Nagybánya, 1911 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1911-12-14 / 50. szám
2 NAGYBÁNYA 1911. deczember 14. I sut részére 1 K 40 f és 1 K fuvarozási dijak mellett. Vállalkozott ingyen a hordozható vágányoknak öt évenkénti másmás helyekre való lerakására. Felajánlotta, hogy az iparvasutat összes felépit- ményeivel, 1 mozdonynyal és 16 kocsival harmincz év elteltével ingyen a város tulajdonába bocsátja. Ez volt Bernát ajánlata, melynek komolyságához szó sem férhet, annyival kevésbbé, mert az ajánlatot megfelelő biztosíték is garantirozta volna. Ezzel szemben az erdészeti bizottság javaslata s ennek értelmében a közgyűlés elutasító véghatározata azon indokoláson nyugodott, hogy nagyobb megtakarítás lesz elérhető akkor, ha a város házilag építteti ki az iparvasutat, mert akkor a köbányatelepi kőbányák intenzív köhasználása is lehetővé tétetik. Az erdészeti bizottság Grundböck volt mérnök költségvetése szerint igy kalkulált: Az iparvasut építési költségeire előirányzott összeg 300.000 korona, amortizácziójára szükséges 24000 korona, évi üzemköltség 8.000 korona; együtt 32.000 korona évi kiadás. 23000 ürköbméter fának tengelyen való lefuva- roztatása, 2 koronájával számítva, évente kitesz 46.000 koronát, ez összegből levonva az évi kiadást, 32 000 koronát, az az eredmény állott elő, hogy köbméte- renkint mintegy 60 fillér megtakarítás lesz elérhető a régi fuvarárakkal szemben. 23 000 köbméter fa után azért történt a számítás, mert az előző években ennyi volt a szükséglet. Ez a számítás döntött úgy az erdészeti bizottságban, mint a közgyűlésen s a jókora ellenszenvvel megterhelt Bernát szava a pusztában kiáltó szava gyanánt hangzott el. Csakhogy a döntés alapját képező Grundböck-féle költségvetésbe és számadásokba egy kis szépséghiba csúszott be. Grundböck 300.000 koronára irá- n}rozta elő az iparvasut építési költségét. De e 300.000 koronába elfelejtett egvet-mást beilleszteni, ami szintén az építési költségekhez számítandó. Igv többek között elfelejtette beilleszteni az iparvasut telefon építési költségét, (telefonra csak szükség van); elfelejtette beilleszteni a mozdony színjének építési költségét; a vasúti állomás építési költségét; s ami fő, elfelejtette beilleszteni a kisajátítandó területek kisajátítási költségeit, ami pedig szintén oda tartozik. E szépséghibák az okai azután annak, hogy a 300.000 koronára prelimi- nált s a várható jövedelem kiszámításánál is alapul vett 300.000 koronára előirányzott költségekre ez ideig is már mintegy 440.000 koronát adtunk ki s ki fogunk adni még egy igen csinos összeget. Szóval a 300.000 koronára pre- liminált előirányzat már a fél millión túl botorkál. Az évi üzemköltségeknek 8000 koronában való megállapítása is nagy téve- I désen alapul. Szakemberek mondják és állítják, hogy egy iparvasutat évi 8000 korona költséggel üzemben tartani nem lehet. A legkisebb évi költség 15-10000 korona. Tehát ez a tévedés is már nagyban rontja a kalkulust, nem is beszélve arról, hogy a vasúti mozdony s a vasút vasrészei már két éve itt vannak használatlanul s mi minden jövedelem nélkül két éve fizetjük azok után, a mintegy 140.000 koronára rugó kiadásoknak a kamatait. Láthatja ezekből laptársunk czikk- irója, hogy amidőn mi a beadott ajánlatoknak a személyes momentumok figyelmen kívül hagyásával leendő komoly, körültekintő és szigorú mérlegelését óhajtottuk, nem épen üres szalmát csépeltünk. Volt arra némi okunk, anélkül, hogy meggyanusitással vádolhatna valaki bennünket. Aminthogy a komoly kritika még nem meggyanusitás, a tévedésekre való rámutatás még nem a jóhiszeműség kétségbevonása. 8 ezek után és sok más tapasztalatok után talán azt is megfogja érteni laptársunk czikkirója, hogy miért fázunk tud védekezni, hogy meggyanusitással vádol bennünket, mert szerinte „Ber- nátnak az iparvasut létesítésére vonatkozó ajánlata sohasem került az erdészeti bizottság elé. Sőt, ha jól vagyunk értesülve, egyáltalában nem is nyujtatott az be a városhoz.“ Továbbá más helyütt azt Írja: „Igénytelen megjegyzéseinket amaz indítvánnyal legyen szabad befejeznünk, puhatolja ki (már mint mi), hogy Bernát Dezsőnek az iparvasut építésére vonatkozó ajánlata benyujtatott-e valósággal.“ Minden különösebb puhatolódzás nélkül készséggel megtesszük laptársunk czikkirójának ezt a szívességet. Bernát Dezső az iparvasut építésére vonatkozó ajánlatát a városhoz 1908 év február 5-én tényleg benyújtotta, hol az 679.