Nagybánya, 1910 (8. évfolyam, 22-52. szám)

1910-06-30 / 26. szám

NAGYBÁNYA 3 Hogy messzire ne menjünk példáért: a nagybányai polgári leányiskola növendékei is nem egy kézimunka kiállításon mutatták be, hogy oly Ízléssel és tudással kezelik a tüt, hogy egy hivatásos varrónő sem különben. Sok gazda­sági iskolából pedig olyan kis gazdasszonyok kerülnek ki, akik egykép megállják helyüket a szalonban, a tűzhely mellett, sőt a gazdasági udvaron is. Ismerünk sok úri családot, mely iskola- végzett, müveit leányait egyenesen továbbké- pezteti a fehér és felsőruha varrásban s bizto­sak vagyunk abban is, hogy az ő divatszalon­juk pár év múlva a legkeresettebb lesz váro­sukban. Csak a gyakorlati pályára fiatal hölgyeink s ne a tanítóképzőkbe, hisz láthatják, hogyha egy-egy tanítónői állás megürül, száz és száz arra a pályázó! Csak a gyakorlati pályára, mely nem csak kenyeret ad, hanem idővel tisztes vagyonnak is megveti dönthetetlen alapját! 1910. junius 29. Segítséget a délvidéknek! Junius 28. Reánk szakadtak gyors egymásutánban a megpróbáltatások napjai. Mintha csak észre akarna bennünket téríteni a Gondviselés, meg- suhoglatja ostorát fölöttünk s a hová lesújt, üszkös gerendák között szénné égett tetemek hevernek, rohanó vizár alatt rothad a kalászba szökött élet és jajszó, sirás, könnyek patakzása követi a tűz és viz pusztítását, Az ököritói háromszáz magyar sírját még alig verte ki a fü s már a délvidék egyik amúgy is szűkös kenyeret termő részét: Krassó-Szörény megyét tönkre tették a felhőszakadások követ kéziében megáradt Nera s a fekete viz többi testvérei. Az egész vidék viz alatt áll. Egész községeket teljesen, vagy tizenkettőt nagyrészben letörölt az ár a földszinéről, romba- dőü házak, töveslől kitépett fák, elragadott ál­lati tetemek, eltorzult emberi hullák jelzik az utat, melyre a fékezhetetlen elem a dús aratást ígérő síkságokból temetőt csinálva elrohant. És a vizár nyomában ott lebeg kaszáját suhogtatva a legrémesebb pusztulás halálangyala: az éhín­ség. A földhözragadt, nagyobbrészt román ajkú nép tehetetlenül várja a Végzet újabb ítéletét, mely földje, termése, vagyona pusztulása után utolsó koldus kincsétől, nyomorult életétől készül őt megfosztani. Nincs idő a gondolkodásra, halogatásra. A szerencsétlenségben nem szabad eszünkbe jutnia annak, hogy ezek az emberek még hetekkel ez­előtt is halálos gyűlölettel voltak eltelve minden iránt, ami magyar, nem szabad arra gondolnunk, hogy ha most talpra állítjuk őket, a magunk véréből adunk megcsapolt vérük pótlására, hi­szen az előbbi bűnben nem ők, hanem elfogult, megvesztegetett vezetőik a bűnösök. A szegény elesetteknek előbb-utóhb észre kell térniök, be kell látniok, hogy nem ellen­ségeik, nem elnyomóik: testvéreik vagyunk, akik jót akarunk nekik épugy, mint önma­gunknak. A magyar szivekhez szólunk, a magyar nagylelkűségre, áldozatkészségre apellálunk a szerencsétlenség okozta kábultságból eszméletre térve. Szólunk azokhoz a szivekhez, hivatkozunk arra a nagylelkűségre, arra az áldozatkészségre, mely a messinai borzalmak idején, az ököritói katasztrófa napjaiban szinte felhívás nélkül nyilatkozott meg, amely százezreket adott össze, hogy könnyet törüljön, éhséget csillapítson, nyo­mort enyhítsen. Adakozzék mindenki szive és anyagi te­hetsége szerint. Mentsük meg az éhhalál sáp- padt elitéltjeit az élet és magunk számára, nyújtsuk segítő testvéri kezünket azoknak, akik a halálra Ítéltek némaságával várják a segélyt, emeljünk a jó szívvel összegyűjtött adományok­ból a