Nagybánya, 1911 (9. évfolyam, 1-26. szám)

1911-02-09 / 6. szám

2 A napi sajtó ebbeli népszerű közlemé­nyei pedig nem ritkán egyoldalúak, el­fogultak, tudománytalanok. E téren még sok a tennivaló. Újabban két igen derék tanitó-ember lépett a küzdők sorába, két testvér: Borbély György, a zalaegerszegi főgim­názium tanára és Borbélv Sándor, a •y ' váczi orsz. siketnéma-intézet igazgatója. Már régebben bátran és kitartóan har- czolnak, mindenik a maga körében, a magyar nemzeti vagyon megmentése és gyarapitása érdekében, a magyar ipar­védelem ügyéért. Tudják és hirdetik, hogy csak gazdaságilag független nemzet lehet igazán szabad és önálló, hogy min­den magyar embernek elsősorban a maga háza küszöbén kell felállítani az önálló vámterület sorompóit s a maga eszmé­nyében kell megállapítani az önálló nem­zeti bankot. Most a veszélyeztetett édes anya­nyelv védelmére keltek a tudomány, a meggyőződés, a lelkesedés fegyvereivel. A legszerencsésebb formát választották. A legközönségesebb, tehát egyszersmind legveszedelmesebb idegen és magyartalan szók, szólásformák, kifejezések, szerke­zetek, szóelrendezések közül bemutatnak vagy 150 szemenszedettet, kimutatják a magyar nyelv szellemével, természetével, törvényeivel ellenkező voltukat, érthe­tetlen, "nevetséges idétlenségüket, rámu­tatnak törvénytelen származásukra s meg­mutatják a helyes magyar kifejezéseket. Nem száraz tudományossággal, nem nehezen érthető szakszerűséggel irt ta­nulmányok ezek, hanem népszerű, könv- nyed stilusu tárczaczikkek, érdekkeltő, elmemozditó, élvezetes olvasmányok. A mindig érdekes és szellemes előadás majd vaslogikával bizonyít, majd negédesen humorizál, majd az irónia, szatíra, szarkaz­mus, a jogos felháborodás, sőt néha a hazafias túlbuzgóság ostorával sújtja a bitorlókat, mindig meggyőződésből, tehát meggyőzően és győztesen. Nemcsak az észhez szólnak e "czikkek, hanem a szív­hez is; nemcsak meggyőznek, hanem utánuk, hogy váltak ki a sötétségből és hogyan olvadtak ismét bele . .. Kísérték őket, amint befordultak a hegy alatt, hogy beljebb, beljebb haladtak a kanyargós utón, nehéz szagu fenyvesek közt. Mentek egy­más mellett odáig, ahol már kissé meredek az ut, ahol a nők egészen önkénytelenül nyújtják a férfi felé segítséget kérő, parfümös kezüket. Az illatos fehér karok, gyönge, hajlékony ujjak úgy hajolnak ott a férfivállra, karra, mint a sötét­ségből kiűzött csodaszép, exotikus virágszárak, virágszirmok. Achmed kavicsokat dobált a vizbe. Ahogy a kis kövecske lehullt, érezték, hogy esik egyre gyorsabban-gyorsabban a mélybe és mikor a víz­tükörhöz csapódott, ők is mintha gyönge ütést, éreztek volna. — A fehér asszonyok mind rosszak, mondta Achmed és fölkelt. Az ügyvéd nem felelt. Lefelé indultak, de mielőtt az útra befor­dultak volna, még egyszer visszanéztek. — Kegyetlenül meglátja itt magát az em­ber, ha sokáig bámul a hallgatag vizbe. Pfuj, de csúnyák vagyunk. Hogy elnyü, hogy elront ben­nünket az élet. Achmed, édes fiam, mit akarsz te itt köztünk? Menj vissza a te kék eged alá, menj vissza oda, ahol örökké süt a nap. Vesd le magadról azt a fehér nadrágot, rúgd le ma­gadról azt a lágy szarvasbőr czipőt. Az a ruha megmar, mint a mérges kigyó, az a czipő a sá­tán kereke, pokolba visz. Minek jöttél te ide ? — Elhozott a Nölhig ur. — Kicsoda? — A Nöthig ur, a doktor. Annak nagy i meg is hódítanak. Élet, hév, lélek van bennük. A könyv értékét emelte jeles Írónk, Bérezik Árpád programmszerü beveze­tése s idevágó érdekes czikke. Az a mintaszerű mód, amelvlyel ezt a nehéz és fontos feladatot megoldották a szer­zők, kívánatossá teszi, hogy ilyen módon rendszeresen összefoglaló, kimeritő nagy munkában dolgozzák fel az idegenszerű­ségek és