Nagybánya, 1911 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1911-11-16 / 46. szám
2 NAGYBÁNYA 1911. november 16 közönséges törvényeit és térjünk át a mi magyar hazánk jogának országába. A magyar városok kiváltság leveleinek már az Árpádok alatt állandó pontja a szabad lelkész választás. »Ut ipsi liberam eligendi plebanum habeant facultatem« A városi önállóságnak egyik lényeges eleme az egyházi önállóság s ez abban nyilvánul, hogy a város maga választja lelkészét. így van ez a többi között Szatmár-Németi szab. kir. város privilégium levelében is, mint az Fejér Codex diplomaticusá- ban (III. 2. 211 1.) oslvasható. Ez mint láttuk tökéletesen megegyez IX Gergely decretumának idézett helyével (cap. 24. de electione I. 6) Mikor Nagybánya keletkezett, a városok a maguk területét már szabad tulajdon gyanánt bírták és igy a királyi privilégiumhoz mint a városi kegyuraság legrégibb alapjához még egy második és újabb alap járult: a területnek szabad tulajdona, mely a városi terület felett egyedül intézkedő hatósággá a várost magát tette. Mikor aztán 1405-ben a városok államjogi állásra tettek szert, semmise állotta útját unnak, hogy városaink nemesi szabadsággal bírják a maguk területét. (Wenzel. G. Magyar magánjog I. 193. Werbőczi III. 19.) Ezzel városunknak kegyúri joga még inkább megerősödött, mert a magyar nemesi jognak egyik nevezetes része, a nemesi birtokon lévő templomok felelt a kegyúri jog. Az 1741. 63. t.-cz. 18. §-a a magyar bányavárosokat, mint nemeseket tekinti, s jogaikban megerősíti (»montanae civitates qua nobiles consideratae«). Nem is volt semmi, ami városunk kegyúri jogának szabadságára ártalmas lett volna, mint azon 1800. évi 18836. sz. helytartó tanácsi intézmény, melyre Méltóságod hivatkozik. Ezen intézménynek ide vonatkozó szavai igy hangzanak: » .........tria aptissima et dignissima indivi dua . . . patrono proponere, ea tamen ratione, ut Candidationi etiam, reliqui benemerili concurrentes juxta peractum in concursu examen inserantur eo ceterum subnexo, quod.... liberae item et regiae civitates e propositis per Ordinarios tribus individius unum eligere haud debeant, verum ipsis selectus e reliquis etiam benemeritis concurrentibus praescriptae Tabellae inserendis in salvo reliquatur caeteroquin autem usus quoad consursum hucusque vigens ullroquoque observetur«. Ezekből megértjük, hogy ezen rendelet kibocsátója maga is érezte, hogy a rendelet a közönséges Canoni joggal és a magyar jogunkkal ellenkezik, mert ő maga is csak azt mondja, hogy a püspöknek joga legyen ugyan a hármas kijelöléshez, de a városoknak továbbra is joga van nemcsak a jelöltek közül, hanem a többi érdemes pályázó közül is választani. Egyébiránt »o pályázat ügyében az eddig érvényben levő szokás ezentúl is érvényes legyen«. így tehát az idézett rendelet városunk szabad választási-jogának ártalmára épen nem lehetne még akkor sem, ha annak érvénye kétségen felül állana. De ez a rendelet nem bir jogerővel »desuetudo« következtében. Minden törvény ugyanis csak úgy tartja meg kötelező erejét, ha azt végrehajtják, ellenkező esetben az — nem kötelez. így a tridenti zsinatnak Sessio XXIV. cap. 2. de reform, parancsa a melropolitai és megyei zsinatok tartásáról, U. o. cap. 4. a püspöknek igehirdető tisztjéről, U. o cap. 5. a püspökök feletti fegyelmi hatóságról, Cap. 8. a nyilvános vezeklésről. Cap. 18 a zsinati vizsgálókról, Sessio XXV. cap. 1. az egyházfőnek háztartásáról és még igen számos itt fel nem sorolható törvényeket