Nagybánya, 1911 (9. évfolyam, 1-26. szám)

1911-04-20 / 16. szám

4 NAGYBÁNYA 1911 április 20. Vásárhelyi Gyula. mellett bizonyára jobban fognak mulatni, mint a villamos színházban. A Calvineum hangversenye. A Cal- vineum május hetediki nagy hangver­senye iránt nemcsak városunkban, de egész Szatmárvármegyében rendkívüli nagy érdeklődés mutatkozik. Az előké­születek javában folynak s már legkö­zelebb abban a helyzetben leszünk, hogy a véglegesen megállapított, szerfölött ér­dekes műsort is közölhetjük. A nagy­bányai rendező-bizottság már megala­kult. A bizottságban helyt foglal úgy­szólván városunk egész előkelő társa­dalma. A hangverseny védnökeiül a kö­vetkező hölgyek és urak kérettek föl s fogadták el azt szives készséggel: L.Bay Lajosné, gróf Dégenfeld Sándorné, Hubay Zsigmondné, Molcsány Gáborné, Moldo­van Lászlóné, Turman Olivérné; L. Bay Lajos, gróf Dégenfeld Sándor, Helmeczy József, Hubay Zsigmond és dr. Makray Mihály. Nincs kétség benne, hogy a Cal­vineum hangversenye nemcsak a leg­kényesebb műizléseket ki fogja elé­gíteni, de az azt követő tánczmulatság is páratlan lesz a maga nemében. Dr. Róth Ferencz elnököt megoperálták. Dr. Róth Ferencz törvényszéki elnököt dr. Hüti Elemér egyetemi tanár dr. Czukor István, a budapesti Szent Rókus-kórház alorvosa asszisz- tálása mellett megoperálta s igy a tüdő-és mell- hártyagyulladás folytán a mellkasban összegyűlt izzadmányt eltávolították. A beteg elnök álla­pota kielégítő. Tegnap még itt élt, fáradott, dolgozott közöttünk tele munkakedvvel, látszólag viruló életerőben, ma már a,csöndes temető lakója. Tegnapról mára ... És e tragédiában e meg­döbbentő váratlanság a legszörnyübb, a leg­megrázóbb. Úgy roskadt össze, mint a villám- sújtott fa. Még annyi ideje sem volt, hogy családjától, bálványozásig szeretett gyermekeitől elbúcsúzzék. A mérhetlen gyász irgalmatlanul csapott le, megfagyasztva a jajszót hozzátarto­zóinak ajakán, megkövesitve a könnyet a sze­mekben. A szörnyű vesztesség észbontó tudatára már csak akkor ébredhettek, midőn hallatszott már a gyászkocsi dübörgése, midőn fölhangzott a gyászének szivettépő akkordja. És az a kis fé­szek, melyet még tegnap a megelégedés, a boldogság verőfénye sugárzott át, ma már ro­mokban hever. Vásárhelyi Gyula váratlan ha­lála nagy vesztessége városunknak is. Egyike volt a legfáradhatatlanabb, legtevékenyebb mun­kásoknak. Látszólag amily szürke volt az élete, de épen olyan értékes. Mint presbyter egyhá­zának hü, áldozatkész tagja volt; mint városi képviselő, önzetlen, szókimondó munkása a közügynek, ki sokszor akkor is hallatta szavát, amidőn az ő saját érdekei hallgatást paran­csoltak volna; mint ember, méltó volt a mi egész tiszteletünkre. Anyagi romlását fölemelt fejjel fogadta, egy pillanatra sem csüggedett el, hanem dolgozott és dolgozott. A fészekrakást java férfikorában legelőiről kezdette s minden tégladarabot verejtékével öntözgetett. De azért panaszos szó nem hagyta el ajkát soha, meg­elégedett volt, mint mindenki, ki a munkát önmagáért is becsüli. Vásárhelyi Gyula a gyü- mölcsészet terén aratta a legnagyobb sikereket s érdemei valóban