Nagybánya, 1911 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1911-01-26 / 4. szám
Előfizetési Arab: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, Felelős szerkesztő : negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. - ' Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. EGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-utcza 13. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő Üzletében Is. A népszámlálás várható eredményei. Január 25. Azok előtt, akik a népmozgalmi adatokat évről-évre figyelik, már ma sem titok a népszámlálás várható eredménye és nagy vonásokban elég hű képet tudnak maguknak alkotni a jelenlegi népességi és nemzetiségi viszonyokról. A természetes szaporodásban a magyar faj jár elől, mert mig 1900 ban az" anyaország lakosságának csupán 51.4 százaléka volt magyar, addig a magyar fajnak a természetes szaporodásban való részesedése 1909 ben 56.8 százalék volt. Ezzel azoknak az aggodalma alaptalannak bizonyult, akik a kilenczvenes évek kedvezőtlen szaporodási viszonyairól és a némely magyar vidéken veszedelmes módon elharapódzott — egykerendszerből arra a kétségbeejtő következtetésre jutottak, hogy a magyar nemzet és benne a magyar faj szintén arra a lejtőre jutott, amelyen a franczia nép csúszik évtizedről-évtizedre lejebb és lejebb. Örömünket azonban megzavarja, hogy ennek a bő Istenáldásnak gyümölcseit a magyar nemzet teljességében nem élvezheti. Két szörnyű kórság pusztitja a nemzetet. A kivándorlás mintegy 700.000 emberrel apasztotta meg az utolsó év tized alatt a magyar nemzet erőkészletét és ebben a számban kétszáz—kétszázötvenezer magyar elvesztését siratjuk. A tüdővész évente mintegy 80.000 embert pusztít el; ugyanannyi pusztul el más betegség által, metyet mind meglehetne akadályozni’ügyes és emberséges társadalmi eszközökkel, mondjuk például kórházakkal, vagy egy másik i még jobb eszközzel: a jólét emelésével, j Valamivel több embernek kellene juttatni a pár millió hold lekötött birtok- I ból, hogy ne legyenek kénytelenek a kétségbeesettek utolsó mentsvárához: a ; nyomor italához, a pálinkához mene- ; külni, mely udvari szállítója az összes fertőző betegségeknek. Jól mondja Chol- noky: Nem a pálinka teszi tönkre az ; embereket, hanem a tönkrement emberek fognak a pálinkához. És aki egyszer megizlelte az ördög italát, az hamarabb jut összeköttetésbe az édes anyafölddel, mielőtt még vizen vitorlázhatna az ideg- és izomölő munkák országába: Amerikába. A mag}Tar birodalom lakosainak száma aligha lesz tóim 21 milliónál, pedig a kivándorlási s más vérvesztesség nélkül megközelitettük volna a 22 milliót. Ami a magyarság fejlődését illeti, a természetes szaporodásra vonatkozó ösz- szes adataink azt jelzik, hogy ma már elértük az anyaországban a 10 milliót és a mag)Tar birodalomban a 11.100,000 et, tehát a tiz milliót meghaladó számunkkal a kis fajok sorából kiemelkedtünk a középnagyságú fajok rangjára, másrészt — meghaladván az osztrák-németek számát — a kettős monarkiában a politikailag szervezett fajok között a legelső helyre nyomultunk előre. Az 1910-iki népszámlálás már kétszázezerrel több magyart fog találni, mint osztrák-németet és kétségtelenné fogja tenni, hogy még egy évtized múlva a dunamenti összes fajnépek között számra nézve a legerősebb lesz a magyar. A magyarországi nemzetiségek gyarapodása általában nem lesz kedvező. A németek számát apasztani fogja a városokban folyó beolvadás, a tótokét és a horvátokét a nagymértékű kivándorlás, a szerbekét a természetes szaporodás csekélysége. Az oláhság sem számíthat többre, mint 200.000 főnyi gyarapodásra. Még azokon a területeken is csökkenni fog a nem magyarajkuak száma, ahol nagy többségben vannak. A természetes szaporodásban való gyengébb részesedésből következtetve a nem magyarajkuak aránya hanyatlást fog mutatni. A városokban pedig a nem magyarajkunknak száma éppenséggel csökkenni fog. A fajnépességi viszonyok ityetén alakulásának kétségtelen megállapítása nagy befolyással lesz a politikai viszonyaink fejlődésére. A magyarság erejének folyton