Nagybánya, 1910 (8. évfolyam, 22-52. szám)
1910-11-24 / 47. szám
2 NAGYBÁNYA 1910. november 24. Nagybánya és Kecskemét, E czimmel a Budapesti Hírlap K. D. aláírással czikket közöl vasárnapi számában, melyet érdekességénél fogva egész terjedelmében közlünk. A czikk a következőleg hangzik: Két vetélkedő ellenfél most Nagybánya és Kecskemét. A hirös város mindig is szeretett versenyre kelni, bajvívó sikra szállani. Erről beszél régi, fényes múltja is. Valamikor Nagykörössel vetélkedett. Az volt a verseny : melyik tudja jobban kijátszani, félrevezetni a kontyos törököt. Aztán, amikor kifogytak a törökből, azon vitáztak, hány szentség légyen az Isten kedve szerint való, kinek van igaza: a kecskeméti embernek-e, vagy a nagykőrösinek ? Mert mind a kettő mást tartott igaznak, s ha a nagykőrösi ember öt szentséget vallott igazinak, a kecskeméti bizonyosan megpótolta legalább egygyel. Ismét nagyot változtak az idők és a legújabb esztendőkben Kecskemét valósággal alkotó munkát végzett semmiből, paradicsomot rögtönzött, szőlőket, gyümölcsöskertekel ültetett a fulóhomok ficzánkoló hátára. Ma már világhírű a baraczkja, szilvája s a hires nagybányai gyümölcsöt kiszorította a piaczról. Ezen a téren került szembe először egymással Nagybánya és Kecskemét. A versenynek itt nem szakadt vége. Kecskemét nemcsak almájáról akar hires lenni, hanem most odacsalogatja a művészeket, a festőket, nagy összeget áldoz arra, hogy hatalmas, nagyhírű legyen a kecskeméti müvésztelep. Itt kezdődik a nagyszerű tusa Nagybánya és az Alföld hirös városa között. Nagybánya, a kis szatmármegyei város, a régi bányavárosok közül való. Szép a múltja: az oszirák császárok és Erdély fejedelmei vetélkedtek érette. Valamikor pénzverője is volt és bányái csakúgy öntötték az aranyat, az értékes fémeket. Milyen csodás a vidéke, azt csak nemrégiben födözték föl a világjáró piktorok. Mintha elfelejtették volna, mit irt Petőfi erről a városról. — A hegyek tövében fekszik Nagybánya — Írja Petőfi Kerényi Frigyeshez — ó-szerü épületeivel, gót tornyával, mint egy középkor, mit itt felejtett az idő. A város és az egész völgy fölött sajátos tiszta kék köd, mintha az ég egészen leereszkedett volna a földre. Az ember nem hiszi, hogy nem álmodik, vagy azt gondolja, hogy csak emlékezik, hogy nem most van itt, hanem régen, igen régen volt és boldog órákat élt itt . . . kivel és miként ? — már nem jut eszébe, csak azt tudja, hogy nagyon boldog órák voltak! Petőfitől tehát Hollóssy mesterig senki se tudta milyen, csodálatos szép ez a vidék. De Münkhenből hazatértében odavelődött Hollóssy, aki egyszerre észre vette, hogy ennek a magyar földdarabnak uj színeket kell adnia a piktura számára. Megtelepedett Nagybányán, magával vitte növendékeit és azóta százával és százával özönlöttek Nagybányára — idegen országokból is — alkotó kedvű fiatal piktorok. Nagybányából magyar Barbizon lett és az a kis művész- csapat, amely először ütötte föl sátorát Nagybányán, forradalmat csinált a művészetben. Tizenöt évvel ezelőtt bámulták meg először Nagybányán a furcsa öltözetű festőket, akik merőn néztek mindent: színeket, formákat, távlatokat figyeltek. És az erdők sűrű lombjai alatt abban a csodálatos, smaragdfényü zöld világításban folyt a munka. Modellek, egy vagy több piktor föstögette őket. A Széchényi-liget dombján megépült a deszkabódé, a festőiskola, ahol egész sereg piktor dolgozott. Hollóssy mester járt-kelt közöttük, korrigált. És valamennyien tanultak szorgalmasan. Ez volt a becsületes munka korszaka a magyar pikturában, kár, hogy hamar vége lett. A szabadban, a plen air-ben tanulmányozták a színek egymásra hatását, ellesték, színekben rakták vászonra a világítások különbözőségeit és igazi természetet