Nagybánya, 1910 (8. évfolyam, 22-52. szám)

1910-11-24 / 47. szám

4

NA G Y B A N Y A

1910. november 24.

kell adni, hogy szellemesek a helyzetek, meg a párbeszédek, pedig — mert hisz végeredményben annak kell tartanunk — metsző éllel vág. Zenéje mesés, egyik fülbemászó melódia a másikat követi. Ha még egyszer adják, a varázskeringő ismert dallamán kívül nagyon sok szebb részlet kikerül az utczára is. Az előadás jó volt. Görög Olga érzéssel játszotta a faképnél hagyott fiatal asszonyt, §zabadosné. Franczi szerepében különösen kedves játékával bájolta el a közönséget, mig a többi nőszereplők is egytől-egyig brillíroztak ez este. A férfiak közül ma Kordáé a pálma, mert szerepét drámai szempontból fogta fel, ami operettben különösnek látszik, de az eredmény mutatja, hogy helyesen, mert nagyon tetszett, A komikus elemet Ungvári (még énekelt is!) Nyárag és Demeter képviselték, folytonosan derült hangulatra keltve a bemutatott karikatúrákkal a közönséget

Hétfőn Sophus nagyhírű drámája, a Forradalmi nász váltott ki az igazán kevés számban megjelent közönségben őszinte érdeklődést. Jól esett már látni annyi realisztikus irányú dráma után egy a romantika jegyében született színmüvet. A franczia forradalom idejében a royalista férjet a republikánusok a nászéj előtt elfogják és halálra ítélik, de kegyelemből megengedik, hogy reggelig arájával maradhasson. A férjet halálfélelem gyölri s nem tudja fiatal neje édesgető szavára sem önuralmát megtartani. A nő elfordul tőle, de meg akarja menteni, elhivatja a forradalom egyik emberét s mikor az a vesztegetésre nem hajlik, önmagát ajánlja föl a megmentőnek. A két férfi ruhát cserél s a férj gyáván odább áll. A nő megtudja, hogy a férfi, aki nála maradt, életével fizeti meg ezt a nászéjet, hisz árulóvá lett; belészeret s most már nem a kialkudott bért adja meg neki, hanem a szerelem perzselő füzével veti magát a férfi karjába. Az éj elmúlik, közeleg a reggel s az eddig halálfélelmet nem ismerő férfi a valahára feltalált boldogság elvesztésétől félve remegni kezd és szökésre gondol. De régi bajtársa metsző gunyja visszaadja önuralmát és a kegyelem daczára önmaga szolgáltatja ki magát a halálnak — az eszme érdekében. Marc Arron jelleme mesteri kézzel van rajzolva a drámában. Szivvel-lélekkel republikánus, egyszer életében árulójává lesz a szent ügynek, de csak egy szép szempár szerelméért, tudva — akarva veti el életét egy pár órai boldogságért, melynek kalandszerü volta talán az újság ingerével csalogatja, de mikor belekóstolt az igazi szerelembe, gyáva lesz s önérzetének csak erős megsértésére lesz a régi. Az ifjú arát a szerelem varázsával, a biztos halálérzet tudatában lelkesült szavakkal megnyeri a köztársaságnak s aztán árulásáért önmaga Ítéli el magát. De a föbbi jellemek is csodálatos zseniáli- tással vannak elképzelve és megrajzolva. Alapeszméje a köztársaság nagy eszményének szolgálatában áll: egy igaz franczia csak a nőért képes hazáját elárulni, de jutalma elnyerése után még csalogató, hívogató szerelemmel teli élet sem tudja visszatartani attól, hogy bűnéért önszántából meg ne lakoljon. Az előadás kitűnő volt. Remek alakítást nyújtott Földes, igen helyesen fogta fel szerepét s szinte mesteri tökély- lyel játszotta meg. Ungvári is nagyszerűt nyújtott ez este s különösen a 3. felvonás végén pathosszal elmondott beszéde keltett óriási ha- | tást. Benes nemes bensőséggel játszotta a meny- ! asszonyt, Perényi pedig nagy rutinnal személye- j sitette a kotnyeles Leontinet.