tartó I fokozódását látva, rá kell jönnünk, hogy küzdelmeink sikertelenségének oka nem a nemzet gyengülésében, hanem talán inkább a nemzet szervezetlenségében, j vezéreinek egyenetlenkedésében, széthúzásában, politikusainak fegyelmezetA „Nagybánya“ tárczája. A vágyak halottja. Szivem bús sóhajok tanyája, Merész nagy álmok kútfeje, Örök titkokat rejt magába, Mi másnak talán semmise. Almok, vágyak kínoznak egyre, Babonás ihlet száll reám: Mi titok rejlik mind ezekbe Mondd, mit jelent ez jó anyám ? Nézd, szemeim most milyen szürkék És a szivem az, hogy dobog . . . Arczom kigyúl, simítsd csak mint ég ! Óh mit jelent ez, — meghalok ? Igen, igen, a merész vágyak Érzem, megölnek engemet, A Kháron csolnakján már várnak! A vágyak halottja leszek. Böszörményi Vargha. Géza. Mikor a falu üzen. A fiú a szobában ült a kopott diványon és maga elé bámult. Szomorú volt és az agyában szinte lüktetett a vonat, amint süvítve vitte Budapestre. Még szinte látta azt a piros lepedőt, mely akkor este ráborult Budapestre s amely vörös köpeny módjára széjjel terült az égen, mind jobban és jobban nagyobbodva, amint közeledtek. Most először vitte a vonat. Jaj, gyönyörű és gyötrelmes utazás volt ez. Gyönyörű, hogy az élet hívja, gyötrelmes, hogy elszakadt valahonnan. Látta keresztülsiklani a vonatot a végtelen alföldön. A vonatot, mely őt vitte. Most először. Most először vitte az örömök városába, a háztengerbe, hol elveszhet az ember. A szabadságba, melyet oly frissnek, üdének, tágnak érzett, melybe szerelmes diák agyával megbom- lotlan vágyott . .. Látta a nagy fenomént, amint karját kitárva elnyeli őt... Lázasan, diákáimok- kal telten rohant karjába a szörnynek s nem vette észre, hogy fekete a teste. Ó, álmok, diákálmok, érzékeny varázsvesszőtől megérintett piros rózsatenger. Egekig csapkodó vágyak, mik a földet szeretnék kirúgni tengelyéből, mikor a tavasz szele megérinti a piczi diákagyat, mely nagyot akar, erején felül súlyosat és világraszólót ... Ez a szerelmes, szédületes diákagyvelő hajtotta, ó, röpítette a nagyvárosba, melyről olyan sok szépet, és olyan sok csúnyát hallott, de ami mind szép volt, ó, mert idegen volt, ös- meretlen virágok illatával telehintett. Idegen, ingerlő tettekről beszéltek neki, hol nagy lehet a nagy, és bemerülhet a vég!elenbe is, ha akar. Belebámult a levegőbe és érezte, mindebből nincsen semmi . . . semmi ... A hajlott- lábú ócska bútorokból nyirkos, riasztó szag áradt ki és eszébe juttatta a történelmet, a fizikát, az otthont . . . egy lányarczot, melynek fényképét zsebében rejtegeti a szive fölött . . . Elcsente egy valamikor ... A levegőben szürke és ködös — ó, nagyon szürke és nagyon ködös néma hieroglifek tánczoltak, ki tudja honnan és ki tudja ki fejti meg, mikor fejti meg . . . Neki ösmerellen, mint minden ezen a Pesten. Végtelen elszomorító látvány lehet — gondolta magában — igy benn ülni egy ismeretlen világrész ismeretlen szobájában, ismeretiedül, lázas, bomló vérrel, mely szomjazza, mi rejtett, mi nagy, mi nehéz. Minden ismeretlenben egy Minoaturuszt látott s kereste az ismeretlen Minolauruszt, hogy megbirkózzék vele Pest város uíczáin, mint Toldi a bikával. Kereste ... és benn ül sötét szobájában ... A falakon mászkálni kezdenek a nem látott szörnyfejek: a gond, a félelem. Nyomasztó súlyával az óriási város, mintha ráfeküdt volna. Az őszi köd, mi lassan és nehezen gomolygott az utczán, beszivárgott a ház falain. Köréje gyűlt és leülepedett borzalmas és bánatos körök rémképeivel. Otthonról meg tiszta hegyvidéki levegővel összeborultan finom párázatos liliom illatok jöttek, szelíd, gyönyörű ártatlanság szirmok üzenetével. Eszébe jutott minden arcz, minden szájnak, minden szemnek volt egy kedves, észre nem vett titkos üzenete, mind felé mosolyog, mind benne bízik ... az édes anyja, az édes apja és minden, minden. A szemében nagy, gyűlő könnyet érzett. Kissé felzokogott, aztán elbámult . . Ez volt az első könnye idegenben: megváltó könnyek, a szörnyű idegenség-érzet első nyilvánulásai, az élet küzdelmének első hulló hírnökei, mik végig-
