Nagybánya, 1911 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1911-09-28 / 39. szám
1911. szeptember 28. 5 Városi közgyűlés. Hétfőn délelőtt a városi képviselőtestület dr. Makray Mihály polgármester elnöklete alatt rendes közgyűlést, tartott, melynek napirendjén tizenhét tárgy állott. A közgyűlés tudomásul vette a belügyminiszter leiratát, melylyel az Izsák Sámuel nagybányai lakossal kötött szerződést jóváhagyta; úgyszintén tudomásul vették a vallás- és közoktatásügyi miniszter leiratát, melylyel a Klastrom rét vizlele- nitési tervét jóváhagyta. Geduly Henrik lisza- melléki ev. püspök átiratát szintén tudomásul vették. A közgyűlés egyik legfontosabb tárgya a vízvezetéki és csatornázási szabályrendelet tárgyalása lett volna, de erre nézve úgy döntött a közgyűlés, hogy a szabályrendeletet egy külön közgyűlésen fogja tárgyalni. Pap Józsefet boltbér- biztositék felmentése iránt beadott kérelmével elutasították. Az állami polg. leányiskola és a három elemi iskola vízvezetéki és csatornázási munkálatát Bründl Jánosnak, a gazdasági népiskola, valamint az óvódák vízvezetéki és csatornázási munkálatait pedig Gólya Jánosnak adíák ki. A gazdasági népiskola melléképületeinek kiépítését, valamint a r. kath. lelkészi lak restaurálását elrendelték. A városi takarékpénztár 1911. első félevének számadásait tudomásul vették. A városi kismalom bérletét Gerson Gusztávnak adták ki bérbe. Igen fontos tárgy lett volna a 2,450.000 koronás kölcsön felhasználásáról összeállítóit számadás elbírálása is, de e fölött sem döntöttek, hanem azt a gazdasági és pénzügyi bizottsághoz utasitották. A zazari hídnak aszfaltburkolattal való ellátása folytán felmerült többköltséget megszavazták. Az 1912. évre érvényes virilis névjegyzék kiigazítására Csüdör Lajos tanácsost, Moldován Lászlót és dr. Vass Gyulát küldték ki. A borpataki korcsmaépület haszonbérbeadása fölött megkötött szerződést jóváhagyták. Meglehetősen mulatságos fordulat állott be a peczérlak eladása fölött Steinfeld Andorral megkötött szerződés jóváhagyásánál. Ez az eladási ügy 1909. év óta húzódik, amikor is a számvevőség javasolta, hogy a peczérlak adassák el, mert íentartási költségeit az elért bérjövedelem alig fedezi. A gazdasági és pénzügyi bizottság javaslata alapján a közgyűlés el is rendelte annak árverésen leendő eladását, melyen Steinfeld Andor, mint legtöbbet Ígérő, 3405 koronát Ígért a peczérlakért s telkéért. Ingatlan eladásáról lévén szó, ez az ügy három ízben fordult meg a közgyűlésen, mig végre 1911. márczius 8 án a közgyűlés a már megkötött szerződést jóváhagyta s felsőbb jóváhagyás végett fölterjeszleni rendelte. A szerződés föl is terjesztetett, de a miniszter leiratában azt kívánta, hogy a kérdés fölött névszerinti szavazással döntsenek. Azóta ismét három ízben volt a közgyűlés előtt, mig végre tegnap névszerinti szavazással dönthettek és döntöttek is úgy, hogy a többség kimondta, hogy a peezér- lakot nem adja el, mert esetleg arra a városnak szüksége lehet. Nekünk e döntés ellen semmi kifogásunk nincs, de akkor ha az a telek nem volt eladó, mi szükség volt ez ügygyei a közgyűlésnek 8 ízben is foglalkoznia s az aktákat sok ujjnyi