóvá­hagyásával a végeladás engedélyezését meg­tagadta. A kereskedelmi miniszter határozata elvi szempontból is fontos, amennyiben kimondja, hogy a végeladás engedélyezése az iparhatóság diszkreczionális joga, melynek gyakorlását az esetben is megtagadhatja, ha a végeladás en­gedélyezése iránli kérelemben felhozoltak a [ör­vény követelményeinek megfelelnek. Ezek szerint tehát a Radó és Goldberger ezég nemcsak kény­telen a megkezdett végeladást azonnal beszün­tetni, de mivel jogerős végzés nem volt birto­kában, a végeiadásnak engedély nélkül való megkezdéséért még pénzbüntetéssel is sújtani fogják. A kötelező korona-számítás. A képviselőház egyik legutóbbi ülésében letárgyalta és elfogadta az egyes pénzforgalmi eszközök szaporításáról szóló törvényjavaslatot, mely tizenöt millió ko­rona kétkoronás és az 1892. t.-c. 14J a alapján vert 60 millió korona egykoronás ezüst érmen felül további harmincz millió korona egykoro­nás veretésérő/ intézkedik. Fontos intézkedést tartalmaz a törvényjavaslat 7. szakasza, mely igy hangzik: A magyar szent korona országai­nak egész területén a kereskedők és iparosok a közönséggel szemben csak a koronaértékben való számítást használhatják. Tilos ennélfogva más, mint a koronaértékben való számítás hasz­nálata ajánlatokban, számlákban, jegyzékekben, számadásokban, árjegyzékekben, hirdetésekben és a nyilvánosságnak szánt egyéb közlemények­ben, továbbá kirakatokban, üzlethelyiségekben, kiállításokon, vásárokkor és hasonló alkalmakkor. Aki a tilalom ellen vét, kihágást követ el és az illetékes kir. járásbíróság által 200 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. Erről a szakaszról a pénzügyminiszter a törvényjavaslat indokolásában ezeket mondja: Abból a czélból, hogy a koronaérlékben való számítás most már teljesen meghonosodjék, szüksége mutatkozik annak, hogy a kereskedők és iparosok a közön­séggel való üzleti forgalomban a koronaérték­ben való számítás használatára köteleztessenek és hogy más, mint a koronaértékben való szá­mítás használata eitilíassék. Ezt czélozza a tör­vényjavaslat 7. § a, mellyel azonos rendelkezé­sek a birodalmi tanácsban képviselt királyságok­ban és országokban már 1908. év óta érvény­ben vannak. A kétkoronások 835 ezredrész ezüstöt és 165 ezredrész rezet tartalmazó ötvö­zetből fognak veretni. Egy kilogramm ötvözött ezüstből 100 darab kétkoronást vernek, úgy, hogy egy darab kétkoronás súlya 10 gramm lesz. A kétkoronások képlapjára Őfelsége mell­képe jő az 1892. évi XVII. t. c. 5. § ában fog­lalt körirattal, a hátlapra lebegő angyalok által tartva a magyar korona, a korona alá koszorúba foglalva az értékjelzés: »2 korona« és a veretés évszáma. A kétkoronások karimája sima és rajta mélyített hetükkel e szavak lesznek: »Bizalom az ősi erényben«. A kétkoronások átmérője 27 milliméter lesz. Tánczmulatság. A giródtólfalusi gör. kath. egyház templomépitési alaptőkéjének gyarapí­tására Giródtótfaluban, az állami óvoda nagy- termében 1912. február 17-én jótékonyczéíu, zártkörű táncmulatságot rendez. A meghívót Sztán József g. k. lelkész, elnök, Epcrjessy Mihály kjegyző. alelnök. Duma László pénz­tárnok, Szilvásy Elemér jegyző, Porumb János gondnok és Bakó Pál gondnok bocsátották ki. Beléptidij személyenként 2 korona, családjegy 5 korona. Kezdete e»te fél 8 órakor. Felülfize- tések hirlapilag köszönettel nyugtáztatnak. A fél 6 órási vonattal érkező vendégek részére fogatok állnak rendelkezésre. Jó ételekről, ita­lokról és zenéről gondoskodva van. Gazdasági cselédek jutalmazása. A föld­mivelésügyi miniszter ez évben 6 oly gazda­sági cselédnek, ki példás viselkedése mellett huzamosabb időt töltött egy munkaadónál, illetve ugyanazon gazdaságban, valamint 6 oly gazdasági munkásnak, ki megbízhatósága, szor­galma s józansága által munkatársai közül 4G- vált, egyenkint 100 K jutalmat és elismerő ok­levelet kíván adni. Csaba Adorján főispán kör­rendeletben felhívja a főszolgabirákat és a vá­rosok polgármestereit, hogy az érdemes gaz­dasági cselédek és munkások ily módon tör­ténő megjutalmazására vonatkozó javaslataikat a gazdasági tényezők meghallgatásával és a kis­birtokos gazdák szolgálatában álló cselédek és munkások figyelembevételével hozzá mielőbb terjesszék be. Nyugtázás. A nagybányai gör. kath. egyház által f. hó 3-áu a Polgári Olvasókörben rende­zett batyubálra jegyeiket megváltották, illetőleg felüifizettek: Nagyloznai Pokol Elek 30 K, Brebán Sándor 20 K, Kpm. Papp Sándor, Berindán János, özv. Abrugván Antalné, Kovács János 10 —10 K, Kosztin Sándor 6 K, özv Bilcz Islvánné, dr, Drágos Theofil, Dumbravicsán János, Gólya János, Moldován Sándor, Jeremiás Jenő, Kádár Miklós, Kosztin Péter 5 — 5 K, Marosán Testvérek, Bor­kúti János, Hotya Demeter, Gitta Jusztin, Csiszár József 4—4 K, Borpataki Marosán Laczi, Vancsa László 3—3K, Petrován János, Marosán Sándor, Barabás Vilmos, Krizsán Sándor (mészáros), Sós Károly. Krizsán György, Zazari Pataki, dr. Kő­vári, dr. Seiegianu, Platlhy Zolíán 2—2 K, Sipos Lajosné, Varga Mihály, Pap Ábrahám, Drenlye János, Berindán Nucz, Páskuj Mátyás, özv. Mares Antainé, Török Antal. Mik Sándor, Takács Sándor, Gyirászin Sándor 1—1 K, Takács Róza 60 f, Sztrimb János 50 f, Farkas János 40 f. Magurán Ábrahám 30 fillér. Bevétel 736 K 90 f, kiadás 309 K30I, tiszta jövedelem 427 korona 60 fillér. A szives adakozóknak ez utón is hálás köszönetét fejezi ki az egyház elöljárósága. Tanítók, óvónők figyelmébe. Bodnár György kir. tanfelügyelő a kővetkező pályázati hirdet-

Next

/
Oldalképek
Tartalom