Kedden Sztojanovits bájos muzsikáju operettjét láttuk. A meseszerü, naiv librettóhoz cső- ! dálatosan hozzásimult az invencziózus zene. Az j előadást közepesnek mondhatjuk. Elsősorban | Görög Olgát kell kiemelnünk, ki remek hangjával bámulatos preczizitással énekelte meg- j lehetős nehéz énekszámait; valóban csak igy i előadva lehet éreztetni a nagynevű operettiró ; könnyed muzsikájának szépségeit. Sokszor hal- j lőttük Görög Olgát remekül énekelni, de ez este önmagát multa felül, érezte is ezt a közönség, j mert nem egyszer honorálta művészetét elis- | merő tapssal. De még játéka is felüláll minden j kritikán, A szemérmesség köntösébe burkolod- j zott s titkon mégis a boldogító szerelem után | vágyódó királynőt csodálatos grácziával játszotta. Végh Gizi kedves naivságtól áthatott alakítása szintén semmi kívánnivalót sem hagyott. I Ny árny szerepét az operettekben szokásos gro- j teszk alakításban mutatta be, meglehetős hatást j keltve a kupiéival. Volt még valami érdé- |

kés: a cziczatáncz; már tudniillik bosszantóan érdekes; ezt ugyan kár volt reklámozni. Mindenki valami nagyot várt és zuhanyt kapott helyette, hisz az a táncz még csak a choreogra- phia legelemibb szabályainak se felelt meg, no meg nem is tudták. A rendezés igen jó volt, a díszletek pedig kápráztatóan szép hatást keltettek. A zenekari kíséretet, hiába a Sztojanovits-muzsika kemény dió, bizony nagyon szét- folyónak, pontatlannak találtuk. Korda a varázsló szerepében nagy hatást ért el.

Heti műsor:

Szerdán Naftalin.

Csütörtökön Elvált asszony.

Pénteken A művész felesége.

Szombaton Szerelmi keringő.

Vasárnap d. u. Muzsikus leány; este A harang.

Borsszemek.

— A kulisszák mögül. —

November 23.

Sugár Gyula ruhát akar venni. Fölkeresi az udvai'i szabóját.

— Mennyibe kerül ez a ruha?

— Ennek, kérem, két ára van, feleli a

sZcibó

— Két ára ? Hogy érti ezt ?

— Kp. negyven "forint. Pk. hatvan forint.

_ 009

— Készpénzért negyén forint. Perköltséggel hatvan.

Talán fölösleges megjegyezni, hogy Sugár az utóbbit választotta.

*

Korda Sándor hosszabb idő óta kezelteti a torkát. A minap azután fenn járván az orvosnál, ezzel a felszólítással lepte meg azt:

— Kedves doktor ur, most már itt az ideje, beszéljünk a pénzről!

— Ugyan hagyja, tiltakozott az orvos, ne beszéljünk róla.

— De igen, ismétli Korda, csak beszéljünk a pénzről.

— Nézze, kedves barátom, szakítja féibe az orvos, én kezelem a torkát úgy, ahogy tudom, maga meg énekel nekem ugv, ahogy tud. És ezzel rendben van a dolog.

— Nem, nem! erősködik Korda, beszéljünk csak a pénzről.

— Hát jó. Ha annyira akarja, hát beszéljünk a pénzről!

Korda erre ünnepies pózba vágva magát, a következő szavakkal lepte meg orvosát:

— Legyen olyan szives, kedves doktor ur, adjon nekem kölcsön százötven koronát.

*

A most lezajlott vásár alkalmával jeles komikusunk elvitte kis fiát a sátoros bódék közé, hogy valami ajándékot vegyen neki.

Az egyik sátor előtt megállva, a kis fiú ragyogó arczczal kérlelni kezdi az apját:

— Nézd apuska, ott áll egy akkora medve, mint te, vedd meg nekem.

*

Nyálai parókáját nem jól készítette el a fodrász, amiért éktelen dühbe gurul:

— Igazán nem tudom, hogy én vagyok-e őrült vagy ez a fodrászl?

— Ugyan Rudi, nyugtatja meg Ungvári, csak nem gondolod, hogy egy őrült fodrászt megtűrnénk a színháznál!

*

Két kezdő színészről szól az ének. akik nem annyira kosztból szoktak élni, mint jövendő nagy dicsőségek álmaiból; azon egyszerű oknál fogva, mert álmodni nem kerül semmibe, mig a kosztról ezt nem igen lehet elmondani. De a két fiúnak az álommal is volt némi baja: apró hónapos szobájukban ugyanis a fekvőhelyeket egy ágy képviselte, meg egy valaha jobb napokat látott dívány, melyen csak fonott kaíácscsá zsugorodva lehetett aludni.

A színháznál beszélgetnek a fiuk erről. Az egyik a következőket adja elő a hallgatóságnak:

— Aztán úgy oldottuk meg a kérdést, hogy az alszik az ágyban, aki aznap nem ebédelt. Aki jóllakott, annak marad a dívány.