vastagságra megnövesztenie ? Egyébként ez a döntés elég későn jött, mert tudomásunk szerint a vevő a legnagyobb jóhiszeműséggel a telken levő épületeket már el is vitette. Végül e közgyűlés dr. Makray polgármesternek négy heti szabadságidőt engedélyezett. Túli Ödön halála gyászba borította a gyermekvilágot is, mert a kitűnő művész roppant kedvelt rajzolója volt Sebök Zsigmond és Benedek Elek képes gyermeklapjának, ö teremtette meg Dörmögő Dömötör alakját s pompás humorral, kiváló művészi készséggel készült illusztrá- tióit örömmel nézegette a lap minden olvasója. Halála alkalmából a Jó Pajtás szeptember 24 iki száma közli arczképót nekrológjával s közli utolsó rajzait is. Ezenkívül e szám verset közöl Lám- pérth Gézától és Benedek Elektől, elbeszélést Szívós Bélától, Dörmögő Dömötör tátrai utazását folytatja Sebők Zsigmond, czikket irt a hadgyakorlatokról Sehöpflin Aladár (képekkel). Van még e számban egy mulattató kis színdarab, a Kis Krónika rovatban Edisonról szöveg és kép. Zsoldos Lászlótól regényfolytatás. A rejtvények, szerkesztői üzenetek teszik teljessé a szám tartalmát. A Jó Pajtás előfizetési ára: negyedévre 2 K 50 f, félévre 5 K, egész évre 10 K. Az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba küldendők, Franklin-Társulat, Budapest IV. Egye- tem-uteza 4. Táncvizsga. A Polgári Olvasókörben f. hó 30-án (szombaton) a délutáni tanfolyam növenNAGYBÁNYA dékeivel táncvizsgát tartunk, melyre ezúton hivom meg az érdeklődő és szórakozni vágyó közönséget. Belépő-d jak: I. hely 2 K, II. hely 1 K 60 f, III. hely 1 K 20 f, IV. hely 1 K 20 f. Diákjegy, mely táncra is érvényes 1 K, állóhely, mely láncra nem érvényes 60 f. Családjegy 4 személyre 5 K. Kezdete este fél 7 órakor. Pénztárnyitás 6 órakor. Tánc reggelig. Programm : 1. Palkó mint Sobri Jóska. Vígjáték 1 felvonásban. 2. Szavalat, Petőfitől. 3. Diabolo Boston (tánc) 4. Cuplé »Egy fiatal Garde«. (Cimbalomkisérettel.) 5 A nyoszoiyó-leány. (Monolog.) 6. Cace-Valce. (Angol tánc.) 7. Szallag balet-tánc. 8. Magyar dalok: a) Sirassatok engem, b) Tele van a babos kötőm . . . cimbalomkisérettel. 9. A szinésznőjelölt (Monolog) 10 Körmagyar. (Tánc) 11. Garot. (Francia tánc.) 12 Magyar-szóló. 13. Boston-verseny, gyermekek által, két értékes dijtárgygyal. Bővebbet a falragaszok. Az esteli tanfolyam táncvizsgája a következő napon, október hó 1-én lesz megtartva. Rád Ruben oki. táncmester. Megszűnt zárlat. Városunkban a száj- és körömfájás teljesen megszűnt. A felgyógyult állatok istállóit dezinficziálták s igy a hatóság a zárlatot feloldotta. A zárlat feloldásával a heti áüatvásárokat ismét megtartják városunkban. Elveszett gyűrű. Kucsera József egy gyűrűt vesztett ei. A becsületes megtaláló illő jutalomban részesül. Egy örüit anya rómtette. Egy szerencsétlen, örült asszony véres rémtette tartja izgalomban Szakállasfalu község lakosságát. A boldogtalan asszony elméjét megzavarta az ital, amelynek Szakállasfaluban az asszonynépség is nagy kedvelője és egy veszedelmes rohamában borzalmas módon halálra kínozta két és fél esztendős gyermekét, aki az édes anyja kezei között adta ki a lelkét. A szerencsétlen asszonyt Trijf Nuczunénak