elévülhetetlenek. Ő is azon úttörő munkások közé tartozott, kik semmi áldozattól sem riadva vissza, mindent elkövet­tek, hogy a nagybányai gyümölcsészetet "a fej­lődés lehető legmagasabb fokára emeljék. A többi úttörőkkel együtt nem csekély érdeme van abban, hogy Nagybánya gyümölcsöseiben ma már föltalálható Amerika, Svájcz, Belgium, Francziaország minden legszebb, legnemesebb gyümölcsfajtája. A pomologiában Bereczky Máté, az európai hirü szakember volt mestere, kivel Vásárhelyi Gyula évek hosszú során át. a leg­élénkebb összeköttetésben állott. Számtalan ki­állításon nyerte el az első dijat s kitüntető ok­leveleinek se szeri, se száma. A boldogult ha­lálának hire általános, mély részvétet keltett városszerte s e részvétet csak fokozta a vá­ratlan, tragikus vég. Nagyszombat délutánján temették. Temetésén mondhatni ott volt az egész város. S a részvétnek ez az impozáns megnyilatkozása legyen vigasztalója, enyhítője a gyászoló családnak. A család gyászjelentése igy hangzik: Vigyázzatok azért, mert nem tud­játok, mikor érkezik meg a háznak Ura . . . hogy ha hirtelen megérkezik, ne találjon tite­ket aludva. (Márk 13, 35, 36) Özv. Vásárhelyi Gyuláné szül. Méder Ilona úgy a maga, mint egyetlen fia: Gyula és egyetlen leánykája: Er­zsiké nevében is fájdalomtól megtört szívvel tudatja, hogy a szerető férj, gyermekeit imádásig szerető édesapa és jó rokon Nemes Vásárhelyi Gyula kereskedő, a református egyháza pres- bytere és városi bizottsági tag életének 57-ik, boldog házasságának 21-ik évében, 1911. április hó 14-én, éjfél után 2 órakor váratlanul el­hunyt. A drága halott hült tetemeit április hó 15 én, szombaton délután 4 órakor fogjuk a Postarét-utca 16 számú gyászháztól a refor­mátus egyház szertartása szerint örök nyuga­lomra helyezni. Nagybánya, 1911. április hó 14-én. Kedves halott! Elszálló lelked ne te­kintsen vissza, ne lássa a gyászt, melyet ki­múlásod okozott. Egyházmegyei közgyűlés. Mint már jeleztük, a nagybányai rel. egyházmegye április hó 21- és 22-napjain tartja városunkban rendes tavaszi közgyűlését Szili György esperes és Relmeozy József orszgy. képviselő, egyházmegyei gondnok elnöklete alatt, a városháza tanácstermében. A közgyűlés tagjai f. hó 20-án a délutáni gyors­vonattal érkeznek városunkba, mert 21-én már reggel 1/2 9 órakor az egyházmegyei közigazga­tási bíróság ülést tart. A közigazgatási közgyűlés ’/„ 11 órakor veszi kezdetét. Délután 1/2 2 órakor társas ebéd az István Szállóban. Egy teríték ára 2 K 40 fillér. Délután 5 órakor gyámintézeti választmányi ülés a lelkészlakban; este társas összejövetel lesz a Polgári Körben. Ápril 22-én reggel 8 órakor a fegyelmi ügyek tárgyalását kezdik meg. A szatmárvármegyei bányászat a szatmári kiállításon. Az országos magyar bányászati és kohászati egyesület nagybánya-vidéki osztályá­nak választmánya a napokban Neubauer Fe­rencz miniszteri tanácsos elnöklete alatt ülést tartott, melynek tárgya annak megbeszélése volt, hogy a szatmári gazdasági kiállításon a bányászat is méltóan képviselve legyen. Az osztály maga kiállítóként nem szerepelhet, de elhatározták, hogy a legmesszebb menő erkölcsi