Nagybánya, 1911 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1911-10-12 / 41. szám
I2T. évfolyam. 1011. olrtólDer Hó 12. 'll-ilc szám. Elöfls!At0 árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLYMIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-utcza 13. szám, hova : lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. oktatási törvény revíziója. Október 11. kir. tanfelügyelőket a vallás- és közokpitásügyi miniszter e hónapban értekezletre hivta össze a minisztériumba. Ezen az értekezleten tárgyalni fogják a népoktatási törvény revizóját. Ezen szempontból aktuálisnak véljük pár szóval a kérdéshez hozzászólni, illetőleg jelezni, minő pontokban tervezik a reformot. Az 1868. XXXVIII. tcz. képezi a magyar népoktatásügy alaptörvényét. Az 1907. évi XXVI, illetőleg XXVIÍ. t. ez. hozott ugyan újabb módosításokat népoktatásügyünk terén, de az utóbbi csupán a tanítói kar anyagi és fegyelmi ügyét érinti. Maga az alaptörvény 42 esztendő óta semmit sem változott. Negyvenkét év roppant nagy idő, de különösen a kulturális fejlődés szempontjából, hisz ha csak a legutóbbi évtized művelődéstörténeti fejlődését figyelemmel kisérjük, csodálatlal állunk meg a nagy villámsebességgel megvívott eredmények láttára. Talán soha oly rohamos haladás nem volt észlelhető a kulturélet terén, mint a XIX. század második felében s századunk múlt évtizedében. A magyar iparfejlesztés, mezőgazda- sági reformok, modern jogvédelem, a közigazgalási, hadászati, politikai kérdések megoldása szerencsésen keresztül lettek vive a törvényhozásban, csupán a modern népoktatás kérdése kisért évrőlévre, anélkül, hogy megoldásra kerülne a sor. A tanügyi körök és szaklapok állandóan tárgyalják ezt a kérdést és legapróbb részeiről is kritikát mondanak elavult népoktatási törvényünkről és e kritikák mind abban kulminálódnak, hogy e fennálló alaptörvény, ha kezdetben úttörője és leghatalmasabb biztosítója volt is a nemzeti kultúra fejlesztésének, manapság már sok esetben kerékkötőjévé vált. Az iskola külső és belső élete már más irányzatot kell. hogy kövessen. A modern pedagógia szembe állítja a fejlődés kérdését az iskolai életet szabályozó törvénynyel és csodálkozhatunk-e ilyen körülmények között, ha népoktatásügyünk daczára a szakképzett tanilóknak, a modern pedagógia vívmányainak, még mindig háttérbe szorul a nyugati kultur- államokéval szemben ? I A társadalmi evolúció természetszerűleg hozza magával, hogy idővel azok a keretek és alapok,-melyek közt és melyen eddigelé mozgott, a fejlődés terjedésének megfelelő arányában bővítessenek és renováltassanak. Ezeket az alapokat és kereteket a jogállamban a törvényintézkedések alkotják. A magyar népoktatásügynek fent említett alaptörvénye tehát, mely akkor, midőn nagynevű szerzője és az akkori ^törvényhozás megalkotta, egyszerre századok mulasztását pótolták vele, manapság legtöbb paragrafusában alapos módosításra és ujitásraszorul. Nem csekély feladat ezen a téren reformot léptetni életbe, de a gyakorlatból leszünt tapasztalat nem elégszik meg az 1893., az 1907. és 1908-iki idevágó törvényalkotással, mint reformtörekvéssel, hanem alapos ujitást sürget. Az iskolák terjesztése, a tanítóképzés, modern neveléstudományi vívmányok meghonosítása, az iskola működésének ellenőrzésére irányuló szakfelügyelet, a szabadtanitás, az iskola jogi helyzetének szabályozása, a tanítói kar anyagi ellátásának végleges és méltányos rendezése: azok a pontok, melyekre vonatkozólag az alaptörvény elavult intézkedései tarthatatlan állapotot eredményeznek. Az a tény, hogy Magyarországon az analfabéták száma még mindig 40—42 százalék között ingadozik, elég szomorú bizonyítéka az iskolák kevés voltának, mert az 1908. évi 46. t. ez. mely ingyenessé tette a népoktatást, csak úgy válhat hasznára a »népnek«, ha elegendő az iskola, hol gyermekei ennek az ingyenes népoktatásnak üdvös áldásában csakugyan részesülhetnek. A tanítóképzés bár az utolsó évtizedben oly magas fokra emelkedett, hogy szakképzett, intelligens tanitókat tudott diplomával sorompóba állítani a nemzeti haladás érdekében, még mindig nem áll azon a nívón, melyet joggal megkövethetünk A most tartott országos kath. tanítói kongresszuson maguk a tanítók voltak azok, kik leginkább sürgették a tanítók