—1908. sz. alatt lett iktatva. Az ajánlattal az erdészeti bizottság két Ízben is foglalkozott s az ajánlatra vonatkozólag az volt a közgyűléshez benyújtott javaslata, hogy a fölött a közgyűlés térjen napirendre s az iparvasutat házilag építtesse ki. Az 1908. évi május hó 8-án tartott rendes havi közgyűlés ily értelemben is határozott az erdészeti bizottság javaslata alapján. Formailag tehát az ajánlat korrekt elintézést nyert. Bernát Dezső, kinek személyén a Salamon Márton iránt táplált ellenszenv koloncza függött már akkor is, a törvényes formák keretében megkapta az elutasító passzust. Váltig hangoztatta ő már akkor is, hogy az ő ajánlata reális s a város számadásaiba tévedések csúsztak be, de hát az ügy formailag korrektül el volt intézve, afölött mindenki napirendre tért. Három év elteltével, midőn már kézzelfogható eredmények s megdönthetetlen számadatok állanak rendelkezésünkre, vizsgáljuk meg, hogy kedvező vagy kedvezőtlen volt-e Bernát ajánlata? Bernát, mint már jeleztük, ingyen vállalkozott az iparvasut kiépítésére, ha a város harmincz éven át évi 30,000 űr- köbméter fa fuvarozását biztosítja a vakonkurrens nagykereskedőktől. Ami pénzt kapott, azt vitte haza a Miczi számára. — Azt akarom — mondta neki boldogan és büszkén, ami éppenséggel nem illet e szürke emberhez — hogy úgy járj, mint egy grófnő! Miczi pedig ezt gondolta közben: — A grófnők nem járnak konflison. * Az egyik napon valaki lelkendezve újságolta a törzskávéházban : — Gyerekek, láttam a Miczit a kabaréban. A gróf Mogyoróssy páholyában ült! Egy pillanatra valamennyien úgy érezték, mintha ez a hir, ez a gyászos, súlyos hir az egész szerelem éhes társaságot sújtaná, de aztán teljes erővel szabadultföl ások rejtve elraktározott, sokszor kikivánkozó káröröm. Már nem Miczit sajnálták, aki kiröppent szenzácziókhoz nem szokott életükből, hanem pőrére vetkőztetett, nagy örömmel örültek Sebestyén szomorúságán. — Ejnye — mondták — vájjon milyen arez- czal állít be közénk a nagy Don Juan? Hogy szokja meg majd újra ezt az egyszerű legényéletet. Egész este nem fogytak ki a gúnyos megjegyzésekből és titokban apró gonoszságokra készültek, hogyha majd ismét beállít közéjük Sebestyén. Sebestyént pedig csakugyan csúnyán összetörte a csapás. Az utolsó hetekben szinte megnőtt a boldogságtól és úgy érezte, hogy életének sok súlya és tartalma van, másra született, mint amit ez a Dob-utczából kiindult élet kijelölt neki és néha már képzeletben összehasonlitotta magát igazi urakkal, akik az élet szépségeit csodás nők oldalán élik le. És most Miczi elment és az üres lakásban, amely még buján illatos a Miczi emlékezetétől, nincs más, csak egy nagy-nagy, finom képekkel teli föstött illuzió-váza sok szertehullott cserepe. Sebestyén a maga átlagos képzelőtehetségével úgy érezte, hogy ő egy szép virágos fa, amelynek egyik oldalát lehasitotta és felperzselte egy gyilkos villám. E napok alatt Sebestyén megtört, kicsiny lett, nem mert az emberek szeme közé nézni és szentül meg volt róla győződve, hogy barátai és ismerősei mind és minden pillanatban az ő bukásán kaczagnak. És ezért netn is ment többé a törzskávéházba. Valójában azonban nagy és javithatlan optimista volt Sebestyén és amikor megbizonyosodott róla, hogy Miczi már soha többé az övé nem lesz, vad bizakodással dobbantott. — Ejh — mondta sok reménykedéssel, nem Miczi az egyetlen leány a világon! És elindult uj nőt keresni. * Sebestyén egy idő óta egészen megváltozott. Napközben, ha üzlet után szaladt, szemügyre vett minden csinos nőt, az utczán megfordult utánuk, egyiket másikat hazáig követte, erőszakos ismeretségeket kötött, de már amikor néha czélhoz is ért, szomorúan és leverlen kellett konstatálnia: — Ez sem az igazi ! Csakugyan, akikkel megismerkedett, egyik sem ért föl a Miczi szépségével, egyik sem feledtette el a Miczi karcsú, finom arányos termetét, ringó, buja járását. Sebestyény nem tudott bosszút állni, nem tudott uj nőt vinni az özvegyül hagyott lakásba, leginkább pedig a törzskávéházba, ahonnét a régi, jó pajtások gúnyos tekintete egyre sebzőbben égette a lelkét. Este, hét óra tájban megállt előkelő belvárosi varrómühelyek kapuja előtt és leste a lányokat. Vágyakozó szeme mohón futott végig a pajkos, tréfás, kergetődző leánycsoporton és nem egyszer úgy érezte, hogy megtalálta az igazit. De a sarkon várt már a lányokra egy-egy fiatal ember és amig boldogan összesimulva mentek tovább a párok, Sebestyén megszégyenülve, menekülő árnyék gyanánt surrant tova. ügy sompoly- gott a falak mentén és égő tekintetét félénken meresztette szép asszonyok, szép lányok arczára. 0IOSÖJS öevásárlási forrás! Alapittatott 1894-ben. ékszerész Rákóczi-tér. Ajánlja dúsan fölszerelt raktárát az összes hires gyártmányú órákban. Nagy választék arany- ezüst és brilliáns ékszerekben, továbbá valódi és china-ezüst árukban