semmi későbbi törvény vagy rendelet hatályukból ki nem vetköztette. Alaki szempontból azok mai nap is érvényben vannak, de azért még sincs kötelező erejük azon egyszerű o^pál fogva, mert nem hajtották végre azokat. Ugyanaz a desuetudo, mely még a tridenti zsinat határozatait is hatálytalanná volt képes tenni, a fentebb idézett helytartó tanácsi rendelelet is érvényteleníti, mert nem hajtották azt végre. Budapest, mely az esztergomi megyében, Esztergom tőszomszédságában fekszik s melynek gyakorlata különös fontossággal bir, a budaujlaki plébánia kivételével a,maga ple- bánusait mind szabadon választja. Épen olyan kevéssé hajtották azt végre városunkban, sőt a szent életű Hám János püspök 1844-ben városunkhoz intézett átiratában városunknak szabad választási jogát elismeri. íme a legclassicusabb tanúság arra, hogy ezen rendeletnek városunkban soha nem volt érvénye. Méltóságod pedig szent életű elődjének álláspontját nem desavuálhatja, mert »quod semel placuit, amplius displicere non potest«. így hát kimondhatjuk, hogy Méltóságodnak álláspontja olyan újítás, mely városunknak immár 7 százados jogát kívánja áldozatul, tehát olyant kíván, mit mi meg nem tehetünk. Épen ilyen véleményben vagyunk Méltóságod azon kívánságára nézve, hogy a plébános választásban városunk nem kalholikus választói részt ne vegyenek. Ez a római kalholikus egyház szempontjából lehet, hogy elvi nehézségekbe ütközik, de ugyanazon egyház mindenkor elég bölcs volt arra, hogy elveinek szigorán magasabb érdekek kedvéért tágítson. így több százra megy a Német birodalomban és Angliában azon plébániáknak száma, hol a kegyur protestaas. Hazánkban i Pázmány Péter, ki pedig az eretnekek iránt elnéző épen nem volt, az 1630-iki nagyszombati zsinaton megengedte, hogyr a protestánsok ha kegyúri kötelességeiknek eleget (esznek, plébánost praesentáljanak. És ez a gyakorlat fennáll és jogerős hazánkban mai napig. Á zsidókra nézve a bázeli zsinat kimondotta, (Sessio XIX. de Judeis) hogy ők kegyúri jogot egyáltalában nem bírhatnak. De a szentszék bölcsessége itt is megtalálta a módját annak, hogy az elv szigorától eltérjen, s a római S. Congregatio Inquisitionis 1873 május 31-én s ugyanazon év deczember 21 én hazánkra nézve a törvény (szigorától eltért. Boskoványi. (Monumenta XII. kötet 313. 1.) Ha tehát a róm. kath. egyház a nem : kath. hívőknek kegyúri joga elől akkor se zár- kózhatik el, ha az ilyen kegyur a maga jogával mint egyedül egy személy él, még kevesebb oka van kizárni a kegyúri jog gyakorlatából őket akkor, ha azt a nem katholikus polgár nem is egyedül egymaga, hanem katholikus polgártársaival együtt gyakorolja. Mert akinek a jogát az egyház elismeri a »több«-re, el kell azt ismerni a »kevesebb«-re is. Mindezeket pedig azért hoztuk fel, hogy kimutassuk, miszerint Méltóságodnak ezen második feltétele nem olyan, amelytől már maga a római Curia is el nem állott volna, s igy azt hisszük, hogy nem lépjük túl a kellő tisztelet korlátáit, ha Méltóságodat tisztelettel kérjük, hogy attól elállani méltóztassék. Ezek után most már tárgyaljuk ezt a kérdést is a mi magyar állami jogunk szempontjából. A mi országos jogunknak alapja az 1886. XXII. t.-cz, mely szól a községekről. Ennek 32. §-a szerint a »a község az ön- kormányzat jogát képviselőtestülete által gyakorolja«. Ezen törvény értelmében városunk a maga kegyúri jogát is képviselőtestülete által gyakorolja, mert a városi lelkész megválasztása a város kegyúri jogához, ez pedig a város önkormányzatához tartozik. A törvény nem ismer semmi más olyan módot, melyen a városi önkormányzat jogai gyakorolhatók volnának, ezen képviselőtestület tehát az egyetlen és egyedüli organum, melyei: a törvény ilyen gyanánt elismer, ez városunk jogi személyiségének egyedül törvényes képviselete. Ezen testületből valakit vallása miatt kizárni nem lehet, mert az 1895. XLIII. t.-cz. 2. $-a kimondja, hogy »a polgári és politikai jogok gyakorlására való képesség a hitvallástól teljesen független«. Erre azt lehetne mondani, hogy a kegyúri jog se nem polgári, se nem politikai jog, haA „Nagybánya“ tárczája. Őszi nóták. i Öreg ozigány húzzad-húzzad A legeslegszomorubbat — A könnyem osak had peregjen, Had sajogjon szegény lelkem. Kézzd, az égen az a csillag, Hogy megragyog, hogy kacsingat — Egyszerre meg’ egy csapással Égből le a földre szárnyal. Ilyen volt az én csillagom. Most is csak azt siratgatom. Hitegetett, rám ragyogott S egyszerre csak idehagyott. Sötét azóta az egem — Síró nóta szemfedelem — Temess-temess, húzzad -húzzad A legeslegszomorubbat I II. Lattalak az utozán menve Könnyen, simán ellebegve. Köszöntem, te mosolyogtál ügy, ahogy azelőtt szoktál. Soká néztem még utánad. S mig odébb vitt fürge lábad Szemem kisért, mosolyogtam ügy, ahogy azelőtt szoktam. Hanem mintha őszi bánat Vetne mosolyunkra árnyat — Hideg napnak fénye már csak — Vége van szivünk nyarának. őszi napnak fénye mellett Így temetjük a szerelmet — Hull a virág, bár süt a nap — 8 a szivek is fagyoskodnak. III. üjra meg újra végigjárom A helyeket, hol nyáron jártam. Kettesben akkor, vig kaozaj közt, Most egyedül, nagy, néma gyászban. Minden helyhez köt egy-egy emlék Itt könnyed hullt, ott csókot adtál Mindegyik helynél úgy megállók, Mint megannyi bús ravatalnál. Szerelmes lelkünk hangulatja, Boldog szerelem bús emléke Az van a parkban piros-sárga, Zörgő, lombravatalra téve . . . Vértesy Gyula. A kritikus. — Tehát ez volna az a festmény, a melyről kollegái oly sokat beszéltek nekem ? — Oh, kérem ... — Ugyan ne szerénykedjék, kedves mester. Egyébként a szerénység jól illik a zsenikhez. Nem is akarom e tulajdonságától megfosztani. De hát lássuk csak ... — Talán egy kissé távolabbról tessék szemlélni ... — Igen. Ah igen. Annál jobb. Ámbár önt úgy jellemezték nekem, hogy tájképeinél szereti a gondos kidolgozást. Ez egy kissé kételyt támasztott bennem, de hát kollegáival nem akartam szembeszállani mindaddig, amig nem láttam magát a festményt. En ugyanis a modernebb ecsetelés, a bátor foltfestés hive vagyok. Azt is lehet ugyan gondosságnak tekinteni. Sőt ez az igazi, gondos kivitel. Vagy úgy?! Most jövök rá, kollegái is bizonyára ilyen értelemben értelmezik a gondosságot. No persze, persze. Hogy még ezen fönn is akadtam. Lássuk csak . . . — Talán tessék egy kissé hunyorítani a távolból ... — Ah, valóban. Ezer ördög! Micsoda foltok. Gyönyörül Felséges 1 Uram, holnap Pária az ön nevével lesz tele. — Holnap? Ah, az a holnap. Mindig csak holnap. Tíz esztendeje várom a dicsőség holnapját . .. — De most az egyszer nem kételkedik benne ? Én mondom a Journal kritikusa. Hisz nekem, egy szavamba kerül és önt Gorotval, Mil- letvel egy sorba emelik, ön egy valóságos leges- legujabbkori Cézanné! — Ah, Cézanne! — Igen, igen, Cézanné, ha mondom. — Ön túloz, uram. — Ugyan hagyjuk a szerénykedést. Magunk között vagyunk. A nyilvánosság előtt tessék szerénykedni. Művészekhez a gőg, büszkeség illik. A művészek fejedelmek, akik nem járhatnak a nyárspolgárok köntösében . ..