Nagybánya, 1911 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1911-08-10 / 32. szám
1911. augusztus 10. NAGYBÁNYA 3 vonzott annyi nézőt a nézőtérre, mint az első. Nem Beregi ellen akart tüntetés lenni, hogy a közönség csak félházat csinált, hanem egy kicsit nehéz diónak érezték újra egy Shakespeare tragédiát végighallgatni, mégha Beregi jálsza is a főszerepet. Shakespeare talán legnagyobb alkotásának, Hamlelnek czimszerepében mutatkozott be a nagy művész. Dicséretéből már kifogytunk, első szereplésénél leróttuk iránta az elismerés minden adóját s csak ismétlésbe bocsátkoznánk, ha azokat újra elmondanék. Csak annyit kívánunk megjegyezni, hogy ebben a színész irta színésznek szerepben még jobban kitűnt fényes alakitó művészete. A keret, melyet derék társulatunk szolgáltatott, határozottan kiválóbb volt, mint Beregi első fellépténél. Talán ambicziouálta, vagy magával ragadta Beregi ihletett jétéka, ezenkívül a szereptudás is elősegítette a darab pompás előadását. Sipos Zoltán (Horatio) és Vidor József (Laertes) nagyon szép alakítást adtak s mindenesetre a Beregi játékához illő keret adásában legméltányolandóbb érdemük van. Mátray a sirásó hálás kis szerepét igazi művészi tökéleteséggel játszotta meg. Az ilyen szolgaszerepek megalkotása Shakespeare szellemének egyik érdekes megnyilvánulása Leveti a tragédiái kolhurnust, nem beszél versben, csak prózában, oly ős szellemességet, kissé czinikus agyafúrtságot ad a tragédia többi ma- gasabbrangu szereplőivel szemben a versre sem érdemesilett szolgaszerepnek, hogy érdekes ellentétet alkot a folyton drámai magasba szárnyaló résszel s egyszersmind pihenésül szolgál a nézőnek. Mátray nagystílű jatéka teljesen ér vényre juttatta a szerep minden előnyét. Czakó Mici Ophéliája nemcsak nagy szorgalomról, hanem fényes tehetségről tesz bizonyságot; aki ily finoman tudja a lelki állapotok változását megjeleníteni, annak lelkében ott kelt lenni a művészet isteni szikrájának s megfelelő akarás és munka mellett rövidesen gyújtani fog. Szem- melláthatólag boszantotta a nézőket a folytonos színváltozás, a függöny leeresztésével súlyosbítva. Erről bizony a színészek sem tehetnek. Bizony a jó öreg Shakespeare idejében egy kicsit más volt a darab megírásának tekhnikája, mint most; színpadunk azonban, be kell vallani, a Shakespeare-i kor díszleteinek alkalmazásához van megkonstruálva. Lám, lám, magna ingenia conveniunt Csütörtökön Ibsen hatásos színmüve, A kisértetek kerüli színre. Megrázó módon érzékid meg a darab az átöröklés borzasztó következményeit, melynek valóságát ma már nemcsak az orvosi könyvek hangoztatják, hanem az irodalomban is van számtalan hirdetője, hogy igy a társadalomban köztudattá váljék s óvakodjanak tőle. Sok-sok nevet említhetnénk, hirtelekonyhába és nem mozdult ki egész nap; várta az estét. Titkosan szárnyalt el a nappal a kis parasztleány fölött. Éjszakára Julis kiült a konyha- ablakba. Vele voltak az álmok, a feltörő sóvárgások, a János-napi csudák. Az éjszakaleglágyabbfátyolait lengette az udvarban, halovány arczczal kinéztek alóla a nagy, csiszolt ablakok, az aranyos emeleti rácsok sápadtan szakgatták széjjel az árnyakat, Julis fölbámészkodolt a tiszta égre. A csillagok átégtek a kékségeken és lobogtak, el-elhunyva uj tüzeket gyújtottak. Julis előtt elringott a János- napi éjszaka. A földszagu czerimóniák fölverték képzeletét ... és Julis a marokszedő leányok, az aratók közé suhant. Az égi mennybolt szikrázó sátora alatt, énekesszóval ballagott ki a lányokkal, legényekkel a mezőre. Mikor a vetésekhez értek, elcsöndesedtek és imádságos arczczal az égre néztek. Hang se mukkant, csak a búza susogott s az ég kigyult. Nagyszemü csillag futott le az égen és egy ragyogó kasza hasadt ki, esett le a mennyből. Legények, leányok leborultak a földre, rányomták a fülüket a harmatos gyepre ... most szakad meg a búza gyökere, neszei valami a földben ... az anyaföld magasra emeli ágyából a termést és az élet immár görnyedten, fáradtan várja az aratók kaszáját.. . Ajtók nyilottak a felső emeleten, a hajnali derengésben két leány jött, batyuval a hátukon. Julis visszaugrott a konyhába, összekapkodta czók- mókját és kiszökött az ablakon. Szaladt a leányok után, reszketve állt melléjük és nevetve is, sírva is mondta: — Mari, Ágnes, én is hazamegyek ... — veletek megyek. Révész