Nagybánya, 1912 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1912-03-28 / 13. szám
;22T. évfolyam. 1S12. márczius lió 28 13-d.ilc szám. P* Előfizetési Arak: Egész évre 8 korona, félévre. 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-utcza 13. szám, hová a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. Kisipar — szabadipar. Márczius 27. A szabadelvüség korái éljük s csak berális eszmék, irányok és alkotások n vágynak a lelkek. Igaz, hogy már ebben azután vajmi kevesen tudunk distingválni s az ál, talmi liberálizmus sokszor ül orgiákat a valódi szabadelvüség fölött csakug}7, amint a szabadság mezején is sűrűn burjánzik fel a tömegeket megtévesztő szabadosság. Való igaz, hogy gazdasági életünk sem ment a modernizmus hibáitól és bűneitől. Gazdasági életünk berendezése nem tud kibontakozni a középkoriasság kereteiből; az erősebb joga ma úgy él, mint évszázadokkal ezelőtt és valóban ma is áll a közmondás: aki bírja, marja. Kartellek, ringek, trösztök és mesterséges üzemkorlátozások békóiba van szorítva a termelés, és ugyanezek fojtogatják — verseny kizárásával — a fogyasztók millióit; a szabadipar égisze alatt kifejlődött kontárság meg tönkretette a kisipart, mely egykoron pedig nemcsak ipari, de főleg nemzeti szempontból is jelentős tényező volt a hazában. Szó sincs róla, szép dolog az a szabadság, de csak akkor, ha nem élnek vele vissza s ha éltető és fejlesztő hatást gyakorol ahelyett, hogy rombolna. Ám az iparszabadság, a szabadipar aligha találhat általános dicséretre. Legalább az iparosság közt ma már mind sűrűbben hallhatók olyan hangok, melyek éppen nem szólnak dicsérőleg a minden téren s igy a kisipar terén is érvényre jutott szabadság felől. Az ország iparossága kegyelettel emlékezik a régi jó időkre, sírnak a céhrendszer után, mely patriarchális és maradi formája mellett is érvényt szerzett a szorgalomnak és tudásnak s nem szolgáltatta ki az eg}Tént a tőke és a kontár szabadverseny esélyeinek. Ha azok közül az urak közül, kik a „misera plebs“ sorsát hivatvák intézni — papíron —, csak egy is akadna, aki nem madártávlatban, vagy elméletben, hanem közelebbről is iparkodnék megismerkedni a kisiparosság nyomott helyzetével, nehéz életviszonyával — és ha alkalmat keresne arra, hogy megfigyelhesse azt a nehéz munkát és küzdelmet, melyet az országnak ez a számottevő néprétege az élettel a megélhetésért folytat: bizonyára beismerne legalább annyit, amit beismerni sehogysem akarnak, hogy más az elmélet és másként fest a való élet — és hogy az elméletben szépen kiczirkalmozott alkotások a g}7akorlatban nem mindig válnak be, sőt rendszerint olyan eredményeket szülnek, melyeket senki, még az alkotók maguk sem akartak. Éppen igy vagyunk az iparszabadsággal is. A liberálizmus magasztos jeligéje alatt létesített szabadipar rendszere a gyakorlati életben épenség- gel nem vezetett az óhajtott eredményhez. A céhrendszer kisiparosaink által áklottnak mondott idejében ipart csak azok űzhettek, akik előbb bizonyságát adták erre való rátermettségüknek. Az ugynevezett „remeklés“ valódi vizsga volt azokra nézve, kik a „mester“ névre pályáztak. De még az sem volt elégséges, ha a „legény“ jól állotta ki a vizsgát. Ki kellett még mutatni azt is, hogy rendelkezik az üzeme és üzlete berendezésére és azoknak az első időben való fenntartására okvetlenül szükséges an}7agi eszközökkel is Csak, ha e két fontos tényezőnek is a birtokában volt, adatott meg neki az engedély arra, hogy iparát önállóan gyakorolhassa és csak ekkor ütötték mesterré. Ennek pedig az volt az eredménye, hogy az akkori kisiparos, kellő szakismerettel rendelkezve, meg is tudott felelni hivatásának és tisztességes munkáját, szorgalmát a jól megérdemelt arwagi siker is koronázta. Ma egészen másként van a dolog. Ma nem kell szaktudás, nincs vizsga és nincs remeklés. Ma bárki is kiválthatja az iparengedélyt és nyithat bármilyen üzletet, ha az üzletbe egy „üzletvezetőt“ állít be. Mivel pedig ez nem magának dolgozik