egyetemi végzettségét. A „Nagybánya“ tárczája. A napernyő. — Irta: A. Chariton. — Milbrauch grófné zsúpjain szívesen Iái ott vendég volt a londoni titkosrendőrség főnöke Mr. Hosford, a család meghitt barátja. Kedve szerint, hol mulattatta, hol megborzongatt a a társaságot átélt »eseteinek« elmondása által. Egy alkalommal a hölgyek újból kérlelték, mondjon el egyet érdekes élményei közül. — Nem lévén primadonna, hogy sokáig kéressem magamat, elmondom tehát egy szép és okos asszonynak, annak barátjának és egy csomó brilliáns mellűinek meséjét. Tiszteit hölgyeim, szíveskedjenek engem gondolatban egy Oxford- stereeti ékszerüzletbe — az önök előtt is ismerős Sylvester üzletébe követni. Az eset délután fel négy órakor történt. Az idő épp oly szép és tiszta volt, mint ma. Elegáns magánfogat állott meg az üzlet előtt. Kifogástalan elegancziával öltözött fiatal hölgy szállt ki belőle és belépett az üzletbe. Ezüstszürke Crépe de Chine ruhát viselt, fején ugyanolyan szinü óriás Rembrandt kalap. Kezében finom, lenge, selyembojtokkal díszített napernyőt viselt, amelyet letett maga elé az üzletasztalára. Az elárusító a legeíözékenyebben köszöntötte a szép, elegáns vevőt és megkérdezte, hogy mit parancsol. A hölgy brillánsmelltüket és fülbevalókat kért. Magaviseleté kifogástalan volt és teljesen, megnyugtató olyannyira, hogy a szakértő ékszerész aki erősen megfigyelte, egy perczig sem táplált gyanút a kifogástalanul előkelő hölgygyei szemben. Végre kiválasztott egy nagyértékü melltüt. Az ár hétszáz font volt. A hölgy bebizonyította jártasságát az effale vételek dolgában, amennyiben megkérte, hogy vonják le a vételárból a készpénzfizetésért járó százalékot, amit az ékszerész készségesen meg is tett. A hölgy erre kézitáskájából kivett egy telt pénztárczát és kifogástalan papírpénzzel fizette ki a melltü árát. Eddig minden pompásan bonyolódott le. A hölgy kivette ékkövekkel díszes zsebóráját és az üzleti óra idejével hasonlította össze. Látszólag ijedten kérte a segédet, hogy csomagolja be gyorsan a megvett ékszert, mert neki — mint monda — sürgősen el keli sietnie. A segéd igyekezett eleget tenni a szép asz- szony kívánságának és el se rakta a talczát, amelyen a kiválasztás czéljából kikészített többi ékszerek voltak elhelyezve. Néhány foglalat nélküli brilliáns is volt az ékszerek között. Kedves mosolylyal vette át a hölgy a kis csomagot. Felállt és a másik kezével elvette a pulton levő napernyőt. De a hosszú selyembojtok beleakadtak az egyik melltübe és az értékes ékszerekkel telt táleza leesett a földre. Az ékszerek végig gurultak az egész üzleten, néhány darab a bejáróig gurult el. Ugyan-e pillanatban felnyílt az ajtó és egy elegáns, ápolt külsejű ur megállolt a küszöbön, amikor meglátta a kellemetlen szituácziót. Azután nagyon óvatosan, nehogy a szerteszét heverő ékszerekre rálépjen, befelé ment az üzletpultig. A hölgy brzasztóan izgatott volt. Elsőbben lehajolt, hogy segítségére legyen az ékszerész segédnek, de hirtelenül meggondolta magát, visszaült a helyére és bőbeszédüen sajnálkozott az eseten. A napernyő a táleza mellett feküdt a földön. Közbe az ur is leült egy székre. — Sajnálátomra nem segíthetek, mert hogyha esetleg hiányoznék valami, a legelső gyanú azt éri, aki segített — mondta nevetve. A két vevő tehát nézte, hogy a segéd mint igyekszik összeszedni a szerteszét gurult ékszereket. Amikor végül összeszámlálta az ékszereket, kiderült, hogy négy vagy öt foglalatlan bril- liánskő hiányzik. A segéd helyzete nagyon kínos volt. Nem foghatott semmiféle gyanút a hölgy ellen, mert a keresés közben egy ujjal sem nyúlt az ékszerekhez. A táleza leesése is tényleges ügyetlenkedésnek látszott, de semmikép sem jói kiszámított trükknek. A helyzet végtelenül kellemetlen volt, mert a segéd nem merészelte mégkérdezni a hölgy lakását. Nem tudta, nem-e magasrangu hölgy, vagy talán egy arisztokrata vevőjüknek rokona — ez esetben pedig a bizalmatlanságnak még látszatát is kerülni kívánta. A közben odaérkezett urat sem gyanúsíthatta, mert egész idő alatt mozdulatlanul ült helyén és semmiféle nekszus- ban nem látszott lenni az előbb érkezett hölgygyei. A hölgy maga segítette ki kellemetlen helyzetéből, amennyiben megnevezte az egyik legelőkelőbb szállodát és felemlítette, hogy még