magyartalanságok egész anyagát. Meg vagyok győződve, hogy becsü­letes és hasznos dolgot mivelek, mikor a Borbély testvérek könyvét a legmele­gebben ajánlom mindazoknak, akiknek nem közömbös a nemzeti nyelv ügye. Herrmann Antal dr. NAGYBANYA Problémák. — Lelki egészség és divat. — Február 8. A lelki betegség mindig az ellentéte a fo- j kozott lelkitevékenységnek, érzésnek, akadályt j nem ismerő hitnek. Akinek ily érzése és ilyen hite van, az minden akadályt elhárít, ellenmon- j dáson győzedelmeskedik. A tökéletesség bennünk meglévő ideálja, az önzetlenség és szeretet eszménye voitakép csak tökéletesebb lelki egészség jele. Az átlagember belső egészsége nem állítható oda példának, mert ép ő van kitéve minden befolyásnak, hajlik kicsinyességre, gyökerezik mélyen az élet. anyagi I föltételeiben. Ha igazán örökölt valami rosszat elődeilől, nem emelkedik a tudatosság am i fokára, hogy ezt magában, magából kigyógyitsa. Tények elölt nem hunyhatunk szemet, van jellemhibák átöröklésére elég példa. Ep ezért, nem csodálkozhatik eléggé az ember azon, hogy miért nem gondolnak az emberek többet a maguk jelleméletéve!, annak esetleg kóros tüneteivel. Az embert magasabbra való törekvésében sok minden akadályozza. Mig az ember abban az állapotban leledzik, minek a legnagyobb jó­akarattal csak »természeti állapot« lehet, a neve, addig nem is hozhatók erői szellemi összhangba, inkább egymás ellenében működnek, sőt egymást lerontják. Korláton túlmenő pótlás akadályozza az elhasználást, korláton túlmenő elhasználás a pótlást. A legmagasabb norma az ember számára nem az egyszerű, a principio ösztön, hanem az ösztön legyőzése, nem a nyúlt agy, hanem a nagy agy, nem a természet, hanem a szellem maga­háza van Helonanban. Betegek gyógyulnak benne. Ezeknek a betegeknek nem fáj semmijük, de mégis fáj mindenük. Ezek tudnak járkálni, enni, inni, mégis mintha minden percben megakarná­nak halni. Aztán eljött egy nap Nöthig ur, én ott, guggoltam a napon a sátor előtt, vártam Fa­timái. És jött a doktor ur. Egy bambusznád- vessző volt a kezében, azzal csapkodott és az apámat kereste. Én megmutattam neki merre ment, de nem kisértem el. Nemsokára vissza­jöttek mind a kelten és azt mondtak, nekem el kell mennem. Elmentem. Nem szóltam semmit, elmentem. Faiimé nem jött akkor. Sokszor vissza­néztem, amig csak láthattam a sátort, de Fatimé nem jött. Elkésett ezen a napon. — És azóta Achmed? — Azóta ? — No igen. — Megyek mindenüvé Nöthig urrai. Dol­gom sincs. Én sokat tanultam. Ráérek. Csak olyan szobadísz vagyok. Nölhig ur szereti az ilyesmit. Van a a szobában kínai váza is, japán kályha­ellenző. Achmed elhallgalott. Belemeredt az éjsza­kába. A fenyők közt szél zúgott, birkózóit a mozdulatlan, halott levelekkel ... — Nem tudom magam elé kényszeriteni. Idézem nappal-éjjel, vágyón, fájdalmasan, han­gosan, szerelmesen és nem láthatom meg. Nem tud egy világos kép kialakulni a khaoszból, a lelkem zűrzavarából. Olyan messze van tőlem az a sátor, az a pálma, az az ég, az a sivatag ott Helonában, mintha már száz évet aludtam volna, mióta láttam. Ha az ő barna szemét hívom, fehér asszonyok kék szeme néz rám, ha fekete 1911. február 9. sabbrendü aspirácziói szerint kialakított valóság. — Lehet-e egyáltalán norma alant?! A természetben nincs az ember és szellemi egészsége megítélésére támpont. Fizikailag sem igen állapítható m g a normális ember típusa, j De ha már a konvenczionáüs egészséggel annyit kell az embernek törődnie, érte minden nap új­ból dolgoznia, annál inkább kellene az embernek lelki egészségére minden órán vigyázni. Emberek, kiknek nincs magasra kitűzött életczéljuk, képesek egy teljesületlen vágyért éjszakák nyugalmát, alvását föláldozni. Termé- ! szetes