Nagybánya, 1910 (8. évfolyam, 22-52. szám)
1910-09-15 / 37. szám
2 NAGYBÁNYA illesse azon férfiakat, kik hónapokon át fáradoztak azon, hogy elegendő számú tagot toborozva, megalakíthassák a nagybányai fiókpénztárt. ~S fáradozásaiknak meg is volt az eredménye, amennyiben f. hó 11-én Pethö Sándor főtitkár, központi kiküldött köz- benjöttével az alakuló közgyűlést megtarthatták. A közgyűlésen Gyöngyössy Gyula elnökölt, ki a mozgalomnak kezdettől fogva egyik legagilisabb harczosa volt. A szép számban megjelent tagok miután az alakulást kimondották, elnöknek egyhangúlag Gyöngyössy Gyulát választották meg Alelnökök lettek: Imre Károly és Sólyom Ferencz. Ellenőrök: Lessián János, Kincza Sándor, Szent-Iuányi Sándor, Szűcs Jenő. Jegyző: Pálmai Sándor. Választmányi tagok: Jancsovits József, Kiss Lajos, Gavrillás Leó, Platthy Zoltán, Gólya János, Harasztkó István, Galló Antal, Sesták Sándor, Kovács Lajos, Kazamér János, Csiszár József, Tréger Lajos, Suba Károly és Orosz Ede. A vezető emberek tehát megtették azt, amit a munkások érdekében a jelen idők nagy szocziáiis hullámzásai között tenniök kellett. Most a munkásokon a sor, hogy fölismerve a nemes intencziót, minél tömegesebben sorakozzanak a kibontott zászló alá. Ne legyen egyetlen oly munkása sem városunknak, ki tagja ne volna a rokkant- és nyugdíj egyletnek. Egy pillanatra se téveszszék el szem elől azt a hatalmas erőt, mely az egyesülésben rejlik, mert örökké igaz marad az a mondás: Segíts magadon S az Isten is megsegít! A czivilizáczió szégyenfoltja. Szeptember 14. Taft, az amerikai egyesült államok jelenlegi elnöke mondta nemrégiben, hogy az amerikai börtönügy a czivilizáczió szégyenfoltja. Vájjon mit mondana, ha ismerné a mi czivilizá- ciónk szégyenfoltját: a czigány-ügy országos rendezésének kérdését. Mert erről szól most az ének abból az alkalomból, hogy a belügyminiszter felmentett 1910. szeptember 15. bizonyos nyugalmazott főispánt állásától és helyére egy volt képviselőt nevezett ki a czigány- ügy rendezése végett felállított ügyosztály élére. Mert ilyen is van ám ! Külön ügyosztály, külön hivatalos helyiség, megfelelő segéd- és kezelő- személyzet, melynek főnöke miniszteri tanácsosi czimmel és fizetéssel biró kormánybiztos. Kormánybiztos! Szépen hangzik. Több, külömb, mint tanácsos, főnök: kormánybiztos. És mi keletről jött nép, nekünk tetszik a parádé, a hangzatos czim, a külsőség és jól esik a »sine- cura«, hogy éppen magyarul mondjuk az édes semmittevés. Ilyen sinecura-állás a czigány kormánybiztosság. Élő ember nem igen akad, aki látott volna egy elaborátumot, egy javaslatot vagy csak egy nyúlfarknyi híradást is arról, hogy mit végzett, min dolgozott évek óta, amióta ezt az ügyosztályt felállították, ez a kigondoló kormánybiztosság. Egyet tett, az kétségtelen : egyet, gondolkozott csendes emésztés közben. Vagy talán ezt sem? Hogy is mondja a halhatatlan Jókai: »cogito ergo sum« gondolkozom, tehát vagyok. Vagy ez sem igaz már? Nem következés az, hogy gondolkozzék valaki, aki él és mozog ? Szó ami szó, a czigány-kérdés nálunk a czivilizáczió szégyenfoltja. Mennyire megelőzlek abban is mint mindenben, a nagy kulturáilamok. A holland és franczia törvény Írásos igazolvány váltására és ennek községenkénti látta- mozására szorítja a kóbor czigányokat; a nagy Németország közigazgatása és állampolitikája elszedi a czigányoktól a gyermekeket és lelencz- házakba, tápintézetekbe utalja, hogy