Nagybánya, 1911 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1911-11-30 / 48. szám
4 NAGYBÁNYA 1911. november 30. négy középiskolai végzettséggel, vagy ezzel egyenrangú képzettséggel bírnak és 14 életévüket már betöltötték, de 16 évesnél még nem idősebbek. Azok, kik kiképeztetésüket a nagybányai posta távirda- és távbeszélő-hivatalnál óhajtják nyerni, folyamodványukat deczember hó 31-ig a nagybányai posta-főnökségnél nyújtsák be, ahol bővebb felviágositást is kaphatnak. Halálos ítélet. A temesvári rablógyilkost, Balázs Istvánt, aki ez év julius havában Lőwin- ger Ferencz temesvári zálogháztulajdonost agyonverte és kirabolta, az esküdtek igazmondása alapján, a temesvári törvényszék halálra Ítélte. A törvényszéki tárgyalást Virág Béla törvény- széki elnök vezette s ugyancsak ő hirdette ki a halálos Ítéletet is. Tiz arany pályadijat tűzött ki a »jHáztartás«, a Magyar Asszonyok Közlönyének szerkesztősége a legjobb ételrecept beküldőjének. Az első dij öt arany, második dij három arany és a harmadik dij két arany. A pályázaton bárki résztvehet, levesek, levesbevalók, mártások, előételek, sült és főtt húsok, halak, főzelékek, torták és tészták elkészítési receptjével. A beérkezett recepteket a főzőiskolában bizottságilag kipróbálják, a megfelelő receptek azután a Háztartás számaiban megjelennek. A pályázat eredményét az 1912. február 20-iki 'Háztartás*-ban hirdetik ki. Pályarecipék 1912 február 1-ig a »Háztartás« szerkesztőségének, TJrainéHentaller Lilly szerkesztő címére, Budapest, VII., Thököly-ut 162. sz. küldendők. A »Háztartás« a legrégibb és egyedüli olyan folyóirat, mely szórakoztatva tanít és felölel mindent, ami a magyar asszonyt és a családot érdekli. A pompásan szerkesztett lap el van terjedve az egész országban, tartalmánál fogva szívesen látott vendége minden magyar asszonynak és családnak. A »Háztartás« előfizetési ára fél évre 6 kor., egész évre 12 korona Aki legalább fél évre most fizet elő, annak a lapot újévig ingyen küldik. Mutatványszámmal készséggel díjtalanul szolgál a »Háztartás« szerkesztősége, Budapest, VII., Thököly-ut 162. sz. hova az előfizetési pénzek is küldendők. Nyilvános nyugtató.'A nagybányai ref. egyháztanács 1911. jul. 16-án tartott gyűlésében elhatározta, hogy egy jelesen érett, teljesen árva és vagyontalan ifjú javára, — felsőbb tanulmányai megkezdésének előmozdítása végett gyűjtést indíts ennek foganatosítására felkéri és meghatalmazza Fülep Imre presbytert. Nagybánya, 1911. jul. 20. Hubay Zsigmond főgondnok. Soltész Elemér ref. lelkész. Adakoztak: Makray Mihály, Fülep Imre, N. N, Hubay Zsigmond, Bay Lajos, Pokol Elek, Nagyb. főgimn. ifj. s. egyl. 10--10K, Soltész Elemér, Szerencsy József, dr. Wagner József, Madarassy László, Ketney Mihály, Nagyb. város takarékp 5—5 K, dr. Miskolczy Sándor 4 K, Szűcs Károly, Nagyb. keresk. bank, Nagyb. Részv. takarékp. 3—3 K, Ember Elek, dr. Vass Gyula, Hanzulovits Kristóf, Zoltán László dr., Mándy Zoltán, Lovrich Gusztáv, Moldován László, Kovács Gyula, Kerekes Sándor, Németh Béla, dr. Kádár Antal 2—2 K, Bányai József, Torday Imre, B. J., Stoll Tibor, G. B., Bommerszbach Péter, Masztics Ádám, Bertalan Miklós, Stoll Béla, Pásztor Imre, Gállfy Pál, dr. Varga Sándor, Langer Sándor, Hunteszhagen Ödön, Benedek Vilmos, Bajnóezy Sándor, Sólyom Ferencz, Fábián Lajos, Stella Sándor, Kisbaconi Benedek, Incze Lajos, Dergács Sándor 1—1 K. Összesen 157 korona. A kegyes adományokért ez utón is köszönet fejezi ki az egyháztanács. Az iskolák megnyitásához. A skarlát- és difteria járvány úgy látszik szünőben van. A bejelentések immár csak szórványosan történnek. Természetesen van sok eltitkolt eset is, melyről a hatóság csak akkor szerezhet tudomást, amikor a halotlkém megállapítja, hogy a beteg »vesegyuladás«-ban elhunyt. Közegészség- ügyi állapotaink e némi jobbra fordulása sokakat már