Nagybánya, 1910 (8. évfolyam, 1-21. szám)
1910-02-10 / 6. szám
1910. február 10. NAGYBÁNYA 3 Farsang. A ref. egyház batyubálja. A ref. egyház batyubálja folyó hó 6-án zajlott^ le a Kaszinó termeiben. Őszintén megvallva, az idei bál nem dicsekedhetett a régi nagyhírű ref. batyubálok hagyományos sikerével, de ha a bál nem sikerült is annyira, annál jobban sikerült a bátyus estély, mely most is, mint régen, a páratlanul álló vendégszeretet bájos és lekötelező megnyilatkozása volt. Háziasszonyaink ugyancsak kitettek magukért s az impozáns, terített asztalok fényes lukullusi lakomával szolgáltak a közönségnek; a vendéglátás pedig, csak ismételhetjük, páratlanul szives és lekötelező volt. A bál sikere főleg azon múlott, hogy a viruló asszonyok és bájos leányok sokaságával szemben igen kevés volt a tánczos. De később ezen is segítettek. Ami ritkaság, tánczra perdültek a fiatal férjek is, sőt az öregebbek sem tarokkoztak s javában, széles jókedvvel folyt a tánczmulatság a hajnali órákig. Az egyháznak a batyubál jövedelméből igen csinos összeg, mintegy 650 K jutott. A batyubálon mint háziasszonyok közreműködtek : Balezer Györgyné, Gábor Sándorné, György Gusztávné, Hanzulovits Iiristófné, id. Jég Jánosné, Jég Károlyné, Kiss Béláné, Moldován Lászlóné, Prihradny Kálmánná, Soltész Elemérné, dr. Stoll Tiborné, dr. Vass Gyuláné. A szives háziasszonyoknak, kik az est sikere érdekében semmi áldozathozataltól sem riadtak vissza, az egyháztanács a leghálásabb köszönetét nyilvánítja. A batyubálra jegyeiket megváltották: Lajos Győző (Rozsnyó) 30 1. bor, Szabó Adolf 10 üveg bor, Hochmann József 50 üveg szódavíz, dr. Ajtai Nagy Gábor 30 K, Gr. De- geufeld Sándor (Erdőszáda), Gálffy Pál, Géresy János, Helmeczy József (Szatmár), dr. Miskolczy Sándor, Pokol Elek, Stoll Béla, özv. Szendy Antalné, Szűcs Károly, Wienerberger Béla és neje 20—20 K, Kovács Gvuláné, Lakos Imre, Révész János és neje, dr. Winkler Jenő 10-10 K, Doroghy Ignácz, Gyöngyösy Gyula, özv. Orosz Lajosné, Tóth Antal 6—6 K, Bálint Imre, Dézsi Sámuel, özv. Horváth Pálué, Jancsovits József, Jármi István, Ketney Mihály, Kiss Gábor és neje (Budapest), dr. Köves Miklós, Kupás Mihály, Martiny István, Radó Pál, Waigandt Anna, Zsembery Ilona 5—5 K, özv. Dobi Ervinné, Égly Jánosné, Kádas Juliánná, Kovács Mihályné sz. Farkas Beáta, özv. Lajos Györgyné, Moldován Sándorné 4—4 K, Barabás Vilmos, özv. Bay Józsefné (Nagyszőllős), Lerch Ignácz 3—3 K, Andrási Lajosné, dr. Buday Sándor (Técső), özv. Burján Jánosné, Dini Ilona, özv. Gergely Károlyné (Máramarossziget), György Mihályné, Incze Mihályné, Kiss Ant», Kovács Józsefné, özv. László Sámuelné, MolnjL Antalné, özv. Schus- terits Györgyné, özv. Smjregla Pálné, Smaregla János, Sváb Kálmán, öz^rSvedák Antalné, Syn- tenis Raimond, Szilvásy József, Thurzó Ferencz, Tréger Lajos 2—2 K, Zalai Ede 1 K. Felül fizettek: L. Bay Lajos 160 I. bort, Morágyi István 20 1. bort, özv. Turman Olivérné 20 K, L. Bay József, Égly Mihály, Hanzulovits Kristóf, Magyar Bertalan 10—10 K, Hubay Zsig- mond, dr. Makray Mihály, dr. Zoltán László 8—8 K, Fülep Imre, Hoffmann Árpád, Neubauer Ferencz, Soltész Elemér, dr. Wagner József, dr. Vass Gyula 6—6 K, Bernhardt Adolfné, Szent- miklóssy József, K. Virág Lajos 5—5 K, Damo- kos Ferenczné, dr. Kádár Antal, özv, dr. Kádár Lászlóné 4- 4 K, Bajnóczy Sándor, N. N., Fábián Lajos, Simon és Válent, Torday Imre 3—3 K, Buday Linus és Etel, Gábor Sándor, Hoffmann Árpádné, id. Jég János, László János, Nagy Sámuel, Schuszter Ferencz, Szeőke Béla 2—2 K, Balezer György, Fischer Károly, P. Kovács Gyula, N. N., N. N., Szabó József, Téglás Lajos, Tokay Szilárd (Fernezely), Valaki 1 — 1 korona. Úgy a felülfizetőknek, mint a jegymegváltóknak az egyháztanács hálás köszönetét fejezi ki. Karneval temetése. — A dalegyesület estélye. — Rövid volt az élete jókedvű Karneválnak. Alig hosszabb, mint a