dolgos, munkás embert vezéreljen a társadalom számára. És mi mit teszünk ? Faluról-falüra űzzük, hajszoljuk, kergetjük a gyülevész hadat, igyekszünk csendőri segédlettel az ország határa felé szorítani ki, ki a nagy Oroszország felé, ahol elmerüljön a nagy einbertömegbeu, vissza ne térhessen: igy vélünk megszabadulni tőlük. S mit érünk el i Románián, Szerbián keresztül egyenkiut szállingózik vissza a kiűzött vad, még fékezhetetlenebb, rendszabályoztatlanabb természettel, szokássat és életmóddal szaturálva. Vájjon nincs-e eszközünk, módunk, rendszabályunk ennek az állapotnak megszüntetésére, de legalább a helyzet, a viszony szanálására. Nem rendelkezünk-e preventív szabályokkal, melyeket következetesen alkalmaznánk, hogy ily módon csak egy lépési is tegyünk a rendezés felé? Oh igen ! Ott van az igazságügyminiszternek 1908. évben kiadott rendelete, mely kö- telezőleg előírja, hogy visszaeső csavargók ujjlenyomatát és fényképének felvételét eszközölni kell. S vájjon parádé ez csak; a fényképészeti iparnak, állami támogatás melletti fellendítése? Nem. Czélja, rendeltetése az, hogy a nyilvántartási lapok alapján állandóan ellenőriztessék ez a kóbor, csavargó had és az igazságszolgáltatás eljárjon, ha nem a dánosi eset, hanem egv mindennapos tyúklopás, lókötés, szemfényvesztés vagy csalási eset merül fel, melyre gyanú forog fenn, hogy ez a czigányok müve. És kérdjük vájjon végrehajtják-e csak ezt a rendelkezést is, nem szóivá annyi sokról, amely a papíron, törvényben, rendeletben előírva van? Nem Ismételjük, hogy nem. Mert a mi közigazgatásunk ... De miért fejezzük be a mondatot és miért állapítsuk meg azt a tényt, amit annyian tudnak. Ezért, és annyi más ok miatt szégyenfoltja a mi czivilizácziónknak a czigány-ügy országos rendezése. Ez az a kérdés, amely már üszkösödésbe ment át az élő állami szervezet testén, mert nem akad államférfi, aki orvoslásáról gondoskodnék. Azaz, valójában és igazán a dolog úgy áll itt, hogy gondoskodott s felállított annak idején egy külön osztályt, egy kormánybiztosságot, amely nem csinál egyebet, mint szintén gondolkozik és gondolkozik. És jönni fog, mert jönni keil, ismét valami rémes vérlázitó eset. hogy kinyissa a száját ez a gondolkozó bizottság, elő álljon valami javaslattal, tervvel a czigány-ügy országos rendezése tekintetében, mert a helyzet már tarthatatlan lett. És jönni fog. mert jönni kell újra, ismét ezután országos felzúdulás, lárma, sajtómozgalom, mely sürgetőleg követeli most már haladéktalanul a kérdés osztályozását, melyre megmozdul, felbuzdul az állami hatalom is, hogy azután ismét lecsendesedjék, medrébe térjen minden és tovább gondolkozzék az országos kigondoló bizottság. Nagy Zoltán. Tolvaj tanítónő. Szeptember 14. Szomorú, sőt elrettentő dolgot olvastunk egyik laptársunk hitei között Minden kommentár nélkül szerepel benne egy rövidke kis hir, hogy egy tanítónő lopott. A név mellékes; a tény maga gondolkodóba ejt s hiába kutatnék okát, a körülmények pontos ismerete nélkül úgy sem lehetne magyarázatát adni, hisz száz meg egy oka lehet annak, hogy egy értelmesen gondolkodó nő, ki tettének sutyos erkölcsi beszámításával bizonyára teljesen tisztában volt, ilyen meggondolatlan teltre vetemedjék. De a szűkszavú hirt mégsem lehet szó nélkül hagyni. Lopott, nagy hibát követett el, oly nagyot, melyhez foghatót nő csak még egyet követhet el: önmaga áruba bocsájtását. Morális szempontból ez utóbbi súlyosabb, bár