támogatásban fogják részesíteni az egyes ki­állítókat s minden sulylyal oda fognak hatni, hogy a bányászati kiállítás is egyik kiemelkedő pontja legyen a szatmári kiállításnak. A kiállí­táson a bányászati egészségügyi osztály is részt fog venni dr. Kádár Antal bányakerületi fő­orvos programmja szerint. A választmány egy kiállítási bizottságot küldött ki, melynek fel­adata, hogy úgy a bányakincstárral, mint a magánbányabirtokosok képviselőivel, nemkü­lönben a gazdasági egyesület intézőivel a ki­állítási ügyekben érintkezésbe lépjenek. Ezen bizottság elnöke Fizély Sándor főmérnök, tit­kára Toperczer Elek bányamérnök, mint a ki­állítás bányászati csoportjának intézői s köz­vetlen rendezői. Bizottsági tagok •• Alföldi Zoltán, L. Berks Leó, Bertalan Miklós, Bradofka Fri­gyes, György Gusztáv, Hullán János, dr. Kádár Antal, Muzsnay Ferencz, dr. Szokol Pál, P. Pauer Viktor, Urbán Mihály, Weisz György, Weisz Lajos; továbbá az érdekelt magántársu­latok vezető férfiai: Brebán Sándor, Catigera P., Farkas Jenő, Fazék Gyula, Husovszky Jó­zsef, Ketney Mihály, Moldován László, dr. Makray Mihály, Pap Márton, Paquet P., Pokol Elek, Somkereky Antal, Straka Antal és a fer- nezelyi kénsavgyár vezetősége. Nincs kétség benne, hogy a bányászati kiállítás egyik fő­érdekessége lesz a szatmári kiállításnak. Halálozás. Özv. Mendihovszky Gyuláné szül. Kollár Mariska nagypéntek virradóra hosszú szenvedés után jobblétre szenderült. A boldo- gultat nagyszombaton helyezték örök nyuga­lomra a temető kápolnájából. — Özv. Huszár Jánosné szül. Györpáll Andrássy Julia oki. szülésznő f. hó 16 áu, hosszas szenvedés után, életének 63-ik évében elhunyt. A boldogultat f. hó 18-án temették nagy részvét mellett. Ki­terjedt rokonság siratja. — Dobouyosi Jakobo- vits József nyug. kir. Ítélőtáblái biró, köz és ! váltó ügyed a napokban elhunyt 61 éves korá­ban Balassagyarmaton. Rónai Géza közgyám az elhunytban testvérét gyászolja. A háború repülőgépről. Milyen lesz majd a háború a repülőgépről nézve: erről kezd érde­kes közleményt Sebők Zsigmond és Benedek Elek képes gyermeklapja, a Jő Pajtás április 16-iki, húsvéti számában. Ezenkívül a szép és élvezetes olvasmányok és képek egész tömege van ebben a számban: Ábrányi Emil húsvéti verse, Benedek Elek czikke a falusi husvétről, Dörmögő Dömötör utazása a Vaskapuhoz Sebők Zsigmondiéi, vig tréfa Nyulak a nadrág­ban czimmel, Benedek Elek verse egy szép képpel, Szabőné Nogáll Janka elbeszélése, Mese­mondó bácsi története a szabadságharczból, Váradi Antal elbeszélése nagy emberek jó szi­véről, Lampérth Géza verse, Földes Bélának, a prágai tőrbajnokság győztesének czikke a prágai diadaláról. A Kis Krónika rovat érdekes képei. Rákosi Viktor regénye s a rejtvények, szerkesztői izenetek teszik teljessé e szám gaz­dag tartalmát. Ez a húsvéti szám a szokottnál jóval nagyobb terjedelemben és gazdagabb tar­talommal jelent meg s mindenkinek, aki kéri, ingyen küldi mutatványul a kiadóhivatal. A Jó Pajtás t a Franklin társulat adja ki; előfize­tési ára negyedévre 2 korona 50 fillér, félévre 5 korona, egész évre 10 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Előfizetéseket