Nagybánya, 1912 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1912-02-01 / 5. szám
2 NAGYBÁNYA 1912. február 1. felebbezésre fordítani s felebbezőket kivétel nélkül megkellett volna idézni a tárgyalásra, már csak azon okból is, hogyha felebbező nem tudta volna meggyőzni a bizottságot a maga igazáról, talán a bizottság tudta volna meggyőzni felebbezőt arról, hogy a kivetés helyes. Hiszen látjuk a szóbeli tárgyalás nagy előnyeit az adókivetési tárgyalásoknál. Az egyik fél is enged valamit, a másik is s végre sikerül a két ellentétes álláspontot úgy összeegyeztetni, hogy a hozott határozatok ellen alig érkezik be feleb- bezés. Ha a vizdij kivetése tárgyában beérkezett felebbezések ilyetén módon való elbírálására nem elég egy bizottság, hát alakítani kell két-három bizottságot s a nehéz kérdés bizonyára meg lesz oldva. Most hogy is állunk csak? Laptársaink mintegy a kivetés korrektségét akarják azzal bizonyítani, hogy csupán 150—Í60 felebbezés érkezett be, s igy a kivetés kilencztized része megállotta helyét. A beérkezett felebbezé- sekből is csak mintegy hatvanötöt utasítottak el teljesen, de ezeknek is a zöme belenyugszik a bizottság intézkedéseibe. Marad tehát 20—30 malkottens elem, akikkel pedig aligha lehelne nép- gyülést csinálni. Hát a dolog egy kissé máskép áll. Az alapkivetésbe bizony óriási sok hiba csúszott be s hogy az ellen csak 150 — 160 felebbezés érkezett be, hát az nem azt bizonyítja, hogy a kivetéssel a közönség meg volna elégedve, vagy azt korrektnek tartaná, hanem bizonyítja azt, hogy a közönség legnagyobb része — újabb teherrel állván szemben — arról, vagy a felebbezési határidőről tudomást sem vett. Hiszen hányán nem olvasnak lapokat? Vagy ki kisérné figyelemmel a hirdetési táblákat? A nagyközönség egy jó része tehát csak akkor vett tudomást az uj teherről, amidőn megkapta a fizetésre való felszólítást s amidőn már késő volt minden felszólamlás. Hogy ez igy van, bizonyítja az, hogy még most is szép számban érkeznek be a felebbezések, amidőn már késő. Jól tudjuk, hogy a felebbezési határidő elmulasztásából eredő károkat — történjék a mulasztás akár nemtörődömségből, akár nemtudásból — maga a közönség tartozik viselni s ezt csupán azért hoztuk fel, hogy illusztráljuk, hogy a kivetéssel a nagy zöm még sincs megelégedve. Bizonyára a jövőben résen lesz, hogy ne mulassza el a határidőket, amit bizony — uj teherrel állván szemben — a nagy többség most elmulasztott. Ismételjük, távol áll tőlünk az a szándék, hogy a zavart zavarral tetézzük. Igazságos kvóta szerint megfizetjük azt a százalékot, melyet fizetnünk kell, hogy a vízvezeték s ennek fentartási költségei fedezhetők legyenek. De legyen a kivetés arányos, igazságos s a felebbezési „beható tárgyalások“ felek közbenjöttével s meghallgatásával tartassanak meg, azután -könnyen megállapítható, hogy mikor van a félnek igaza s mikor akar furfanggal vagy csalafintasággal menekülni a méltányos terhek alól is. Ha igy fogjuk ez ügyeket kezelni, nem lesz szükség népgyülésre; ha azonban a megkezdett utón haladunk a jövőben is, valóban a bizottság felebbez- hetetlen sérelmes véghatározataival csak a népgyüléshez menekülhetünk, ahol szabadon kiönthetjük keserveinket, panaszainkat. As észéhií aitaii vffisziiniif ili ülése. Nemónyi marad a kerület igazgatója. Január 31. Az északkeleti sziaikerület választmánya folyó hó 29-én Nagybányán tartotta meg ülését gróf Bethlen Balázs Szolnokdoboka