Nagybánya, 1911 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1911-12-21 / 51. szám
4 1911. deczember 21. NAGYBÁNYA piktor oda áll képei elé és mellére ver: — mea culpa, hogy csak ilyet tudok — de majd, majd — mi is nagybányai piktorok leszünk . .. ügy legyen! Tolstoj fiatal korában irt egy novellát, melynek az a veleje, hogy a tizenkilenczedik századnak nem Waterloo, nem a februáriusi forradalom a jellegzője, hanem az, hogy egy nyári estén egy gitáros ember jött egy svájczi fogadóba ... Ne haradudjanak meg érte, de merem állítani, hogy ezeket a fiatal piktorokat melegen fogják említeni még, amikor évről- évre ily kis téli kiállítást fognak rendezni a növendékek. Pózért hozom én fel Tolstoj nagy gondolatát a nagybányai festőkolónia történetével kapcsolatban s sajnos tovább kell mondjam a Tolstoj mesét: A világfogadóban tartózkodó dúsgazdag úri népek közül senkinek sem jutott eszébe egy polturát adni a gitárosnak. . .. Köves István. Színház. Az elmúlt héten csak egy darab, a Bátor katona került bemutatóra, de a többieket is szívesen néztük, mert ismert voltuk daczára pompás előadásban kerültek színre. Nem is lehet kívánni, hogy a társulat folyton újat és újat nyújtson. Hisz mennyivel jobb dolguk van a fővárosi színészeknek. Egy-egy kaszadarab ötvenszer, százszor megy egymás után, mig a vidéki kollégáiknak, hogy a közönség közönye ellen csak valamelyest is küzdjenek, folyton az újdonság csábjával kell őket a nézőtérre csalogatni. Tessék csak azt elképzelni mennyi munkával, mennyi lelki fáradtsággal, fizikai kimerültséggel jár este játszani nyoícztól tizenegyig, délelőtt próbálni kilenczlől egyig s még esetleg szerepet tanulni délután. S hozzá mindig ugyanazon színészek vannak robotban. Ha ezt meggondoljuk, úgy még a legkisebb jóakaratot is a legnagyobb elismerésre kellene méltatnunk, hát ha oly nívós előadásokat látunk, mint amilyeneket a társulat produkál. A művészet miiy lángjának kell élni azokban, akik ily lélekölő munka mellett össze nem roppannak. S mily boldoggá teszi őket az elismerés legparányibí) megnyilatkozása. E héten is természetesen az operett dominált. Az imént említett bemutatón kívül színre került a Muzsikus leány, Jarnónak szerintünk nem a legjobban sikerült daljátéka, biz csak kópiája az Erdész leánynak; továbbá másodszor adták a Kis gróf-ot s elővették a nálunk eléggé ismert Elvált asszonyt. Még talán az lg lói diákok-at is legalább félig-meddig zenés darabok közé lehetne sorolni, igy aztán csak két estére marad szavaló darab: a poetikus szépségű vígjáték, a Kis lord, meg a Biró Lajos nagy kvalitású darabja, a Sárga liliom. Ha mindezen előadásokból le akarnánk vonni a társulat szereplésére valami általánosságban leszűrt véleményt, most is csak az ismételhetjük, amit már előző beszámolókban hangsúlyoztunk, hogy a társulat tagjai derék, becsületes munkát végeznek s joggal hajthatjuk meg előttük a zászlót. Rátérve az egyes előadásokra a szerdai premierről, Strausz Oszkár operettjéről, a Bátor katonáról csak a legjobbat mondhatjuk. Nemcsak szövegkönyve bájos, hanem muzsikája is a tuczat-operetteken felülemelkedő, komoly munka, Szinte csodálkozik az ember, hogy még eddig nem adták elő a fővárosban, alig két- három vidéki társulat hozta színre, s mindenesetre elismeréssel kell adóznunk, hogy Neményi társulata bemutatta. Valószínűleg ezzel a darabbal is úgy lesz, mint az Erdészleánynyal: a vidék színpadairól tartja majd bevonulását a fővárosba. Valami íülbenmaradó dallamok nem igen vannak benne, de azért a folyton lágyan hullámzó melódiák mindenkire kedves hatást gyakoroltak. Kicsit baj volt, hogy az első felvonás alatt a rivaldán és a zenekarban ismét elaludtak a lámpák, úgy, hogy a zenészek nem láttak. Pedig a csodaszép első felvonás zenéjének ez nagy hátrányára szolgált. Az előadás a legmesszebbmenő követelményeket is kielégit- tette. A társulat