elfogad s kívánatra mutatványszámokat küld a »Jó Pajtás« kiadó- hivatala, Budapest, Egyetem utcza 4. sz. Tűzoltók közgyűlése. A nagybányai önkén­tes tűzoltó egyesület vasárnap délelőtt tartotta meg közgyűlését a városháza tanácstermében Rónai Géza h. parancsnok elnöklete alatt. A köz­gyűlésen elnöklő h. parancsnok kimerítő jelentést tett a lefolyt három év működéséről. E három év alatt az önkéntes tűzoltóság a fizetéses tűzol­tóságon kívül összesen 943 éjjeli őrséget tartott. A működő tagok száma a tisztikaron kívül je­lenleg 22, a pártoló tagok száma 60. Lehetetlen meg nem állanunk a jelentés e részénél. Hogyan ? Hát városunkban csak 22 oly egyén van, ki a köz érdekében hajlandó önkéntesi tűzoltósági szolgálatot teljesíteni s csak hatvanra rúg föl azok száma, kik évi 6 korona dij fizetésével pár­toló tagjai az egyesületnek ? Bizony bizony szé­gyenletes számadatok ezekl Hová tűnt el az az idő, midőn az önkéntes tűzoltóság testületében helyt foglalt városunknak majdnem minden szá­mottevő polgára? Midőn az önkéntes adományok­tól csakúgy duzzadt a testület pénztára, hogy a maga jóvoltából még fényes zászlószentelési ünnepélyeket is rendezhetett s résztvehettek más városok tűzoltó versenyein is? Kihalt volna a lelkekből véglegesen a noblesse oblige, a nobile officium ? Ez évben a tűzoltó szövetség városunk­ban tartja közgyűlését. Az ilyen közgyűlés nagy gyakorlatozással jár, amikor is az illető vendég­látó városok tűzoltósága bemutatja tudását, képes­ségét. Ez ősi bányaváros, melynek régi önkéntes tűzoltósága hires volt az egész országban, miké­pen fog 22 működő taggal kiállani a versenyre ? Szívleljék meg e sorainkat azok, kiknek ráter­mettségük van a tűzoltóságra s iratkozzanak be minél tömegesebben a testületbe városunk jó hír­nevéért s a köz érdekében. Kiknek pedig anyagi helyzetük megengedi, főleg pedig a háztulajdono­sok, pártoló tagokként támogassák az egyesületet, hisz az évi 5 korona tag dij valóban oly potom- ság, hogy ez áldozatot minden háztulajdonos meghozhatja. A pártoló taggyüjtés befejezté­vel közölni fogjuk a pártoló tagok név­sorát. A lefolyt három évben 31 tüzeset fordult elő. Végül a választásokat ejtették meg. Fő- parancsnoknak megválasztatott dr. Makray Mi­hály, h. parancsnoknak Rónai Géza. Szakasz- parancsnokok : dr. Vass Gyula, Rozsos István (h. alparancsnok), Wienerberger Géza, Szász János. Szolgálatvezető tiszt Molnár Antal, segéd­tiszt Szűcs Jenő, titkár Smaregla János, pénz­tárnok Szász József, orvos dr. Winkler Jenő. Választmányi tagok; Neubauer Ferencz, Prihradny Kálmán, Moldován László, Égly Mihály, Révész János, dr. Nagy Gábor, dr. Kádár Antal, Stoll Béla, Kupás Mihály, Csepey Ferencz. Póttagok: Harácsek Vilmos, Sipos Lajos. Számvizsgáló bi­zottság: Gyöngyösy Gyula, Fritsch Samu, Szé­kely Mihály. Póttagok: Pálmai Sándor, Boda Gyula, Tömlő Miklós. Halálos szerencsétlenség. Halálos szeren­csétlenség történt nagycsütörtökön az országút mentén fekvő hosszú zúzdában. Nemes Tódor zuzómunkás ugyanis a déli szünet alatt a hajtó szerkezetet olajozta, amikor a pihenő lejártával

Next

/
Oldalképek
Tartalom