vármegye főispánjának elnöklete alatt. Az ülésre a delegátusok majdnem teljes számban jelentek meg. Résztvettek az ülésen: Gróf Bethlen Balázs főispán, a szinikerület elnöke. Dés város részéről: llosvay Jenő polgármester és dr. Horváth Árpád főispáni tit kár, a szinikerület előadója. Szamosujvár részéről: Todorfij Lukács polgármester és Pap Gusztáv tanácsos. Besztercét Schreiber Ferenc polgármester és Sanchen Károly tanácsos, delegátusok képviselték. Felsőbánya részéről Farkas Jenő polgár- mester és dr. Moldován Ferenc főjegyző, a Felsőbányái Hírlap szerkesztője. Nagykároly részéről: Helyey Ábrahám helyettes polgármester, főjegyző és IJemidor Ignácz rendőrkapitány. Zilah városát dr, Diószeghy Zsigmond polgármester, delegátus képviselte. Zsibó részéről Bedő Béla főszolgabíró jelent meg az ülésen. Nagybánya képviselői voltak a távollevő dr. Makray Mihály polgármester helyett Torday Imre helyettes polgármester és Égig Mihály főjegyző, lapunk szerkesztője. A delegátusok legtöbbje a délutáni zsibói vonattal érkeztek meg s fogadásukra Torday Imre helyettes polgármester, Égly Mihály főjegyző, Csiidör Lajos tanácsos és dr. Zoltán László közigazgatási gyakornok jelentek meg. Az illusztris vendégeket a megérkezésnél Torday Imre helyettes polgármester üdvözölte s a szívélyes fogadtatást gróf Bethlen Balázs főispán köszönte meg meleg szavakban. Az ülés a városháza tanácstermében este hat órakor kezdődött gróf Bethlen főispán elnöklete alatt, ki a delegátusok üdvözlése után bejelentette, hogy gróf Fesletich Andor, az országos színészet főfelügyelője táviratban mentette ki elmaradását; B, Józsa Gyula, az ismert nevű poéta, Szilágycseh delegátusa pedig szintén táviratilag jelentette, hogy vonalkésés miatt nem jelenhet meg, de a hozandó határozatokhoz hozzájárul. Elnök bejelenti továbbá, hogy a szinikerület városai a szervezeti szabályzatot mind elfogadták. A színi kerület igazgatója, Netnényi Lipót a kauciót letette. A szubvenció ügyében is eljártak s a vallás- és közoktatásügyi miniszter 1911. év utolsó négy hónapjára 600 korona szubvenciót ki is utalt, de gróf Bethlen Balázs főispán közbenjárására remény van rá, hogy 1912 év január elsejétől kezdőoőleg a szubvenczió magasabb kvótában fog kiutaltatni . Dr. Horváth előadó — Te vagy ? Kerekes Pista ?... Isten hozott! — Hát nem kergetsz el ? — kérdezte köny- nyes szemmel. — Dehogy kergetlek. Az utczán ugyan nem szívesen sétálnék veled mig igy nézel ki, de idehaza, pajtás, szívesen látlak. — Köszönöm! De ne állj ilyen közel hozzám. Büdös vagyok a pálinkától. Tudom én, érzem én. Hja, nektek boldog embereknek nem kell innotok, de nekem kell 1 — Mikor is találkoztunk mi utoljára? — próbáltam Pista gondolatait kissé elterelni a pálinkától. — Tudom is én — felelte durczásan. — No ne haragudj, lesz pálinka is. — Hat év előtt, vagy hét előtt. Szóval régen. Olyan régen, hogy egy-két év nem is számit. Akkor még becsületes ember voltam. Azóta gazemberré leltem. S az olyan mindegy, hogy azóta hogy múlnak az évek. Talán hat éve’ Akkor neveztek ki bírónak egy vidéki törvényszékhez. Bár sohase neveztek volna, ott züllöttem eh — Dehát hogy történt? — Egy leány miatt. Ez is hazudik — gondoltam magamban — mint a többi züllött alak. Mind kerít magának valami poétikus hátteret. Pedig hát az elzüilés- nek rendesen két igazi oka van: az egyik ok: a gyomor, ha nem tud meglenni ital nélkül; a másik: az agy, ha nem akar