tiszavirágé. Vízkeresztkor kezdődött s ma hamvazó szerdán virradóra, a hajnali kakasszóra el is temették. Karneval her- czeg a tegnapi, hushagyókeddi nagy napon már haldoklóit. Haldoklása is olyan volt, mint rövid élete: nevettető, kaczagtató, vigasságkeltő. Csupán egy borús tonus vegyült haldoklásába. Fájt neki nagyon és mosolygásban, kacsintásban kifáradt szemét azért nem tudta hamarosan lezárni, mert az idén sem látta rövid uralkodása alatt az apró karikagyűrűk vándorlását s igy nem kaczagott feléje ezer diadallal hü segítő társa: Ámor. De azért mégis csak kiszenvedett a jókedvű vén korhely s tegnap már el is temették. Az Entrepris des pompes funebres szerepét ezúttal a dalegyesület vállalta magára. A ravatalt a Polgári Körben állították fel. A dalegyesület nagyszerűen látta el a gyászpompát s a termek kora estétől késő reggelig zsúfolva voltak gyászolókkal. A gyászoló gyülekezetben ott láttuk Karneval jó barátait: a borvigasságra szomjas öreg urakat, legényszéditésre vágyó szépséges menyecskéket és leányokat. Akkora volt a gyászoló közönség sírhatná- komja, hogy amidőn a dalárda Szaucsek István vezetésével a pódiumon megjelent, akkora már tulvoltak az első bostonokon s az első csárdásokon is, A dalegyesület a temetési szertartást egész stílszerűen egy tréfás nyitánynyal nyitotta meg, mely nagy könnyezést váltott ki, ugyannyira, hogy a gyászoló gyülekezet a mély meghatottság elől ismét a tánezban volt kénytelen némi vigasztalást keresni. Annak lezajlása után Fliesz Henrik, Karneval íródeákja lépett a pódiumra s az elhunyt bibliájából, a farsangi éjszakán megjelent karnevál-ból olvasott fel fejezeteket a nagy halott végső búcsúztatására. A megható hangon előadott búcsúztatóra ismét megeredt a csillogó szemek könypatakja s a gyászoló közönség ismételten a tánezban keresett menedéket a gyötrelmes perczek ellen. Később ismét a dalegyesület búcsúztatott, majd idegen művészek énekeltek Verdi gyászindulójából egyes kiszakított részleteket, magyar és czigány nótákkal tarkítva a megható melódiát. De a gyász, a meghatottság, a sirhalné- komság pontban éjfélkor érte el tetőpontját, amikor megindult a gyászmenet a dalárda ál- arezos fuvó-zenekarának kísérete mellett. A gyásztól megnyúlt orrú dalárdisták elfogult, de teli tüdővel fújták a bigofonokat s a Nagybőgő, melyet gyászruhás alakok czipeltek, bőgés nélküli fájdalomban vonaglott. De tartózkodunk a vesékig ható gyász részletes leírásától gyöngébb idegzetű olvasóinkra való tekintetből. Temetés után, amint az illik is, halotti torba fogott a gyászoló gyülekezet s a toros táncz még akkor is tartott, midőn a frissen hántolt sírra rávillanl az első napsugár. Égi telefonon vesszük a megrovási kalandot, hogy a megboldogult Karneval herczeg erősen duzzog. Duzzog, hogy a viruló asszonyok és bájos leányok nagy serege épen az ő temetésére jött össze ily nagy számban, akkor, amidőn ő már ravatalon feküdt. Jövő farsangon elvárja bájos hódolóitól, hogy még életében megtisztelik grácziózus felvonulásukkal s a dalegyesülettől pedig, hogy nemcsak temetését, de farsangi uralkodói bevonulását is ép ily nagyszabású ünnepséggel fogják megünnepelni. Ez idei végrendelete, melynek tolmácsolására lapunkat kérte föl. * A bohóságokba fulladó gyászünnepély, mely klouja volt az idei farsangnak, nemcsak a belépti dijakból, de a Karneval elárusitásával eszközölt »punye zsosz«-okból is szép összeggel gyarapította a temetést rendező dalegyesület pénztárát. hiszem, nyájas olvasóim is egészen természetes dolognak fogják tartani, hogy egyesületünk tagjainak örvendetes szaporodását hatalmas dinom- dánommal ültük meg. A jókedv fellegtelen vidáman mosolygó egén csak néha-néha czikázott át a villám : Mit szól majd mindéhez Bibulusné asszony ? Ezek az újságírók azonban nagyon ötletes emberek voltak. — Sohse búsuljatok fiuk! Majd megírjuk mi, hogy hol jártatok. Még elismerési is