Nagybánya, 1910 (8. évfolyam, 22-52. szám)
1910-10-06 / 40. szám
2 NAGYBÁNYA 1910. október 6. fél évtized múltán is, tarsolyunkban számos ígéretekkel és jogerős véghatározatokkal úgy vagyunk, hogy a tőkés-gar- bonáczi ut még ma is kiépítetlen, sőt belefásulva a sok Ígérgetésbe, készülhetünk arra is, hogy majd méltó módon megünnepeljük ez ut kiépitetlenségének negyedszázados jubileumát. Az ilyen mostoha elbánás a rugója azután annak, hogy erős a törekvés a törvényhatósági jog megszerzésére s a vármegyétől való elszakadásra. A vármegyei központban, különösen ünnepélyes alkalmakkor sokszor hallottuk, hogy Nagybányát mindig mint a vármegye gyöngyét, a vármegye büszkeségét aposztrofálták. Föl kell tárnunk a helyzetet teljes őszinteséggel. A vármegye gyöngye, a vármegye büszkesége a legnehezebb közgazdasági, kereskedelmi, ipari és szocziális nehézségekkel küzd. Mig egyrészt a legnagyobb áldozatokat kell hoznia, hogy a modern, a haladni és fejlődni akaró városok sorában helyet foglalhasson, addig erőforrásai egyre apadnak. Egykor hires magánbányászata a tönk szélére került, kis iparát tönkre tette a nagy és a gyáripar versenye, kereskedelme pang s a legkeservesebb helyzettel birkózik, mert piacza úgyszólván a vidék legkisebb körzetére szorítkozik. Az uj vasút lesz hivatva arra, hogy egy nagy s gazdaságilag kulturális vidék gócpontjává tegye városunkat, hogy itt uj piaczot, uj forgalmat teremtsen. Az uj vasúttól várja kereskedelmünk, iparunk a jelenlegi szörnyű labirinthus- ból a kivezető utat. Mert jelenlegi helyzetünkben a kenyerünk csak meg volna, de késünk nincs hozzá. Az október tizenharmadikán tartandó közgyűlésen résztvevő törvényhatósági bizottsági tagoknak ajánljuk e sorainkat szives figyelmébe és érdeklődésébe s kérjük őket, hassanak oda teljes befolyásukkal, hogy Nagybánya a vármegyének a jövőben is értékes gyöngye maradhasson! é. m. génység kálváriája s a harmatos liliomnak diadal- utja volt neki a Rákóczi-ut. Elhaladt a Rókus mellett, maga mögött hagyta az onnan következő szőnyeges és czipő- üzleteket, nem nézett, csak olykor sandított bizonyos tompa sóvárgással a női divatáruházak kirakatában feszelgő modell-ruhákra, amelyek oly kecsesen omlottak végig, hol rájuk tapadva, hol bő ránczokban hullva alá 'a viaszbábokra és ment gyorsan előre, a Kossuth Lajos-utcza felé. Egyszerre csak mint a megriasztott madár, ijedten kapta előre a fejét. Férfihang suttogott a fülébe: — Megengedi nagvsád, hogy hazakisérjem ? Milkának hosszan dobogott a szive. A világ minden kincséért oda nem mert volna nézni, ahonnan a hangot hallotta, pedig tudta, mert érezte, hogy a férfi közvetetlenül a nyomában van jobbfelől. Hogy meneküljön előle, meggyorsította a járását és abba hagyván a tipegést, most már szinte futó lépésben törtetett előre a járókelők között. De akárhogy iparkodott, érezte, hogy üldözője folyton a sarkában van. — Kisasszony ... nagysád, — lihegte mögötte szemtelen suttogással a férfi. A járókelők, akiknek természetesen szemökbe ötlött a hajsza, érdeklődéssel pillantgattak a piA magyar Golgothán. Október 8. Amikor pedig őszbe hajlik az idő és eljön október, valami szomorú búgás rezeg végig a magyar hegyeken, rónákon. És megrezegteti és