hívják. Régóta rabja az alkoholnak, amely lassanként tönkretette a szervezetét és elméjét is megzavarta. A napokban ismét ivott Triffné, aki nem tudott ellentállni az italnak. A pálinka hatása alatt aztán veszedelmes roham vett rajta erőt, felkapta a kis fiát, akivel egyedül volt otthon és a legborzalmasabb módon kínozni kezdte. A faihoz verte a gyermek fejét, kicsavarta a kezét-lábát, az egyik fülét tőből kitépte s addig kínozta, amig *a szerencsétlen gyermek kezei közölt meg nem halt. A szerencsétlen őrült asszonyt a csendőrség letartóztatta. Anyakönyvi közlemények. A nagybányai anyakönyvi hivatalnál f. hó 20-tól a következő bejegyzések tétettek: Születtek: Szept. 10. Ká- veczki Róbertnek »Erzsébet«; szept. 13. Var- govszki Lajosnak »József«; aug. 31. Simon Lajosnak »Róza«; szept. 11. Tatár Jánosnak »Mari«; szept. 13. Gyirászin Györgynek »Mária«; szept. 13. Ifj. Lábas Ferencnek »Ernő Béla«; szept. 17. Kovács Ferencnek »Ferenc«; szept. 17. Joszip Györgynek »Gábor«; szept. 17. Serán Jánosnak »János«; szept. 10. Szarka Erzsébetnek »József«; szept. 21. Lázár Mendelnek »Sándor«; szept. 15. Kruppa Andrásnak »Erzsébet Mária«; szept. 10. Dukret Karolynak »Jolán«; szept. 18. László Józsefnek »Mihály« nevű gyermeke. — Elhaltak: Szept. 15 Román János g. kath., 21 éves napszámos, orbäncb&n; szept. 15. Biró István Lajos r. kath., 3 éves, kőműves-segéd gyermeke vese- gyuladásban; szept. 15. F’erencz Hermina izr., 13 éves, szatócs gyermeke, vörhenyben; szeptember 16. Lakatos László ref., 4 éves, városi tűzoltó gyermeke, vesegyuladásban ; szept. 15. Bartos Róza g. kath., 45 éves napszámos, alkoholos elmezavarban; szept. 16. Tóth Verőn férj. Zsemberi Jenőné r. kath., 57 éves, téglamester neje, vérmérgezésben; szept. 17. Sziiczer Ferenc r. kath., 15 hónapos, bányamunkás gyermeke, tüdővészben; szept. 19. Biró Mária Eszter r. kath., 23 hónapos, kőműves-segéd gyermeke, vesegyuladásban; szept. 21. Kovács Sándor g. kath., 4 éve3, kömüves-segéd gyermeke, skarlátban; szept. 21 Stenczel Károly ref., 2 éves, kőfaragó-segéd gyermeke, skarlátban. — Kihirdetés alatt állanak: Kitnpán Gyula ésTyiorán Rozalia nagybányai; Meezák Elek és Szleveczki Dominika nagybánya-kőbányatelepi; Vass Mózes nagybányai és Berneczki Juliána Margit nagysikárlói lakosok. Huszthy Máíyás fényképész, Hid utcza 15. Felvételeket eszközöl és elvállal a nappal bármely szakában. Akinek hashajtóra van szüksége, ne kísérletezzen mindenféle mesterséges szerrel, melyeknek többnyire kellemetlen, sőt ártalmas utóhatásuk van, hanem használja a világ összes orvosai által rendelt természetes * Ferenez József« keserű vizet, mert: A párisi orvosi akadémiai vizsgálata szerint a magyar Ferenez József-keserüviz »hashajló sókban különösen gazdag«. Dr. Gerhard tanár, a berlini világhírű tudós kijelenti, hogy a Ferenez József vizet gyakran rendeli »mindig megfelelő biztos sikerrel«. Prof. Attfield, London egyik legkiválóbb vegyésze megállapítja, hogy a *Ferenoz József« viz a legerősebb az összes Angliában árusított keserüvizek között. Még Amerika egyik legismertebb orvosi szaklapja a Canadian Journal of Medicine is konstatálja, hogy a valódi Ferenez József-keserüviz