Nagybánya, 1910 (8. évfolyam, 22-52. szám)
1910-10-27 / 43. szám
VXXX. évfolyam. ISIO, oistó-foer 3a. ó 27. ^3-ilc szám. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 borona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel S—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: I-Iid-utcza 13. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében Is. Magyarul! Október 26. Zichy János gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter az 1907. XXVII. tör- vényczik alapján rendeletet adott ki a napokban valamennyi kir. tanfelügyelőhöz. Szól ez a rendelet a magyar nyelvnek kötelező tanításáról mindazokban a községi és hitfelekezi elemi iskolákban, amelyeknek a tanítási nyelve nem magyar és amelyek a tanítóik fizetésének kiegészítése czimén államsegélyben részesülnek, A rendelethez hivatott tényezők bevonásával készült tanítási terv van mellékelve, amely oly világos, okos gyakorlati útbaigazításokat tartalmaz, hogy azoknak segítségével még tán a kevésbbé lelkiismeretes tanító is könnyű szerrel biztosíthatja növendékeinél a magyar nyelv sikeres oktatását. Ezentúl nem kell a tanítónak fárasztó és időtpocsékló grammatizálással terhelni a tanítványait, hanem egyenesen — az úgynevezett direkt-módszer szerint — mindjárt magát az élőbeszédet taníthatja nekik. Nem gyötri őket a nyelv filozófiájával, hanem magára a magyar nyelv tudására készíti őket. Ez a leghelyesebb módszer minden idegen nyelv tanításánál. Valamint az úszást csak a vízben lehet megtanulni, nem pedig elméletileg a szárazföldön: azonképen valamely nyelvet is is csak a folytonos gyakorlás által lehet elsajátítani ugv, hogy annak az élőbeszédben hasznát vehessük. A rendeletnek pedig éppen az a czélja, hogy nem magyar anyanyelvű polgártársaink gyermekei, az iskolából kikerülve, gondolataikat élőszóban és írásban érthetően tudják kifejezni magyarul, hogy aztán majdan az életben, minden ügyes-bajos dolgaikban az állam hivatalos nyelvét értve, tolmács nélkül, saját maguk képesek legyenek eljárni. E czél elérése érdekében követeli a tanterv magyar nyelvi órákon a magyar beszélgetést, magyar olvasmányokat, magyar írásbeli dolgozatokat és magyar nyelven vezetett iskolai foglalkozásokat és játékokat. E czél —- mely a tanterv utasításainak lelkiismeretes felhasználásával sem tanilót, sem gyermeket meg nem terhelő módon, könnyű szerrel elérhető — e czél oly szép, oly nemes és a gyakorlati élet minden vonatkozásait tekintve olyanodra fontos, hogy ází a miniszteri rendeletet, amely ezt az okos, praktikus czélt szolgálja: még legtulzóbb nemzetiségi ismert agitátoraink is köszönettel és hálával fogadhatnák. De hát ezt nem várhatjuk tőlük. Nekik az az egyéni és talán anyagi érdekük, hogy gyűlöletet szítsanak minden iránt, ami magyar. Igaztalanul teszik. De hát ez igy volt mindig és valószínűleg igy lesz most is. El lehetünk rá készülve, hogy ádáz harczot indítanak a rendelet végrehajtása ellen: — íme, a zsarnoki magyar állam- hatalom erőszakkal elveszi a gyermekeink anyanyelvét! Tudván-tudja mindenki, hogy ezt ők maguk sem hiszik. Aki ebben az országban tót, román, szerb, ruthén vagy német stb. anyanyelvűnek született, az élete fogytáig beszélhet a saját anyanyelvén. Beszél is. Csak hát ezután meg kell tanulni mag3Tarul is. Ez a „kell“ pedig legfőbb érdekükben áll éppen azoknak, akik nem tudnak magyarul. Szerencsére, hovatovább mind nagyobb számmal akadnak már a nem magyar ajkú intelligensebb elemek között is olyan elfogulatlan vezéremberek, akik csöndes szóval megmagyarázzák polgártársaiknak: — Az ámító izgatóknak ne higyje- tek. Tekintsetek Amerikára. Az a legszabadabb, legliberálisabb állam. Sokan megfordultak már ott közületek. Gyermekeitek olt jártak iskolába. Vájjon milyen nyelven tanították őket? Ugy-e: angolul! Angolul, mert odaát az a nyelv az állam hivatalos nyelve. Ezenképen képen Magyarországon: a magyar. Hát ami helyes és rendjén való dolog Amerikában: helyes és rendjén való Magyarországon is. A „Nagybánya“ tárczája. A „napkirály“ házassága. XIV-dik Lajos franczia királyt nevezték el udvaronczai, a tányérnyalók napkirálynak. Az 1658-dik esztendőben még szilaj kamasz éveit élte