megremegteti a magyar sziveket és a fájó érzés szárnyán visz bennünket vissza a múltba. A múltba, amely még nem is múlt s amely nem is akar sehogysem múlt lenni. Még mindig jelen, mert még mindig fáj, még mindig sajog. S ez a sajgó érzés visz bennünket végig a nagy magyar rónán le a magyar Golgothá- hoz, az aradi tizenhárom minden magyar számára szent sírjához. És amikor felvirrad az a szomorú nap, az Ő napjuk, a mi gyászunk napja, akkor feledünk mindent, köznapi gondot és ünnepi vigalmat, örömöt és bánatot, mindent feledünk, csak Őket nem és azt, amit Ők nekünk jelentenek. És feledünk apró intrikákat és'(nagy veszekedéseket és egybeforrunk, egy érzésben találkozunk e napon valameny- nyien magyarok. És egyikünk elmegy ahhoz a sirhoz és elmondja ezt, Nekik, az ő értünk halt s most is értünk élő szellemüknek. Elmondja, hogy ime, testük nem hiába porlad, lelkűk nem hiába virraszt; a magyar nép mindig él és még mindig rajong a szabadságért. És amikor balesetek, viszontagságok csüggesz- tik, akkor is rajong érte, mert ide gondol, erre a sírra, a benne porladó tizenháromra és uj erőt merit. Ezt érzi akkor minden magyar. Ezt fogja érezni gróf Tisza István is, aki a magyar törvényhozás képviseletében fog beszélni az aradi tizenhárom emléke előtt. Nincs abban ma már semmi különös, hogy épen a bihari administrator ivadéka, aki mellesleg egyike a legnagyobb magyar élő szónokoknak, fogja tolmácsolni a nemzet érzelmeit október hato- dikán. Ez a nap kinőtt már régen az aktuáli- tásból, a politikából, magasztos ünneppé vált és első sorban mint ilyen jön tekintetbe. Nemzeti gyászünnepünk nekünk ez a nap. Szürke hétköznapok között múlik a mi időnk, a jelenben nem történik semmi olyas esemény, amely felemeli a lelket, amely megdobogtatja a magyar szivet. Küzködünk a szegénységünkkel s mig látjuk, hogy a körülöttünk élő népek mind gyarapodnak vagyonban és szabadságban, addig mi meddőn sopánkodunk a saját elmaradottságunk miatt. Sivár próza a mai magyar hegve tovaossanó leányra, akinek most már nemcsak a hidegtől, hanem a haragtól, meg a szégyentől is olyan volt az arcza, mint a pipacs. Sírni szeretett volna a fölháborodástól: — Istenem, — gondolta — mért nincs férjem, vagy vőlegényem, aki megvédelmezne 1 Vagy mért nem vagyok gazdag és mért nem járhatok elegáns ruhában, hogy az emberek ne mernének ilyen arczátlanul bánni velem! Hirtelen föllélekzelt. Végre szerencsésen elérkezett a Kossuth Lajos-utcza sarkára, ahonnan tudniillik már szakaszjegygyel utazhatott tovább, ki a Lipót-körutra ; s a megállóhelyhez épp akkor kanyarodott oda egy körforgalmi villamos kocsi: az ő kocsija. A megmentő. Egy pillanat és Kertész Milka fönt volt a kocsiban. A férfi utána. A leány lángvörös arcz- czal rántotta fel a kocsi ajtaját és hogy a per- ronra ugró aszfaltbetyárral szemben időt nyerjen, gyorsan és dühösen vágta be maga mögött az ajtót. Most látta, de csak egy pillanatra, az arczát is a kísérőjének. Gzilinderes, csinos, elegáns férfi volt. A leány hirtelen elfordult az ajtótól s mivel éppen a bejárattal szemközt volt üres hely, hát leült! — Szervusz Milka! nyújtotta feléje a kezét a szembenlevő ülésről, amelyik háttal volt az ! élete, mert meg kellett győződnie