használata Amerikában »kíméletes hatása miatt az utóbbi években különösen előtérbe nyomult«. Félre tehát a mesterséges hashajtószerekkel! Kérjünk a füszerüzletekben és gyógytárakban kifejezetten »valódi Ferenez József« vizet, Ajvizvezetókhez és csatornázáshoz szükséges összes felszerelések, fürdőszoba és closett-beren- dezések, angol öntött vas, — ólom — és betoncsövek s mindennemű anyagok legjutányosabb árak mellett szerezhetők be Haracsek Vilmos Utódai czégnél Nagybányán. Saját előnye, ha hajat vágatni, borotválkozni Tréger modern berendezésű fodrász-termébe jár, hol jó, tiszta és gyors kiszolgálásban részesül. Tyúkszem vágást, mindennemű masszírozást szakszerűen végez Tréger Lajos. Gólya János (Felsőbanyai-utcza 48. sz.) készít a városi szabályrendelet értelmében cement és vízvezeték csatornázásokat, fürdő és árnyék- székbereadezéseket együttesen és külön-külön, jutányos árak mellett. A jelenlegi járványos időben rendkivüli bacteriumölő hatása és szerencsés vegyi összetétele folytán legtökéletesebb az összes államokban törvényesen védett: Calox-fogpor. Ártalmatlan — savmentes — antiseptikus — szagtalanító por, melyből a szájnedvek behatására oxygen (H2 O2) szabadul fel. Az oxygen a fogakat az elromlástól óvja, fehéríti, — a fog- hust gyógyítja. A »Calox« legtökéletesebb fogpor, mely a szájat ideális hygienikus állapotba hozza, üdíti, tisztítja és fogkőképződést meggátolja. A »Calox« az összes betegségek csiráit (bacteriumaitj, melyek a szájon át igyekeznek a szervezetbe, elpusztítja. Gyermekeket óvja fertőző betegségektől. 1 szab. acél doboz, mely 3 hónapig eitart, 1 K 50 fill. 4 darabot bérmentve küld: Bajnóczy S. gyógyszerész laboratóriuma Nagybánya. Ezüst evökészletek, ezüst dísztárgyak olcsó áron Rezső Gyulánál. Nyilttér. E rovat alatt közlöttekért nein felelős a szerkesztő. A csatornaépitkezés. Egyes helyi s vidéki lapban is a helybeli csatornázásra vonatkozólag oly dolgok vannak világgá bocsájtva, amik a valóságot cseppet sem fedik, különösen a »Szamos« erre vonatkozó czikke világosan mutatja, hogy az igen t. czikkiró nem a legjobb forrásból meríthette adatait s a czikk legnagyobb része téves informácziókou alapszik. Nem tudom, kit akart a t. czikkiró megróni már az árlejtés eredményével. A városi vezetőséget, mert nem a legdrágább ajánlkozónak adta a munkál, vagy a vállalkozót, ki ama reményben, hogy teljesítendő munkája meg lesz fizetve, mérsékelt haszonnal számítva adta be ajánlatát, azt véve alapul, amit látott és tapasztalt, azon reményben, ha, miként némely építkezéseknél előfordulni szokott s egyes helyeken a rendestől eltérő viszonyok, előre nem látott másnemű munkálatok adnák magukat elő, azok munkadija mint mindenütt másutt, itt is meg lesz térítve s nem tartotta helyénvalónak az esetleg előfordulható egyes nehezebb, vagy másnemű munkákra való tekintettel a várostól az összes munkára egyformán magas árat követelni. Nem akarok ez alkalommal a »Műszaki Világ«-nak imputált kijelentéssel foglalkozni. Egyrészt mert ez a lap ilyen kijelentést tudtommal soha sem tett, annyival inkább nem, mert nagyon jól tudta okát, hogy a többi vái- I lalkozó miért volt oly drága.