nagyon türelmetlenné tesz az állami elemi iskolák megnyitása tekintetében Most már meg kell nyitni az iskolákat! Dehogy kell! Sőt! A helyzet jobbra válása ne tegyen elbizakodottá. A mi, de igen sok orvos erős meggyőződése az, hogy ha most, az őszi ködös és esős locs pocsbán megnyílnak az iskolák, pár nap alatt ott leszünk, ahol voltunk s csak azt érjük el vele, hogy egy-két hét múlva ismét csak be kell zárni. Mig ellenben ha türelemmel megvárjuk, mig a téli száraz hideg beköszönt, ami már csak napok kérdése lehet, a járványtól egyszerre megszabadulhatunk. Ismételjük, ez nemcsak a mi, hanem igen neves orvosok, közöttük a városi főorvosnak is erős meggyőződése. Egy-két napért ne kisértsük meg a legveszedelmesebb experimentácziót, melyet utólag fogunk megsiratni! Kérelem. A Nagybányai Muzeum egyesület pénztára felkéri t. tagjait, hogy tagsági nyugtáikat tekintettel az egyesülel szükségleteire, beváltani szíveskedjenek. Katonazenés disznótor az Ist- ván-szállóban. Holnap, csütörtökön este az István király szálló nagytermében nagyszabású disznótor lesz, melynek elsőrendű minőségéért Szincsánné nagyhírű konyhája kezeskedik Ez estén a Neményi- szintársulalának katonai zenekara fog hangversenyezni. Belépt-dij nincs s a hangverseny teljesen ingyenesl — Itt említjük meg, hogy holnap estére a színtársulatnak nagy része már megérkezik. Nlakray-kutja Á Makray-kuíjára a nagybányai műkedvelő társulat 50 koronát adományozott. Eddigi gyűjtés összege 2179 K 90 f. Újabb adományok a városi takarékpénztár igazgatóságához kéretnek. Budapester Presse czimen német nyelvű uj politikai és közgazdasági napilapot indit Vészi József deczember 20-án. Az uj lap programmja hazánk politikai, gazdasági és szellemi kullur- érdekeinek hathatós felkarolása és harczos képviselése a politikai pártok érdekharczai fölé emelkedő tárgyiasság szellemében. Különös súlyt vet az uj lap a közgazdasági élet minden ágazatára és e czélhól önálló külön mellékletben fogja naponta tárgyalni a magyar pénzvilág, kereskedelem, ipar és mezőgazdaság kérdéseit. Magyarország igazait a külfölddel szemben s a nyugati kultúra eszméit ép oly bátor elszántsággal fogja képviselni, mint amily szívósan fog küzdeni a nyugati kuilura eszméinek hazánkban való terjeszkedéseért. A »Budapester Presse« első száma deczember 20-án fog megjelenni. A Kath. Legényegylet legközelebbi ismeret- terjesztő előadását decz. 3-án, vasárnap d. u. 5 órakor tartja, mikor is Szőke Béla lelkész szabad-előadást tart, Veszély Albinka urleány szaval. Jóvá nem hagyott vármegyei szabályenüelet. A m. kir. belügyminiszter a vármegye területén fekvő ingatlanok átruházása után fizetendő 1 százalék vármegyei pótilletékekről alkotott szabályrendelet s azon véghatározatot, raelylyel a vármegye kimondotta, hogy ezen szabályren- deletileg megáliapitott egy százalék ingatlan forgalmi pótilleték terhére felveendő kölcsönből a nagybánya—láposvölgyi vasutat megfelelő törzsrészvények ellenében az eddig a közüli alapterhére megszavazott 100 ezer koronán felül még 100 ezer korona segélyben, a halmi—bikszádi vasutat megfelelő törzsrészvények ellenében 200 ezer korona, a börvely—fehérgyarmati vasutat 400 ezer korona segélyben részesíti, továbbá a vármegye azon véghatározatát, mellyel kimondotta, hogy ha az alap az építkezési költségekre kellő fedezetet nyújtana, a matolcsi közúti hidat ki fogja építeni, jóvá nem hagyta azon indokolással, hogy ezen jog csak a rendezett tanácsú városok részére vau biztosítva. A nagysomkuti kereskedelmi bank közgyűlése. A nagysomkuti kei'eskedelmi bank r.