Nagybánya, 1911 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1911-09-07 / 36. szám
2 NAGYBÁNYA 1911. szeptember 7. Iának fő feladata az akarat nevelése. A szülői ház fontosabb kívánsága az, hogy a tanuló az iskolai tanulmányok iránt minél kevesebb akarattal eltelve, jára- tossabb legyen a modern laza erkölcsű irodalmi termékekben, mint a legideálisabb költőinknek szép gondolatokat és üdvös intelmeket kifejező műveiben. Az iskola a gyakorlatiasság józan elvét főleg úgy tanítja tanítványainak, hogy iskolai tanulmánvainak szellemét, erkölcsi tanulságait vigyék ki az életbe s erejükhöz képest ott iparkodjanak azt érvényesíteni. A szülők nem bánnák, ha azt az iskolában hagynák s a tudást, a sok ismeretet olybá szeretnék venni, mint a pávatoliakat, amelyekkel elegendő lenne nekik felcicomázkodniok, szivük azonban intakt maradjon azoktól az intelmektől, amelyekben az iskola részesíti őket, mivel ezzel terhet rak a vállukra, holott ma a teherkönnyitések jegyében mozog minden boldogságra való törekvésünk! Szóval a család inkább a gyermek gyenge eszét adja oda az iskolának, nem pedig a szivét! Pedig a szívből eredő munka szeretet nélkül észbeli foglalkozásaink gépekké teszik az ifjúságot, amely a tanév elején kevés kilátást nyújthat a haladásra. Az iskolának lelkes tanulóifjúságra van szüksége. Ilyet küldjön abba a szülői ház! A Magyar Gazdaszövetség Szatmáron. Szeptember 6. Ai ország egyik legtekintélyesebb gazdatársadalmi szervezete a Magyar Gazdaszövetség szeptember hó 28-ára Szatmárnémetibe országos gazdagyülést hivott egybe. A szatmári gazda- gyűlés a folyó év egyik legérdekesebb és legjelentősebb gazdaságpolitikai eseménye lesz, különösen azok miatt a kérdések miatt, amelyek ez alkalommal napirendre kerülnek. Már az eddig megállapított hivatalos program is sokat igér. Azonban kilátásunk van rá, hogy e gyűlésen programon kívül is több oly fontos dolog kerül szőnyegre, amely gazdaságpolitikai életünkre felvillanyozó hatással lesz. Van ugyanis a magyarnak egy szomszédja, — Az indiblánczot 1 — tördeli utána zokogva Sulyok Bálintné asszony. — Az indiblánczot — visszhangozza Bálint uram alig hallhatóan. — ... Bezárják érte egy esztendőre, ha meg nem veszi újonnan — olvassa tovább a jegyző. — Egy hosszú esztendőre! — duettezik hozzá Bálint uram, mindjobban ellágyuló élete- párjával. — Hát ez az a nagy baj? Hisz ez kifutja egy kékhasu bankóból, Balint bátyám. . — Ki-e? — kérdi mohó örömmel s megkönnyebbülten Sulyok Bálint uram; de aztán megint csak nekibusultan sóhajt fel: — Más baj is van ám, elvesztette azt a... azt a . . . tudom is mit. A jegyző aztán keresi a levél vargabetűi közt, amit Sándor baka elvesztett. Meg is találja szerencsére, hogy amiért még két hosszú esztendővel akarják megtisztelni katonáék, az a beimfuss. — Sohase szabadul haza, zokogja szegény Sulyok Bálintné. Itt már Annuska sem állja meg, hogy visszatartsa elfojtott keservét. A jegyző meg még komorabb képet vág, hanem aztán megvigasztalja a siró családot, hogy tiz forintért lehet még venni egy vadonatúj beimfusst Boszniában. A két elbusult öreg örömében nem tudta, higyje-e, amit hall. Sulyok Bálint uram felugrik az ágyból, először meg akarja csókolni a jegyző urat, de aztán csak a kezét rázza meg testének hetvenkét évtől kitelhető oly duzzadt erejével, akivel szerződéses viszonyban van, de aki az Írott szerződés daczára unosuntalan olyan követelésekkel áll elő, aminek teljesítése végzetes volna a magyar mezőgazdaságra nézve. Ez a szomszéd Ausztria, akinek a magyar mezőgazdaságot érintő követelései állandóan forrongásban tartják a magyar gazdaközönséget. Ma már eljutottunk odáig, hogy legalább a törvényhozás és a kormány méltányolja annyira, amennyire a gazdatársadalmi törekvéseket, és ime mikor már egy nehézségen keresztül