és szigorú következmény, hogy a balsors, vagy egy bonyolult lelki élmény a végső egyen­súly billenésig hajtja őket. Mens saua in corpore sano, ez áll a szellem egészségére is. A lelki élet egészségének vannak fizikai föltételei is. Friss levegőjű szobát mindig teremthetünk magunknak, utalok itt Angliára, hogy egyre jobban terjed éttermekben is az igazán kulturális no smoking (nem dohányzás). A friss levegőjű séta is még legtöbbször ingyen áll rendelkezésünkre. Természetesen nem az asz­falton és nem egy modern embernek, aki végre is csak többre becsüli a magányos sétát, mint az oly oktalanul és gépiesen taposott aszfaltot. Friss színekre is szükségünk van, olykor elég lesz talán ehhez dolgozószobánk egyik másik sarkát máskép berendezni, vagy életünk olvasó­ján egy másik szemen imádkozni s imádságban is a lélek vágyainak szárnyat adni, vagy hiába vannak örvendetes, fájdalmas és dicsőséges titkok ? Hogy életviszonyainkból az idegesség job­ban kifogyjon, az értékes egyén cselekvéseken kívül akkor leszen elérhető, ha legközelebbi környezetünkkel szemben próbálunk átalakulni és átalakitólag hatni. Azzal még nem leszünk nagyzolók, ha a kicsinyességet családi körünk­ben leküzdjük. Azzal csak azt bizonyítjuk, hogy lelki sajátunkká tettük azt az angol társadalmi szokást, hogy az a férfi, aki napközben ingujban dolgozik, este vacsorán feketébe öltözik, ünnepe). Leveti a robotot, a fárasztó detailokat, egész ember. Persze ez eljárás nemcsak önlegyőzést ki- \ ván, hanem magunk, sőt mások gyengeségeinek I meglátását, hogy önmagukkal szigorral s mások­kal szemben kíméletesen cselekedhessünk. Humanitás, igazi humanitás kívánja, hogy a haragot, ellenkezést elltávolitsuk, magunktól. Ez a negativ oldal. A pozitív az, hogy mindent eltávoütsunk, ami embertársunk útjában áll, sőt legpozitivebben azt tegyük, ami őt boldoggá teheti. Minden szeretetlenség a saját belső nyugal­munkra, szellemi egészségünkre tör. Hogy a fösvény milyen förtelmes bomlás­folyamatot indit meg, arra rettenetes példa Gogol »Holt lelkei«-ben Pluskin, aki természettől nem haját tapintom, szallagos, szőke hajak illatát érzem ... A fehér asszonyok nagyon rosszak, uram. Mint a kígyók férkőztek hozzám, csak ak­kor vettem észre, hogy ott vannak, mikor már rátekerődzött hajlékony kigyókarjuk, bársonyos rossz testük a szivemre, a lelkemre, mindenre. Ezek az asszonyok mind egyformák. Az anyja olyan, mint a lánya. Mind csak egyet akarnak J és azt nem tudják akarni. Mig a férfiak busán i járják az életet, addig ezek az asszonyok mint j a ragadozó madarak röpködnek ide-oda és le- ' csapnak rájuk. Engem mind akar. Azt hiszik az . én fekete testemből uj izgalmak, uj gyönyörök sarjadzanak . . . Mit keres a szememben ügyvéd I ur ? Nincs ott más, mint sok-sok álmatlan éj­szaka bűne, gyalázatossága ... Az én homloko­mon. Teleirták már a fehér asszonyok hazugsá­gaikkal .. . Tuczat, fáradt vagyok én is. A bölcs fölébred és mielőtt visszafordulhatott volna, meg­ragadták az asszonyok és ki sem is engedték karmaik közül, mig ki nem szívták szomjas vampir- karjaik az utolsó csöpp vérét. .. Pedig engem hogy várnak otthon . . . hűségesen, a sir szájáig tartó hűséggel és — — Haza fog menni, Achmed. — Minek? Mit keressek én ott Helonában? Csendesen járlak a hangtalan éjszakában. A hold kibújt a felhők alól és óriás torzképeket I vetített eléjük az útra. Olyan volt a feje az árnyképnek, mint egy szörnyetegnek. A keze vékony és hosszú, a lába kurta. Ha feléje csap­tak a bambusz-vesszővel, visszaütött hosszú ke­zével. Jobban siettek, hogy elhagyják, de utol­érte őket, nem maradt el, csak ment gúnyosan mellettük a holdas éjszakában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom