Nagybánya, 1911 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1911-07-06 / 27. szám
2 NAGYBÁNYA 1911. julius 6 felszaporodó öngyilkosságokkal, melyek immár valódi rákfenéjévé lettek társadalmunknak. Félre a szabadgondolkodás, a tudomány nevében űzött szélhámoskodásokkal! Nekünk ifjúság kell, jellemes, nemes- szivü ifjúság, mely Isten nevéből gúnyt nem űz, az oltárokat nem rugdossa föl s büszkén esküszik a hazaszeretet lobogójára. Amely ifjúság ismeri a kötelesség- érzetet s megérteni tudja azt a hivatást, melyet tőle a nemzeti jövő vár. Ne arra neveljük gyermekeinket, hogy urak legyenek, hanem hogy nagy lelkek legyenek, akik az élettel képesek megküzdeni, akik a nemzeti szent hagyományokat, az igazi művelődés oltárait szolgálják akár kérges tenyérrel, akár szellemi tevékenységgel. Mikor a nemzetközi, forradalmi és hazaellenes irányzatok mind vakmerőbben ütik fel fejüket, akkor fokozódó szüksége van államnak, nemzetnek egyaránt hitben és erkölcsben nevelt, törvényt és tekintélyt tisztelő, hazájához hű polgárságra 1 Ha a polgárság sorai megdőltek, az ország is elveszett! A főgimnázium épitési ügye. Julius 5. Dr. Rencz János igazgató a főgimnázium ez évi értesitőjében hosszabb fejezetet szentel a főgimnázium épitési ügyének. Tette ezt főleg azon czélból: »mivel egyesek a városi képviselő- testületben, valamint a helyi sajtóban jóuak látták ezt a kérdést az intézet hivatalos hatóságainak ez ügyben való eljárását illető vádak hangoztatásával pertraktálni s mivel a közönség ezen ügyben nyilvánvalóan nem lát tisztán és a közönségnek ez ügyben való felvilágosítása nem történt meg: helyénvalónak látszik az intézet építésének kérdését minden fázisában megvilágítani.« Mindenekelőtt ki kell jelentenünk, hogy az intézet hivatalos hatóságait sem a képviselő- testületben, sem a helyi sajtóban senki sem támadta; hanem igenis szó esett bizonyos intrikákról, melyek a képviselőtestület egyhangú megállapodása sigya város egyetemének óhaja ellen irányultak s amely intrikák a vallás- és közoktatásügyi miniszter nagy jóindulatával szemben is ez óhajok teljesedését veszélyeztelték. — Hát itt lakói? — szólt. — Hiszen itt nem vagy magadban; van itt társaság elég. Nézd csak! A remete karikát formált a hüvelyk- és mutatóujjából s az öreg asszonynak bal szeme elé tartotta, hogy nézzen rajta át a hegytetőre. Ágnes azonban megborzongott s becsukta szemét. — Ha van is ott látnivaló, nem akarom látni — hebegett az anyóka. — Isten őrizz, Isten őrizz! Az csak valami rettenetes lehet. — Akkor hát Isten veled — mondta a remete. — Ilyet másodszor aligha láthatsz. Az öreg asszony kiváncsivá lett s felnyitván szemét, a hómezők felé fordította pillantását. Kezdetben semmi különöset sem vett észre, de utóbb mintha valami mozgást látott volna odafönn. A fehér síkokon valami fehéres rezgeti. Amit ő felhőnek, ködnek s a jég kékesfehér csillogásának tartott, az örök fagyban szenvedő el- kárhozottak serege volt. Az anyóka csak állt a helyén s reszketett, mint a nyárfalevél. Minden úgy volt, ahogy a régi öregek mondáikban mesélték. Holtak vándoroltak odafönn kimondhatatlan kínban, félelemben. A legtöbbje valami hosszú fehér lepelbe volt burkolva, de valamennyinek mezítelen volt a lába, födetlen a feje. Megszámlálhatatlan tömegben nyüzsögtek. Minél tovább nézte őket az ember, annál többen voltak. Némelyek egyenes tartásban, daczo- san haladtak, mások lebegtek, mintha tánczol- nának a jégsikok fölött, de egyik éppúgy, mint Ugyan ki gondolt volna arra, hogy ez intrikák az »intézet hivatalos hatóságaitól« erednének. Ilyen sértő gyanúsítás senkiről sem tételezhető fel. Második megjegyzésünk pedig az, hogy a közönség felvilágosítása ez építési ügyben nagyon is megtörtént; legalább a sajtó részéről. Ennek legfényesebb bizonyítéka az, hogy mi mindazt megírtuk, amit dr. Rencz János