gázolnak a gazdák, akkor újabb nehézség támad boldogságuk előtt azokban a meg nem indokolható kívánságokban, amelyekben Ausztriából van részük. A szatmári gazdagyülés tehát nem valami békés hangulatban fog összeülni. Forrongás mutatkozik egész vonalon nemcsak a belső viszonyok késztetik erős védelmi harczra a magyar gazdákat, hanem külső események is. Óriási terheket kénytelen viselni a magyar gazda s ennek ellenében igen nagy mértékben nélkülözi a boldogulás minden feltételét. Sokak előtt feltűnhetett már az, hogy az utóbbi időben a gazdagyülések milyen népesek. Pedig hát a terményárak elég nagy mértékben emelkedtek, a felszínesen gondolkozó ember azt hihetné, hogy a magyar gazdaközönség boldogulásának szilárd alapköveit már lerakták. Ezek dacára azt látjuk, ahova nézünk, hogy mindenütt elégedetlenség van s a magyar mező- gazdaságot koránt sem mondhatjuk virulónak, a magyar gazda helyzetét rózsásnak. A gazdagyülések népes voltát eléggé megmagyarázza ez a körűimén}’, de magyarázatul szolgálhat annak is, miért erősödik nap-nap után jobban a gazdák összetartása, miért alakult ki egységesebbé nap-nap után a gazdaközvélemény. Szatmárnémetiben is népes gazdagyülésre számíthatunk. A mezőgazdasági vámvédelemben szerzett előnyöket mindenképpen meg kell védelmezniük a magyar gazdáknak, amit azonban csak úgy érhetnek el, hogy az egész ország gazdaközönsége kérlelhetetlen egyhangúsággal tiltakozik minden oly törekvés ellen, mely a szocziálpolitika mezébe öltöztetve csökkenteni akarja a mezőgazdasági termelés értékét. Az ország érdekében szükséges ez az egyhangú állásfoglalás, bizonyára maga is sokakat vonz el Szatmárra, ahol a vármegyei gazdasági egyesület jubiláns ünnepe és nagyszabású mezőgazdasági és ipari kiállítása fog a rendesnél díszesebb keretet kölcsönözni a Magyar Gazdaszövetség nagygyűlésének. Szóba kerül ezenkívül a szatmári gyűlésen a város és falu egymáshoz való viszonya s az erről szóló előadás is bizonyára egyhangú tiltakozás lesz az ellen, hogy a falvak mezőgazda sági foglalkozást űző népességét ne engedjük kiszolgáltatni a kapzsi városi politikának. Szóba fog kerülni á parlament viszonya a magyar hogy a jegyzői ujjak majd az indibiáncz sorsára jutnak vala. Aztán a feleségével elkezdik vallatni a jegyzőt, hogy mi az a két nyelvtörő, gyilkos hadi szerszám, mely őket úgy leverte lábukról. A segédjegyző ur aztán felvilágosítja őket, hogy az egyik egy uj fegyver, mely ötvenet lő egy minutomban s olyan messze hord, mintKeve- házához Batócz, ami testvérek közt is két ördög- mérte mértföld; a másik meg egy megtermett lapát, melylyel az ellenségnek három düíő föld- nyire port hintenek a szemébe, hogy ne lássa, merre czélozzon. Sulyok Bálint uram és hitestársa nem tudtak hová lenni a csodálkozásban, csak afölött csodálkoztak még jobban, hogy a mindezekben esett kárt be lehet kötni három ötös bankóval. Hanem Bálint uram, mikor már jói kicsodálkozta magát, gyanúsan pillantott a jegyző felé, mintha azt akarta volna mondani: Az az ördöngős lapát tán messzebb is szórja a port, tán még Boszniától Keveházáig? Hanem azért Sulyok Sándor megkapta a tizenöt forintot. Épen hogy na kifutotta, nem ugyan az indiblánczot, meg a beimfusst, hanem azt a kis fizetséget ott a Muszkaországból osztrákká polgárositott Dávidnál, hol a testvérek egy jó napot csináltak magoknak még aznap este. Hanem mikor másnap, a se pénz, se posztó napján elolvasta Sándor azt a tintával Írott, de édesanyja szemegyöngyeivel porzott levelet, felfogadta, hogy többet sohse töri el az indiblánczot, sem a beimfusst nem veszti el, nemcsak ő, de — ha Isten megengedi érni — a fia se. mezőgazdasághoz és a gazdagyülés bizonnyára kellő mértékben eltalálja azt a hangot, amellyel kifejezésre akarja juttatni, hogy a nemzet törvényhozóinak mennyire kötelességük a magyar mezőgazdaság érdekeivel való törődés. Szó lesz a szatmári gyűlésen a bérlő szövetkezetekről is, a demokratikus birtokpolitika e kétségtelenül nagy jövőre hivatott eszközeiről, amelyek földhöz juttatják a földéhes népet anélkül, hogy a tulajdonjog szentségét megsértenék. Mindenképen érdeklődésre tarthat tehát számol a Magyar Gazdaszövetség meghívója, amely szeptember 28-ra Szatmárnémetibe szólítja mindazokat, akik érdeklődnek a magyar mezőgazdaság minden jelentős ügye iránt. Reméljük is, hogy a meghívónak meglesz a kívánt hatása. A szatmári gazdagyülés semmi tekintetben sem fog elmaradni az idei országos gazdakongresszuslól és a kecskeméti gazdanagy- gyüléstől, amelyeken közvetlenül tapasztalhatták a magyar gazdák, hogy az egységes gazdaközvéleményt mennyire respektálja nem csak a kormány, de az országnak minden lakója is. A gyümölcsfák ültetése. Szeptember 6. A gyümölcsfák ültetésére legalkalmasabb évszak az ősz, október közepétől kezdődőleg mindaddig, amig a földben dolgozni lehet. Ha azonban valamely okból kénytelenek lennénk tavasszal ültetni, akkor törekedjünk arra, hogy az ültetés márcziusban, vagy legalább április közepéig megtörténjék. Utóbbi esetben is ajánlatos a gödröt már őszszel megásni, hogy a föld télen át porhanyóssá váljon. Hogy a facsemeték további fejlődését biztosítsuk, a talaj néhány héttel az ültetés előtt megfelelően előkészítendő. Evégből egy 150 czm. átmérőjű és 70 czm. mélységű gödröt ásunk s e munkánál a felső, pázsiíos földet a gödör szélének egyik oldalára, az alsó földet pedig annak másik oldalára gyűjtjük. Ha magas-, vagy féltörzseket akarunk ültetni, a nyitott gödörbe egy eléggé erős s az ültetendő fa magasságának megfelelő támaszló- karót verünk, ezután a gödröt folytonos taposás mellett */3 magasságig földdel megtöltjük és pedig úgy, hogy a pázsitos földet a gödör aljára tesszük, ezt követőleg a gyengébb minőségű alsó talajréteget — a termékeny föld egyelőre kimarad, mivel erre az ültetésnél lesz szükségünk. Ha a facsemeték vasúton érkeztek, a csomagolásból azonnal kibontandók és ha nem ültetjük el mindjárt, úgy jó, rendes talajba ver- melendők. Ha ilyen nincs, úgy a föld vermelés után megöntözendő. Ültetés előtt a többé-kevésbé megsérült gyökereket jugy metszők vissza, hogy a vágási felületek lefelé nézzenek, vagyis a talajra feküdjenek. Tapasztalataim szerint nemcsak acsontár- gyümölcsök, u m. szilva- és baraczkfák ültetésénél szükséges okvetlenül a koronaágak alapos visszametszése, de ne mulasszuk el ezt a maggyümölcsöknél, u m az alma- és körtefajoknál se, mert eme gyümölcsnemek ültetésnél visszametszve sokkal biztosabban fogamzanak s az első évben jobban fejlődnek, mintha a némelykor méternyi hosszúságú koronaágakat meg- hagynók. A koronaágak csontárgyümölcsnél mintegy 5—8 szemre, maggyümölcsnél teljesen hosszúságúk felére metszendők vissza s e munkánál figyelnünk kell arra, hogy a legelső szem mindig kifelé nézzen. A középső vezérág a többi koronaágaknál 20 czentiméterrel hosszabbra hagyandó. A fa az ültetésnél soha mélyebben ne kerüljön a földbe, mint ahogy a faiskolában volt. Tekintettel arra, hogy az ültelőgödör talaja eleinte amúgy is süpped, a fát a löld színénél 10—15 czentiméterrel magasabban ültessük s hogy a helyes mélységet eltaláljuk, a gödörre egy léczet fektessünk. Az ültetést úgy végezzük legczélszerübben, ha egy munkás egyik kezével az ültetendő fát a támkaró mellett merőleges irányban tartja, a gyökereket természetes fekvésükbe igazítja és a más két munkás által a gödörbe lapátolt földet jól a gyökerek közé dugja, hogy ezek közölt üregek ne maradjanak. Ha ilyformáu a gyökerek jói be vannak földdel takarva, a gödörben a földet kiegyengeljük és a taposást olyformán végezzük, hogy a gödör kerületénél azt körben megkezdjük és mind