arról is, hogy ma is ugyanazon métely emészti a nemzet testét-lelkét, mint századok előtt, ma is dúl közöttünk a visszavonás, nem tudunk egyakaratu lenni és nincsenek a nemzetnek olvan vezérei, akik képességben és erkölcsben messze kima- gaslanának a tömeg fölött, akikben föltétlenül meg tudnának bízni. így hát tengünk-legünk. De október 6 ika kiemel bennünket a fásult elkeseredés hangulatából. Erőt merítünk e véres nap emlékezetéből, ügy érezzük, hogy az átöröklés törvénye a hazaszeretetre, hálára és áldozatkészségre is áll és a nagy ősök unokái is nagyok lehetnek még. Ez a generáczió fásult, elernyedt, de jöhet, sőt jönnie kell egy olyan nemzedéknek, amely megvalósítja az álmok álmát, évszázadok vérrel termékenyített reménységét, az eszmét, melyért a szégyenfán halt Aradon a tizenhárom ! A színházi vasfüggöny hirdetési ügye. Lapunk legutóbbi számában egy hir jelent meg, melyben a színházi vasfüggöny hirdetési ügyével foglalkoztunk röviden, teljesen függetlenül minden tényezőtől s teljesen a magunk szemüvegén nézve és bírálva a hozott képviselő- testületi határozatot, mely a csoportba verődött tizenkét kereskedő évi száz koronás bérleti ajánlatát az évi bér csekélysége miaLt nem fogadta el, hanem a vasfüggöny hirdetési jogára nyilvános árverést rendelt el. Mi nem helyeseltük a közgyűlés állásfoglalását, Írván a következőket: Ha pénzügyi szempontból vizsgáljuk e bérletet, az ajánlat, ha nem is valami fényes, de elfogadható, hiszen csak másfél vagy két hónapos színi szezon felvonás közeiről van szó, amikor tudvalevőleg a kisvárosi közönség inkább egymásnál vizitel a páholyokban, vagy a földszinten rögtönöz egy kis parázs zsurt, mintsem a vasfüggöny hirdetéseit tanulmányozza. Bálok alkalmával pedig a vasfüggöny fogja a legcsekélyebb szerepet játszani, mert egy-egy batyubál ropogósra pirított liba- czombja, vagy a batyunélküli bál Rózsikája, Margitja s más rengő virágszálai bizony nagyon nem létezővé fogják tenni a vasfüggönylegszebben megpingált czimtábláit is. Denique pénzügyi szempontból az ajánlat, ha nem is fényes, de épen elég. Azonajtónak, Taubermann Janka, akivel csak most vették észre egymást. A két leány gyermekkorbeli játszópajtás volt, hanem az utóbbi időkben már csak elvétve találkoztak, mert Milkának a kenyere után kellett járnia, a Taubermann-leány pedig, gazdag emberek lévén a szülei, a zsurokon, színházban és bálban hiába kereste volna a vékonyhaju irógépes kisasszonyt. — Szervusz Jankai És a fölindulástól remegő hangon kezdte beszélni: — Képzeld, ahogy jövök a Rákóczi-uton ... Belépett a kocsi belsejébe a czilinderes. — Ez már mégis csak sok ! — rebegte fülig elpirulva a leány s a következő pillanatban az ámulattól csaknem szájtátva bámult Taubermann Jankára, aki mosolyogva fordult a meglepetten hebegő fiatalember felé; — Nini Ákos! Hát maga hogy kerül ide ? S megfogván a gavallérnak a kezét, derűs boldogsággal mutatta be Milkának: — Szemesdy Ákos, a vőlegényem .. . Na iszen, gondolta Milka, amikor leszállván a villamosról ismét egyedül koczogott az utczán, mégis csak jobb dolog rongyos czipőben járni, mint ilyen vőlegénynyel. Zsoldos László. ANATÓLIAI cipőgyár % ^ főraktára Imin Kitin Sii. Feltűnő szép újdonságok!