dolgozni. Az elsőről nem lehet tenni, de a másodikról lehet. A lustaság a delirium párnája. Tessék dolgozni s akkor nem kell az alkohol. Ezért nem szoktak engem meghalni az el- züllött alkoholisták meséi. S ezért nsm igen hittem, hogy igazi regényre akad az ember azokban a hazugságokban, melyeket az elzüllöt- tek elő szoktak adni. Igazi nagy szenvedélyek és szenvedések nem szoktak pálinkában végződni. Megsemmisülni meg lehet azok hatása alatt, de elzüileni nem igen. Legalább mindaddig, mig Kerekes Pistával nem találkoztam, ez volt az én szerény nézetem az elzü!lésekről. Htnem mióta Pista elmondta az ő szomorú történetét, hiszek az eizüllések regényes hátterében. — Egy leány miatt — ismételte szomorúan. Hanem a szomorúsága alább hagyott, mikor elővettem a konyakos üveget s töltöttem neki — Ez már beszéd! Hiába, csak te tudod, mi kell a magamfajtának — azután reszkető kézzel, lázas segítséggel nyúlt az üveg után s mint valami dédelgetett, kedves portékát, elkezdte simogatni: — Milyen kedves, milyen szép üveg 1 Hogy ragyog benne a konyaki Jó lehet! — A viszontlátás örömére! Letette a poharát. — Arra nem iszom! Nem öröm ez se nekem, se neked. — Hát régi barátságunkra! — Arra már iszom! — És most halljuk a regényedet:! Hátha lehet még rajtad segíteni. — Rajtam? Segíteni? Annak már lőttek! Az én sorsom be van fejezve. Harmadfokú végítélettel. Elmondom neked hamarosan az egész históriámat. Megírhatod tárczának. Legalább lesz valami hasznod belőlem. ... Ott kezdődik az én tragédiám, mikor a vidékre mentem. Bár ki se mozdultam volna Pestről soha! Itt mégse züllik el az ember úgy, mint vidéken 1 Ne csóváld a fejed! ügy van, a hogy én monndom. Itt nem kell a nőkért bűnt elkövetni. Itt sokan vannak, de lenn a vidéken sok a tisztességes és kevés a tisztességtelen s ha az ember csókra éhezik: lop és gyilkol. Itt mindenkinek jut nő, akad minden ujjára kettő, három; de ott, odalenn, a legényembernek csak csurog a nyála! Valamennyi nő, akivel lehet kezdeni, paraszt; istálló- meg tejszagu. Egy kis urinő után bolondul az ember. Éjszakáról- éjszakára mindig ilyenről álmodtam. Fehér arczu, selyem biuzos, illatos portékákról, akik álmaimban kaczagva, piros ajkukat csókra nyujva leb- bentek elém. S azután egyszer a kezembe került egy, a maga igazi valósagában. Egy édes, aranyos leány, aki odakinálta magát nekem s cserében nem kért mást, csakhogy öljek meg valakit. Egyet öljek meg? Százat is megöltem volna! Én is, te is, mindenki, aki éhezik a nőkre. A fiatalság nagy átok. Kerítő minden bűnre. Milyen jó a véneknek, akiknek már nincs vérük! Mondtam már neked ugy-e, hogy mint al- biró, vizsgálóbíró voltam. Harminczéves kölyök ! Holott erre az állásra csak vén embert szabadna tenni! Olyant, aki előtt férfi, nő, fiatai, vén, mind egyforma! Előttem nagyon is nem volt! Egy betöréses lopás dolgában folytattam a vizsgálatot. Egy gazdag birtokostól loptak el pár száz forintot. Minden jel egy asztalossegéd ellen irányult. A legény a szomszéd házban lakott, a két udvart deszkakerítés választotta el egymástól s a legény azon könnyen átmászhatott. Ä lopás utáni napon a legény szobájában a szekrény alatt megtaláltak két darab kétszáz koronást egy újság- papirosba takargatva, amely újságpapír másik felét a birtokos szobájában találták meg. Ezenfelül álkulcsokat is találtak a legény szobájában, melyek egyike beleillett annak az íróasztalnak a fiókjába, amelyiktől a pénzt ellopták.