kaptok érette. Úgy is volt. Mikor késő este hazakerültünk, engem Bibulusné asszony nem a legbarátságosabb pillantásokkal fogadott. Kivételesen azonban ez alkalommal ügyet se vetettem rá. — Majd reggel beszélünk, asszony ! — vágtam ki bizonyos fölénynyel s nyugalomra tértem. Álmaimat azonban jó időre elűzte a földhöz vágott tányérok pokoli zöreje s az a mardosó kétségeskedés, hátha a zsurnaliszta pajtások csúful cserben hagynak majd ? Végre hosszú, kinos vergődés után elérkezett a reggel. Rögvest valamennyi újságot meghozattam s böngészni kezdtem. — Ah, a derék fiuk csakugyan megírták, itt van ! — tört ki belőlem az öröm áradata. — Milyen hangzatos a czim: A legelső budapesti champion-klub rekordja. Ebben a tudósításban pedig az vala értésére adva a sport híveinek, hogy a champion- klub Bibulus ur vezetése alatt tegnap késő estig egyfolytában tartó turban oly rekordot ért el, melyet bármely sportegyesület méltán megirigyelhetne tőle. Kidüllesztett mellel s felemelt fővel tartottam az újságot Bibulusné asszony szemei elé. — Most beszélj asszony! Nem szólott egy szót sem, hanem halántékon csókolt, mint a várur szép leánya az ő lovagját. ki az ő színeit vitte győzelemre. Ez a minden reményt felülmúló mesés siker azt eredményezte, hogy ezután még nagyobb buzgalommal igyekeztünk Muki pajtással együtt megjavítani a rekordot az ujságiró czimborák társaságában. Nap-nap után ugyancsak hangos volt az a rózsabokros udvar s a lapok sportrovatai ugyancsak hemzsegtek a champion-klub megjavított rekordjainak hírétől. Az összes fővárosi sportegyesületek epebajt kaptak a sárga irigységtől, de a champion-klub virágzott, jobban mint valaha. Hanem egyszer. A Muki pajtásnak az jutott eszébe, hogy mit ér a nóta czigány nélkül? Kénytelen voltam elismerni, hogy igazsága van. Aznap tehát nemcsak a biczikliket szállítottuk ki kocsin a champion-klub immár rendes helyiségébe, hanem egy czigánybandát is. Micsoda egetverő éljenzéssel fogadtak a czimborák ! Micsoda kakaó, izé, hangulat fogott el mindany- nyiunkat. Az ég is mintha gyönyörűségét találta volna bennünk, legszebb, legköltőibb, leghangulatosabb alkonyát küldte a vigadozókra. Hát még az est? Az a gyönyörű,tejutas,csillagos, holdas est? Sirt-ritt a hegedű, búgott a klarinét, pengett a czimbalom s a poharak gyakorta össze- összekoczczanának. Ah egy ilyen estét csak átélni lehet, de leírni nem. Mikor az éjféli órákban, egy kissé föl- ocsudva a hűvös éjszakai szellőktől, már egy jó negyed óráig csengettem viczeházmesterünknek, megakartam nézni az órámat, hadd lássam, mennyi ideig várat még a gazember magára. Megdöbbenéssel vettem észre, hogy arany órámnak és lán- ezomnak teljesen hült helye van. Később azután homályos sejtéseim támadtak. Igen . . . igen. A Cserebogár után annyira elérzékenyedtem, hogy magam ajándékoztam oda egy csók kíséretében a prímásnak. Ekkor az a már ismert bizonyos villám ismét mutatkozott: Mit szól majd mindéhez Bibulusné asszony? Verejtékezve, dideregve feküdtem le: a reggelre gondoltam. Hopp! Megvan! Rablótámadásnak estem áldozatul! Hiszen úgyis annyit olvashatunk arról: Rablótámadás a fővárosban! Miért ne lehetnék egyszer én az áldozat? Másnap a remegő Bibulusné asszonynak hatalmas gesztusokkal éppen azt adtam elő, hogy mikép esett meg a rablótámadás s támadóimat borzasztó ökölcsapásaimmal mint szórtam széjjel, csupán az órám veszett oda, midőn a cselédem egy urat jelentett be. — Nagyságos uram, visszahoztam az órát! Elkékülve vettem észre, hogy ott a prímás. Félszemmel akkorát intettem rá, hogy a szemhéjam fenakadt. — Már megbocsásson a nagyságos ur, de kell a becsület máskorra is. Kaptunk mi bankót eleget, ezt az órát én nem tarthatom meg. Tegnap is csak azért vettem el, mert láttam, hogy a nagyságos urnák egy kicsit jó kedve van. Ami még az események teljessége szempontjából hátra volna, az családi titok . . . Bibulus.