festettek. Ez volt a naturalizmus, a plenerizmus, a szecesszió. Félreértett, kigunyolt irány volt ez egyideig, pedig nagy szükség volt rá. És nem szabad haragudni azokra, akik félre értették. A magyarságot féltették, akik fölzudultak ellene, idegen utánzásnak hitték a nagybányaiak naturalizmusát, mert újszerű volt. Sokan emlékeznek még a nagybányaiak első kiállítására a Műcsarnokban. A közönség maga szidta berenczy Károly képein a zöld lovat. Pedig csak látni kellett volna azt a buja nagybányai erdőt, amelynek sürü zöldjén csak úgy áttetszik a napfény, sma- ragdszinüen, úgy hogy a sugarakból csak a zöld szin érvényesül. Egy darab magyar föld, forró magyar levegő izzóit a képen, csakhogy lassan tudtak fölismerni. Milyen eredményt ért el a nagybányai iskola, arról nem kell sokat beszélni. A naturalizmus, a természetnek a festése Nagybányán olyan formán hatott pikturánkra, mint a nép- költészet Arany János és Petőfi korában az irodalomra. A nagybányai iskola kiváló piktornemzedéket nevelt és ni a alig van jobbnevü festőnk, a kinek művészetén ne látná nyomát az ember a nagybányai hatásnak. A mikor Hollóssy eltávozott Nagybányáról, helyette Ferenczy Károly, Thorma János, Réthy István és Iványi-Grünwald Béla korrigálták a fiatalok képeit. Az iskola azért megmaradt szabad iskolának, vagyis úgy vették a dolgot, hogy a természet maga a legjobb oktató mester. A kis város is megszerette piktorait, hozott is érettük itt-ott áldozatot tehetsége szerint. ,i,s most sokan a végét jósolják a nagybányai festőiskolának — Kecskemét miatt. Iványi-Grünwald Béla ugyanis, aki különben is elhajlott a nagybányai naturalizmustól, föl- kerekedett és Falus Elek iparművésszel, meg követőivel megalapította a kecskeméti művész- kolóniát. Sokan mennek el vele azok közül is. — köztük több fiatal tehetség — akik most még Nagybányán vannak. A kiválásnak egziszlencziá- lis okai vannak. Nagybánya keveset adhatott piktorainak, bár most nagy sietséggel és jóakarattal pótolja a mulasztásokat. Téli iskola, négy egy-egy szobás lakás és műterem építésére hetvenötezer koronát szavazott meg a város, azonkívül évenként ötezer koronát ad jutalmakra és segítő dijakra. így kedveskedik és igy akarja megtartani piktorait. Az adakozásban verseny fejlődött ki Kecskemét és Nagybánya között. A két polgármester: Kada Elek és Makray Mihály szép titkon egymás szándékait tudakolták, aztán ráliczilál- tak egymásra. Mikor Nagybánya négy ingyen lakást és műtermet Ígért, Kecskemét tizet adott, mikor Nagybánya megszavazta a hetvenötezer koronát, Kecskemét közel félmilliót szánt a festőkoloniának. Ebben a versenyben tehát Nagybánya lemaradt. De mégsem lehet végét jósolni a nagybányai kolóniának. Az a mélységes, sötétkék firmamentum, amely ráborul gyönyörű vidékére, azok a meleg, beszédes színek, melyek hegyoldalain láthatók, a hegyek formái és vonalai, amelyekben szinte látni, hogyan köveseden meg a tüzes, cseppfolyós föld ideges borzongása: még sok, sok festőt fognak odacsalni. Ne is csenevészedjék el a nagybányai iskola és fejlődjék nagyjelentőségűvé a kecskeméti. Ha már vau verseny a kettő között, abban vetélkedjenek : melyik munkásabb, melyik magyarabb. Főleg dolgozzanak szorgalmasan, mert nincsen annyi festőnk, amennyi képre tudná írni a gjö- nyörü magyar föld számtalan szépségét. Tagadhatatlan, hogy ez a czikk nagy jóakarattal van megírva, de már abban szörnyen túloz a czikkiró, mintha sokan a végét jósolnák a nagybányai festőiskolának — Kecskemét miatt. A nagybányai festőiskolának már sokkai nagyobb és dicsőségesebb múltja van a magyar művészettörténetben és sokkal nagyobb hírnévnek örvend a kulturnemzetek előtt, mintsem annak bárminemű nagy, különben elismerésre méltó áldozathozatallal végét lehetne előidézni. Egyszer Gárdonyi Géza, midőn valami összekülönbözése volt a Nemzeti Színház igazgatójával, azt az ajánlatot tette Jászát Mari nagy művésznőnknek, hogy az ő darabjaiban szerepeljen a vidéken. »Hiszen, mondotta, az ország első színpada úgy is az, amelyen Jászai Mari játszik.