Béla. nében Zola jut eszünkbe a Rougon-Makart család degenerálódását regényalakban megirt cziklusával; Brieux hires színmüve, melynek előadását meg sem engedték, a Les Avaries (Métely); Ibsennek szinte hasonló tárgyú ez este előadott drámája. A dráma borzasztó perspektívája mellett is óriási hatást telt a nézőkre. Természetesen a sikert előmozdította a kiváló előadás is. Beregi talán három szereplése közül ebben volt a legnagyobb, művészetét ebben ragyogtatia legjobban. Méltó partnere volt Ho- mokai Gabriella az anya szerepében. Rutinos tudásának oly fényes tanujelét adta, hogy örvendenünk kell az őszi viszontlátásnak Neményi társulatában. A pompás ensemblet Mátray, Baghi és Horváth Lenke egészítették ki. Az előadást majdnem telt ház nézte végig s a búcsúzó vendégművészt lelkes óváczióban részesítette. Pénteken a Mádi zsidó került színre. Gntlü Soma dr. azt hitte, hogy nem látszik a lóláb ebből a darabból. Bohózat álarcza alatt akar annak igazságáról meggyőzni, hogy a kivándorlási ügynökök (akik kevés kivétellel zsidók), igen hazafiasán járnak el. íme a lóláb. A darabnak irodalmi értéke semmi, felekezeti értéke talán van valami, bohózatnak azonban elég reczeplszerü és unalmas. »Életképnek« van elkeresztelve a szinlapon ez a kis torzszülölt; ohó, a kivándorlás nem igy néz ki Írásban és képben az életben, még állami támogatás mellett sem. Közönség félig töltötte meg a nézőteret, csak a kakasülőn voltak zsúfolásig. Azt Írták ugyanis a szinlapra: »Arató legények, leányok . . . sze- recsenyek stb.« Mindenki eljött szerecsenyt látni és nem mulatták, legalább az előadás alatt nem. így csapja be a szinlap a közönség várakozását. Panaszkép hallottuk ezt, azért hoztuk fel, de eszünkbe jutott erről valami. A szinlapon a szereplő személyek neveinél annyi sok sajtóhiba van újabban, hogy szinte zavarba ejt. Vidor József pl. vasárnap a szinlap szerint játszott, természetben pedig beszélgetett az étteremben. Vagy e kettő az egész előadás alatt lehetséges? Hisz akkor Vidor már nem is művész, hanem ördöngősebb a tudós debreczeni professzor, Hatvaninál. Az előadás elég sikerült volt. Mátray pompásan adta a hazafias missziót teljesítő mádi izraelitát. Pongrácz Matiid Évike szerepében igen kedvesen játszott s néhány ügyesen előadott magyar daláért zajos tapsot kapott. Kitűnő alakítást adott Herczeg (Kuba- csek), ez a Herczeg-féle megjátszások jobbik feléből való volt. A bankárt természetesennem Sipos adta; nem fontos ugyan, csak konstatáljuk. Legsikerültebb volt az egész darabban a kabaré; nem volt fehér, de azért senki sem haragudott meg érte. Dunai Rózsi sikerült énekszámmal szerepelt, Burányi egy operaáriával, Pongrácz Matiid néhány vörös, vagy legalább is rózsaszín kabarékupléval aratott tapsot. A komolyabb elemet Sipos Zoltán képviselte, ki Byrontól, Szabolcskától és Heinétől szavalt verseket; egyébként ő töltötte be a Conferencier tisztet is. Czakó Miczi bájosan adta elő az Izé monologot, Szende Ferencz pedig önmaga zon- gorakisérete mellett énekelte el nagy hatással a Halálmadár ez. műdalt. Csak — újra feltolakodik ez a »csak« —a tánczkettős elmaradt. A hirdetett táncz elmaradásának ez már második esete. Igaz, hogy kárpótlásul szerepelt Vörös Ili, a budapesti kabarémüvésznők legneveseb- bike, ki néhány kedvesen előadott dalával valóságos eksztázisba hozta a közönséget. A rokonainál városunkban nyaraló bájos színésznőt az igazgatóság csakis a jótékony czél érdekében bírta fellépésre megnyerni, amennyiben a szombathelyi lüzkárosult színtársulat javára volt az előadás. Szombaton Sipos Zoltán jutalomjátékául Mayer-Förster Vilmos hírneves színmüvét, a Heidclbergi diákélet-el adták. Tendencziozus darab tele virágos romantikával, mely a sok reális irodalmi termékektől megcsömörödött lelkűnknek oly nagyon tetszett. A herczegi trón fiatal várományosa Heidelbergbe kerül diáknak s ott megismerkedik az előtte eddig ismeretlen szabadsággal és a leányokkal Ámde a sors újra belezaklatja a szenvedésbe, nagybátyja, az uralkodó beteg lesz, majd meghal s neki kell helyét betölteni, oda a szabadság, a szive szerelme s a hatalmas uralkodó rab lesz, mások rabja, szerelmének is búcsút kell mondani, meg kell tanulnia a lemondást az uralkodás érdekében. E szomorú történetet a heidelbergi diákok vidám élete teszi élénkebbé, a herczeg s akis vendéglős