Nagybánya, 1911 (9. évfolyam, 27-52. szám)

1911-08-03 / 31. szám

1ISZ. é-srfol;ya,m.

ISII. augusztus lió 3.

31-lte szám.

^-AjESJB-AJOAX* ÄJET JÉ30 «»iaPmoOAliMX J^rorr-ICXa-AX».

ElßfiiÄesi árak: Egész évre 8 korona, félévre -4 korona, ^negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér.

Mégj elejiik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon.

Felelős szerkesztő:

ÉGLY MIHÁLY.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-utcza 13. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő Üzletében is.

asárnapi munkaszünet.

Augusztus 2.

igyarországon úgy a kereskedelmi alkalMazottak, mint a kereskedőknek egy jó része mintegy tiz év óta küzd, agitál a teljes vasárnapi munkaszünet érdekében.

A harcznak, mely egyszer lelkesebb, hangosabb, máskor meg a gyorsan alvó szalmatüz lángjával ég csöndesen, ez ideig semmi eredménye nem mutatkozott.

Voltak ugyan egyes városok, hol több-kevesebb kereskedő az év bizonyos hónapjaiban egész vasárnapon zárva tartották üzletüket, egyébként azonban a vasárnapi munkaszünet nálunk úgy áll, ahogyan azt a munkaszünetről szóló és igen alapos revízióra szoruló törvény elrendeli.

Ez a törvény tudvalévőén a vasárnapi munkaszünetet az egyes városok lakosságának száma szerint szabályozza és amig egyik városban délelőtt tiz óráig maradnak nyitva az üzletek, addig másutt az alkalmazottak pihenője csak délben kezdődik meg. A kereskedelmi miniszter kivételes esetekben ugyan egész napra is felfüggesztheti a munkaszünetet, de elismeréssel legyen mondva, az egyes miniszterek e jogaikkal ez ideig csakis nag3ron kivételes helyzetekben éltek.

Ám a vasárnapi munkaszünet kérdése hova-tovább égetőbb sürgőséggel kopogtat ajtónkon. Mig a törvény az iparos munkások nagy tömegének lehetővé teszi a vasárnap megölését, addig a kereskedőknek s kereskedői alkalmazottaknak, akik pedig egész héten át az iparosokénál nem könnyebb munkát végeznek, vasárnap is dolgozniok kell. Dol- gozniok kell, de miért? Van-e arra komoly ok? Á közönség kényelme nem teszi indokolttá egy nagy munkásosztály jól megérdemelt nyugalmának megzavarását, de különben is a húsvéti és kará- ! csonyi ünnepek, mikor egész napon I zárva vannak az üzletek, meggyőzhettek I mindenkit arról, hogy a közönséget igen könnyen hozzá lehet szoktatni ahoz, hogy szükségletét az előző nap szerezze be.

Vagy pedig a konkurrenczia tenné szükségessé az ünneptörést? Az sémi Épen a konkurrenczia szempontjából a vasárnapi munkaszünet kérdését társadalmi utón megoldani nem lehet. Annak megoldásához törvényhatósági intézkedés kell. /

Teljesen fölösleges munkát végeznek tehát azok a különbéi agilis ^és bizonyára jó szándékú emberek, akik aláírásokat gyűjtenek, gyüléseznek a teljes vasárnapi munkaszünet érdekében. Ilyen utón, ilyen eszközökkel nem lehet célt érni. Ha a kereskedők nagy része kötelezően meg is fogadja, hogy vasárnap egész nap zárva tartja az üzletét, bizonyosan akadnak. — amint hogy akadtak is — kereskedők, akik a megállapodást nem tartják be és igy az a kereskedő, aki tényleg hive a vasárnapi munkaszünetnek, kénytelen szintén nyitva

tartani az üzletét, mert végre is nem nézheti összetett kezekkel, hogy vevőközönségét a konkurrens cég elhódítsa.

Eredményt a mozgalom csak abban az esetben érhet el, ha ezt a fontos köz- gazdasági és szocziális kérdést törvénynyel rendezi a parlament.

Mindenkire egyaránt) kötelező törvényt kell alkotni, természetesen olyant, amely megfelelő is lesz és akkor elérjük a czélt: a hét hetedik napján valójában szünetel minden munka.

De ha munkaszünet lesz, akkor legyen igazi munkaszünet.

Olyan, aminő Angliában van.

Ne csak a gyárakban, a műhelyekben, üzletekben, irodákban szüneteljen szombat estétől hétfő reggelig a munka, hanem legven zárva ez alatt az idő alatt minden vendéglő, korcsma és kávéház is és vegyék el a munkaszünetet élvező emberektől még csak a lehetőségét is annak, hogy szabad idejükban az alkohol cselédjeivé aljasodhassanak. — Ilyen körülmények között talán vesztesség érné az államkincstárt, minthogy nálunk állami monopólium a szeszfogyasztás, de ezzel szemben meg lenne a nagy erkölcsi ha- I szón: józan, kötelességtudó és pontos I alkalmazottakat kapna, kereskedő, gyá- : ros, iparos és vállalkozó.

