Nagybánya, 1912 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1912-05-16 / 20. szám
ix: évfolyam. 1312. imádta.© la.ó 13. 20-d.ik: szám. Előfizetési árak: E»é3Z évre 3 korom, félévre |í korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Mcjfjclenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. 135É31PII1013ALMI TTIHTTTFelelős szerkesztő: É G L Y MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Iíid-utcza 13. szám, ahová lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. íj A szegények kenyere. \j Május 15. Soha nem volt annyira bebizonyított tény, hogy a kenyérkereset forrásai nem szaporodnak arányosan a kenyér folytonos drágaságával, mint a mai napon. A kereseti viszonyok gyatrák, de annál magasabbra emelkedtek az életfenntartására legszükségesebbek, a legelemibb eszközök árai. Habár évek óta, bizottságokban, anquetekben, sajtóban arról folyik a vita, mily utón és módon volna lehetséges a drágaságot csökkenteni, még sem bírunk egy lépéssel sem közelebb érni a czélhoz. Pedig bizony egy kis jóakarat úgy a kormány, mint a város részéről bizonyára enyhítene valamit a majdnem elviselhetetlen viszonyokon. A nyomornak proteuszi változatos- ságu alakjaival és a társadalom ellen támadó veszedelmes áramlatokkal végre számolnia kell az irányadó köröknek és azért minden humanitástól eltekintve, politikai okosságból is oda kell törekedniük, hogy az úgynevezett mindennapi kenyeret elérhetővé tegyék a koplaló népnek. Mily okosan cselekedtek e tekintetben a régi rómaiak, akik mindig azon fáradtak, hogy a népnek nemcsak olcsó, de ha kell, ingyen kenyere is legyen. „Panem et circenses“ volt jelszavuk. A kielégített gyomor és egy kis mulatság, ez az a biztos forrás, amelyekből a polgár hazaszeretetét leginkább!) meriti. Látjuk a szomorú kivándorlási tömegeknél, hogy mily könnyen elhagyják azt a hazai rögöt is, mely nekik a megélhetési lehetőséget nem biztosítja. Azért éppen a nemzetgazdasági, mint politika szempontjából felette fontos, hogy a rendszeres, egészséges táplálkozást lehetségessé tegyék és hogy még áldozatok árán is a nemzet fizikai és erkölcsi fejlődésére figyelemmel legyenek. A nép táplálkozását tartsák legalább is oly fontosnak, mint a katonaság harcz- képességének a fokozását, mely egész erőnket fogva tartja. Sajnálattal tapasztaljuk, hogy nálunk a külső ellenség ellen való fegyverkezés annyira abszorbeálja az állam minden erejét, hogy nem is igen törődik a nem kevésbbé veszedelmes belső ellenségnek - a nyomornak — leküzdésével. Pedig ez is, akár egy veszedelmes ellenség, hazánk békéjét és nyugalmát támadja meg, az alsóbb néposztályok erkölcseinek elvaditása által. Nyissa meg tehát az állam a szivét és a tűiét és hallgassa meg az éhezők szavát, amely kenyérért kiált. Csak belenézhetnének, mint mi a szegények házaiba, látnák őt szomorú tűzhelyénél ezerféle nyomorúsággal küzdve, akkor könnyen kitalálnák, mi a módja a legnagyobb és legszükségesebb segítségnek. A szegényes háztartásokban, ahol az asszony is gyakran kenyérkereső és emellett a gyermekek ápolásának a gondja is reá nehezedik, ott még drágaság nélkül is szó sem lehet a mindennapi rendes, tisztességes táplálkozásról. Az ilyen családokra nézve valóságos áldás lenne, ha minden városban népkonyhát állítanának fel, ahol jó tápláló eledelt kaphatnának, oly olcsó áron, ameny- nyiért ezt különösen ma, a roppant drágaság következtében, saját háztartásukban lehethetlen megszerezni. Mikor a kishivatalnok, a szegény munkás fáradtan és kimerültén napi dolga után hazatér és otthon már csak felig-meddig tisztességes étellel sem várja a felesége, mivel a kis pénz a nagy kiadásokat épen nem fedezi, csak természetes, hogy ilyenkor elmegy a legelső korcsmába és ott veri el sokszor keservesen megszerzett garasait, melyek a feleségének és gyermekeinek is szánva voltak. Ha ez nem is mindig van igy, de gyakran különösen a munkásoknál, ahol a mindennapi czivódásoknak szokott oka lenni a rosszul elkészített szegényes sovány eledel és a korcsmázásnak is ez egyik leg- gvakoribb ürügve. Es hogy a csapszékek bűzös levegője mennyire