legderekabb tagjainak kezében volt ez a kevés szerep, mely a darabban előfordul. Vegyük csak fontolóra, milyen előadásnak kellett annak lenni, hol Komáromi, Miklós Dóra, Füzes Lenke a nők közül, Gáspár, Kun, Csáky, Bay és Pelsöczi a férfiak közül közös erővel tudásuk legjavát produkálják. Hisz ezek a nevek együtt feltétlen sikert biztositanak a darabnak. Meg is leheltünk elégedve mindegyikőjükkel. Különösen azonban Füzes Lenkét emeljük ki, először láttuk nagyobb szerepben s nem csalódtunk, ügy temperamentumos játéka, mint igazán jó éneke meggyőzött bennünket arról, hogy kiváló tagja a szinészgárdának. Kissé talán tartózkodva játszott, mintha félt volna, vájjon szívesen fogadják-e. Kár pedig, mert úgy vettük észre, mindenkinek nagyon tetszett; s ha a bátorság adta jókedvét nyugodt szárnyra engedi, sok sikert jósolhatunk nelci. Csütörtökön egy édes angol vígjátékban gyönyörködtünk, a Kis Lord-ban. Növelte az előadás érdekességét a kis Neményi Liliké fellépése, ki a főszerepet játszotta benne. Kissé féltünk ettől a debütálástól, de mikor a bájos apróságot a deszkákon mozogni, beszélni láttuk, elcsodálkoztunk. Nem hittük volna, hogy ily pompásan megállja helyét a kis Liliké. El van ő már jegyezve a színészetnek. Aki ily korban igy tud játszani, az őrökre visszavágyik a fes tett falak közé s vissza is tér, hisz gyermekálmainak szép emlékeit fel akarja újítani, gyermekábrándjait meg kívánja valósítani. Liliké felvette a versenyt a nagyokkal. Múlt évben Horváth Lenkétől láttuk e kedves szerepet s nagyon tetszett s most be kell vallanunk, hogy Liliké nem sokkal marad mögötte, talán csak korával. A poélikusan szép szerep minden kedvességét visszaadta, hanghordozásban, játékban, mimikában egyaránt teljesen kielégítőt nyújtott; nem szólva a hatalmas szerep meglanulásának munkájáról. Ünnepelték is a kis dívát, meglep lék csokorral, cznkorral s a taps számtalanszor felhangzott, hogy alig akart szűnni. A többi szereplők közűi Homokayt és Kovácsot méltatjuk, mint olyanokat, akiknek nem derogált a kicsi lány- nyat együtt játszani. Homokaynak ezt a szerepét már ismerjük. Akkor is a legnagyobb elismeréssel szóltunk róla, most sem tehetünk mást. Kovács ismét páratlan alakítást nyújtót, ha egy kicsit komolyan veszi szerepét, mindig meglátszik, hogy benne a nagy talentum nagy szorgalommal párosul. Az előadást majdnem telt ház nézte végig. Pénteken Jarnó operettje, a Muzsikus leány volt soron. A szerző eléggé ismert közönségünk előtt egy kedves darabjáról, az Erdészleány- ról, melynek annak idején oly nagy volt a sikere nálunk is, hogy egy szezonban talán hétszer is adták. Erről a müvéről azonban nem lehet már elmondani, hogy minden tekintetben ügyesen sikerült. Maga a szövegíró is, Buchbinder utánozta az Erdészleányt, a komponista pedig valósággal önmagát plagizálta. A zenében hasonló motívumok csendülnek meg, nincs benne az az eredetiség és frissesség, mety az Erdészleányt jellemzi. Innen van, hogy meglehetős vegyes hatást gyakorolt a nézőkre, valami túlságosan elragadtatva azonban senki sem volt Pedig az előadásban nem volt semmi hiba. Különösen az első felvonás zenéjét remekül reprodukálta a zenekar. A szereplők is mind igen jól játszottak. Természetesen a darabok középpontjában Komáromi és Miklós állottak, pompás énekükkel, továbbá Csáky, Gáspár és Ernyei. Sikerült alakítást adtak Szelényi Emilia, Kun és Kovács. Az előadást nagyon gyérszámu néző- közönség hallgatta végig. Szombaton e szezonban másodszor ment a Kis gróf. Erről az előadásról sem mondhatunk mást, mint amit az elsőről. Ez a társulat parádés darabja, legjobban tudják. Az énekszámok, az együttesek mind preczizen mennek s ezt feltétlenül Intődy karmester javára kell írnunk. Egyébként ez az előadás az öszhatást tekintve még jobb volt, mint a bemutató. Vasárnap két előadás volt. Délután zónában Ripp van Winkle t adták, mig este