« — Szú. Kissé megrongálták több mint ötszáz év alatt. — És csakugyan szúrágás volna ? — Kétségkívül. Egy roppant vékony, hajlékony drót került ki az angol tározójából. — Meg fogjuk látni. Ha igazán azoknak az apró férgeknek a foga tette, a tü elhajlik, mert ők ferdén rágnak utat. Ellenkező esetben finom emberi kezek működtek közre az antik látszat kedvéért. Másfél óráig vizsgálta ezt a képet.. Végül megkérdezte az árát. Kissé drágának tartotta s a harmadát Ígérte. A kereskedő mindenféle kifogást talált s utoljára a Mediczi névvel hozakodott elő. Az angol ránézett, aztán ezt mondta neki: — Ma már inkább mi vagyunk azok, akiket Mediczi fogalom alatt értenek, mint azok, akik viselik ezt a nevet. Mi, akik gyűjtünk, mi vagyunk a Medicziek, nem ők, akik prédálják azt, amijök maradt. Megmondhatom magának, kik voltak az igaziak ebből a familiából. Lorenzoék és Cosimoék, akik nem voltak még egészen arisztokraták, akik parvenük is voltak egy kicsit.. . * A Mediczi gróf hátrakulcsolt kézzel ment keresztül a hídon. Egy virágárustól nagy ibolyacsokrot vásárolt, kétszer-háromszor mély lélek- zettel ivott az illatából, aztán beledobta a vízbe. Utána nézett és arra gondolt, hogy . már úgyis mindegy minden. Otthon kényelmesebben elvégezhette volna, de most hívta valami. A kalapját levette a fejéről és a kora délutáni nap rásütött ritkuló hajára. Várt. A sugarakban tompító íüz volt, amely belesütött, az agyvelejébe. Kézzelfoghatóan, vastagon, durván hatoltak a fejébe. Nekitámaszkodott a korlátnak; szédüjt és lihegett a fénynyel való szeretkezéstőt. És most nem volt a hídon senki, most csodásán ragyogott az Arnó. Aztán a karjában érzett igen éles fájdalmat, de nem látta, hogy vérzik. Úszni próbált és nem tudott. A feje néha a viz alá került, de újra levegőre jutott. A viz a következő hid felé sodorta, a Ponte Vecchio felé. Érezte, hogy a nap erősen nézi az arczát. Most már félt és kiáltani akart. Viz ömlött be a szájába, undorító, ólom- sulyu tömegben. Felvetette magát s a parton hadonászó embereket látott. Hallotta segélykiáltásukat, szerette őket, mert hangtalan vágyainak adtak kifejezést. Groteszk mozdulattal intett, hogy jöjjenek. De nagyon magasan álltak és ö mélyen úszott. A napot is hirtelen elvesztette maga elől s nem tudta, felhők közé bujt-e, házak veszik-e el tőle nagy árnyékukkal, vagy maga a viz ? Ekkor eszébe jutott egy kutya, átázott, tapadó szőrrel, amint kínjában vicsorít, ügy látta, ahogy igen régen, egy hideg reggelen. Gyermekkorában látott igy vizbefulni egy kutyaköiyköt s emlékezett rá, hogy kővel hajigálta a fejét ő is. Fel-felbukott a viz alól; a tömeg a parton ilyenkor felorditotl. Biztosra vette, hogy őt is haji- gáiták, de még nem találták el. A kis kutya mellette úszott, a fejéből ömlött a vér. Majd két- három kutya úszott vele. Mind csattogtatta a fogát s felpuífadt hasuk közeledett az ő fejéhez. Már nyüzsgött a folyó tőlük, menekülni pedig lehetetlen volt. Kimeresztette a szemét. Utoljára látott egy bárkát, mely gyors iramban siklott feléje, hallott egy fékevesztett ordítást a partról, majd két kutya ráfeküdt a fejére s ekkor nagy-nagy szürkeség lepte el .. . * A Miehelangiolo sánczai közé vitték, mely tojs Hifi iMrlisi Alapittatott 1894-ben. i ékszerész Rákóczi-tér. Ajánlja dúsan felszerelt raktárát az összes hires gyártmányú órákban. Nagy választók arany- ezüst és brilliáns ékszerekben, továbbá valódi és china-ezüst árukban.