demoralizálja az alsóbb osztályokat, mennyire megmérgezi lelkű- letét, az eléggé, ismeretes. Ezért szükségesnek bizonyult nemcsak a testi jólétet, de e családias érzületet is a szegény néposztályban fejleszteni. Czélszerünek bizonyulna tehát ha a városok arról gondoskodnának, hogy a népkonyhák vagy jobban mondva a közkonyhák áldásos intézményének mennél nagyobb terjedelemben való fejlesztését programmjukba vegyék. E konyhák révén a nagybani bevásárlások által olcsóbban lehetne jó eledelhez jutni. Mérhetetlen nagy szolgálatokat tehetnek az ilyen konyA „Nagybánya“ tárczája. A bomba. — Irta: Jacques Constant. — Heten voltak a sötét, nedves, fülledt pin- czelyukban. Zsákmány valamennyi, akikért a moszkvai kormányzó, vagy a rendőrfőnök szívesen fizetett volna egy véka aranyat a kémeknek. De a kegyelmes uraknak nem lehetett sejtelmük e gyűlésről, amely a Bielig-Gorond kellő közepén, a Korniazow palola pinczéjében volt, hiszen a rendőri jelentések szerint, mindenegyes résztvevője sok mértföldnyire van szent Oroszországtól. Mert Trediakovszky és Ivanow Párisba menekültek, Donszkoj Dimitri és a Herzen fivérek rendőri felügyelet alatt állottak Londonban, de legfurcsább volt a Juorri esete, őt holtnak nyilvánította a nyilvántartási regiszter. Couriet Szónját tiszteletreméltó polgárnőnek ismerték, amióta Pnotopov Mihály, a nagybátyja a házába fogadta, őt is megtévesztette az a mese, amely unokahugának gyanús múltját leplezte. Ők heten egy gyalulatlan faasztal körül guggoltak, alacsony zsámolyokon. Derekuk előrehajolt, fejeiket lelógatták. Borzalmas álmodozásokba látszottak elmerülve. Két üres üvegbe gyertyát duglak, amelyek viaszkos könnyeket csöpögtettek és úgy fénylettek a sötétségben, mint a gonosz, sárga szemek. Az asztalon egy kis viaszkból készült szobor állott, amely egy, körülbelül ötven éves férfit ábrázolt, magasrangu tiszti egyenruhában. — Ez a szörnyeteg, magyarázta Herzen Jósua. Trediakovszky hatalmas teste felegyenesedett : — Elnöki minőségemben most felolvasom a vádat. Előzőleg azonban felhívom harminczöt társainknak nevét, akiknek rendszabályaink értelmében részt kellett volna venni e gyűlésen. — Salkine f — Kievben kivégeztetetl! — Erbinstein? — Felakasztatott Tifliszben! — Kaprilov? — Szibériába küldetett! Név nevet követett. És valamennyinél, akiket Trediakovszky felolvasott, a többiek, hatan együtt mindig csak e borzalmas szavakat ismételték : — Szibériába! — vagy Kivégeztetetl! Végtelen szomorúság nehezedett mindanynyiunk mellére, amelyet borzalmas emlékeik idéztek elő és hasonló sorsuk bekövetkezésének biztos tudata. Sőt a jelen perczei is oly bizonytalanok voltak, hogy csodálkozás nélkül, lövésre kész revolverekkel fogadták volna a kozákok hirtelen betörését. Ez a folytonos haláltudat mély barázdákat vésett sápadt, keményre vált arczukba és onnan szemükbe tántoríthatatlan vadság kifejezését varázsolta. Ezután Trediakovszky lassan és kimerítően felolvasta mind ama bűnt, amelyeket a „szörnyeteg“ azaz Szemirov generális, Moszkva kormányzója, elkövetett. Felsorolta a charkovi és odesszai mészárlásokat, a pogromokat, amiket ügynökei provokáltak, emlékeztette őket valamennyi társukra, akiket elitélés nélkül állítottak fegyver elé és azokra is, akik ismeretlen börtönökben szenvedtek, lassú, kiuos halált. A férfiak mozdulatlanul és némán hallgatták, de Szonja, aki újra átélte azt a borzalmas órát, amikor szemei előtt gyilkolták le szerelőjét, Alexisi, — Szonja zokogott és csikorgó fogai széjjelharapták zsebkendőjét. — Minden testvérünk, fejezte be a vádló, türelmetlenül várja ennyi gazság büntetését. Pajtások! milyen ítélet s-ujtsa Odessza hóhérát? — A halál 1 mondta Donszkoj. — A halál! mondta Jourri. — A halál 1 felelték visszhang módjára a többiek. Trediakovszky egy kis táblácskát erősített a szobrocska mellére, amelyen egy lefejezett sas képe alatt piros betűkkel a következő felírás volt: — Halálra Ítélve! — A kivégzésnek minden módját választjuk? Herzen a bombát ajánlotta, mint a legborzalmasabb, de egyben a legbizksabb eszközt. Különben is nagyon erős őrizet alatt állott a