és a tulajdonos nenTerTa mtm-"1"' kához, igy áll elő az olcsó és silány tömegtermelés. Az ilyen verseny természetesen kiveszi a törekvő, de szegény iparos szájából a kenyeret, vagy legalább is arra kényszeríti, hogy ő is silány iparcikket állítson elő. Ez a nyitja, a magyarázata annak a sok panasznak, amely mai iparcikkeink felől hallható. Ám legyen iparszabadság. De legyen gondoskodva arról is, hogy ezáltal a törekvő és hazafias kisiparos megélheA „Nagybánya“ tárczája ‘ Panasz a régiekhez, újakhoz. Nem néztek hát már sohasem felém Ti emberek, ti büszkék, szabadok, Mikor nagy, néma csendben, feketén — Keresztem súlyát némán hordva — én Közietek haladok ? Nincs hát a sorotokban senki sem, Aki velem még szívesen beszél ? — Mintha csak árnyék lennék a vizen, Melynek nyomán még a hab is pihen, És egy hullám se kél ? Oh úgy lesem, hogy nézzetek reám És ne legyen a. szótok oly rideg. . . Az én magányos, hangtalan tanyám Dérfedte lombbal, hol borul reám : Nem kérdi senki meg l.. . KözÜletek lantszómra hány megáll, (S egy-egy akkord tán könnyet is fakaszt) De egy se kérdi, egy se tudja már, Hol él, hol szenved a szürke madár : Mely eldalolta azt . .. Krüzselyi Erzsiké. Vaddisznó-vadászatok Szatmár- megyében. — Irta : Gróf Eszterházy László. — Egy fényes tánezestélyrő! hazaérve lakásomra, táviratot kaptam Károlyi Lajos barátomtól, mely következőleg szólott: »Tizedikén reggel indulunk a nyugati pályaudvarról, — Lajos.« Már előzetesen tudomásom volt a tervről; czókmókom együtt lévén, a legközelebbi vonattal kirándultam Gyömrőre, honnan Teleky Tibor sógorommal a mondott nap reggelén kocsin indultunk Monorra, hogy háziurunkhoz és annak vendégéhez, Odescalchi Loránlhoz csatlakoztunk. Ha az eső 40 napig úgy esett volna, mint akkor, úgy hiszem Noé apánk bárkájához hasonlókat már tuczat számra rendelt volna az emberiség azon része, mely azt tartja; »Wasser hat keine Balken«. Szerencsére azonban az esős idő strikkelt és igy a bárkák építésére nem került a sor. Vonalunk rohant Gilvácsig, hol ki kellett szállanunk, hogy a helyiérdekű vonattal egy órai vezeklés után folytassuk utunkat Borválaszutig, a végállomásunkig. Ma már gyorsan élünk, ki kell minden perczet használni! Háziurunk egyik főtisztjével kocsin ment Lajos-majorig, jószágot inspicziálni, mi hárman addig dominót játszottunk. Játékunk eredménye az lett, hogy Odescalchi 30 krajczárt nyert, a minek mi vesztesek igen örvendettünk, azt tartván, hogy a ki a játékban vészit, vadászaton szerencséje lészen. De tévedtünk, mert a szerencse minden téren Odescalchira mosolygott. Február 10-én este 7-kor Szelestyehufára megérkeztünk, ahol Ajtay erdőtanácsos és Osz- tadál főmérnök urak igen jó hírrel fogadtak; tudatták ugyanis, hogy sok a sertevad. 11- én nagy reményekkel szánra ültünk és felmentünk a Nagybarbatokra, hol felváltva szemetelt az eső és erősen forgott a szél. Ily nehéz körülmények között 2 hajtás meghiúsult, de az utolsóban mégis sikerült Ajtay erdőtanácsosnak egy disznót elejteni. 12- én eredménytelenül zártuk le a napot. 13- án Vale-Jepiben Károlyi Lajos ejtett el egy szép vadmacskát, a Bolova-hajtásban meg 2 disznót. Ezzel a nappal lezáródott a rossz idő is. Másnap 14-én a Holmucz-hajtás következett elsőnek, hol Károlyi Lajos egy szép kant ejtett; innen átsiettünk a Fraksinel-hajtásba, hol reám mosolygott Diana istennő és úgy rendezett számomra mindent, a mint azt kívántam. A mosolygó nap hátulról sütött, mig a szél a hajtás felől fújt. No tehát, eddig jól van minden, de most mi lesz ? Alig állunk fel kitűzött helyünkre, körülnéztem és megismerkedve a szép, csillagszerű lőrésekkel s székemre leülve, (öltött fegyveremet térdeimre elhelyezve, felsóhajtottam : Szt. Hubert segíts! Ez a hajtás már hiába, úgy nézett ki, hogy itt lesz lőni való, még pedig nekem. Állásainkat egy keskeny ösvény kötötte össze, mig a lőrések attól eltérve, tőlünk négy irányt mutattak, tehát vadra csak akkor volt szabad lőni, mikor az a lőrést szelte. Rövid idő