igazgató most az értesítőben közreadott. Semmi uj dolgot, amit mi meg nem irtunk volna, az ő beszámolójában fölfedezni nem tudunk. Az már azonban más kérdés, hogy az előadottakból ugyanegy konzekvencziát vonunk-e le, vagy nem? Konstatálnunk kell, hogy a két végső kon- zekvenczia között, ahova dr. Rencz János igazgató s a város közönsége s e közönséggel mi is eljutottunk, mérhetlen és összehidalhatallan ür tátong. Megkíséreljük röviden és világosan e két álláspontot ismertetni, jobban mondva emlékezetbe hívni. Abban mindnyájan megegyezünk, hogy a jelenlegi főgimnáziumi épület sem közegészségügyi, sem pedagógiai tekintetekből többé nem felel meg a követelményeknek. Tantermei szükek, ugyannyira, hogy még a kevésbbé népes osztályok is túlzsúfoltak. Annyi tanulót, mint amennyi Nagybányát, mint góczponlot fölkeresné, e főgimnáziumi épületben elhelyezni nem lehet. Hogy pedig ez magyar nemzeti szempontból, de közgazdasági tekintetekből is mit jelent, azt bővebben fejtegetnünk fölösleges. A főgimnázium helyiségeinek mizériáit belátták az illetékes körök is s már az 1908. évi állami költségvetésbe 120.000 korona összeget vettek föl a főgimnáziumi épületnél mutatkozó tatarozási és kibővítési munkálatok fedezésére. Közbevetőleg megjegyezzük, hogy a város már előzőleg, 1907. évben, tekintettel azon óriási kiadásokra — mintegy 76—77 ezer korona — miket évenkint a közoktatásügyre kell fordítania, arra kérte a kultuszminisztert, hogy a várost mentse föl a főgimnázium részére évenkint fizetendő 16 000 koronás hozzájárulás alól. Midőn a város értesült arról, hogy a főgimnázium tatarozására az állami költségvetésbe 120.000 korona összeget vettek föl, mindenki tisztában volt azzal, maga dr. Rencz igazgató is, hogy a bajokon semmi tatarozási és kibővítési munkálatokkal nem segítünk s ha ideig-óráig leplezzük is a bajt, a főgimnázium újjáépítésének kérdése pár év múlva annál hangosabban fog ajtónkon kopogtatni. Dr. Rencz János igazgatónak már azidőben is az volt a véleménye, hogy a kérdés csakis egészen uj építkezéssel oldható meg s az ő javaslata akkor az volt, hogy a jelenlegi főgimnázium egész épülete lebontassák s a régi helyen egy egészen uj épület emeltessék, két emelettel a Hunyady-(magyar) utcai homlokzatra. a másik, véresre zúzta lábát a jégdarabok éles szélein. Ép mint a regében. Agnes néni látta, hogy egyre-másra összesimultak. mintha meleget keresnének, de ugyanabban a pillanatban szét is rebbennek, megrémülve a halálos hidegtói, mely testükből kiárad. Mintha a hegy hidegje belőlük omlott volna, mintha a hó miattuk nem olvadhatott volna meg 8 a felhő miattuk nem válhatott volna melegre. Nem mindnyája mozgott; jgyesek némán, fagyos merevségben álltak s mintha évek óta meg sem inogtak volna, a jég és hó feltornyosult köröttük, úgy, hogy, hogy csak felső testük látszott. Minél tovább nézelődött. Agnes néni, annál nyugodtabb lett. A félelem kifért előle, de ahelyett szive mélyéből szomorkodott a sokaság gyötrelmein. Szenvedésük egy pillanatra sem szünetelt; sebes lábuk, mely a csiszolt aczélhoz hasonló éles jégen tovasietett, egy pillanatra sem talált nyugvást. S hogyan fáztak, hogyan reszkettek, hogyan vaczogott a foguk! A megmeredtek s a mozogni tudók egyformán fagytak az elviselhetetlen metsző hidegben. Fiúcskák, kislányok is akadtak köztük. De ezeknek megkékült arczában nem volt ifjúság ; mintha játszottak volna, de örömük halott volt. Állkapcsuk össze-összeverődött, öregek módjára megborzongva összekuporodtak s meztelen lábukkal az élesszélü jégdarabokat keresték, hogy rálépjenek. Ami az anyókát legjobban megindiíotta, A város már akkor is kifejezte aggodalmát afölött, hogy a régi főgimnázium telke egy impozáns épület elhelyezésére szerfölött kicsiny, de ez aggodalmának kifejezést adott Barkóczy miniszteri tanácsos, akivel dr. Makray polgár- mester