-t. folyó hó 19 én rendkívüli közgyűlést tartott. Ezt megelőzte az igazgatóság ülése, melyen a közgyűlés elé terjesztendő javaslatok halároztatíak el. ügy az igazgatósági ülésen, mint a közgyűlésen dr. Teleki Jenő gróf elnökölt. Képviselve volt az intézettel érdekközösségben álló Debre- czeni Első Takarékpénztár is, Csanak János ig. tagja és Haranghy György főtisztviselője által. Továbbá jelen volt az igazgatóságnak és részvényeseknek számos tagja. Elnök napirend előtt kegyeielteljes hangon emlékezik meg néhai Simon Éiiásról, mint az intézetnek alapítójáról és érdemes igazgatósági tagjáról. Indítványára a közgyűlés az elhunyt érdemeit és emlékét jegyzőkönyvileg megörökítette. Ezután dr. Simon Miksa vezérigazgató adott kifejezést annak a mély gyásznak és vesztességnek, mely Simon Éliás eíhunylával őt és az intézetet érte és kérte a megjelenleket, hogy a megboldogultra gondoljanak szeretettel. E szavak a jelenvoltakra mély hatást gyakoroltak. Ezután a közgyűlés elhatározta az alaptőkének 500 000 koronáról 750.000 koronára való felemelését. Az igazgatóságba újonnan dr. Olsavszky Viktor tb. vármegyei főorvost, Zakar Ferencz budapesti bankigazgatót és dr. Simon Aladár kolozsvári orvost, a felügyelő-bizottságba pedig dr. Péchy István vármegyei főjegyzőt választotta be. Az igazgatósági ülésen a rendszeresített jogtanácsosi állásra dr. Kálmán Henrik ügyvéd választatott meg. A felemelt alaptőke még ez év folyamán fog befolyni, a feltételekről a részvényesek külön hir- detményileg értesittetnek. Játék a halállal. Borzalmas az a játék, amelyet az állatszeliditők a ketreczekbe zárt fenevadakkal űznek. Erről az izgató mesterségről emlékszik meg a pompás tartalmú »Képes Hét« legfrissebb számában Royal James, nyugalomba vonult áliatszeliditő. A »Képes Hél< a művészies elrendezésű aktuális képeken kívül a Mulatozó Pestiek illusztrált czikket, Zsoldos László, Móricz Pál, Georges Casella, Malion Florencze, Heruay Frigyes, Miklós Jenő, Poller- mann Arthur novelláit, Szomaházy István szen- zácziós regényét és Arzéna Lupin izgalmas kalandjait közli. Tehát olyan bőséges olvasnivalót nyújt, mint egyetlen más hetilap sem. Egyes száma 20 fillér, mindenütt kapható. A »Képes Hét« szerkesztősége és kiadóhivatala: Budapest, V. kér., Alkolmány-u. 18 A Zoltán-féle csukamájolaj úgy minőség, mint hatás tekintetében felülmulbatatan. Sokkal jobb, mint az emulsió, ize, szaga nincsen, köny- nyen emészthető, gyermekek, valamint felnőttek szívesen veszik. Üvegje 2 korona a gyógyszertárakban. Egyedüli készítő Zoltán Béla gyógyszerész, Budapest, Szabadság tér. A csatornázás ügye Fővárosi tudósítónk jelentése alapján közölhetjük, hogy jövő számunkban a csatornázási ügyben adott szakértői véleményt egész terjedelmében közöljük, mely a múlt számunkban közölt kivonat szövegét teljesen igazolni fogja. Öngyilkosság. Borzalmas öngyilkosság történt városunkban f. hó 25-én az alkonyati órákban. Márk Tódor, 73 éves cseléd a szénatéri vasúti állomástól mintegy 700—800 lépésnyire fekvő viaduktornál meghúzódott s midőn a vonat Nagybányáról Felsőbánya-felé kirobogott, fejét a vasúd sínekre tette. A vonat kerekei a szerencsétlen fejét egészen levágták törzsétől s kezeit is összetörték. A megejtett vizsgálat az öngyilkosságot kétségen kívül megállapította. Télies idő. Ma virradóra megváltozott az időjárás. A ködös, csúnya esős napokat tiszta, télies időjárás váltotta föl Ma, szerdán reggel a hőmérő fagyponton áll R. szerint. Éjjel erős d r volt, melynek nyomai a késő reggeli órákban is láthatók voltak. Az iskolák megnyitása. Lapunk zártakor vesszük a hírt, hogy a járvány alábbhagvásával az alispán az állami elemi, nemkülönben az ipari és kereskedelmi, valamint a gazdasági iskolák A főváros központján. Villamos megálló. 10 perez a központi és a nyugati pályaudvarhoz. 80 legmodernebben berendezett szoba Augusztus hó 1-éii megnyílt az Edison-Szálloda Budapest, VII., Hársfa-utcza 59. sz. (Király-utcza sarkon.) Tulajdonos: POLLÁK JÓZSEF. Hideg és meleg vízvezeték. Központi fűtés, villanyvilágítás. : Figyelmes kiszolgálás, trtekezes minden modern nyelvben. Szobaárak 3 koronától! : :