román testvérek szivében örökkön tartó, elpusztíthatatlan gátat az ellenséges érzések, a mesterségesen felduzzasztott magyargyülölet ár­árjának pusztító hullámai ellen! HÍREK. Junius 28. Lapunk e heti száma Péter és Pál ünnepe miatt csütörtök helyett szerdán reggel jelent meg. A közeledő félév alkalmával ismételten fel­kérjük hátralékos előfizetőinket, szíveskedjenek hátralékaikat beküldeni s előfizetéseiket megújí­tani, hogy nagy kötelezettségeinknek mi is fenn­akadás nélkül eleget tehessünk. Személyi hírek. Zempléni Árpád költő pár napi itt tartózkodás után Budapestre utazott. — Ferenczy Ferencz az ismert nevű drámairó városunkba érkezett. — Dr. Komoróczy Iván földbirtokos, Nagybánya volt rendőr- kapitánya hosszabb tartózkodásra városunkba érke­zett. — Németh Gyula, az Operaház müvésznövendéke pár napig városunkban időzött. Németh e hét folyamán Nagykárolyban hangversenyt ad. — Dr. liipka Ferencz, a Ganz-társulat főtitkára rövid ideig hivatalos ügyben vá­rosunkban tartózkodott. — Hanzulovits Kristóf nejével nyári üdülésre Riminibe utazott. Bírói kinevezés. Őfelsége a király Erciöss Ferencz szatmári törvényszéki jegyzőt a nyíregy­házai járásbírósághoz albiróvá nevezte ki. Uj ügyvéd. Dr. Poszvék Ödön az ügyvédi vizsgálatot sikerrel letette. Az uj ügyéd Déva- ványán fog ügyvédi irodát nyílni. Esküvő. Doboi Dobay Károly, az eperjesi jogakadémia vivómestere, jogszigorló, ma, hétfőn délelőtt tartotta esküvőjét özv. Kádár Lászlóné leányával: Zsokával. Az esküvőn mint tanuk dr. Kádár Antal és dr. dobói Dobat) Károly szere­peltek. A fiatal párt az esküvőre díszes nász­menet kisérte, mely után a menyasszonyi háznál fényes ebéd volt. Takács Mihály Nagybányán. Takács Mihály, az Operaház illusztris művésze pár napig kö­rünkben időzött. Takács ez alkalommal is, mint mindig, megszerezte szülőföldieinek azt az örö­möt, hogy a vasárnapi istentisztelet alkalmával a templomban énekelt. A plébánia templom természetesen zsúfolásig megtelt a hívőkkel, kiknek áhítatát a tüneményes hangon előadott egyházi énekek nagyban növelték. Takács vá­rosunkból nyári üdülésre Velencébe utazott. Zempléni Árpád. A koszorús költő, mint azt már jeleztük, f. hó 21-én városunkba érke­zett. Itt léte alatt közönségünk elhalmozta sze- retete jeleivel s ahol csak megjelent, mindenütt lelkesen ünnepelték. A Teleki-Társaság még megérkezése napján fényes bankettet rendezett tiszteletére a Finum Csárdában, melyen a tár­saság tagjai majdnem teljes számban s rajtuk kívül vendégek is szép számban jelentek meg. Ez a bankett magasan fölötte állott a sablonos banketteknek s joggal lehetett művészinek ne­vezni. Az ünnepeltet Révai Károly köszöntötte igen szép beszéddel, majd Révait Egly Mihály üdvözölte, mint a Teleleki-Társaság nagyérdemű elnökét. Az ünnepelt azzal válaszolt, hogy a most megjelent s irodalmi feltűnést keltő turáni dalaiból egy-két gyönyörű költeményt olvasott föl, művészi előadásával még jobban érvényre juttatva azok költői szépségeit. Az előadott da­lokból a Halál a jégmezőn czimüt mai tárcza rovatunkban közöljük. Az est folyamán Németh Gyula operaénekes is többször énekelt, feno­menális halijával meggyőzve bennünket arról, bogy ő, csakis ő lehet és lesz is Takáts méltó utóda. A pompás hangulat s a sziporkáló jókedv a késő éjjeli órákig együtt tartotta a társaságot. Ezer kiránduló Nagybányán. Szombaton, f. hó 2-án a déli órákban ezer kiránduló érkezik városunkba. A kirándulást a debreczeni államvasutak huszárkapitány arczképét s Zagonyi Károly huszárhadnagyét, az utóbbi az egész világ figyel­mét fel tudta kelteni Észak-Amerikában s arcz­képét 1862-ben közölte a »Vasárnapi Újság.