a későbben egész korára nagyhatású »nap- király* * *. Özvegy édesanyja, a szép kezű osztrák Anna kormányozott helyette a sima olasz Ma- zarin bíborossal, a hatalmas kanczellárral együtt. A süldő legény, Lajos Fontainebleauban töltötte napjait. Még ekkor hadi dicsőség, országok hódítása után nem törekedett, csupán a szerelmeskedés volt minden gondja, vágya. — Megölelni minden csinos leányt, volt az egyetlen, legfőbb törekvése — említi a tapasztalt Moteville asszony, a királyné szemfüles palotadámája, aki sok érdekes kulisszatitkot fel- jegyezgetelt ebből a korból. Megérdemli, hogy lapozgassunk a napló-könyvéből. * A király már elérte azt a kort, midőn nemcsak a kalendárium szerint, de számtalan gáláns kalandjaival is bebizonyította, hogy kívánatos rá a házasélet. A külső országokbeli királykisasz- szonyok, herczegleányok vágyakozóan ábrándoztak a francziák délczeg királyáról. Nyilatkozott a királyurfi is. Határozottan kimondta: — Nekem csak szép feleség kell!. . . És I. Károly angol király leánykáját fiatalsága miatt utasította vissza a koronás suhnncz, mert »csak a teljesen kiféjlett lányokat szerette.« A portugál király leányának meg csupán mutatóba küldött mátkaképe volt — szép . . . Ma- zarin bíboros savojai Margit herczegírisasszony mellett kardoskodott. Osztrák Anna anya királynőnek meg a rokon spanyol királykisasszony lett volna kedves. Még Francziaország főfő urainak is volt külön menyasszony-jelöltjük. A franczia főurak Orleans herczeg szőke, üde lányát óhajtották a liüomczimeres násznyoszolyába. Azonban a sokféle számításba közbejött valami. Lajos király szenvedélyes szive komoly szerelemre lobbant. Mazarin bíboros unokahugába, Mancini Mariba szeretett bele. É3 a máskülönben változó természetű Lajos király, ez a módfelett érzéki fiatalember, aki mindenáron kifejlett, szép nőt akart feleségül, úgy megszerette Mancini Marit, ezt az inkább csúnya, soványka, barna teremtést, hogy Osztrák Anna állhatatos ellenszenve és Mazarin bíboros mindenfelől szorongatott helyzete nélkül alighanem Mancini Mari kisasszony nyerte volna el a liliomos királynői palástot. Fontainebleau lombos fái alatt, pazar virágos kertjében fejlődött ez az érdekes viszony, melyben a szellemes, fekete szemű Mancini Mari any- nyira magához bilincselte a fiatal királyt, hogy az nemcsak felséges anyja neheztelésével daczolt, hanem kész volt mellőzni régibb kedveseit is. És mentői inkább ellenezte a kirá'iyasszony ezt a viszonyt, Lajos annál inkább ragaszkodott a lányhoz. A Mari hévteljes szerelme, mindent áldozó odaadása »volt ez a bűvös kapocs. Az udvari emberek sokat suttogtak azokról a titkos látogatásokról, melyekkel Lajos király Mancini Marit a szobájában éjjel is megtisztelte. Beszélték magányos, hosszú éjszakai sétáikat is. A félreeső lugasokban töltött órákat is naplójába jegyezte Madame Moteville, Írván ama kornak dagályos nyelvével: — ... A gyönyör szikrái felgyújtották az ifjú keblét s már előrelátható volt, hogy Cato nem lesz belőle. * Mancini Mari oly nagyon tudott hatni Lajosra, hogy képes volt meghiúsítani azon találkozás sikerét is, midőn Lyonban a savojai és franczia udvar összejöttek és savojai Margit herczegkisasszonyt bemutatták Lajosnak. Igaz ugyan, hogy a leány nem volt szépség, de annál kedvesebb volt és olyan pompás termetű, hogy Lajos eleinte örömest forgolódott körülötte. Azonban a féltékeny Mancini Mari utóbb annyira el- hidegitette Lajost a savojai lánytól, hogy szinte sértő volt Lajos hideg viselkedése. A két fejedelmi udvar megegyezés nélkül vált el. Ez a körülmény nemcsak a király szeretőjének, hanem a spanyolpárli Anna anyakirálynőnek is diadala volt a bíboros kanczellárral szemben. Anna titokban már szőtte is a terveket a spanyolokkal megkötendő békére és fiának házassága felől a spanyol királyi leánynyal. Ámde egyidejűleg a királynőnek az ellenszenve is még inkább fokozódott Mancini Mari iránt. Nem csupán mert féltette a királyt az erélyes olasz nő befolyásától, hanem azért is, mivel a szerelmesek már az iránta köteles tiszteletről és illemről is megfeledkeztek. A lány mindig együtt volt a királylyal. Még a királynő szemeláttára is egymás NAGYBÁNYA