leány szerelme napsugarassá, de a végén minden oly szomorú lesz, még a vidám diákok ajkán is úgy csendül itt már a Gaudeamus, mintha gyászinduló volna. Igazi dráma ez, nem hal meg senki, az igaz s mégis mindenki érzi, tudja, hogy emberi jog: a szabadság és szerelem buktak el a küzdelemben s ez teszi a darab végső akordjail oly fájdalmasakká. Sipos Zoltán páratlan művészettel alakitolta a herczeg szerepét, méltán meghajthatjuk előtte ez este a zászlót. Vidor az annyi poézislól állengett nevelő alakját valósággal szivünkbe lopta. Mátray komornyikja zseniális megjátszása volt e kis szerepnek, mig Horváth Lenke Katiczát adta nagyon kedvesen. Heczeg-nek minisztere a rosszabbik szerepei közül való, ellenben Markovits nemcsak ügyes játékával, hanem egyedül pontos énekével is kivált a karból annak az örökszép diákdalnak rossz előadásakor. Az előadást jó félház nézte végig. Vasárnap délután zsúfolásig telt ház előtt ment zónában az Iglói diákok. Hiába jobban szereti az Úristen a színészeket, mint tűzoltóinkat, az ő imádságukat hallgatta meg : esett az eső. S a közönség benne volt a mulathatnámba, elment hát a színházba. Estére már kiderült az idő, a közönség érdeklődése is mecsappant s bizony csak fél ház nézte végig a Postás fiú és a húga c. bohózatot. Kedves kis bolondság, a germán szellemességnek mintaképe. Pikantéria nélküli tréfaság, amilyent csak sörrel táplált szervezetben élő agy tud írni. A közönség jól mulatott. Mátray ismét egyik legjobb szerepét játszotta s folytonosan derült hangulatban tartotta pompás játékával a közönséget. Pongrácz Matiid osztozik vele a sikerben, sőt bájosan előadott keringője határozottan feltűnést keltett. A kitűnő előadásért dicséret illeti még Sípost (Csipkés), Czakó Miczit (Álmai), Herczegel (a báró) és Darázs (Pityke), ez utóbbi határozottan igen jó volt. Hétfőn Molnár Fererencz szenzácziós darabja, a Liliom került színre. Nehéz erről a Liliomról valamit Írni, anélkül hogy Iiliomtip- rás vádjával ne illessenek esetleg azok, akik el vannak ragadtatva tőle. Liliom fővárosi csibész s Molnár azzal akarja jellemezni a csibészeket, hogy még »a csillagot is lelopják az égről«. Ennek az ötletnek aztán feláldozza a darabot. A jól induló mesét agyonüti azzal, hogy a túlvilágot szerepelteti persziflálva. Még az kisebb hiba volna, hogy végtére is a meny - országot gúnyolja ki ügyetlenül, hanem az a bökkenő, hogy ezzel a darab elvesztette azt a reális alapot, melyre esetleg valami erkölcsi tételen nyugvó darabot fel lehetne építeni. Vagy nem keresett semmi nemeset Liliom életében és jellemében, úgy akarta odaállítani, amilyennek látta minden magasabb tartalom nélkül, úgy is szépnek kell lenni. Hát akkor miért fosztotta meg a végén a való élet látszatától egy bizar ötlet dokumentálására. Már-már majd feltaláljuk az örök szépet Liliom lelkében s a végén ebből is kizökkent Molnár, mikor erőszakot tesz hiszékenységünkön. Nem is meri becsüleles névvel illetni, csak szerényen »külvárosi legendának« minősiti. Nini, nemcsak a darab megkonstruálásában uj, hanem még a legenda fogalmat is uj értelemben foglalja le. A »külvárosi« az jellemző. Az erkölcsi alap, a magasabb eszméket szolgáló világnézet hiányzik ebből a legendának keresztelt valamiből; a külvárosi életben is meg kellett volna találni a szépet, a felemelőt, mert ez ad maradandó értéket, mert lehet szenzácziós, de irodalmi értéke majd semmi. S egy darabban nem lehet valaki először impresszionista, aztán szimbolista, összezavarodik könnyen a két irány s nem lesz se füle, se farka az irodalmi termékecskének. Hogy farka nincs, nem baj, csak füle volna, legalább az ember megczibálhatná a végén bosszúságában. A végén. De hol ennek a darabnak a vége. Mennyire nem elégítette ki a közönséget, legjobban az mutatja, a darab befejeztével alig mozdultak helyükről a nézők, azt hitték, még folytatása lesz. Az előadás páratlan volt. Sőt azt mérnök mondani, ez Heves társulatának parádés darabja. A czimszerepben Sipos adott művészi alakítást, ilyen jónak még sohase láttuk. Czakó Mici természetes egyszerűséggel játszotta Julit s ezzel eltalálta a helyes utat és hangot. Ifj Baghy Gyuta szintén remekelt Ficsur szerepében, ifjú tisztelői meg is lepték pálmaággal. A többi szereplők közül kiváltak Darázs, Dunai Rozi, Romokai Gabriella. Az előadást kevesen nézték végig.