« Medgyesről márczius 2-án távozott, éppen midőn egy előkelő szász urnák a nejét rajzolta. Mikor Nagyszebenben állomásozott, a hires Bruckenthal-féle gyűjteményt szerette volna meg­tekinteni ; de először két székely őr állotta útját s midőn ő mégis belépett, két huszár kivont karddal jelentette ki előtte, hogy fogoly. A kép­tár ugyanis szigorú őrizet alatt volt, hogy meg ne rabolhassa senki. t Mezey utóbb alaposan szemügyre vette az egész gyűjteményt s a Guido Reni azon fest­ményét találta benne legértékesebbnek, amely szent Jeromost ábrázolja s szerinte harminczezer forintot megér. Emlékei maradtak a festőnek ruszkabányai, de különösen lugosi tartózkodása idejéből. Báró Apor Pétert ezen időtájban lőtte le egy szerezsán. Lúgoson temettette el Bem. A gyászmenetben Petőfi is jelen volt s azon a fekete paripán nyargalt, amelyet Nagyszebenben kapott ajándékba Bemtől. A különben lusta hátas ló ezúttal annyira jól viselte magát, hogy a tábornok mosolyogva jegyezte meg: — Látszik, hogy költőt visz, Pegazus lett belőle! Bemet ekkor látogatta meg herczeg Woro- nieczky Miczislav, kinek sajátszerü egyenruháját nagyon megbámulta a nép s akit a legtöbben osztrák tisztnek néztek. Mezeyt Lúgoson egy Lévay nevű öreg urnái szállásolták be. Ennek a derék embernek a leá­nyai Anna és Mari, annyira kitüntették a festőt, hogy testvérökké fogadták s a frigyet egy csókkal meg is pecsetelték. A leányok közül az idősebb elvált asszony volt, aki azért hagyta el a férjét, mert nem tartotta magyar érzelműnek. Temesváron történt, hogy Petőfit német tolmácsnak használták s Mezeyt megtette Bem főhadnaggyá. A honvédtáborban vigan éltek; néha el­dalolták a Bem dalát, amely igy kezdődött: »Osztrák ármány . . .*, a marseillaise nótájára, gróf Bethlen Gergely tanította be á kedélyes fiukat. Mezey Mehádián lerajzolta a báró Dőry Pál huszárkapitány lovát s papírra vetette a vadregényes Csernavölgy rablóbarlangjait. Vissza­emlékezéseiben érinté a Jókai Mór »Csataképek« czimü novelláját, a Bárdy-család jellemzését s az oláhok kegyetlenkedéseit stb. Egyébként részt vett a vízaknai csatában is, ahol Petőfivel együtt harczolt. 1949-ben augusztus hóban jelentkezett Ur- bannál s a következő évben hat hónapig tanul­mányozta a festészetet a Marastoni Jakab mű­termében Pesten, azzal a szándékkal, hogy a fes­tészettel fogja megkeresni kenyerét. Mezey eleinte Nagybányán festegetett s itt tervezte az odavaló róm. kath. templom számára megrendelt hat mellékoltár elkészítését, amelyet csak 1852-ben állott módjában teljesen befejez­hetni, mikor Pestre jött lakni. Ezen időtájban vette feleségői Guzmann Paulinát, ki hűségesen ápolta és vigasztalta hosszas betegsége alatt, amidőn a fővárost elhagyni kény­szerült s a szatmári egyházmegye részéről nem csak ötven oltárképre kapott megbízást, hanem arczképekre, csendéleti és genreképekre is. A „BITUMINA" „BITUMINA“ régi zsindelytetök átfedésére is kiválóan alkalmas tiszta bitumenból készített valódi aszfalt-tetőlemez. tartós, tűzbiztos, szagtalan, kátrá­nyozást vagy egyéb fpr|n<inv;m .>BÍ™INÁ“-val fedett tetfl bemeszelve szép fehér mázolást, nem igénylő lölU"lUJUalljf díj. mara(i gs kitUQÓ védelmet nyújt a nap melege ellen Csakis védjegygyei ellátott tekercseket fogadjunk el. Gyári főraktár Nagybánya és vidéke részére: Harácsek Vimos Utódai nagykereskedésében Nagybányán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom