Nagybánya, 1910 (8. évfolyam, 22-52. szám)
1910-10-13 / 41. szám
2 1910. október 13. NAGYBÁNYA ez a csőszök illetéktelen fegyvertartása. Nálunk szőlőcsősz, vinczellér mind fegyverrel van a gazdától ellátva, pedig a törvény értelmében ez tilos. A csősznek csak revolver viselése van megengedve önvédelmi és riasztási szempontból. Tessék csak úgy estefelé a szőlők felé kimenni, micsoda, puskaropogás hallatszik fel egész Borpatakig, a veresvizi bányarobbantás semmi hozzá képest. S mind puskából lövöldöznek. De nemcsak vadra, ami részükről háromszoros kihágás, hanem még emberre is. Az az elterjedt nézet uralkodik, hogy a tolvajra rá szabad lőni. A múltkori esetben sem lehet pontosan megállapítani, hogy a Szüzkőn botanizáló jámbor filozopterre nem csősz lőtt-e rá. Tökéletlen egy csősz lehetett, az már igaz, ha a Szüzkő tetején, ahol tudvalevőleg gyümölcs nem terem, tolvajt sejtett. Ezen az anomálián is segiteni kellene. A csendőrség gondoskodjék a fegyverek használatával való visszaélés megszüntetésével, a csősznek csak revolver dukál, azzal sem szabad emberre lövöldözni, hisz hol volna az igazság, ha — teszem azt — egy kosár szőlő, vagy gyümölcs egy emberéletbe kerülne. Hisz nem a tolvajt, de még a gyilkost sem Ítéli halálra manapság a törvény — és egy csősz mindjárt bíró legven élet-halálra. Sok-sok haladás történt városunkban az utóbbi évek alatt, kivánatos volna, hogy a közrendnek eme kis részében is az illetékes faktorok megtennék a szükséges szigorú lépéseket, igy talán az ázsiai kulturátlanság egyik, cseppet se ragyogó ruhadarabjából vetkőznénk le. Színház. Október 12. Hatalmas plakátokon hirdeti Szabados Béla színigazgató a november elején megnyíló szini- idény programmját és adja társulatának névsorát. E plakátból valami messzemenő következtetéseket vonni a társulatra, annak művészi nívójára nem igen lehet, de nem is czélszerü. Nem lehet, mert rendesen nagy ígéretek történnek s kisebbek valósulnak meg. Nem akarjuk ezzel távolról sem Szabadost azzal vádolni, hogy 6 is igy tesz, csak a múltra emlékeztünk vissza; emlékeztünk Szabadhegyi Aladárról és társulatáról. De következtetést vonni nem is czélszerü, hisz nem lehet intencziónk a közönséget előre elriasztani a kultúra eme fontos tényezőjétől, még akkor sem, ha egész pozitív tudomásunk volna arról, hogy a társulat nem üti meg azt a mértéket, amit mi ujonan épített, valóban remek színházunkban megkívánunk. Hisz nekünk, mint a kultúra hangosainak bármi csekély, bármi kevésbé kielégítő faktort, a kultúra felvirágoztatására, szívesen kell látnunk s örömmel kell üdvözölnünk. De viszont, ha megokolt véleményünket nem is annyira a színtársulat ellen, mint a saját hasznunkra kimondjuk, ezzel csak közczéll kívánunk szolgálni. Nagybánya szinházjáró város. Mutatja az, hogy a vendéglő leégése után, daczára, hogy a polgári körben voltak az előadások, ahová igen sokan szinte érthetetlen okból, nem mentek, (hisz művészet még a pajtában is művészet), daczára, hogy igazán silány társulat fordult meg egy-kettő, mégis jól ment a színészek sora, a terem mindig tömve volt s a direktor szájából hallottuk, hogy vagy 8—10000 K haszonnal ment el. így távozott utoljára tőlünk Krémer is, de ez természetes, hisz szinte elsőrangú vidéki társulattal rendelkezett. Ismételjük, a közönség és a színészek is hibásak voltak és az eredmény, legalább a társulatra, igen jónak mondható. Ily körülmények között elvárhatja a város, hogy kitünően szervezett társulatot kapjon, hisz most már az a része is a társadalomnak, amely eddig idegenkedett, újra színházba fog járni s igy a direktornak anyagi egszisztencziája fényesen biztosítva lesz, annyira fényesen, ahogy még remélni sem merte. így történt ez Krémerékkel is. Ezzel szemben elvárhatja a város publikuma, hogy igazi jó erőkből álló társulat nívós előadásokban mutassa meg erejét és hálálja meg pártfogását. Szabados ueve eléggé ismert a vidéki színészet körében. De vájjon számil-e arra, hogy mi jó bányaiak mily sokat várunk tőle. Uj épületet emeltünk, bizony megkívánjuk, hogy ahoz méltók legyenek az előadások. Aztán a közönség nagy részének igen fejlett az igénye, gyakfiókjában kezd kutatni s nehány füzet akad kezébe. Boccaccio novellái voltak. Hallott felölök. A florenczi pestis alatt egy vig társaság, nők és férfiak azzal mulattak, hogy sorra meséltek, mig a vész tartott. Ezeket a bolió történeteket irta össze Boccacio. Leült, kezében a könyvvel, fölnyitja találomra az eg) ügy ű Calandrióról szóló regét s érdekkel elmerül olvasásába. Majd a szerencsétlen Gismunda történetére nyit rá; hanem ekkor arcza lángba borul s a könyvet a sarokba vágja. És ha még úgy szeretné is, tiszta keble nyugalmát nem áldozná fel szerelmének. Fölkel, lehajlik az eldobott könyv után s az égő kályhába dobja. Azután elnézi, mint vesz erőt a tűz a papiroson, mint borul az egész füzet hirtelen lángba s utána csak a hamvadó lapokon czikkáznak szerteszét a szikrák. A barátok tornyában ötöt üt az óra s ő még mindig egyedül, magára hagyottan ül rideg lakásában. S az elhagyatottság még jobban bántja, hogy ablakán kitekintve a szomszéd ház födelén egy pár csókolódzó galambot pillant meg. Odaomol a falon függő kép elé, mely Máriát ábrázolja a szivébe vert hét tőrrel. A szenvedőhöz fohászkodik s az imádság megenyhiti viharzó, gyötrődő lelkét. Áhítatából kopogás veri föl. Nem is ér reá, hogy karjaira letürje a ruhaujjakat, mert Pali belépett. — Ma megint ki akar forgatni az eszemből, szép Böském — szólal meg ez ingerkedő haDgon s szeme odatapadt a hófehér karokra. A nő szinte érzi, mint perzseli tekintetével azokat. — Üljön hát ide mellém. Közelebb — fűzte a szavakat tovább a férfiú s ez alatt hatalmába kerítette az asszony köntösének bojtos zsinórjait s azokkal vakmerőén a saját derekát körülövezve, odalánczolta magához a nőt. — Hallgasson meg. Kineveztek végre. Kis j fészek, sáros utczákkal. Eljön-e oda velem ? El- jösz-e velem a világ végére feleségül ? Örömsikoltással veti szőke fejét a férfiú széles mellére, kitárt karjai közzé; az édes gyönyörtől megáradt szemekkel néz, néz a férfiú szemeibe. Azok fényesek, könnytől vagy boldogságtól ? — A világ végére? Akkor is, oda is elmegyek veled ! Kemény Lajos. ran járnak Pestre, ahol igényeik a szinielőadá- sok terén meglehetősen magasra nőttek s ennek itthon is úgy, ahogy való kielégítését elvárják. Szabados művészi programmal kecsegtet, mindenesetre örvendenünk kell rajta, a legújabb darabokat mind felvette műsorába, igy azoknak is módjukban lesz a szinműirodalom újdonságaival megismerkedni, akik nem juthattak el Pestre. Zenekart is igér, tíztagút; kevés lesz egy kicsit a mi remek akusztikájú színházunkba, de többet nem igen lehet tőle követelni. Legföljebb, hogy egy zongoristát szerződtessen a zenekar erősítésére, mert zenekarának tagjai bizonyára mind vonósok; a karmester pedig harmoniumon játsszék, amint ez az ily kis zenekaroknál szokás. Társulatának tagjairól előzetesen nem nyilatkozhatunk, hisz csak kettőt ismerünk közülök: Benes Ilonát és Ungvári Mórt. Akik visszaemlékeznek Krémer társulatára és tudják, hogy milyen erőket képviselt e két színész ott, akkor következtethet Szabados egész társulatára, hozzátéve, hogy Szabadosnak mind a kettő elsőrangú erője. A legjobb szívvel üdvözöljük Szabadost e beköszöntője alkalmából s reméljük, hogy rövidesen megszeretteti magát, közönsége kívánságára még az áldozatoktól sem riad vissza, amelynek a meleg pártolásban mindenesetre meglalálja busás jutalmát. Tüdővész ellen. Október 12. A József Kir. Herczeg Szanatórium Egyesület az alábbi felhívást bocsátotta ki: »Közeledik november elseje, a halottakra való emlékezés szomorú napja. E napon ki- gyulnak a sírokon a kegyelet imbolygó fényei és kivirulnak az emlékezés bágyadt virágai. A halottakra való emlékezés az elmúlás hangulatával tölti el a lelket. E napon értékesebbnek, drágábbnak tűnik fel az élet. Oh pedig mennyien vannak az eltávozottak és mennyien a távozni készülők. Egy esztendő múlva ki tudja hány uj sírral fog több emelkedni ? A földi élet határai meg vannak szabva s még ezt az illanó életet is megrövidíti a kegyetlen sors. Pusztító betegségek tizedelik meg az emberek sokaságát és e betegségek közt is a legrémesebbeu pusziit a tüdő- betegség. Az Auguszta főherczegnő védnöksége alatt álló József Kir. Herczeg Szanatórium Egyesület e pusztító rém ellen harczol. Nagy és magasztos harcz ez, igazi nemzetmentő munka. Közel millió ember sínylődik Magyarországon tüdővészben és nyolczvanezer ember pusztul el évente. Halottak napján forduljon kegyeletes részvétünk a halál e jegyesei felé. Hiszen ki tudja legkedvesebbjeink közül ki hordja már magában e rémes kór csiráját? Ki tudja, kit kell elvesztenünk közülünk a jövőben, ha idejekorán nem segítünk rajtuk? Virágos lesz halottak napján minden sir. Csak egy szál virággal kössön mindenki kevesebbet a drága halottaknak szánt koszorúba és ennek árát hullajtsa az irgalmasság tarsolyába. Az igy összegyűlt összegekből sok ezer tüdővészben sínylődő, halálnak eljegyzett ember egészségét adhatjuk vissza. „BITUMINA“ mázolást nem igénylő tßtO" „BITUMINA“ régi zsindelytetők átfedésére is kiválóan alkalmas. tiszta bitumonból készített valódi aszfalt-tetőlemez, tartós, tűzbiztos, szagtalan, kátrá„BITUMIN^-val fedett tető bemeszelve szép fehér marad és kitűnő védelmet nyújt a nap melege ellen. Csakis védjegygyei ellátott tekercseket fogadjunk el. Gyári főraktár Nagybánya és vidéke részére: Harácsek Vilmos Utódai nagykereskedésében Nagybányán.