Mire a másik nagy búsan hozzáteszi:

— Ma reggel mind a ketten az ágyban ébredtünk fel . . .

Mészáros Aranka éjjeli zenét kapott. A társaság, aki huzattá, nagyon felönthetett a garatra, mert ezt a nótát huzattá: »Sajó kutyám, jaj de mélyen aluszol.« Mikor elhalgatott a banda, Mészi sem volt rest, odament a zongorához és visszadta a kölcsönt:

»Kis kutya, nagy kutya nem ugat hiába.«

*

•

Korda és Tolnai, az elváihatatlan jóbarálok a Széchenyi-ligelben sétálgattak szótlanul egymás mellett, amikor valami megkoppantotta Korda uj czilinderét. Felnézett, hát a fán, csókák tar- I tottak gyűlést. Előszedte zsebkendőjét és fej- ‘ csóválva tisztogatja kalapját, miközben Tolnai ' megszólal:

— Látod, milyen bölcs az Isten, hogy a tehenek nem a fán legelnek I

*

Görög Olga panaszkodik a minap:

— Ez a Móricz borzasztó egy ember! Olyan szemtelen dolgokat álmodik felőle az ember!...

*

Földes Miska tegnap gyanútlanul ment hazafelé. A Korona-szálloda előtt megcsúszott és alaposan hasravágódoit. A sarkon várakozott egy kon fis. A kocsis meglátva, hogy Földes elesett, odaszól a posztoló rendőrhöz:

— A fene egye meg ezt az utat, az én lovam is ott esett el tegnap.

*

Egyik nős színészünkről mesélik, hogy volt ! a lakásán egy hatalmas fali órája. Az óra egyszer lezuhant, még pedig épen arra a helyre, ahol pár másodperczczel előbb a látogatóban ott járt anyósa állott. A nagy katasztrófára a színésznek csak ez az egy megjegyzése volt:

— Mindig mondtam, hogy ez az óra késik.

Csalán.

Innen-onnan.

— A kávéház törzsasztaláról. —

November 23.

Társadalmunk életében az utóbbi hetekben mintha erősebben lüktető szellemet tapasztalnánk. Úgy látjuk, mintha az István király szálló pompás termei természetes gyülekező helyévé váltak volna nemcsak azoknak, kik régebben is fölkeresték az eddig létező kávéházakat és éttermeket, de olyanoknak is és pedig számosaknak, kik a társaskörök helyiségein kívül alig fordultak meg más nyilvános helyiségekben.

Ezen megfigyelésünket nemcsak a színházi szezonnal hozzuk kapcsolatba, de elsősorban az uj, nagyarányú szálló-épületünkkel, melynek csinos tiszta és kényelmes kávéházában társaséletünk minden rétege föltalálható, hol kiki a maga ösmerőseivel a maga kedvére szórakoz- halik. Sőt mintha azok a társadálmi korlátok, melyek városunk konzervatív társasköreiben ezideig fönállottak, a kávéházi márványasztaloknál mintha leomlófélben lennének.

S ez helyes is! Sőt ha városunk fejlődését egészséges, demokratikus alapokon, közös, vállvetett munkával akarjuk előbbre vinni, még mesterséges alapokon is oda kell fejleszteni az erők tömörítését, hogy azok nagyrésze ne csak hivatalokban, üzletekben, az utczán érintkezhessenek egymással, de legyen fizetett tagsági jogok szerzése nélkül is oly közös gyülekező helyük, hol barátságos, közvetlen, minden formaságoktól menten tudjon mindenki a köz iránti érdeklődése által a társas-életben részt vehetni, érvényesülni.

írók, hírlapírók és olvasóik, színészek és kritikusok, festőművészek, fájdalom, meczenások nélkül, polgármester és polgár, bankigazgatók és adósok, kereskedők és konkurreuseik, hivatalfőnökök és alantasaik, kártyapartnerek, sőt ügyvédek és alperesek között, a szokásos, magyarul ki sem fejezhető zsén megszűnik a kávéházi törzsasztalnál s mindnyájan, ha nem is intim, de egy barátságos társasággá verődnek össze, hogy a napi fáradalmak közben egy-két kellemes perczet szerezhessenek maguknak.

Ha úgy délutáni 2—3 óra között a kávéházba benézünk, mozgalmas élet tárul szemeink elé. 4

A nagy törzsasztalnál épen városunk aranytollú főjegyzőjét ünnepük szíojkai viz mellett, hogy sikerült születésének félszázados évfor-