Farkas Imre kedves diáktörténetét az Iglói diákok-ni. Hiába, az ifjúkor kedves emlékeit felújítva látni a színpadon jól esik az embernek. Szinte újra átéli az ember a színészekkel azt a soha vissza nem jővő szép kort, melyet arany ifjúságnak neveznek. Az édes nemtörődömségnek, a játszi bolondságnak, a mindent rózsaszínben látó ábrándozásnak ideje, melynek édes-bús emlékei mintmegannyi viszhang kelnek fel keblünkben a darab láttára. Talán ép ezeknek az édes reminiszcenciáknak fölébresztése okozza, hogy mindig találunk a darabban valami újat, ami megkap, szivünkhöz szól. Az előadás meglehetős jónak mondható, Az est hősei Füzes Lenke (Évike), Stella (Pali) és Csáky (Holéczy), kik pompás játékukkal a megfelelő hangulatot tudták kiváltani a nézőkből. Kitűnő kabinet alakítás Pelsőczié (Tircsák), ki e szerepet a szinla- pon hirdetett Neményi helyett játszotta. Kár, hogy a piros zsebkendőt nem mellőzte, ily olcsó hatású komikumra nincs ott szükség, hol maga a szerep kínálkozik a pompás megját- szásra. Igaz, hogy ez Ízlésbeli dolog, de véleményünk szerint a komoly alakításban mindent kerülni kell, ami az opereltszerü figura látta- tására enged következtetni. A kifogástalan eu- semblehoz hozzájárult Kovács (pedelus), Kun (korcsmáros) és Faragó (Szindon Ákos), nemkülönben Gáspár, Ernyei és Bay. Az előadást félig telt ház nézte végig. Hétfőn Fali Leónak szinte az elcsépeltségig ismert operettjét, az Elvált asszonyt hozták színre. Nincs zenekar, mely ne jálszaná, nincs utczagyerek, ki ne íütyölné s igy nem csoda, ha nem igen sokakat vonzott a színházba. Pedig az előadás maga, no meg a darab is egyébként, megérdemelt volna nagyobb házat is. Komáromiti (Gonda) valami kedvetlenség látszott s azért nem sikerültek talán énekszámai oly jól, mint máskor. Füzes Lenke (Jana) bátrabban játszott, mintha észrevette volna, hogy ő meg a közönség nem idegenkednek egymástól; innen van aztán, hogy nemcsak temperamentuma ragadott magával, hanem kedves énekével is megnyerte tetszésünket. Kovács (biró) ma ismét brillírozott. így kell a szerepet tudni, csak úgy folyjék a színész ajkáról a szó és úgy kell előadni, mint ez este Kovács kis szerepét. Kívüle igazán pompás volt Kun Dezső (Skrop), aki minden modorosságtól és mókázástól menten a finomabb komikum visszaadásában jeleskedik. Ajánljuk követendő példának. Tessék csak megpróbálni, milyen nehéz. Kedden Biró Lajos szenzácziós »vidéki története«, a Sárga liliom volt soron A darab nagy kvalitásáról felesleges Írni, hisz legnagyobb bizonyítéka komoly irodalmi értékének s Írója zsenialitásának, hogy az európai színpadokat is diadalmasan bejárta. Ezúttal csak az előadással kívánunk foglalkozni. Ha egyet-mást olyat mondunk, ami talán kissé kellemetlen, megbocsájtják nekünk színészeink, hisz elégszer nyilatkoztunk már hízelgőén, — talán egyesek véleménye szerint igen is sokszor. Az előadás legnagyobb hibája a szerep nem tudásában és az ősszjáték hiányában gyökeredzik. Egy ily szavalódarabnak gyorsan kell perdülnie, a színészek szájából, hogy úgy mondjuk, csak úgy dűljön a szó. Persze ez nem lehet, ha folyton a súgót kell lesni. Ez még csak a kezdetleges hiba lett volna. Még a szerep megjátszásával sem vagyunk megelégedve. Hiányzott a komoly tanulmányozáson alapuló megértése a szerepnek. Hány gyönyörű gondolat veszett kárba részint a megértés hiányában, részint a kellő nüanszi- rozás elmulasztásával. Spdner, Kovács, Stella igen jó színészek s mi hisszük, hogy ennél A főváros központján. Villamos megálló. 10 perez a központi és a nyugati pályaudvarhoz. 80 legmodernebben berendezett szoba Augusztus hé 1-én megnyílt az Edisou-Szálloda Budapest, VII., Hársfa-utcza 59. sz. (Király-utcza sarkon.) Tulajdonos: POLLÁK JÓZSEF. Hideg és meleg vízvezeték. Központi fűtés, villanyvilágítás. Figyelmes kiszolgálás trtekezes minden mo dern nyelvben. Szoba árak 3 koronától! 1