következményei, amennyire a tények igazolják, nem bélyegzik meg annyira a tettest; de a lopás, mégha egy távcső is a lopott tárgy, teljesen tönkreteszi a szerencsétlen megtévelyedett exisz- tencziáját a társadalomban. A nők, ha rossz útra térnek, rendesen nem a lopás az, mely legközelebb kínálkozik, hisz a büntetéstől való félelem legtöbbjét visszariasztja. kerek, hajlós szárából már minden ujjára font magának gyűrűt. A sárgafejű kutyatejszárból pedig két bo=«zn-hosszú lánc díszelgett a nyakában. Nem volt mit tennie, hát unta magát. Eibódor- gott jól be a földekre. Az anyja nagy igyekezetében észre sem vette. Megtelt a négy nyüstös hamvas, hogy egy szál se fért volna több bele. Hol van ám a Pétörke, hol ? Vagy ki tudja azt ? Tűvé tett érte két jó hajtásnyi kukoriczát, amig rátalált egy sűrű zsen- dülő tábla tövében. Az átmelegedett, finom, lágy fövényre hajtva szöszi kis fejét, ott aludt Pétörke a földön, amely álomba ringatta. *■ Nagy futkározás, métázás volt litánia után a templomtéren. A két vitézkedő tábor egymással versengett. Volt kergetődzés inaszakadtig. Pétörke vágtat, nem néz ám a csizmája elé. Egy iromba, gyerekfejnagyságu göröngyben megbotlik, elvágódik és piros vér bugyog arczából a kemény rögre. Akkor kötötte Pétörke az első vérszerződést az anyafölddel. Két sima, fehér szőrű, szép szarvú tinót hajszol Péter az apjának a puhán hasadó mes- gyén. Az eke nyomán a porhanyós, kövér, fekete főidből fényes barázdák erednek. A nap ragyogó orczája tüzes sugarakat csikói a serdülő Péter homlokára. A tinó hol jobbra, hol balra vág ki a barázdából és Péter izzadó, fekete markában megcserdül a szijostor. Az egyik tinó, a Gsalé, hirtelen fájdalmasan bődül föl és nagy fejét visszafordítja a járomban. — Gyere fiam, fogd meg az eke szarvát, szól apja Péternek. Hadd lám a Csalét, tán valami kavics szorult a körme közé. Péter büszkén ugrik az eke fejéhez. Karjában munkára készen feszülnek már az izmok, midőn megakarja ragadni az élet egyik leghatalmasabb szerszámát. De nem tudta elkapni, mert mohó örömében hirtelenkedve beleugrott a párázó földből kivetett fényes ekevasba, amely meg- hasitotta lábát. — Vérzik I jajdul fel Péter. — A teremtésit! mordul rá az apja, miközben ellátja a jószágot. Ülj le hamar és nyomj rá földet. Péter a puha, mély barázdába kuporodik és a meleg földből felemaréknyit szőrit a vérző sebre, A szétmálló televény, mint fekete esik tapad a nyílásba. Hüsen, jótékonyan összehúzza és elállitja a vérzést. — Fáj-e még? kérdi az apja. — Mán nem, feleli Péter és talpra ugorva, vígan cserditi meg újra ostorát. * Péternek már felesége is volt, sőt gyereke is. Az asszony is, a gyerek is, de meg Péter is jó étvágyú volt. Kenyér kellett. Törte Péter az ugart. Ott görnyedt fölötte reggeltől napestig. Belé vetette minden reménységét és minden hitét. Belé vetette az erejét, fiatalos izmai aczélosságát. Megsózta véres verejtékével, hogy termékenyebb legyen. „BITUMINA“ tiszta bitumonból készített valód nyozást vagy mázolást nem „BITUMINA“ régi zsindelytetők átfedésére is kiválóan alkalmas. aszfalt-tetőlemez, tartós, tűzbiztos, szagtalan, káíráy egyéb tpffLfpr]nanvafF -BITÜMI^“-val fedett tetí bemeszelve szép fehér i igénylő lclu ícuuaiijűy. mara{j gs kitűnő védelmet nyújt a nap melege ellen. Csakis védjegygyei ellátott tekercseket fogadjunk elGyári főraktár Nagybánya és vidéke részére: Harácsek Vilmos Utódai nagykereskedésében Nagybanyán.