és dr. Rencz igazgató ez ügyben személyesen tárgyaltak s aki ez alkalommal a leghatározottabban kijelentette, hogy az állam 900 [J-ölnél kisebb területre gimnáziumot nem épít, de hajlandónak mutatkozott ?egy teljesen uj főgimnáziumi épület felépítésére, természetesen városi hozzájárulással, ha a város alkalmas telket ajánl föl az uj főgimnáziumi épület elhelyezésére. E tárgyalások folyamán kapcsolódott össze az építkezési ügygyei a város azon kérelme, hogy az évi 16 000 korona hozzájárulás alól főimentessék. Dr. Makray Mihály polgármester a régi Klaslrom mezőt ajánlotta föl alkalmas helyül, melyet Barkóczy miniszteri tanácsos is meg szemlélt s arról a legnagyobb elragadtatás hangján nyilatkozott. E szemlének azután röviden az lett az eredménye, hogy a város és a vallás- és közoktatásügyi minisztérium között a megegyezés sikerült is és pedig a következő főbb pontok szerint: A város az uj főgimnázium czéljaira az alsó Klastrom-mezőt fölajánlja, a kívánt városrendezést végrehajtja s a patakig terjedő területrészt megszerzi; továbbá az évi 16.000 korona hozzájárulás elengedése s a régi főgimnázium épületének városház czéljára leendő visszabocsátása ellenében 200000 kornoával járul a főgimnázium épitési költségeihez. Ezt a megegyezést a vallás- és közokta- tásüyyi minisztériummal jogerős szerződés biztosítja s már az épitési ügy megvalósítására került volna a dolog, midőn azok a bizonyos intrikák történtek, amelyek abban kulmináltak, hogy az uj főgimnáziumnak a Klastrom-mezőn való felépítése a város közönségének egyáltalán nem óhaja, mert a Klasfrom mező messze van, vizenyős terület is, továbbá hogy a város közönsége ragaszkodik nhoz, hogy a főgimnázium a régi helyén, a templom közelében maradjon. Ezeknek az illetékes vagy nem illetékes informáczióknak volt azután a következménye az, hogy Sváb Gyula főmérnök lejött városunkba s ismét felülvizsgálta azon lehetséges kombiná- cziókat, hogy a régi épületből tatarozás vagy kibővítés utján mit lehet csinálni? Ám a város képviselőtestülete is értesülést szerzett a hátmögötti informácziókról s azokat L Bay Lajos képviselő indítványára egyhangú képviselőtestületi határozattal a kellő értékére szállította le, minek folytán a miniszter: »a nagybányai állami főgimnázium elhelyezésének kérdését az újabban fölmerült körülmények következtében ismételt vizsgálat és beható megfontolás tárgyává téve s méltányolva a közönség ez irányban kifejezésre jutott óhajtását is, hajazok láiása volt, kik az érdes jégbe temetve hevertek s akik nagy jégcsapokhoz hasonlóan a sziklák pereméről csüngtek alá. A remete ekkor félrevonta kezét s Agnes anyó nem látott egyebet, csak a csupasz, sivár hómezőket, Nehéz jégtömegek emelkedtek itt is, ott is, de a megkövült szellemek táncza sehol- sem volt látható. A jégmező kék fénye nem fagyott testektől származott. Könnyű hóförgeteget hajtott a szél, nem szellemeket. Agnes néni mindazonáltal biztosan tudta, hogy jól látott. Meg is kérdezte a remetét: — Szabad az eikárhozottakért valamit cselekednem ? A felelet igy hangzott: — A szeretet Istene mikor tiltotta meg, hogy jót cselekedjünk, irgalmasságot gyakoroljunk és vigasztalást osztogassunk? A remete ezzel tovább ment. Agnes anyó kunyhójába sietett s leült, hogy elgondolkodjék. Egész este azon tépelődött, miképp segíthetne a gleccser boldogtalan emberein. Hogy a saját elhagyat ottságát sirassa, az nem is jutott eszébe. Másnap reggel újból lement a faluba. Mosolyogva sietett tova, Öreg korának terhét alig érezte. »A holtak — suttogta — nem igen törődnek az arcz pirosságával s a láb fürgeségével. Csak azt kívánják, hogy egy kis meleggel gondoljunk rájuk. De persze a fiatalság erre nem gondol. Bizony, bizony, hogy is védekezhetnének szegény eiköltözöttek a halál mérhetetlen fagya ellen, ha az öregek meg nem nyitnák számukra sz'vükel!«