A vasárnapi munkaszünetnek ilyen irányú megoldása minden tekintetben üdvös lenne. Elsősorban ez a legjobb mód az országban szomorúan nagy elterjedtségnek örvendő alkoholizmus leküzdésére, azután kulturális szempontA „Nagybánya“ tárczája.

Holtak.

Oh a halottak vissza-visszajárnak!

Nyugodni nem tudnak. Beállnak árnynak És igy kisérnek uton-utfelen.

Lelkűnkbe nyomják osontos ujjúkat, Megdöbbenünk Agyunk száz amiért*-tel tel meg Kérdeznek ők is, de soh’ sem felelnek.

Osak már ha, alszunk és fogunk vaozog, Verődnek össze az árnyék-karok S kántálnak hosszú, vontatott bús hangon.

Állmunkba harsog, zúg, zúhog az ének , . .

De szürkületfelé elcsenevésznék,

Csak egy-egy halk akkord marad még vissza.

Fásultan ébredek, égő szemekkel. . .

És élő hullák kérdik hogy vagyok?

S nem látják, hogy szemem könnytől ragyog l

Simon Viktor.

A szép horvát leány.

Hajnaiodik.

A hegyormok felett biborpir jelzi a nap közeledtét. A völgyben néma csend. Csak néha hallatszik valami titokzatos suttogás, amikor a

hajnali csipős szél megrázza a fák lombjait. Minden pihen még. Az emberek a kis falu szalma- tetejű házaiban, a madarak az erdő fáin, a bokrok közé rakott fészkeikben.

Egyszerre trombitaharsogás zúg át a völgyön. Érczes hangját kétszer-háromszor visszaveri az erdő, a hegyoldal. A kis faluban katonák vannak elszállásolva s az ébresztőt fújja tele tüdővel a századtrombitás.

Néhány perez múlva nyüzsgő élet támad a kis faluban. A katonák elősietnek éjjeli pihenőhelyükről. Egyik a szalmás színből, másik a szénás padlásról. Fejedelmi nyugvóhely ez fáradt katonának. Fejealj a borjú, takaró a köpönyeg. A kutnál megmosakodik, az udvaron leszedik egymásról a széna-, a szalmaszálakat, felveszik vállukra a borjut, a puskát s az utczán sorakoznak szép rendben.

— Főhadnagy ur Fábiánt felköltötte-e már kend ? kérdezte az öreg őrmester a napos káplárt.

— Még nem, őrmester ur, válaszolt a legény.

— No hát. induljon kend sebtiben, mert ha én indítom útnak kendet, abból még baj talál tenni, szólott fenyegetőkig az öreg vitéz.

Fábián főhadnagy ur legkedveltebb tisztje az ezrednek. Csinos, barna ember, aki után sok szép leány bomlott a horvát fővárosban. Azonban hiába bomlott, mert a főhadnagy ur nem nézett rá egyre sem. Rá is fogták, hogy nőgyülölő, de ezzel nem sokat törődött a főhadnagy ur. Valamikor pedig vig fiú volt, hej de sok szép

horvát leánynak elcsavarta a fejét! Az utóbbi időben azonban egészen magába zárkózott.

A napos káplár elindult, hogy fölkeltse a főhadnagy|urat, aki egy szénaboglya tetején aludta az igazak álmát. Útközben meg-megállt, azon tanakodva : de hát hogyan keltse fel ? Mert Fábián főhadnagy ur jó ember, derék ember, de arra rettenetesen megharagszik, aki álmából felveri, kitelik tőle az is, hogy haragjában pofon üti. Oilhon bizony gyakorta érte ez a kellemetlenség legényéi, de ez azért nem bánta volna, ha éjjelnappal pofozza is, mert a főhadnagy ur haragja hamar elmullott, amikor néhány forinttal sietett kiengesztelni a megbántott legényt.

Óvatosan odatámasztott a boglyához egy létrát s csendesen felment rajta a boglya tetejére. A főhadnagy ur még édesen pihent. Valami szépet álmodhatott, mert mosoly játszadozott ajkai körül. A káplár megállóit a lajtorja legutolsó fokán, kiegyenesedett s miután keményen szalutált, kiabálva mondta:

— Főhadnagy ur jelentem alássan, tessék fölkelni 1

Mert a katona, az mindig »jelent«. Akár kér valamit, akár megköszön valamit, azért csak mindig jelent. Fábián főhadnagy urnák azonban hiába jelentette, hogy keljen fel. Meg se mozdult, csak aludt tovább.

A káplár újra szalutált s még nagyobb hangon kiáltotta:

— Főhadnagy urnák alássan jelentem, tessék már fölkelni,